Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-10 / 134. szám

4. OLDAL - 2004. JÚNIUS 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KO R K E P Párbeszéd kell az uniós lehetőségekhez! Állítja az MSZP megyei elnöke, európai parlamenti képviselőjelöltje Veress József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) megyei elnöke sze­rint a vasárnapi európai parlamenti választás tétje, hogy hazánk mi­képpen foglal állást az EU hétéves költségvetése ügyében. A balolda­li párt jelöltlistáján szereplő politikussal a kampány eldurvulásáról is beszélgettünk. Békéscsaba- Mit vár a választástól?- A két nagy párt között a különb­ség minimálisra csökkent, gyakorla­tilag fej-fej mellett állnak, és minden jel arra mutat, hogy az MSZP az álta­la elvártaknak megfelelően minimá­lisan a szavazatok felét meg tudja szerezni. Miről szól a választás? A magyar képviselők az első perctől kezdve meghatározó szereplői lesz­nek annak, hogy hazánk miképpen foglal állást az Európai Unió hétéves költségvetése és azoknak az alapok­nak az ügyében, amelyekből az elkö­vetkező időszakban 15 ezer milliárd forintos fejlesztést tudunk megvaló­sítani. Tehát kulcskérdés az, hogy hozzáértő, együttműködésre hajla­mos és együttműködni akaró partne­rek legyenek kint. Bízom abban, hogy az ellenzék képviselői nem olyan légkörben fogják végezni mun­kájukat, ahogy azt az elmúlt napok­ban tették. Nem lehet ilyen típusú, vagdalkozó és a másik oldalt ellenfél­ként, de sokkal inkább ellenségként bemutató politikai légkört kialakíta­ni.- Sokan azt mondják, hogy a kam­pány eldurvulásában komoly szerepe van az MSZP-nek, gondoljunk csak a megjelent, igen kemény hangnemet megütő újsághirdetésekre... — Úgy gondolom, hogy ha valaki objektiven megnézi a feladott hirde­téseket, s az ellenzék gúnyrajzaival, fotóival összeveti őket, akkor látha­tó, hogy kik azok, akik abban érde­keltek, hogy bizonytalanságot kelt­senek. Sajnos ez a politizálás nem újszerű, az ellenzék a választások elvesztése óta folytatta ezt különbö­- A baloldal mindent megtesz azért, hogy a szava­zótábora jelen legyen a szavazáson - mondja Ve­ress JÓZSef. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER ző erővel. Fontos, hogy az elkövet­kező időszakban az a párbeszéd erősödjön, amelyre az ország jövő­jét alapozni lehet, mert e nélkül nem tudjuk az uniós tagságban rej­lő és az egyéb lehetőségeket kihasz­nálni.- Mekkora részvételre számít vasár­nap?- Nem mernék számokat monda­ni, mert pontosan az ügy jelentősségét sajátos fényben bemutató ellenzéki kampánytechnika tükrében félő, hogy sokan nem mennek el szavazni. En mindenesetre azt tudom mondani, hogy a baloldal mindent megtesz azért, hogy a szavazótáborra jelen le­gyen és maximálisan elősegítse, hogy az Európai Parlamentben olyan képvi­selők üljenek, akik az ország érdekeit tartják szem előtt. Reméljük ezentúl, hogy a megye lobbierejét meg tudjuk erősíteni.- Lesznek-e, megítélése szerint, az eredménytől függetlenül következmé­nyei a választásnak az MSZP életében?- Meggyőződésem, hogy a szocia­lista párt a meghirdetett és megkez­dett modernizációt továbbviszi és ki­teljesíti. „ POCSAJI RICHÁRD Népi hagyományok nyomában: Harangozó Imre és Kallós Zoltán (balról jobbra) könyveik társaságában. d-fotó, kovács Erzsébet ban arról mérheti le, hogy Német László, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan erdélyi kapcsolata volt egykoron; számos publikáció, könyv és CD őrzi nevét, de a Elismert pedagógusok Szép szavakkal köszöntötték az immá­ron kilencedszer megrendezett városi pedagógusnapon Sarkad nevelőit, ok­tatóit, a közművelődésben dolgozókat. A helyi pedagógustársadalom tagjai­nak Sipos Kornélné dr., Sarkad