Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-24 / 146. szám
M * ' * ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT p m f > mm j ■ mtmmmhs I A n S. H a. .jm 2004. JUNIUS 24., CSÜTÖRTÖK ARA: 79 FORINT LIX. ÉVFOLYAM 146. SZÁM A Top 100 élén a Linamar, a Gallicoop és a Hunguard Hat megyei vállalkozás árbevétele haladta meg a 10 milliárd forintot A 2002. évi nettó árbevétel alapján elkészült a Békés megyei cégek rangsora, az úgynevezett Top 100 lista. Ahhoz, hogy ezt az esztendőt tekintve valaki a legjobbak közé kerüljön, legalább 700 millió forintnyi árbevételt kellett produkálnia, míg a legmagasabb kategóriába, a 10 milliárd forint felettiek közé hat megyei vállalkozás tartozik. Összehasonlításképpen: Békéscsaba költségvetése 2002-ben 12 milliárd 617 millió forint volt. Békés megye A megye gazdasági társaságai által elért összes bevétel 2002-ben 569 milliárd forintot tett ki. Ennek legnagyobb, bár évek óta csökkenő részét az iparban állítják elő, még 2002-beri is mintegy 40 százalék volt az aránya. Ezen belül is az élelmiszeripar a meghatározó, de az ágazat árbevétele 3 milliárddal csökkent. A mezőgazdasági bevételek nagysága nagyjából azonos az élelmiszeriparéval (83—84 milliárd), ez is csökkent némileg. Hat vállalkozás ért el 2002-ben 10 milliárd feletti árbevételt. Közülük négy az élelmiszeriparban, egy a gépiparban, egy pedig az építőanyag-iparban tevékenykedik. A foglalkoztatott létszám tekintetében jelentős eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb árbevételt produkáló cég foglalkoztatja a legtöbb dolgozót a megyében, csaknem 1500 főt. Ez a vállalkozás Az egyik legnagyobb alföldi vállalat az orosházi Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Rt. A társaság foglalkoztatja a legtöbb dolgozót a megyében, csaknem 1500 főt. (A teljes lista és vélemények a 7. oldalon.) - d-fotó, lehoczky péter az első helyezett orosházi székhelyű, az 1992 óta a kanadai többségi tulajdonban lévő Linamar Corporationhoz tartozó Mezőgép Rt. A társaság az Alföld egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-gyártó vállalata, melynek erőteljesen növekszik autóipari ágazata. A Linamar Products Division, az Orosháza Automotive Division és a Precision Part Manufacturing szerelt és precíziósán megmunkált alkatrészeket szállít északamerikai és európai piacokra. Angol-magyar vegyes vállalatként alakult meg 1989-ben a második helyezett szarvasi Gallicoop Rt. Kelet-Magyarország legnagyobb-zártrendszerű pulykaintegrációja ma 51 százalékban magyar, 49 százalékban külföldi tulajdonban van. Termékeik 60 százalékát külföldön értékesítik. A „bronzérmes” Hunguard Glass Termelő Kft. a világ első három síküveggyártó vállalata egyikeként számon tartott Guardian Industrieshez tartozik. A Hunguard a Guardian negyedik európai üveggyáraként 1991-ben indította be gyártósorát. A 2001-ben végrehajtott cégátszervezés keretében megtörtént a termelő és a nem termelő tevékenységek szétválasztása. A síküveg és egyéb fel- dolgozotVj--niékek gyártását és értékesít«? . zóta a Hunguard Glass Termelő Kft. végzi. Ágazati bontásban az élelmiszeripar szerepel a legnagyobb hangsúllyal a rangsorban, de például az építőipar és a gépjárműkereskedelem is tekintélyes helyet foglal el. Kuriózumként említhető egy agyag-, kaolinbányászattal foglalkozó gyulai, ületve egy orvosi műszerek gyártására szakosodott békéscsabai cég bekerülése. POCSAJI RICHARD Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu Megyei körkép Havi bruttó 46 ezer forintot keresnek Békéscsabán azok, akik a szociális segély helyett a közcélú munkát választják. (4. oldal) Megkérdeztük olvasóinkat Verik Andrásné sokat tudna mesélni a szünidő veszélyeiről, hiszen három unokával büszkélkedhet. (4. oldal) Vélemény Bede Zsóka jegyzetében az újabb gyógyszerbotrány hátrányait''1 félti betegtá. ..itj (5. oldal) Megyei körkép Tóth Imre polgár mester után Kalmár János református lelkészt tartják Sarkadon a legbefolyásosabb személyiségnek. (6. oldal) o >n I zemt l Megmerevedtek a gyógyszerszállítók Több patikának csak két napra elég a készlete Alig, hogy aláírta a gyógyszerügyben hozott törvénymódosítást Mádl Ferenc köztársasági elnök, itt