Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-12 / 136. szám
4. OLDAL — 2004. JÚNIUS 12., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP KIM Katona Irénke soha többé nem tér haza Az autó hat métert repült, mintán belefúródott a motoros Újkígyós gyászol. Pünkösd vasárnap, lakott területen belül egy 35 éves fiatalember, becslések szerint, óránként 160 kilométeres sebességgel belerohant egy szabályosan közlekedő autóba. A motoros azonnal meghalt, ahogy a kocsi hátsó ülésén utazó 20 éves lány is. Katona Irén édesapjával és bátyjával Szentesre utazott volna a keresztapjához horgászni. Alig 500 méterrel hagyták el a házukat, amikor véget ért az útjuk. A édesanya azóta is várja, hogy hazatérjen a gyermeke, pedig tudja, a lány soha többet nem léphet be a kertkapun. Újkígyós __________ Tis zta, takaros épület az újkígyósi Hosszú utcában. Kívülről semmi nem jelzi, hogy haláleset történt. A család azonban, ha tudna, akkor sem felejthetne: az udvar végében áll letakarva az összetört, alig egyéves jármű. A kocsi, amelyből Katona Irénke már nem szállhatott ki. — Éppen vezetni tanult. Június végén vizsgázott volna le. Aznap kellett volna rutinból számot adnia, amikor temettük - mondja az édesapja. - Ha megszerzi a jogosítványát, vettem volna neki egy Trabantot, hogy gyakorolhasson. Pár év múlva kapott volna egy kis autót. Narancssárgát, mert mindig arra vágyott. A család nehezen szólal meg. Irénke bátyja, Gábor sokáig csak a karján lévő kötést nézi. A balesetben eltört a kulcscsontja, elszakadtak az ínszalagjai. — Bárcsak esélyt adott volna az Isten — jegyzi meg halkan a 23 éves fiatalember. — Bárcsak ott feküdt volna mellettem a kórházban. Odaadtam volna a fél tüdőmet, májamat, vesémet, akár a szívemet is, csak maradt volna életben. Én vezettem. Nem hallottam semmit, csak a csattanást. Nem veszítettem el az eszméletemet, minden részletre tisztán emlékszem. Éppen áthaladtunk a kereszteződésen, a kocsi orra már a másik utcában volt, amikor jött a motoros. Belefúródott az autónkba. Az ütközéstől a kocsi hat métert repült. Amint magamhoz tértem a megdöbbenésből, ránéztem a mellettem ülő apámra. Láttam, hogy nem sérült meg, így kipattantam a roncsból, hogy meggyőződjek róla, hogy a húgom is jól van. Nem éreztem a pulzusát, nem vert a szíve. A boncorvos szerint nem észlelt semmit, azonnal meghalt. Annyit sem kiáltott, hogy apa, vagy Gabi. Jobb is, beleőrülnék a tudatba, hogy szenvedett. — Becsuktam a kaput, bementem a lakásba, amikor csörgött a telefon. Hatalmas sivalkodást, hátborzongató zajt hallottam a háttérben. Azt hittem, valaki szórakozik - veszi át a szót az édesanya. - Aztán felzokogott Gabi, csak annyit mondott: Irénke, Irénke. Szaladtam a két saroknyira lévő helyszínre, a mentők és a rendőrök előtt értem oda. A kocsiba éppen azon a helyen csapódott bele a motoros, ahol előző nap köröket véstek az aszfaltra ezek az őrültek. Egykerekeztek. A nagymotorosokkal évek óta baj van. Aznap délben is kint ebédeltünk az udvaron, majd megsüketültünk, úgy rodeóztak. Nem a járműre haragszunk. Irénke barátja is szereti a gépet. Doki (Orvos Zoltán - a szerk.) viszont akkor is beszélgetünk, Gábor fényképeket hoz. Fiatal, szőke lány mosolyog a felvételeken.- Mindig modell szeretett volna lenni. Arról álmodozott, hogy egyszer bekerül az újságba. Bekerült: a halálhírével együtt — mondják egymás szavába vágva. - Imádott öltözködni. Megfogadta, amíg Gábor nem szokik le a cigarettáról, addig minden hónapban vesz egy ruhát magának.