Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-29 / 125. szám

2004. MÁJUS 22., SZOMBAT - 11. OLDAL Szabó Magda: Békésbe hazajárok, és a szülőmegyébe vezető út sosem fárasztó Az embernek szembe kell nézni a múló idővel Szabó Magda Békés megyébe hazajár. A Jókai színházban háziszerző, de ez a fogalom csak annyit árul el, hogy több nagyszerű drámájának emléke­zetes előadását láthatta már a békéscsabai közönség; arról, milyen boldo­gan rohan ide minden meghívásra, már több, lapunknak adott interjúban is nyilatkozott megható szavakkal. Legelső találkozásunkkor a Kossuth-dí- jas írónő kikérte magának a hivatalos formát, a magázást. A tisztelettől, szeretettől vezérelve a számra meg egyszerűen nem jött a tegezés. Akkor így segített át a problémán; „Hiszen akkor is tegeznél, gyermekem, ha a nagyanyád lennék!” Azóta másként nem tehetek.- Drága Magda Néni! 19%-ban Az a szép, fényes nap című történelmi játékod­dal, 1997-ben a Kiálts, város! drámával kezdődött az évad a Jókai színházban. 2001-ben Kesselring Arzén és levendulájá­nak bemutatójára látogattál el Békéscsa­bára; a darabot férjed, Szobotka Tibor for­dította. Legutóbb Neil Simon Pletykájáért tetted meg a nagy utat. Nem fárasztó a zsúfolt nemzetközi program, a sok utazás?- Nincs nagy út, és sosem fárasztó, ha hazajöhetek. Hajdani esperes nagyapám, a köröstarcsai évei, a békési gyökerek meghatározóak egész életemre, a családi kötelék segített regényeim, drámáim meg­írásakor. Mindig jövök, ha hívnak, ha jö­hetek! Elég sokat utazom itthon és rohan­gálok a nagyvilágban, de a szülőföldre mindig haza kell járni, ez természetes. Most jöttünk haza Párizsból, ahol tavaly ősszel Az ajtó című regényemért a Femina-díjat vettem át, de már utazunk is Münchenbe, ott előadást tartok. Én Békés megyébe hazajövök. S mindig jól utazom, ha idejövök, mert húz a szívem, érted?! Húz a szívem a szülőmegyébe. Elfáradni? Arra nekem nincs időm, gyermekem! Hát a sírban nem lehet majd eleget pihenni?! A kis urnámban majd mit csinálok? Hogy tudnák én ilyenkor elfáradni meg pihen­ni, amikor annyi tervem van, mint még sohase?! Majd ott ráérek, ne félj!- Mindig megleped az embert valami egészen csodálatos életbölcsességgel; né­hány perccel ezelőtt a mai rohanó vilá­gunkra panaszkodó társaságban azt mondtad, Neked ,,nincsenek idegeid". Áruld el, mi ennek a Szabó Magda-i élet- filozófiának a titka, hogyan lehet boldo­gulni a zűrzavaros világban!- Én nem tudok különbséget tenni volt világ, meg semmiféle világ között, abban a világban kell élnünk, amelyikbe beleszülettünk. Azon a napon, amikor születtem, akkor vetették be a világhábo­rúban a mérges gázt, így indultam. Min­denki azt mondta apámnak és anyám­nak, hogy csak két őrült házasodik össze ilyenkor. Apám a tetejébe büszkén azt mondta, hogy ő akar egy lányt, aki szőke legyen. Barna lett. Aztán beszerezte ma­gának a szőkét, az lett a Cili, akit begyűj­töttünk a trianoni árvák közül. Anyám meg olyan asszony volt, aki akárkihez nem ment feleségül, pláne másodszor. Az első férjét nem szerette, lásd Régimó­di történet! Apámba a kultúrája miatt szeretett bele, van ilyen! Én is ilyen vol­tam, mindig az öregapámba szerettem bele, nem a saját korosztályomba; min­dig abba, aki elég művelt volt.- Hajói értem, az embert a szülői ház, az otthoni indíttatás vértezi fel az életre, az emberi méltóságra; vagy a szülői ház, vagy semmi. Sok más bölcsesség között ezt tanítod meg örökre a Für Elise olvasó­inak is.