város aljegyzője méltatta áldozatteljes, oda­adó munkájukat. A városatyák döntése értelmében idén Sarkad város oktatásáért kitüntető díjban részesült Tariné Sarkadi Erika, a helyi 1. számú általános iskola tanítónője, Józsi Sándomé, a sarkadi 2. Számú Általános Iskola tanárnője. Szintén Tóth Imre pol­gármestertől Sarkad város kultúrájáért ki­tüntető díjat vehetett át Bendéné Mondrucz Julianna népművelő, a Bartók Béla Művelődési Központ, illetve Szabó- né Leelőssy Veronika könyvtáros, az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium, Postafor­galmi és Informatikai Szakképző Iskola könyvtárának munkatársa. Nyugdíjba vonulása alkalmából az oktatási miniszter Pedagógus szolgálati emlékérmet adományozott Fodor Pál, illetve Patkás István tanároknak, a sarkadi 1. Számú Általános Iskola pe­dagógusainak_____________ B.I. Battonya vagyona Battonya önkormányzata tizenegy év­vel ezelőtt fogadta el a város vagyon­rendeletét, amit az elmúlt években számtalanszor módosítottak.- Egy évtizeddel ezelőtt ez a va­gyonrendelet korszerű volt, minden törvényi előírásnak, követelménynek megfelelt. Mára elavult, több sebből vérzik, tovább már nem lehet módosí­tani - dr. Németh Ferenc, Battonya vá­ros jegyzője. A képviselő-testület új va­gyonrendeletét fogadott el, ami az uni­ós jogszabályoknak is megfelel. ___ K. E. Megkérdeztük olvasóinkat Várják-e a vakációt? I I Marton Edina, békésszentandrási, 3. osztályos tanuló:- Nagyon várom már a nyári szünetet, mert akkor elmehetünk majd együtt anyuval meg a ke- | resztanyámékkal Gyomaendrődre | nyaralni. Ja, és persze az öcsém is velünk jön. ajnos, most anyunak nincs munkahelye, otthon van, tehát megoldott az, hogy kivel leszek nyáron, nem kell másnak vi­gyáznia rám meg az öcsémre. Voltunk már egyéb­ként az osztállyal is kirándulni Kecskeméten, Kis­kőrösön meg Kecelen, bár az csak egy nap volt. Kiss Brigitta, békésszentandrási, 3. osztályos tanuló:- Jó, hogy már csak pár nap van hátra a tanításból, mert nagyon vá­rom a nyarat. Akkor majd rengete­get játszunk a barátnőmmel. Tá­borba nem megyek, de nagyapá­ménak van víkendházuk Szarva­son, a Körös-parton. Igazából a Balatonra szeret­nék utazni, már egyszer voltam ott és nagyon-na- gyon tetszett az az óriási víz! Idén sajnos nem me­hetünk, így sokat leszek otthon. Néhány hetet anyuék is szabadságon lesznek, máskor pedig a tesóim vigyáznak majd rám, ők már idősebbek. Az egyik bátyám 12, a másik pedig 14 éves. Ondók Róbert, békésszentand­rási, 4. osztályos tanuló: — Hosszú volt ez a tanév, jó, hogy vége már. Valahogy úgy érez­tem, hogy negyedikben már sokkal több a tanulnivaló, mint a korábbi években volt. Nem hiszem, hogy unatkozni fogok a vakáció alatt, mert nagyon szeretek olvasni. Regényeket, még mindenfélét. Most például a Harry Potter ötödik fejezetét olvasom. Megyek majd a testvéremmel táborba Miskolcra, s persze meglátogatjuk aput is, ő Szolnokon él. Anyu most nem dolgozik, így ő is otthon lesz velünk a nyáron, s készülünk együtt Gyulára, a fürdőbe. Igazából az én nagy álmom, hogy New Yorkba elmenjek. Bor Gábor, békésszentandrási, 4. osztályos tanuló:- Persze, hogy várom a vakáci­ót, mert akkor lehet majd sokat fo­cizni a haverokkal, meg lejárni a Körösre fürdeni. Jó, hogy ilyenkor sokat lehetünk együtt, mindenféle szórakoztató dolgokat kitalálunk. Amúgy a suli sem rossz dolog, nekünk jó tanító nénink van, csak az a baj, hogy sok a lecke. Készü­lünk egy hétre apuékkai Pestre, ott elmegyünk majd a vidámparkba, meg az állatkertbe. Tavaly is Budapesten nyaraltunk, vannak ott rokonaink, hozzájuk megyünk. L.j. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET SZÁZ NŐRE JUTÓ GYERMEKSZÁM (Korcsoportonként, a KSH vizsgálata Szerint) Kívánt gyermekszán %?