Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-15 / 138. szám

KÖRKÉP 2004. JÚNIUS 15., KEDD — 7. OLDAL MEGYE Az áldozatokra emlékeztek — A közelmúlt történéseit is szem előtt tartva egyet végérvé­nyesen meg kell állapítanunk: igazságos háború nincs, s a há­borúban a győztes is vesztes. Éppen ezért a politikusoknak a békés megoldásra kell töreked­niük — figyelmeztetett Szatmá­ri János polgármester. Doboz A település első embere a holokauszt dobozi áldozatainak emlékére rendezett megemléke­zésen a zsidó temetőben pozití­vumként említette, hogy Európá­ban a második világháború vége óta - a balkáni térséget kivéve - nem hallható fegyverropogás. Szatmári János polgármester ugyanakkor az iraki események­re, az értelmetlen öldöklés áldo­zataira is emlékeztetett, mond­ván, hogy: „a háború elállatiasít- ja az embert”. A Magyarországi Zsidó Hit­községek Szövetsége (MA- ZSIHSZ) támogatásával megvaló­sított művet — a Dobozról elhur­colt Füzesi Gyula és családja, Ganz Herman és családja, Pilis Gyula és családja, Hollander Sán­dor és családja, illetve Reisz La­jos és családja emléke előtt tiszte­legve - Fekete László főkántor imáját követően a helyi önkor­mányzat, a békéscsabai zsidó hit­község vezetői, a túlélők nevé­ben Vágó Tibor, illetve a politikai pártok helyi alapszervezeteinek képviselői koszorúzták meg. ________ B.I. Cs endesnap az evangélikusoknál Az orosházi Evangélikus Álta­lános Iskola és Gimnázium di­ákjai életében immáron hagyo­mány a tanévzáró csendesnap. Ilyenkor a gyerekek az ige mel­lett közösségeikben foglalkoz­nak egy-egy megadott témával. Orosháza A csendesnapot az alsó tagozato­sok a református templomban kezdték áhítattal, majd a Mikolay- kertbe látogattak, ahol állomásról állomásra haladva oldottak meg játékos feladatokat Nagy Ervinné lelkésznö irányításával. A felső­sök az evangélikus templomban töltötték ezt a délelőttöt, ahol Győri Pétemé tanító-hitoktató ve­zetésével montázst készítettek, je­leneteket adtak elő, énekeltek és origamiztak. Vezérigéjüket Pál apostol korintusiakhoz írt első le­veléből választották. A gimnazis­ták az iskola dísztermében Győri Péter szolnoki evangélikus lelkész gondolatébresztő áhítata után csoportokban oldottak meg fel­adatokat. Nehéz ezt a korosztályt lelki kérdéssel megszólítani, ám a témaválasztás ezúttal is sikeres volt. ___________________ICSETEl Jo gos kérdések az államtitkárnak Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere meghívására még májusban Békés megyé­be látogatott dr. Hankó Fara­gó Miklós, az Igazságügyi Mi­nisztérium politikai államtitr kára. _____Medgyesegyháza — Az önkormányzatokat érintő jogalkotási programokról be­szélgettünk, majd Battonyán, a városi bíróságon folytatódott az államtitkár programja, ahol el­mondta, 2005-ben megkezdő­dik az épület régóta várt re­konstrukciója. A mintegy há­romszázmillió forintos beruhá­zás Segítségévéi á bíróság épüle­te megfelel majd a XXL század követelményeinek - tájékoztat­ta lapunkat Nagy Béla, Med­gyesegyháza polgármestere. _____ICE. Re ndészeti ismereteket tanulnak A kétegyházi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási To­vábbképző és Szaktanácsadó Intézet gimnazistái ősztől, a 11. évfolyamon belügyi rendé­szeti ismereteket is tanulnak. Kétegyháza A tárgy sikeres oktatása érdeké­ben az iskola együttműködési megállapodást kötött a rendőr­ség, a határőrség és a katasztrófa- védelem megyei szerveivel.- A diákok a belügyi rendészeti ismeretek tárgyat érettségi tan­tárgyként is választhatják majd. In­tézményünk lehetőséget biztosít a szakirányú továbbtanulásra is. Kétéves, OKJ-s ökorendész szakot indítunk az érettségizetteknek. A szak igazodik az unió elvárásai­hoz. Békés megyében elsőként a mi iskolánk vezeti be, az ország­ban egyébként összesen négy he­lyen képeznek ökorendészeket - adta hírül dr. Komáromi Sándor, a kétegyházi középiskola igazgatója. Az aláírási ceremónián részt vett Tóth Imre, a település egyéni országgyűlési képviselője is, aki elmondta: dicséretes, hogy a kétegyházi intézmény előrete­kint. Az ökorendész szak vonz­erőt jelenthet az intézménynek az iskolák közötti versenyben, annál is inkább, mivel a szakot elvégző fiatalok biztosan nem