- Hát persze! Az a házasság apám és anyám között úgy indult, és az én életem is úgy indult, hogy ott hazugság nem lé­tezett; tisztázták, apám gyereket akart, anyám nyugalmat. Hogy apám a maga szédkészséget, apám meg! Lámpaláza- sabb embert nem láttál! Azt a szöveget, hogy „Tekintetes Debrecen város, a me­gyei vagy városi közgyűlést ezennel megnyitom”, papírról kellett felolvasnia, s így is reszketett a kezében a papír. S né­zett rám, mint egy csodára, hogy milyen szövegeket mondok, és hosszú verseket. Én viszont nem ismerem a lámpalázat. Nagyon kínos helyzetekből húzott ki en­gem ez a tulajdonságom, hogy mérhetet­len ártatlan arccal tudtam borzasztó igazságokat közölni; aki hallgatta, azt gondolta: szegény, nem tudja, mit be­szél. „A szüleim abban megegyez­tek, hogy mindkettő akart egy szőke lányt. Barna lett." D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER szexuális életét hogyan bonyolítja, nem volt kérdés, se probléma. Anyámnak er­re nem volt szüksége, tudomásul vette, körülbelül úgy, mintha a testvére lett vol­na, s ha volt valaha boldog családi élet, az a miénk volt. Nagyon nehe- zen lehetett kiszámítani, hogy apám mikor mit hoz éppen ha­za; egyszer hazahozta Cili hú­gomat, egyszer meg az Encik­lopédia Britannicát, és nem fi­zette ki. Debrecenben senki­nek nem volt Enciklopédia Britannicája, csak nekünk.- Anyatej helyett kaptad az Enciklopédia Britannicát meg Shakespeare-t. ,,,,,,- Úgy volt, bizony. Nagyon sokat voltam beteg, mint az a gyerek, aki anyatej nélkül nő fel. Engem apám ne­velt föl cuclin, híg tejen, és volt benne va­lami csekélyke gríz. Nem tudom, milyen az anyatej, azt tudom, mit írt Shakes­peare. Megtanultam latinul is. Inkább apám nevelt, mert ő volt az erősebb ak­kor. Később aztán szerepet cseréltek, s mindegyik azt adta, amire szükségem volt. Az egyik adta nekem a mesét, a be­- Az otthoni alapozásra építhet aztán az iskola, a másik nagy tanítómester.- Bizony, komoly nevelést kaptam az én nagyon kedves iskolámban. Ez most a legnagyobb büszkeségem. Ha azt kérde­,,Én úgy éreztem, Beethoven azt kérdezi fiatal magamtól: Mit felelsz, ha választ kér a Kor? Hallgatsz? Vagy Szólsz? Én szóltam: egy teljes írói életmű igazolja vissza. ” í # « i zed tőlem, hogy mi a legnagyobb büsz­keségem, akkor nem azt mondom ne­ked, hogy a Femina-díj, hanem azt, hogy az én iskolámban az én születésnapomat megtartják! Október 5-én tanítási szünet van, s aztán velem foglalkoznak és azzal, amit én írtam és hagytam magam után. Úgyhogy olyan jókedvű halottat te még nem láttál, mint amilyen én leszek, ha arra gondolok, hogy ennél többet ember nem kaphat, mint amit én kaptam! Ilyen családot, ennyire értelmes embereket, ezt a házastársi kapcsolatot, ezt az egyezséget, hogy a nagyon szerelmes férfi értékeit méltányoló, de szexuálisan kihaltan élő nő, a gyerek érdekében fenn tudja tartam ezt a házasságot. S a gyerek ezen se nem csodálkozott, se nem tudta ezt, amíg ő is fel nem nőtt. Nem akármi­lyen családi felépítés, és ez anyámnak volt köszönhető. — Apámnak is nagyon sok minden kö­szönhető. Tőle tudom: nem baj, ha a szakmában az ember művelt, és olyan művelt ember, mint amilyen az én apám volt, olyan kevés van a világon. Ez azt je­lentette, ha beteg voltam, akkor mellet­tem volt az Enciklopédia Britannica, még nem tudtam angolul kiejteni semmit, de olvastam, és mellettem volt Shakespeare. Mert Shakespeare nélkül sehova! Aztán a dédapám: a kisfia akkor hal meg, ami­kor a nagy kolerajárvány van, és amikor Kazinczy meghal. A családja temeti el, mert az asszonynak nincs pénze még sí­rásóra se. Itt kezdődik a színdarabíró, hogy ezt elmondja nekem apám, és ak­kor nem alszom éjjel. S akkor azt kérde­zi: miért nem aludtál, miért sírtál? Mon­dom: hát nem látja?! Sötét van, ingyen sí­rások, és csak egy kis fény. És akkor azt mondja apám: nem akarsz te színész lenni? Mert látod, amit olvasol, az a szí­nészek jellemvonása. Nem én, mond­tam, hogy a lábamnál fogva ráncigálja- nak, és a végén megfojtsanak, mint Desdemónát! — Szokatlanul nyíltan beszélsz szüleid különös kapcsolatáról. — Tudtam, hogy apám szekrénye tele­van debreceni