Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-06 / 105. szám

Ujj az útlevélen Az arckép mellett bio­metrikus azonosító kerülhet az útiokmányra. 10. oldal Judo Eredményesen szerepeltek judós fiataljaink a nemzetközi utánpótlás viadalon. 15. oldal DIGITÁLIS VILÁG Zene a játék ellen? Az EMI, a világ egyik legnagyobb hanglemezkiadó vállalata bepe­relte az játékipar óriását, Electro­nic Artsot. A haglemezkiadó azért indított a szövetségi pert az EA-val szemben, mert szerintük ez utób­bi népszerű sportjátékai által a hanglemezkiadóhoz kapcsolódó szerzői jogokat sértett. A vádirat szerint például a „Madden NFL 2004”, a „Tiger Woods PGA Tour 2004” és az „MVP Baseball 2004” játékok köz­ben olyan dalokat is hallhatunk, melyeket az EMI-csoport előadói játszanak. A probléma egyébként nem újkeletű: a videojátékok ki­adói már évek óta fontosnak tart­ják játékaik zenéit, ezért gyakran vadonatúj dalokkal lepik meg vá­sárlóikat. Ez oda vezet, hogy egyes előadók dalai még azelőtt kerül­nek ki így a széles közönség szá­mára, hogy a cédéik a velük szer­ződésben levő hanglemezkiadóik gondozásában megjelennének. Hogy konkrétan mekkora ösz- szegről van szó, egyelőre nem esett pontos utalás, de az EMI sze­rint a perben több tízmillió dollár sorsáról születhet döntési. Fogynak az IT-cégek Az informatikai kiadások több éves csökkenése után 2004 talán a növekedés éve lesz. „A kelet-euró­pai térségnek van néhány relatív előnye” - fejtegette Fábián János. Az ICON Számítástechnikai Rész­vénytársaság üzletág-igazgatója úgy véli: a beáramló uniós támo­gatások lendületben tarthatják a hazai piacot, amelyre mindamel­lett komoly változások várnak. Ma már a nagy cégek is meggon­dolják, mire, mennyit költenek. Hozadéka lesz az EU-csat­lakozásnak többek között a piaci tisztulás. Sok cég nem tudja majd ellentételezni az ingadozá­sokat és megszűnik. A lemorzso­lódás akár a piac harmadát is érintheti. Magyarországon eddig a tíz legnagyobb szereplő látta el a piac ötven százalékát. Ez az arány akár hatvan százalékra 4% felmehet. Minden valószínűség szerint tovább terjeszkednek majd a mul- tik, elsősorban a nagyobb hazai vállalkozások rovására. Ezzel pár­huzamosan a magyar cégeknek a részpiacok irányába kell mozdul­niuk. Az Európa más országaiból érkező vállalatok tömeges megje­lenésétől viszont a belépés után sem kell tartani. A nyelv és a piac mérete aligha teszi vonzóvá az or­szágot a kis külföldi cégek számá­ra. Ugyanígy nem lesznek jellem­zőek a felvásárlások, beolvasztá­sok sem. Egyszerűbb ugyanis „el- szipkázni” a konkurencia ügyfele­it és szakembereit, mint komoly tőkeinvesztícióval egyesíteni a cé­geket. A számítástechnikán belül a hangsúly a szolgáltatások irá­nyába tolódik el, mind jobban ér­vényesül majd a kapcsolati tőke. A szoftver-technológiában pedig egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a nyílt forráskódú programok. Határidőnapló helyett Újabb nagy lehetőség kapujában a PDA Korábban mindenki határidőnaplóba vagy egy egyszerű noteszba írta a fontos telefonszámokat, címeket; ide jegyzetelt és ide írta be, hogy mikor kivel találko­zik, mi a napi tennivalója. Aztán a ki­lencvenes évek elején az Apple cég piac­ra dobta digitális személyi titkárát, az el­ső toll-alapú PDA-t: a Newtont. Ezzel új időszámítás kezdődött. A digitális személyi asszisztens (Personal Di­gital Assistant, innen a PDA) nem más, mint egy tenyérben elférő, kis méretű számítógép, amely alapvetően személyes információk rög­zítésére, tárolására, kezelésére és gyors vissza­keresésére alkalmas. A PDA a tulajdonosa szá­mára fontos és „jó, ha kéznél van” informáci­ók tárolására szolgáló digitális eszköz, éppen ezért legfontosabb tulajdonsága, hogy zseb­ben is elfér. Igaz, a prototípus, a Newton még nem igazán felelt meg ezeknek a kritériumok­nak: nagy volt és nehéz, ráadásul igen gyengé­re sikerült a bele épített kézírás-felismerési el­járás. Ráadásul akkor még a felhasználók sem tudták igazán, hogy mire használjanak egy ilyen eszközt. Ám nem kellett sokat várni a következő generációra. Fiatalság, bolondság? 