} I ÍTénylejes gyermekszám m sí : \ t < m iSSt ■ :im \\\ ; ,< \ \\ : : S-i I I 1 20-24 n <: ■ g 1 j : k M 25-29 30-34 35-39 4S-45 KlSHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL ALMÁSKAMARÁS. (1) Az almáska­marás! általános iskolában a szülői munkaközösség szervezésében emlé­kezetes műsorral kedveskedtek a gye­rekek a pedagógusnap alkalmából a tanítóiknak, tanáraiknak a minap. Emellett a települési önkormányzat és Ambrus Attiláné polgármester ünnepi megemlékezés és megvendégelés ke­retében köszöntötte az oktatásügyben dolgozókat. BÉKÉSCSABA, (o) A VÁTI Kht. kép­viselete tájékoztatása szerint idén ősszel várható az Európai Unió INTERRED IIIA programja pályázati felhívásának megjelenése. 2004-2006 között Magyarország, Románia és Szerbia-Montenegró vonatkozásában mintegy 24 millió euró támogatáshoz juthatnak a határ mentén működő szervezetek. BÉKÉSCSABA, (c) A megyei közút­kezelőnél megtudtuk, hogy idén au­gusztus végéig megyénk négy na­gyobb útszakaszán végeznek burko­latfenntartást felületi bevonattal. A Csanádapácai út és Gerendás között 4, a Tótkomlós és Mezőhegyes közöt­ti úton 2,5, a Mezőkovácsháza és Kunágota közötti úton 7, Gyoma- endrőd és a hunyai elágazás között pedig 2,5 kilométeres szakaszon vég­zik el ezt az állagmegóvási munkát. BÉKÉSCSABA, (c) A megyei közle­kedéstudományi egyesület békéscsa­bai tájékoztatóján elhangzott, hogy az Orosházi Határőr Igazgatóság terüle­tén lévő határállomásokon az év első öt hónapjában 1,2 millió ember és 411 ezer jármű kelt át. Ez az első. esetben 23, a másodikban 27 százalé­kos növekedés az előző év hasonló időszakához viszonyítva. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) A moz­gásszervi problémákkal küzdő gyer­mekeknek nem kell már vidékre utaz­niuk ahhoz, hogy megfelelő mozgás- terápiában részesüljenek. A helyi nyugdíjasklubban heti két alkalom­mal egyénre szabott gyógytomáztatás keretében szakember foglalkozik ve­lük, biztosítva megfelelő fejlődésüket. CSABACSÜD. (j) A közelmúltban megtörtént az új óvodaépület műsza­ki átadása. Támogatások híján a har­mincmilliós beruházást a község ki­zárólag saját erőből valósította meg. Az óvodások második otthona bősé­gesen biztosít lehetőséget a gyerme­kek szabadtéri mozgásához, belső be­rendezése pedig teljes mértékben megfelel a mai kor követelményeinek. DÉVAVÁNYA. (i) A dévaványai Ladá­nyi Mihály Könyvtárban az Informati­kai és Hírközlési Minisztérium által meghirdetett pályázat támogatásával eMagyarország pont létesült. Az eMa- gyarország pont megteremtésével a vá­nyai könyvtár lehetőséget biztosít mindazoknak, akiknek otthon vagy munkahelyükön nem áll rendelkezésre internet. A program keretében az inter­net használata két éven át ingyenes. DOBOZ, (b) A testület legutóbbi ülé­sén a képviselők áldásukat adták a Dobozi Általános Szolgáltató Kft. tár­sasági szerződésének bővítéséhez. Eszerint a továbbiakban a kft. — egye­bek mellett — strandfürdők, vízpartok gondozását, parkosítást, hóeltakarítást, közterület tisztítását, egyéb épületgépészeti szerelést is vé­gezhet. DOBOZ, (b) A település vezetése im­máron határozatban is megerősítette, miszerint a békéscsabai régió része­ként a község csatlakozni kíván a többcélú kistérségi társulás megalakí­tásához. A tagok egyes pedagógiai szakszolgálati, belső ellenőrzési, illet­ve a központi orvosi ügyeleti felada­tok elvégeztetése érdekében társul­nak. DOMBIRATOS, (ke) Az önkormány­zat intézményei egy vízvezetékrend­szeren kapják a vizet, ami harminc évvel ezelőtt készült. A vízvezeték- csere a csövek elöregedése, elhaszná­lódása, meghibásodása miatt vált ese­dékessé. A munkálatokat közmunká­sok végzik. A tervek szerint a