Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-27 / 123. szám

2004. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK - 11. OLDAL 0 R 0 S H Á Z A ÉS TÉRSÉGE Orosháza közbiztonsága Az Orosházi Rendőrkapitányság vezetői a 2003. évi munkájukról számolnak be a képvi­selő-testület előtt május 27-én, csütörtökön 9 órakor a városháza nagytermében. Erre a nap­ra egyébként bőséges napirendi kínálattal ké­szülnek a városatyák: meghallgatják a Város­üzemeltetési és Szolgáltató Rt. pénzügyi be­számolóját és a cég 2004. évi üzleti tervéről is tájékozódnak. A helyi televízió, az ipari park és a gyermekjóléti szolgálat vezetői is hasonló anyaggal Részűinek erre az alkalomra. Dönte­niük kell a képviselőknek a talajterhelési díj­ról, valamint a pályázatok saját forrásainak a biztosításáról is. Zárt ülésen a gyopárosi szál­lodaépítéshez szükséges területbiztosítás sze­repel, majd bérlőkijelölések következnek. Csorvási bírságolás Az elkövetett szabálysértések száma bővült az elmúlt évekhez képest. Míg korábban 5-6 faj­ta szabálysértésben vizsgálódtak a hivatalnál jegyzői hatáskörben, addig 2003-ban ez a szám 10. Az is tény, hogy az eljárás alá vont személyeknél nem jellemző, hogy ismételten elkövessék ugyanazt a szabálysértést - hang­zott el a legutóbbi csorvási testületi ülésen dr. Kerekesné dr. Mracskó Gyöngyi beszámolójá­ban. ,- Ez is igazolja bírságolási politikánk sike­rességét, hiszén ha a szisztéma nem lenne ha­tékony, megnőne a visszaeső elkövetők száma - hangsúlyozta a jegyző. Míg 2002-ben 57 fel­jelentés érkezett a hivatalhoz, 2003-ban jóval kevesebb. Igaz, 2002-ben a feljelentések zöme a be nem oltott kutyák miatt született. Kardoskúti gázfogyasztók A Dél-alföldi Gázszolgáltató Rt. Kardoskúton végzett szolgáltatói tevékenységéről hallgattak meg a képviselők beszámolót a közelmúltban.- Tevékenységeink szétválasztása után a gázhálózat műszaki, üzemeltetési feladatait 2003 júliusa óta a Hódmezővásárhelyi Háló­zati Kirendeltség orosházi üzemegysége, az ügyfélszolgálati feladatokat pedig az orosházi ügyfélszolgálati iroda látja el — sorolta a vál­tozásokat Kele Zsolt. A részvénytársaság ke­reskedelmi és ügyfélszolgálati igazgatóhe­lyettese a telefonos ügyfélszolgálat korszerű­södéséről is szólt, kiemelve, hogy a névátírás, az új fogyasztóvá válás kivételével gyorsan és utazási költség nélkül boldogul az ügyfél. A fogyasztómérők leolvasásában történt válto­zásokról is tájékozódtak a képviselők, vala­mint arról, hogy a hideg téli hónapokban a befizetések kissé vontatottabbá váltak. Tavaly 4 kardoskúti gázfogyasztó élt a részletfizetési lehetőséggel. Nagyszénási felszentelés Ünnepi istentisztelet keretében Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke szentelte fel az elmúlt hétvégén a nagyszénási Evangélikus Egyházközség gyülekezeti házát. Az ünnepség kapcsán Kulcsár Lászlóné hely- történész lapunknak elmondta, hogy a volt óvoda épülete valaha gyülekezeti házként mű­ködött, mostantól visszakapta eredeti funkci­óját. A gyülekezeti ház a felszentelés óta Fecs­ke Pál lelkész nevét viseli, aki 1956 és 1979 kö­zött volt a szénásiak lelkipásztora és nagyon sokat tett gyülekezetéért (megjavíttatta a templomot, bővíttette a lelkészlakot). j A kistérségi oldalt szerkesztette: Csete Ilona. Fotó: Kovács Erzsébet és Veress Erzsi. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta. Tűzoltóbajtársak és a gyermekek Flórián-nap - a számvetés, az ünneplés, a kikapcsolódás jegyében A tüzes mesterségeket űzők védő­szentjük névnapján, Flórián na­pon emlékeznek meg hivatásukról. Szerte az országban ünnepeltek a tűz elleni védekezésben dolgozók május elején. Ünnepeltek a lánglo­vagok, néhol magukban, ott, ahol ez a közösségnek, az önkormány­zatoknak nem volt fontos, hogy megköszönjék a méltó szolgálatot. Szerencsére az emberek többsége — ha nem is volt szenvedője tűz­esetnek — érzi, hogy az elemekkel, különösen a tűzzel embert próbáló megbirkózni. Orosháza A várost a fennállásának 75. évforduló­ját ünneplő egykori tűzoltózenekar éb­resztette Flórián napján. A tűzoltó-pa­rancsnokság előtti ünnepélyes szolgá­lat átadás-átvátelt - a hagyományok­hoz híven - sokan kíváncsian várták. Csongrádi Pál „Aranyos” bál köszöntőjé­ben arra em­lékeztette a résztvevőket, mit is köszön­hetnek egy­másnak a tűz­oltó bajtár­sak, mit kö­szönhet a la­kosság az őket mentők­nek, és mi­lyen támoga­tást érezhet­nek a tűzol­tók a társada­lom részéről. A parancsnok arról a látszó­lagos ellent­mondásról is szólt, amit a globalizáció, az elidegenedés folyamata jelent, és ar­ról, hogy az emberek mennyire óhajt­ják a személyes kapcsolatokat, a segít­séget, a biztos pontokat. — Az orosházi tűzoltó-parancsnok­ság is egy ilyen biztos pont, ahol az ál­lomány meghatározó többsége megfe­Sokéves hagyo­mány, hogy Flóri­án napján bált is rendeznek a tűzol­tók. Az idén több mint száz vendég szórakozott az Eötvös téri étte­remben. A szerve­zők igazi meglepe­tésről is gondos­kodtak: egy-egy pogácsa aranyat ért ezen az estén, a belesütött arany­gyűrűknek és a tá­mogatóknak kö­szönhetően. Csongrádi Pál, az orosházi tűzoltó-parancsnokság vezetője még a kiállítás előtt megtekintette a legjobb gyermekrajzokat. lelő szakmai alázattal, áldozatkész Ezen a napon jutalmazták a kistér- Óvodások: munkával teszi a dolgát, igyekszik ségben meghirdetett gyermekrajz-pá- (Nagyszénás), megfelelni a pozitív társa­dalmi megítélésnek - fo galmazott a parancsnok, aki köszöntötte az ünnep­ségen megjelent nyugdí­jas tűzoltókat, a hozzátar­tozókat és azokat a gyer­mekeket, akik a Flórián- napra meghirdetett asz­faltrajzverseny kezdetét várták. A tűzoltók minden fiatal résztvevőre gondol­tak, így a frissen szerzett tűzoltóélmé­nyek mellett a gyerekek ajándékokkal térhettek haza. lyázat legjobbjait is. A felhívásra 200 gyermekrajz érkezett, a bírálóbizottság az alábbi sorrendet állapította meg. Orosházán, pontban. 1. Lazanyecz Leila 2. Forró Szilvia (Tót­komlós), 3. Varga Bence (Gádoros). Iskolások: 1. Hu- dák Bernadett (Tót­komlós), 2. Gregus Evelin (Pusztaföld­vár), 2. Vincze Fru­zsina (Nagyszénás), 3. Csepregi Ágnes (Kardoskút). A gyermekrajzok­ból kiállítás nyílt Petőfi művelődési köz­A GYÓGYCENTRUMBAN. Orosháza-Gyopárosfürdő a vendégcsalogató élményfürdő mellett a gyógyulni vágyó betegeknek is tartogat számos lehetőséget. Orvosi javaslatra, szakavatott segítség­gel a súlyfürdőt is igénybe vehetik a fiziko- és balneoterápiás centrumban a porckorongsérvtől, a porc­korong egyéb bántalmaitól vagy a gerincoszlop betegségeitől szenvedők. ■ A tótkomlósi kolbászról A Konilósi Szlovákok Szervezete tagjainak közreműködésével már három