- Az eset óta nem gyújtottam rá - árulja el a fiú. - Féltette az egészségemet. Apát is folyton pátyolgatta a szívrohama és a balesete után. Az édesvolna. Valószínűleg vasárnap még egyszer utoljára kipróbálta. Miközben hallgatunk, fülemben csengenek Újkígyós címzetes jegyzőjének szavai. Bálint Istvánná elmondta, már tavaly többször felszólaltak a testületi ülésen, hogy több rendőrre lenne szükség, mert megszaporodtak a motoros randalírozások. A rendőrség azonban tehetetlen: csak annyit ígérhetnek, hogy egyéb feladataik mellett fokozott figyelemmel kísérik azokat a helyszíneket, ahol baleset történt vagy történhet. Nincs elég egyenruhás. A mosolygós lányról csak a fényképe maradt meg, és az udvarban álló roncs, amiben befejezte az életét. D-FOTÓ: VERESS ERZSI motoros csizmát, bőrszerelést, mellkasvédőt, bukósisakot vesz, amikor a szomszéd utcába tart. Még nyáron sem száll fel soha pólóban vagy rövidnadrágban motorra. Több mint két éve jártak együtt Irénkével. Azt Elég volt? Vagy még ez sem? „Kigyósi motorosok! Elég volt? Vagy még ez sem? Meddig hagyjátok még, hogy egy-két ember állattá al- jasitson titeket? Hogy meggyülöljön benneteket? Nem az az igazi motoros, aki állati ösztöneit éli ki a gépen. A motor nem erőfitogtatás, a félelemkeltés újkori eszköze. Ha nem ésszel, hanem erőből csináljátok, ti lehettek a következők. A motorozás életérzés, szerelem. A motorozás alázat. Olyantól tanuljatok, aki évtizedek óta motorozik, ne olyanokat tiszteljetek, akik csak azért vesznek motort, mert nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel, vagy ez kell nekik, hogy a feltűnési vágyukat kiélhessék.” (Részlet a www.kigyosihirado.hu oldalról) tervezték, a harmadik évforduló után eljegyzik egymást. Családot akartak alapítani, közös életet terveztek, mint minden fiatal. A lányunknak nincs múltja, csak jövője lett volna. Most kezdődött volna az élete. Miközben apámat akkor az mentette meg, hogy nem kötötte be a biztonsági övét. Teherautóval járt éppen Szegeden, a piros lámpánál állt, amikor belerohant egy Opel. Ha nem veti át magát a másik ülésre, meghal. Két éve szerencsénk volt, akkor tragédia nélkül megúsztuk. Hosszú csend töri meg a beszélgetést. A szülők belemerülnek a gondolataikba, hiszen mit is mondhatnának egy lányról, aki májusban töltötte be a 20. évét. Az utcán sem jár senki. Most csend van. Korábban azonban több motoros a hosszú, ám nagyon keskeny utcán rodeózott. A falubeliek szerint az eset után a medgyesi útra tették át a székhelyüket. Van, aki dühvei és haraggal beszél a balesetről, mások mély megdöbbenéssel. Megint mások védik a vétkes felet. Nem értik, mi történt, azt hajtogatják, hogy Csaba világ életében megfontoltan motorozott. Kedden kellett volna megválnia a járművétől, eladta, ugyanis házat vettek — Ha csak százharminccal jött volna — sóhajt fel Gábor. Látszik, sokszor fontolgatta ezt az eshetőséget. — Egyrészt nem ott lettünk volna, ha meg ott is vagyunk, irányítható a gép. Ilyen sebességnél azonban a srác is tehetetlenül csapódott be. Irénke mintha érezte volna a bajt: amikor beszállt az autóba, lehúzta az ablakot, megfogta anya kezét, és húzta a kocsi után, hogy tartson velünk ő is. A húgom azzal köszönt el tőle, vigyázzon magára. Még szerencse, hogy anya az állatok etetése miatt itthon maradt. Egyébként őt is a temetőbe kísértük volna. — Jól ismerem a motoros szüleit, az édesapjával egy tsz-ben dolgoztunk. Mit mondhatnánk nekik? - szólal meg újra az apa. - Nem őket okolom, felnőtt a gyermekük, nem foghatják már a kezét. Ahogy mi sem a gyermekünkét. Soha többet nem nyithatom ki a kaput, hogy ne kelljen leszállnia a bicikliről. Soha többet nem mondja, hogy „Csaó, Apa, Anya, megjöttem”. Soha többet nem érkezik meg. FEKETE G. KATA A gyermekvédelemről Lökösházán A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok éves értékelése is szerepelt a lökösházi képviselő-testület ülésén. A gyermekjóléti szolgálattal kapcsolatos teendőket 2003. augusztus 1-jétől megbízási szerződéssel napi két órában Samuné Priskin Anikó óvónő látja el. Az elmúlt évben havonta átlagosan mintegy 180 gyermek részesült rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, ennek az önkormányzatot terhelő része 2003-ban csaknem 1 millió forint volt. A természetbeni támogatásokra 4,6 millió forintot fizetett ki az önkormányzat — derült ki a beszámolóból. A gyermekjóléti szolgálatot igénybe veheti bárki, akinek a családi életben kialakult problémáinak megoldásához segítségre van szüksége. Tavaly a gyermekjóléti szolgálat szakmai tevékenysége 134 kü- lönböző esetre terjedt ki.