1995 márciusában az amerikai Palm Computing elkészített egy szintén toll alapú PDA-t, a Palm Pilotot. Az Apple funkciógaz­dag Newtonjához képest a Palm gyors volt és hatékony, viszont egyelőre csak egysze­rűbb feladatokat láthatott el: jegyzetelésre, címjegyzék-karbantartásra, naptári bejegye­zések és feladatlisták készítésére lehetett használni. Az eredeti Palm Pilot Professio­nalt 1 megabájt RAM-mal hozták forgalom­ba, a Klót 1000-t még kisebbel (csak 128 ki- lobájtnyival). A Palm Pilot, ez a zsebben hordható kéziszámítógép a maga csekély adat funkcionalitásával is gyorsan igen népsze rűvé vált főként azért, mert a napi teendő­ket, jegyzeteket bármikor szinkronizálni lehetett az asztali számítógéppel. A Palm Pilot a PDA-k második nemzedékének szabványává vált: a kijelzője érintés érzékeny volt (hogy egyszerű le gyen az adatbevitel), a kézírást pedig gyorsan és hatékonyan ismerte fel. Boldog öregkor? A mai PDA-k már inkább a számítógé­pekkel ro- koníthatóak - ráadásul már nemcsak gyárilag telepi tett alkalmazásokat futtathatnak, hanem na gyobb testvéreikhez hasonló an különböző szoftvereket telepíthe­tünk rájuk és használhatunk rajtuk. A legtöbb PDA egy infravörös port vagy egy USB kábel segítségével az asztali géphez könnyen csatla­koztatható, így az adatok szinkronizálása gör­dülékenyen valósul meg. Külvilág felé való kapcsolatok miatt ma már egyes gépekben Wi-Fi (nagy sebességű, rádiós hálózati csatla­kozás) és Bluetooth rá­dió (univerzális, gépek közötti kommunikáci­óra való, kis hatótávol­ságú csatlakozási lehe­tőség) is van. Ezek se­gítségével még a kábel- dzsungelt is elkerül­íróasztal- hoz kötve dolgoznunk. A legtöbb felhasználó elvá­rásainak megfelelő­en ezernyi program közül is választhat, de már alapértelmezetten a készüléken levő progra­mokkal is megoldható a leg­több magán és irodai jellegű fel- Az PDA-k legfontosabb alap- szoftvereit gyűjtő néven PIM, azaz Personal Information Management (Sze­mélyes Információ Kezelő) alkalmazások­nak hívjuk. Ez a négy legfontosabb alap szoftver, ami platform-függetlenül minden gépen megtalálható más-más néven, a Nap­tár, a Telefonkönyv (Címjegyzék), a Tenni­valók és a Jegyzettömb. i NÉHÁNY PDA ÖSSZEHASONLÍTÁSA Típus Jellemzők Nettó ár (Ft) Visor Prism Palm m515 8 Mb, 16 bites szín 16 Mb,ultravékony forma 72 000 132 500 Fujitsu 610 BT 64 Mb, Bluetooth 104 750 DELL Axim X3 32 Mb, 3,5 colos TFT 66 000 iPAQ H3850 64 Mb, infravörös port 205 000 Napot hoznak, csillagot Békéscsabán koncertezik az Omega Országos koncertturnéja második állomásaként má­jus 13-án este 19.30-kor Bé­késcsabán, a városi sport- csarnokban koncertezik az Omega együttes, mely min­den idők legtöbb lemezét ad­ta el hazánkban. Az Omega két és fél órás élő ze­nével, felejthetetlen slágerekkel, világszínvonalú fény- és hang- technikával jön a megyeszék­helyre is. Békéscsabát többek között azért választották, mert már több mint 20 éve nem kon­certeztek itt, másrészt számíta­nak az erdélyi magyarok érdek­lődésére is. A hét vidéki nagyvároson át­ívelő, majd szeptember 18-án a Puskás Ferenc Stadionban záru­ló koncertsorozat az Időrabló cí­mű lemez egyik számáról kapta a turnéelnevezést: Napot hoz­tam, csillagot. A békéscsabai koncertre jegyek 5 ezer forintos áron a sportcsarnokban, a diák­tanyán, a békéscsabai 1-es pos­tán, a tourinform-irodában, vala­mint a www.omega.hu honla­pon vásárolhatók, rendelhetők. És hogy milyen dalok hang­zanak el a koncerten? Elsősor­ban azok, melyek a közönség kedvenceinek bizonyultak az el­múlt 40 évben. Ennek megfele­lően felcsendüf a Gyöngyhajú lány, a Fekete pillangó, az Égi vándor, a Léna, a Petróleum- lámpa, a Nem tudom a neved, a Naplemente, az Ezüst eső és a Ha én szél lehetnék is. Az exk­luzív koncertturnéra CD-n meg­jelenik a páratlan életmű vala­mennyi felvétele díszdobozos kiadásban. A szervezők szerint biztosra vehető, hogy aki elmegy az elő­adásra, utána azt a kérdést teszi fel magának: álmodtam vagy igaz talán? ▼ A PUMA sportot űz a divatból 21 990 Ft 21 990 Ft 4990 Ft 4990 Ft 21 990 Ft Keresse ~ a Puma Márkaboltot a Csaba Center földszintjén!

Next

/
Thumbnails
Contents