az újabb botrány. A patikák hiába rendelnek, nem kapnak gyógyszert. Két nagy- kereskedő cég július 1-jéig nem tudja vállalni a szállítást. A Békés megyei patikák zöme is ellátás nélkül maradt. Békéscsaba szerárakat. A lépés ellen tiltakoznak a gyártók, sőt alkotmányelle- Ellenszavazat és tartózkodás nél- nességre hivatkoznak. Mádl Fékül fogadta el múlt héten a parla- renc köztársasági elnök viszont ment azt a törvénymódosítást, nem fogadta el a patikusok érve- amely lehetővé teszi, hogy kilenc lését, hétfőn jóváhagyta a honhónapra befagyasszák a gyógy- atyák döntését. Az árbefagyasztás első két hetében is akadtak szállítási problémák, de később a megszokott színvonalra terelték vissza a szolgáltatást. A változás csak annyi, hogy a gyártók kicsit óvatosabban szállítottak. Igaz, a gyógyszertárak sem mertek sok medicinát rendelni, mert nem tudtak volna fizetni a 15 százalékos ár- csökkentés miatt. (Folytatás az 5. oldalon) Keveset alszik már lábon a gabona A termést illetően bizakodóak a gazdák, az ár még rejtély Bár alszik még néhányat lábon a gabona, a megyénkbeli gazdák terméskilátásai összességében jónak mondhatók. Természetesen akinek a vihar, a jég elverte a zöldségnövényeit, a napraforgóját vagy a búzáját — például Dobozon, Gyulán és Dombegyházon —, az másmilyen szemüvegen át kénytelen nézni a határt. tással a gazdák. Dr. Kasza Pál, a megyei földművelésügyi hivatal (FM-hivatal) helyettes vezetője elmondta: legnagyobb vetésterülete — 126 ezer hektár — a búzának van Békésben, még ha a kukoricát (115 ezer hektár) is számoljuk. A Békés megye Szőkül már az árpa, de az eső- sebb, hűvösebb időjárás miatt a szemek nedvességtartalma meghaladja a 14—15 százalékot, tehát még várnak néhány napot az arakenyérgabona betakarítása várhatóan két hét múlva kezdődik. Ha a búzát vesszük, egy hektár művelési, termelési költsége 100—110 ezer forint körül alakul. Vagyis, a becsült termésátlagot nézve 20 ezer forintnál mindenképpen magasabb tonnánkénti ár szükséges ahhoz, hogy valami kis nyeresége legyen a termelőnek. (További részletek a 3., folytatás az 5. oldabn.) ILSSOS AUIOIII2 Hit* www.csabaauto.hu Békéscsaba, Gyulai út 65/2. Tel.: (66) 520-920. Fax: (66) 520-940. A népművészet ötödik ünnepe Százötven kézműves, hétszáz néptáncos a várnál Az ötödik Körös-völgyi soka- dalmat, a Dél-Alföld népművészetének, néphagyományainak, népi kismesterségeinek ünnepét rendezik július 2- ától 4-éig Gyulán, a vár előtt. A Dél-Alföld páratlan rendezvényén néptánc- és népzenei együttesek, kézművesek vesznek részt, Zala megyei népművészek honfoglalás kori nemezsátrat állítanak fel. Gyula A rendezvény Millenniumi soka- dalom néven 2000-ben indult, feltétel volt, hogy lehetőleg vár köré szervezzék a régióban, így esett Gyulára a választás. A sokadal- mak elsőszámú szervezője kezdettől fogva a Békés Megyei Művelődési Központ. A népművészet háromnapos ünnepe hagyomány szerint a Gyulai Várszínház nyári évadának első programja is, így a két rendezvényt együtt nyitják meg július 2-án este a várnál zászlófelvonás, ágyúlövések kíséretében. Ezt Gyula belvárosán át a várig néptáncegyüttesek menettánca előzi meg. A Körös-völgyi sokadalom első rendezvénye pénteken délután az a népművészeti kiállítás, amely a terített asztalt és környezetét mutatja be Békés megye hímzőinek, szövőinek munkáiból. Kirakodó- vásáron mutatkozik be Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Szolnok, Hajdú-Bihar megye hét népművészeti egyesületének 150 alkotója, régi mesterségek fortélyait lehet megismerni a műhelybemutatókon, a gyerekeknek pedig kézműves foglalkozásokat tartanak. (Folytatás az 5. oldalon) Mutasd az irányt! FordFocus most 300-600 ezer forint kedvezménnyel A BENZINES FordFocus modellekhez most 300 ezer forint értékben választható extra felszereltség. A DÍZEL FordFocus modellekhez most 300 ezer forintnyi árkedvezmény ÉS 300 ezer forint értékű extra felszereltség jár. Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben! FordFocus Minőség. Megbízhatóság.!! HOVÁNY BÉKÉSCSABA KFT., Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. www.fordhovany.hu Vegyes átlagfogyasztás-. 5.7-10.51/100 km, CCvkibocsátás: 152-250 g/krrv