____________ k.e. Utat építenének Nagyszénáson Nagyszénáson, a Bem utcában az önkormányzat útépítést tervez. Az érintett ingatlantulajdonosok közül 35 azt nyilatkozta, hogy vállalja az infrastruktúra fejlesztésével járó 50 ezer forintos közmű- fejlesztési hozzájárulás befizetését. A legutóbbi testületi ülésen a képviselők ennek az információnak a birtokában úgy döntöttek, pályázatot adnak be a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács által meghirdetett területi kiegyenlítést szolgáló, fejlesztési célú támogatás elnyerésére. Az önkormányzat a szükséges saját forrást, a majd’ 3 millió forintot biztosítja. Az igényelt támogatás összege (a fejlesztés bekerülési összegének a 80 százaléka) 11 millió 680 ezer forint. _________icsj Ki skincstár Eleken Az eleki képviselő-testület 2003 tavaszán alkotta meg az egységes kincstári finanszírozási rendszer keretében az intézmények pénzellátásának, pénz- forgalmának, gazdálkodásának rendjét, szabályait. A nemrégiben megtartott testületi ülésén az eltelt időszak eredményeiről, tapasztalatairól is szó esett. A kiskincstári finanszírozás lényege, hogy az intézmények nem kapnak havi ellátmányt, az önkormányzati támogatás csak akkor és olyan ütemben vehető igénybe, amikor ténylegesen jelentkezik a kiadás. A szabad pénzeszköz pedig az önkormányzat bankszámláján koncentrálódik - derült ki Kun Istvánná osztályvezető beszámolójából.______k.e. Ma : ünnepi hangverseny A Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar és a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Kórusa ünnepi hangversenyt ad ma délután fél öttől az evangélikus nagytemplomban. Orgonán közreműködik: Alföldi Csaba, vezényel Kutyejné Ablonczy Katalin._________________________________(s> EL SŐ OSZTÁLYÚ IRODÁK PIACA EURÓPÁBAN 1000 Munkatársaink vonalban Megyénkben dolgozó munkatársainkat hírekkel, témajavaslatokkal a következő telefonszámokon érhetik el olvasóink. Békés, Mezőberény és térsége Szerkesztő: Hartay Csaba Mobil: 30/976-7761 Elek, Medgyesegyháza és térsége Szerkesztő: Kovács Erika Mobil: 20/967-2017 Gyomaendrőd, Szarvas és térsége Szerkesztő: Krajcsovicsné Lipták Judit Mobil: 30/322-6454 Gyula Szerkesztő: Szőke Margit Mobil: 30/624-7967 Mezőhegyes, Mezőkovácsháza és térsége Szerkesztő: Czuthné Halasi Mária Mobil: 30/981-6480 Orosháza, Tótkomlós és térsége Szerkesztő: Csete Ilona Mobil: 20/592-3502 Sarkad és térsége Szerkesztő: Both Imre Mobil: 20/976-3619 Szeghalom és térsége Szerkesztő: Magyari Barna Mobil: 20/983-6955 ALMÁSKAMARÁS. (1) Almáskamaráson a napokban rendezték meg az általános iskolában működő zeneiskolások záróhangversenyét. A medgyesegyházi alapfokú művészeti iskola kereteiben Nagy Emese tanárnő koordinálásával működő hangszeres oktatás eredményeiről a zongora, a szintetizátor és a furulya szakon végzett tanítványok adtak számot. BÉKÉSCSABA, (y) A békéscsabai székhelyű Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Körösök Vidéke Egyesülete jó évet zárt 2003-ban. Annak ellenére, hogy az országban majdnem a legkevesebb, öt munkavállalót foglalkoztatnak, bevétel tekintetében az eddigi 12. és 13. helyről a 7-re ugrottak előre. Míg 2002-ben majdnem 57 millió forint bevételt könyvelhettek el, egy évvel később már majdnem 75 milliót. A kiadás tavaly 53 millió 377 ezer forint volt. BÉKÉSCSABA, (o) Az Európai Unió PHARE-CBC programja keretében a határ menti civil