maradnak munka nélkül. k. e. Apadó költségvetés, bajban a Vöröskereszt Szeptember végéig tízzel csökkentik a foglalkoztatottak számát Jogszabályi módosí­tások és egyéb elvo­nások miatt leapadt a hazai karitatív szervezetek költség- vetése. Az elvonások a megyei Vöröske­resztnél is éreztetik hatásukat: felélték a 2003-ról áthúzódó tartalékokat, prog­ramokat fújnak le, s év eleje óta hét em­berrel csökkentették munkatársaik lét­számát. Békéscsaba Az Index internetes hírújságban olvashat­tuk a napokban, hogy bajban vannak a kari­tatív szervezetek, má­justól ugyanis nem igé­nyelhetik vissza a se­gélyszolgálatok az álta­luk vásárolt, majd szét­osztott áruk és szolgál­tatások áfáját. A Vörös- keresztnél 160-170, a Máltai Szeretetszolgá­latnál 70-100 millió fo­rint kiesést jelent mindez évente. Priskin János, a Vö­röskereszt megyei tit­kára kérdésünkre el­mondta, hogy náluk másképpen csapódik le a fentiek hatása. Az áfa-visszaigénylés megszűnése kapcsán várhatóan kevesebb lesz a kiesésük - 2-2,5 millió forint —, mint az ország többi megyéjé­ben, mert ők forrásbő­vítéses vállalkozói tevé­kenységet is folytat­nak. Ha azonban utób­bira is kiterjesztik a módosítást, akkor tízmillió mínusszal is szá­molhatnak. Sokkal súlyosabb probléma­ként élik meg a megyei Vöröske­resztnél, hogy tavalyi 8,4 milliós állami támogatásuk erre az esz­tendőre a felére csökkent. Ráadá­sul, mint állami költségvetésből gazdálkodó, származtatott jogi személyiségű szervezet, nem pá­lyázhatnak a különböző civil ala­A Vöröskereszt eddig rendszeresen juttatott adományokat meglehetősen kilátástalannak tűnik. a rászorulóknak, utóbb nagyrészt a tavalyról maradt tartalékokból. A jövő azonban egyelőre (ARCHÍV FELVÉTEL) pokra. Az uniós forrásokért sem tudnak versengeni, mert nem ké­pesek a szükséges önerőt felmu­tatni. Számításaik szerint min­dent összevetve, akár 30 millió fo­rint is kieshet évi 170-180 millió forintos kasszájukból. A fentiek miatt idén már a ko­rábbiakban mindig megtartott programokat fújtak le, sőt január 1-je óta 27 munkatársuk közül hétnek megszűnt a munkaviszo­nya. Szeptember végéig pedig le­jár további három ember munka­ügyi központ általi finanszírozá­sa. Azt is érdemes megemlíteni, hogy dolgozóik bére az országos átlag 60 százalékát sem éri el. A munka ennek ellenére folyik a Vöröskeresztnél, mint Priskin János leszögezte, május végéig mintegy 50 millió forint értékben jutattak adományt rászorulók­nak. Ez nagyrészt annak volt kö­szönhető, hogy tavalyról marad­tak tartalékaik. A jövő azonban egyelőre meglehetősen kilátásta­lannak tűnik. — Abban bízunk, hogy nyűik valamüyen forrásbővítési lehető­ség, különben nagy problémák merülnek fel, melynek vesztese megyénk nehéz szociális helyzet­ben lévő lakossága lesz — mondta Priskin János. POCSAJ1 RICHARD Korszerű világítás Kevermesen Méhkeréki művészpalánták Korszerű, energiatakarékos és szembarát fény világítja be a kevermesi intézményeket. A bel­ső világítás-korszerűsítés a közel­múltban fejeződött be. A régi vi­lágítótestek helyett új, 400 lux fényerősségű izzók szolgáltatják a fényt, ami az európai uniós szabványoknak is megfelel. Az intézményekben új villanykap­csolókat és csatlakozó aljzatokat is felszereltek - tájékoztatta la­punkat Bugyi Ferenc, Kevermes polgármestere. A polgármesteri hivatalban és az általános iskola központi épületében teljes vezetékcseré­re is sor került. A közelmúlt­ban megtörtént a fejlesztés műszaki és érintésvédelmi el­lenőrzése is. K. E. A közelmúltban első tanévzáró ünnepségét tartotta a gyulai Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ Alapfokú Művészeti Is­kolája méhkeréki kihelyezett ta­gozata. Martyin Tivadar polgár- mester köszöntőjét követően a színpadon a Gyulai Cimbora táncegyüttes szerepelt, majd a vizsgaelőadások következtek. A népzenei tanszakon vizsgázott tanulókat Téglás Ferenc, a nép­táncos apróságokat Netye György tanította. A képzőművé­szeti tanszakon a rajzolás, festés, mintázás alapjait Fábián Irén képzőművésztől, a szobrászat rejtelmeit Szőke Sándortól les­hették el - a helyi művelődési házban megrendezett — a tárlat keretében bemutatkozott diákok. B. I. Gyógyító készülékek a Henkeltől A beteg gyerekek