alkalommal rendezte meg a hagyományos komlósi lisztből ké­szült ételek bemutatására szánt gasztronómiai napját. Tótkomlós Az első komlósi szárazkolbász-ver­senyt 2003-ban rendezte meg a Komlósi Szlovákok Szervezete. A si­keren felbuzdulva az idén is szeret­nék a város turistacsalogató esemé­nyeként megtartani a gasztronómiai napot. Május 29-én a II. számú kultú­rotthon ad helyet a versenynek, a té­ren pedig egész napos kulturális program várja a látogatókat. A szá­razkolbász készítőinek a versenyén az győz, akit a társadalmi zsűri arra érdemesnek talál a kóstolás során. Zelman Ferenc szervező a legutóbbi testületi ülésen megosztotta a város- vezetéssel a részletes programot. Mint mondta, térzenével szeretnék az érdeklődőket a helyszínre csábíta­ni, majd a szlovák iskola Harmónia kultúrcsoportja lép fel, a kolbászos ételek főzőversenye délelőtt zajlik, délután pedig a kiskőrösi, a me- zőberényi és a tótkomlósi népdalkö­rök, valamint a Komlós néptánc­együttes és a fúvósok szórakoztatják a közönséget. A gasztronómiai nap sikeres lebo­nyolítására az önkormányzat 150 ezer forintos támogatást biztosított. ELOEXPORTRA FELVÁSÁROLUNK magyartarka bikát 320 ^ Ft/kg, és 100-250 kg súlyú fekete bikaborjút ^ 300-350 ^ Ft/kg áron. Aaroprofit Kft., Csanádapáca. Tel.: (68) 420-109, (30) 3384-018. Mezőgazdasági termelők, figyelem; Kedvező feltételekkel • kukoricabetakarítást • szállítást, szárítást, tárolást 0 napi áron értékesítést • teljés körű mezőgazdasági szolgáltatást vállalunk. VÁROM MEGTISZTELŐ ÉRDEKLŐDÉSÜKET! _ ________ Bék ési Ferencné, Csorvás. Tel.: (66) 258-252, mobil: (30) 2186-415, (30) 546-3255. Ilovszkv Tuzcp, ahol beszerezhető minden, ami az építkezéshez a pincétől a padlásig szükséges. Orosháza, Temető u. 2. Telefon: (68) 413-051, (68) 412-368. Nyitva: hétfőtől péntekig 7-16, szombaton 7-12 óráig. fikciónkat megtalálja szombaton 0 Kistérségi Kalauz első oldalán! TANDÍJMENTES számítástechnikai tanfolyamok indulnak OROSHÁZÁN. (Windows, Word, Excel és Internet!) Előzetes tájékoztatás: (70) 584-6916. / IVI obil Benzinkút és (Gáz) Autószerviz, Mosó Tótkomlós, Békéssámsoni út 38. Telefon/fax: (68) 460-625. MOL-PARTNER - GARANTÁLT MINŐSÉG - OLCSÓBB ÁR! 95-ös benzin, gázolaj, LPG Benzin, gázolaj vásárlása esetén ÍO Ft kedvezmény. 2000 I felett 13 Ft. Kenőanyagok: MÓL, SHELL, RECORD, AGIP É PB-GAZCSERETELEP (oxigén, dissous, szénsav) LPG AUTÓGÁZ beszerelése és javítása az autószervizben, személy- és kistenergépkocsik Javítása, ingyenes olajcseréje, fagyállomérés! Telles körű KAROSSZÉRIÁMUNKÁK! »-► Zöldkártya-gázbiztonsági szemle azonnal!-->■ Festés sérülése nélküli horpadáskihúzás. Hibakódolvasás, -törlés! Teljes körű építőipari kivitelezési munkák végzése akár tervezéstől kulcsátadásig! Évfordulók 2004 jeles évforduló: 130 éves a szervezett tűzvédelem Orosházán, 50 eves a jelenlegi tűzoltólaktanya, 5 éves az Őrizd a Lángot Alapít­vány. Ebből az alkalomból Jusztin Balázs alpolgármester, Csongrádi Pál parancsnok és Pribék Endre, a tűzoltók alapítványának a kurató­riumi tagja a parancsnokság épületén lévő emléktáblánál koszorút helyezett el. Az ünnepségen elismeréseket adtak át, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője soron kívül előléptette századossá Hajdú Pétert, illetve főhadnaggyá Lászik Gábort.

Next

/
Thumbnails
Contents