szervezetek fejlesztése céljából tükörprojekt beadását tervezi a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete és a szatmárnémeti CREST Nonprofit Szervezetek Forrásközpontja. A részletekről a napokban egyeztettek a megyeszékhelyen. BÉKÉSCSABA, (y) Székesfehérváron rendeztek országos kamaraversenyt minap. A megmérettetésen 52 csapat vett részt. A békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola csoportja ezüst minősítést szerzett. A díj Tóth Dóra, Kovács Csilla, Domokos Izabella és Binder Norbert munkáját dicséri. Felkészítő tanár Hrabovszkiné Nagy Kornélia és Juhász Edit. BÉKÉSSÁMSON. (cs) Az általános iskola 29 tagú tantestületét köszöntötte a szülői munkaközösség és a tanulók. Titokban, délutánonként készültek a gyerekek a meglepetésműsorral. A pedagógusnapon zsúfolásig megtelt a tornaterem, ahol gyertyát gyújtottak az elhunyt tanítók, tanár emlékére. CSORVÁS. (cs) Az ÁMK működési bevételeit térítési díjakból, könyvtári tagdíjból, terembérleti díjakból és Kishírek Békés megyéből egyéb, alaptevékenységgel összefüggő bevételből teremti elő. Az intézménynek még több belépődíjas rendezvényre lenne szüksége, de a lakosság részéről ezek nem látogatottak. DOMBIRATOS, (ke) Jelenleg tizenhat közmunkásnak biztosít munkát a dombiratosi önkormányzat közcélú foglalkoztatás keretében. A munkások egy része a vízhálózat rekonstrukcióján dolgozik, mások az intézmények külső meszelésénél tevékenykednek, illetve az éjjeliőri szolgálatba kapcsolódtak be - tájékoztatta lapunkat Róka Rudolfné polgár- mester. ELEK. (ke) Az Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület két pályázaton is eredményesen szerepelt. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a civil szervezet utazásait támogatta, míg az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal az egyesület működéséhez nyújtott kisebb összegű anyagi segítséget - tudtuk meg Rocskár Jánosné alel- nöktől. GÁDOROS, (cs) Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban 482 rászoruló részesül a községben, közülük 43 nagykorú. Ez a támogatási forma 228 családot érint. A tavaly erre a célra tervezett 4 millió forintból 2,8 millió használtak fel, mert az állam a kifizetett támogatás 90 százalékát visz- szautalta az önkormányzatnak. GYOMAENDRŐD. (j) A tervek szerint idén négy alkalommal végeznek szúnyoggyérítést a településen. Az erről szóló megállapodásokat már aláírták a feladattal megbízott két céggel, s a közelmúltban megtörtént az első biológiai, légi és földi védekezés. Az igények függvényében a szúnyoggyérítés a nyár folyamán a tervezettnél többször is elvégezhető. KARDOSKÚT. (cs) Az általános iskola hulladékgyűjtést szervezett a diákok részére. A gyerekek a települést járva 15 ezer 710 kilogramm hulladékot — 9 ezer 630 kilogramm vasat, 5 ezer 560 kilogramm papírt és 520 kilogramm akkumulátort - gyűjtöttek össze. A kapott pénzből az osztálykirándulások költségeit fedezik. KONDOROS, (j) Június l-jétől kezdődően hét százalékkal emelkedtek a településen a folyékony hulladék elszállításának és ártalmatlanításának díjai. A korábbiakhoz hasonlóan a csatornázatlan területeken a díjak valamivel alacsonyabbak, mint a csatornázott utcákban. LÖKÖSHÁZA. (ke) Még ebben a hónapban megkezdődhet a bréda- kinczingmajori út felújítása, amihez a település önkormányzata 17 millió 405 ezer forintos támogatást nyert a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán - tájékoztatta lapunkat Germán Géza, Lökösháza polgár- mestere. MAGYARBÁNHEGYES. (1) A megyei fenntartású magyarbánhegyesi speciális általános iskola tanulói a közelmúltban részt vettek a Kecskeméten megrendezett V. Országos Kispályás Labdarúgó Diákolimpián. A bánhegyesi csapat 24 induló között a ötödik lett. A bajnokság legjobb kapusa címet Sódar Gyula az iskola nyolcadikos tanulója érdemelte ki. »