gyógyítását támogató Aranyág alapítvány száz ultrahangos hidegpárásító készüléket oszt szét a rászoruló csalá­dok között a Henkel Magyarország Kft. 4 millió forint értékű ado­mányából. A készülékekre szeptember elsejéig lehet jelentkezni. degpárásító készülék, amely termé­szetesen nem helyettesíti az orvosi ellátást, de nagyban hozzájárul a gyerek állapotának javulásához. A betegség évente több ezer gye­Körösladány Magyarországon a 6 év alatti gyer­mekek 2-3 százalékának volt már kruppös rohama. Ilyenkor a beteg kisgyerek szárazon köhög és fullad. A fulladást a gégé­ben, a hangszalag alatti terület nyál­kahártya-duzzana­ta okozza. Azonna­li hideg, párás leve­gőre és orvosi ellá­tásra van szükség. Az esetlegesen új­Az Aranyág alapítványról Az Aranyág Mozgássérült és Beteg Gyermekeket Támogató Alapítványt 1995-ben a TMA Film Kft. alapította azzal a céllal, hogy támogatást szerez­zen es juttasson el a mozgássérült és krónikus betegségben szenvedő gyermekeket gyógyító in­tézményeknek, szervezeteknek. A közhasznú ala­pítvány az utóbbi nyolc évben több mint 368 millió forint támogatást nyújtott 402 pályázó részére. Kft. A cég ez évi jótékonysági kereté­ből száz darab ultrahangos, gyógy- szeradagolós hidegpárásító készülé­ket vásárol és ad át az alapítványnak. A készülékekre levélben, faxon vagy e-mailben lehet jelentkezni szeptember elsejéig az „Aranyág- Henkel a kruppös gyermekekért” pá­lyázat címén: Henkel Magyarország Kft., 1519 Budapest, postafiók: 429. Fax: 06-1/372-0200. E-mail: henkelhungary@henkel.at Minden érdeklődő le­vélben kapja meg a jelent­kezési lapot, a pályázati feltételeket és az elbírálás szempontjait. A jelentke­zési lapot szeptember 15- éig kell visszaküldeni. Az Aranyág alapítvány kura­tóriuma október elején dönt, és a kedvezményé­ből kialakuló ro- ___,_________ ha m megelőzésére, illetve enyhíté- reket támad meg. Őket segíti az zettek novembertől kapják meg a sére jó szolgálatot tesz a gyógyszer- Aranyág alapítvány és egyik jelentős készülékeket, adagolóval ellátott ultrahangos hi- támogatója, a Henkel Magyarország _________ MAGYARI BARNA Jó a tudományos diákköri munkájuk Ülésezett a TSF Főiskolai Tanácsa Öt önálló pályázattal és több, konzorcium keretében benyúj­tandó projekttel is részt kíván venni a Tessedik Sámuel Főis­kola a nemzeti fejlesztési terv humán erőforrások fejlesztését célzó programjaiban — többek között erről is döntés született a TSF Főiskolai Tanácsának legutóbbi ülésén. Szarvas Dr. Patay István, az intézmény rektora lapunk érdeklődésére el­mondta, hogy a tanácsülés kereté­ben áttekintették az utóbbi évek tudományos diákköri munkáját. Ezen a területen az intézmény iga­zán szép eredményekkel büszkél­kedhet, a hallgatók 3-6 százaléka vesz részt a TDK-munkában. Fel­készítésükben pedig a főiskola ok­tatóinak - szintén karonként kü­lönböző mértékben - mintegy 20- 40 százaléka nyújt segítséget. En­nek köszönhetően az elmúlt évek során szép eredmények születtek az országos TDK-konferenciákon. A főiskolai tanács állást foglalt ab­ban, hogy ezt a diákköri munkát a továbbiakban is fenn kell tartam és természetesen anyagilag is szükséges támogatni. Fontos határozatok születtek az új szakok előkészítésével kapcso­latosan is — tájékoztatott dr. Patay István. Az intézmény karai a jövő­ben konzorciumok keretében aktí­van együtt kívánnak működni a hasonló képzési profilú hazai fel­sőoktatási intézményekkel annak érdekében, hogy az indítandó új szakok megfelelő előkészítést nyerjenek. Döntések születtek önálló és konzorciumban benyúj­tandó pályázatokról is. A TSF önál­ló pályázatot kíván benyújtani a nemzeti fejlesztési terv humán erőforrás fejlesztését célzó prog­ramjainak keretében többek kö­zött a gyakorló terek, valamint a felsőfokú szakképzés fejlesztésére. A főiskolai tanács ülésének na­pirendjén szerepelt a békéscsa­bai, illetve a szarvasi karokon ter­vezett beruházások sorsa is. Mint ismeretes, minisztériumi keretből nem sikerült forrásokat szerezni, ezért a tanács most felhatalmaz­ta az intézmény rektorát, hogy ír­jon alá megállapodást az Oktatási Minisztériummal a beruházások magántőke bevonásával történő megvalósításáról. liptákjuoit

Next

/
Thumbnails
Contents