színésznők fényképeivel, apámnak ezt jelentette a színház a szí­nésznőkkel együtt. Anyámat ez körülbe­lül annyira izgatta, mintha azt mondtuk volna, hogy a macska megvakarja a fülét. Nem érdekelte! Ez apám magánügye volt, megegyeztek egymás között, annak éltek, hogy mind a kettő akart egy szőke lányt, aki barnának született. Más hibám nem volt - akkor még... Azt kérdezed, hogy mit szólok mindehhez? Folyik a magyar történelem. Én vagyok az, aki mindig tanultam, tanítottam és alkottam. S mindig is európai mértékben gondol- ,.» * . kodtam. Érettségi után, amikor kikerültem Bécsbe, meg kellett tanulnom, hogy ne vágjak képe­ket, ha idegen az étel és nem sze­retem. Ők ezt eszik, hát én is ezt eszem. Református vagyok, és katolikus intézetbe kerültem. Megkérdezték, óhajtok-e misére járni, azt mondtam, nem óhaj­tok. Azt hittem, ezzel megnye­rem magamnak alkotásra a teljes ,,,,, vasárnapot. De nem nyertem semmit, mert figyelmeztettek, hogy tanuljam meg Istent tisztelni, az in­tézet kocsija majd elvisz a saját templo­momba... Az embernek az élet kilence­dik évtizedében szembe kell nézni a mú­ló idővel, fel kell törni a hallgatás pecsét­jét, hiszen elég öreg már ahhoz, hogy ne szégyelljen semmit. Egyetlen tanúja ön­magának, családját behörpölték a teme­tők, már senkit sem bánthat meg nyíltsá­gával. Niedzielsky Katalin Nem baj, mindezt mám kihevertük. Kormányértékelés A miniszterelnök a kabinet kétéves munkájáról szólva kijelentette: ,,a kor­mány nem hibátlan, de mindig felisme­ri, hol, mikor kell változtatni. ” A Fidesz frakcióvezetője ezzel szemben úgy látja, Medgyessy szavai mintegy igazolták a népi bölcsességet ,, miként lehet egy csé­szényi igazságból egy kondémyi hazugságot főzni”. Az MDF képvi­selője sem volt kegyes a kormányhoz, nemes egyszerűséggel blöff- propagandának ne­vezte kétéves teljesít­ményüket. Az SZDSZ elnöke természete­sen másként látja a helyzetet, sikerről beszél, még ha a két kormányzópárt máshonnan is indult, más filozófiával, más jövőképpel és programmal. Világos, ha az ember netán arra len­ne kíváncsi, mi a kétéves kormányzás mérlege, akkor nem tud meg semmit. Akik vették a fáradságot és összevetet­ték a választási ígéreteket a tényleges ered­ményekkel, ki­derítették, hogy azok háromne­gyedét már tel­jesítette a kormány. A maradék egym gyedre van még két évük, ha ráhajta­nak, akár lógathatják is a lábukat a vá­lasztás előtti esztendőben. Erre a három­negyedre nyilván azt mondja az ellen­zék, jó, de milyen áron? A nép, az isten­adta sem érzékeli valahogy ezt a hatal­mas teljesítményt, különben a közvéle­mény-kutatók szerint nem állna vesztés­re a szocialisták uniós képviselői listája. Fura helyzet, mert a közgazdász úgy vé­li, a lakosság eközben optimista. Mi mástól növekedne a hitelállomány, adó- sodna el fél Magyarország, ha nem attól, hogy bízik a jövőben, s a jövővel együtt a kormányában. Bízhat is! A héten két gazdaságkutató tette közzé prognózisát, amelyben derűs képet vázolnak a jövőről. Viszonylago­san derűset persze, csak azért, hogy semmi ne legyen olyan egyszerű. A ta­nulmányuk összehasonlító grafikont tartalmaz a világ, az új EU-tagországok és Magyarország gazdasági növekedési adataival, 1999-ig visszamenőleg. Ebből kitűnik, hogy 1999 és 2002 közepe kö­zött vertük a világot és az új EU- tagországok átlagát, jóllehet 2000-től már csökkent a magyar gazdaság növe­kedési üteme, de kisebb mértékben, mint a többieké. A zuhanás a Medgyessyék hivatalba lépése utáni egy évben tovább tartott, egészen a múlt év nyaráig. Akkor elindultunk felfelé, de a világ és az új EU-tagok (átlagban) to­vábbra is előttünk menetelnek. A számok nem hazudnak. Egyszerre mutatják az előző kormány által hátra­hagyott örökséget, illetve a mostani ka­binet tehetetlenségét és túlköltekezését országlása első évében. Nem baj, mind­ezt mára kihevertük. Visszatérve a kiindulópontra: hej, ha a politikusaink egyszer arról beszélné­nek, mikor, hol, mit hibáztak! Igaz, ak­kor nem politikusok lennének. Valahogy azt is kihevernénk. Árpási Zoltán arpasiz<s>axels. hu G yeirmefeefcine Volt egyszer a Köröskörül erdőben egy sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany nap­fényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn. A madarak vágya­kozva nézték erős ágai hajlását, védelme­ző lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.