hónap végére készülnek el a feladattal. FÜZESGYARMAT, (i) A gazdasági, munkavállalási nehézségek miatt Füzesgyarmaton is egyre kevesebben vállalkoznak gyermekszülésre. Sze­rencsére a csökkenő gyermeklétszám jelentős változást még nem okoz a gyarmati Kossuth Lajos Általános Is­kolában. A bizonytalan családi háttér viszont a számokban is megmutatko­zik: az iskola 650 tanulójából 381 di­ák hátrányos helyzetű. FÜZESGYARMAT, (i) A város legna­gyobb idegenforgalmi vonzerejénél, a füzesgyarmati gyógyfürdő környezeté­ben kempinget épített a helyi önkor­mányzat. A kempingépítés munkálatait pályázat útján a Bio-Flott Kft. nyerte el. GYOMAENDRÖD. (j) Június 15-étől megváltozik a városban az Alföldi Közlekedési Kft. által üzemeltetett he­lyi autóbuszjáratok menetrendje. Csökkentik a kihasználatlan járatok számát, ez azonban várhatóan nem jelent majd gondot, mivel a menet­rend megváltoztatását alaposan elő­készítették, azt öt héten át végzett utasszámlálás előzte meg. GYULA, (ö) Szegeden, a Magyar Tu­dományos Akadémia Regionális Kuta­tások Központja Alföldi Tudományos Intézete ünnepi ülést szervezett a ku­tatási központ fennállásának 20. év­fordulóján. Az ülést követő kerekasz- tal-beszélgetésen dr. Perjési Klára pol­gármester elmondta, a készülődés 15 éve ellenére másfél évvel ezelőtt nem volt az országnak Nemzeti Fejlesztési Terve, a közigazgatási reform lehető­sége még ma sem körvonalazódik. Egyszerre kell, kellett működtetni a várost, elkészíteni stratégiáját, cselek­vési programját, figyelni, készíteni a pályázatokat, pótolni a hiányzó terve­ket. A nulláról kellett kezdeni. KARDOS, (j) Nagy sikerrel léptek fel a közelmúltban megtartott kardosi fa­lunap keretében a Békéscsabai Jókai színház művészei. Gyermekdalaik, ré­gi slágereik, tréfás jeleneteik, rendőr­vicceik a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt kellemesen elszórakoztatták. KONDOROS, (i) Kétszer százezer fo­rint támogatást nyert a Petőfi István Általános Iskola a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közala­pítvány pályázatain. A támogatás se­gítségével az iskola tizenöt diákja utaz­hat majd a nyár folyamán a szlovákiai testvértelepülésre, Nagysallóra hagyo­mányőrző néptánctáborba, ugyancsak tizenöten pedig diáktáborba. Az el­nyert összeg az útiköltséget fedezi, a gyermekek ottani ellátásáról pedig a szlovák testvértelepülés gondoskodik. Jánó Anna mesegyűjteményét teszi közzé. Harangozó Imre néprajzkutató, az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőis­kola alapítója, elnöke, a szakterüle­arany miatyánk hoszszabb verses ima Krisztus szenvedéstörténetéről, magyar előkeresztény, honfoglalás kori gyökerekkel. ______________________________JU. Ké t arany miatyánk Újkígyósról ten immár nyolcadik könyvét mu­tatta be, s ezúttal szűkebb pátriájá­nak vallásnéprajzi hagyományait tárja a közönség elé. Tanulmányok mellett gyűjtések is szerepelnek a kötetben. Például a három környékünkbeli, újkígyósi és a ha­tár túloldalán található kisiratosi „arany miatyánk”, mely típusból eddig mindössze kettőt, egy palóc­földit és egy moldvait gyűjtöttek. Az táncházmozgalom egyik elindítója ként is számontartják. Világszárny című új könyve a le§ nagyobb tudású moldvai csángó hí gyományőrző, Demeter Antaln Békéscsaba Kallós Zoltán a szakma számára nem igényel bemutatást, aki nem is­meri, jelentőségét a néprajzkutatás­Az egyik legnagyobb élő néprajzkutató, Kallós Zoltán, valamint is­mert újkígyósi kollégája, Harangozó Imre tartott kettős könyvbemu­tatót hétfőn a megyei könyvtárban. Találkozójukon kiderült: a ritka, honfoglalás előtti gyökerű, úgynevezett „arany miatyánk”-versek egy részét megyénkben lelték fel.

Next

/
Thumbnails
Contents