- Hess innen, hangos népség! Nem le­szek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. Hess, hess! Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyén, és ha olykor egy-egy tudat­lan kis jövevény mégis próbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket. Őszidőben a mókusok vidáman felka­paszkodtak a derekára, és szépen kérték:- Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot! A tölgyfa akkorát reccsent mérgében, hogy a mókuskák ijedtükben majdnem le­potyogtak róla. Csak a hízelgő szél tudott befurakodni a lombjai közé. Annak a du- ruzsolását hallgatta reggeltől estig. Lassan A büszke tölgyfa mindenki elke- ' rülte. Már az őz sem mert a kérgé­hez törleszkedni. Iga­zán mondom, egyszer a saját szememmel láttam mellette kibújni egy gombát a földből, de amint észre­vette, hogy hol van, gyorsan kalapot emelt, és elgyalogolt máshová. Képzel­jétek!... már az árnyéka sem kellett senki­nek! Egy darabig így is megvolt a tölgyfa. Hanem idővel az évgyűrűk vastagítani kezdték a derekát, és - tetszett vagy nem tetszett! - belebújt a kukac. Hosszú éjsza­kákon át kegyetlenül rágta. A tölgyfa ha­sogató fájdalmakra ébredt. Tavasz volt akkoriban. Minden fa bol­dogan érezte magában az új nedvek ke­ringését, csak a tölgyfa állt rosszkedvű­en, magányosan, szárazon. A féreg egyre jobban gyötörte.- Ó, jaj nekem - sóhajtotta -, elpusztulok! Keserves nyögését meghallotta a kö­zelben tanyázó mókusasszonyka. Tüs­tént abbahagyta fiacskái mosdatását. — Miért nem szóltál, hogy beteg vagy? — kérdezte sajnálkozva. — Mindjárt ide­hívom Harkály doktort! — Nem kell! Nem kell! - hadonászott a fa. - Biztosan bosszút állna rajtam, és összevagdalna a csőrével, amiért nem engedtem be az odúmba. — Ugyan, mit képzelsz? - csóválta a fejét a mókus, és azért is elfutott a harkályért. Harkály doktor tüstént ott termett. Még pici, piros sapkáját sem vette le a fe­jéről. Nem sokat törődött a tölgyfa nyö­gésével. Végigkúszott rajta, körbekopog­tatta, azután egy helyen megállt, és erős csőrét mélyen a kérgébe ütötte. — Megvagy, mihaszna férge! Ügyesen Idemelte, és - volt nincs! ­már el is tüntette éhes kis begyében. A tölgyfa felsóhajtott:- Jobban vagyok! Körös­körül őzek, mókusok les- kelődtek, ma­darak figyelték, hogy mi lesz. Min denki örült, amikor a dok­tor bekapta a kukacot. A tölgyfa pe­dig csodálkozva kérdezte:- Miért segítettél raj­tam? Hiszen rám mindenki harag szik! Erre a körülállók kacagni kezd­tek, és a harangvirágok összekoc cantották fejecskéjüket.- Ó, te tölgyfa!... Senki sem haragszik rád, hanem te haragudtál az egész világra! Harkály doktor hoz­zátette:- Beteg voltál, de most már meggyógyulsz. Or­vosságot is rendeltem: sok vidámságra, madárdalra van szükséged. — Meglesz! Meglesz! - kiáltották az állatok, és mindjárt körültán­colták. A tölgyfa na­gyon sokáig nem tu­dott szólni, csak állt közöttük, szégyenkez­ve. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és kitárta ág-karjait a madarak felé:- Gyertek ide, hozzám! Azok nyomban odasereglettek, és örömükben olyan vidáman kezdtek csivitelni, füttyögetni, énekelni, mint­ha mi sem történt volna. (Fésűs Éva: Az ezüsthegedű c. mesekönyvéből)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents