Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-22 / 119. szám

#BÉKÉSME( 2004. MÁJUS 22., SZOMBAT - 11. OLDAL Szilárd. Klára új ólomüvegképéről: a tűz a pokolból jön, a füst elvész a fényben Élni csak szeretetben és jókedvben érdemes Az elmúlt hetekben rendezett budapesti holokauszt-ünnepségek keretében adták át a Dohány utcai zsinagóga kertjében Szilárd Klára festő- és szobrász- művész hatalmas ólomüvegfestményét. A tíz méter magas és nyolc méter szé­les, tizenkét részből álló alkotás a múltra emlékezik, a jelent emlékezteti és a jövőhöz szól. A művésznővel — akinek munkáit néhány évvel ezelőtt a Mun­kácsy Mihály Múzeumban is láthatta a közönség — az üvegfestészet történe­téről és az új mű üzenetéről áprilisi békéscsabai látogatásakor beszélgettünk. — A monumentalitás egész életemben von­zott. Zürichben óriási freskókat festettem, aztán 1951-től, akkor mentem Izraelbe, az ottani éghajlat miatt sajnos nem lehetett to­vább freskókat készíteni. Mindenáron ke­restem, kutattam, hogyan folytathatnám a nagyméretű műveket, s felfedeztem ma­gamnak az üvegablakokat. 1993-ig, tehát 42 esztendő alatt 14 zsinagógába készítet­tem üvegablakokat. Elmondhatom, hogy a technika immár a kisujjamban van.- Az üveget azért is nagyon megszeret­tem, mert rendkívül alkalmas az absztrak­cióra. Izraelben úttörő voltam, olyan ha­gyományt teremtettem, amilyet előttem senki. Ott addig nem ismerték az üvegab­lakot, a zsidó vallás tiltja az istenábrázo­lást, legfeljebb Dávid-csillagot vagy menórát (hétágú gyertyatartót) szabad festeni. Tilos az emberábrázolás is, sem Otthonról haza Szilárd Klára 1921. március 31-én született Budapesten. Jómódú, nagy­polgári zsidó családban nőtt fel, fő­leg édesapjától szigorú nevelést ka­pott, ügyvédnek szánták, de a rajzo­lás jobban érdekelte. 1944-ben férjét munkaszolgá­latra vitték, elmenekült Magyarországról. Svájcban rajzaiból és nyelvtudásából igyekezett megélni. 1950-ben újra férjhez ment, 1951-től Izraelben élt, először tanítással, majd a festészettel kellett új hazá­jában ismét új egzisztenciát teremtenie. Második fér­jét húsz év után veszítette el. 1991-ben műtermet nyi­tott Párizsban, 1993-ban hazajött Magyarországra, azóta ismét első férjével él. 2002-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. — Amikor felkértek, arra gondoltam, az a dolgom, hogy olyan művet hozzak létre, ami kifejezi a holokauszt lényegét, az pe­dig nem a szögesdrót, és nem a sok meg­kínzott ember, hanem a tűz és a füst. A tűz, ami akkor ott mindent elégetett. A képe­men a tűz alul a sötétből, a pokolból jön ki. arcot, sem alakot nem lehet festeni, még az állati, növényi motívumokkal is óvato­san, csak szimbolikusan, absztrakt mó­don szabad bánni. Az új művészethez per­sze új infrastruktúra kellett, Íriszen az se volt, azt is nekem kellett meghonosítani; elsajátítani az ólomöntést és az üvegtech­nikát, betanítani az embereket, beszerezni az ólomszalag-lehúzó gépet. Speciális üvegfestékekre volt szükség, a színes táb­laüvegeket főleg Franciaországból, Hollan­diából és Németországból kellett hozatni.- Aki találkozott már Veled, tudja, fá­radhatatlan vagy, legalább öt embemyi energiával, életkedvvel és munkabírással áldott meg a Teremtő. A festményeidből, az akvarellekből és a vasszobrokból is, ahogyan egész lényedből és környezeted­ből melegség, jókedv, szeretet sugárzik. Nem is lehet elhinni, hogy 83 éves vagy...- Nem is törődöm vele! Nem foglalko­zom a korommal, a betegségeimmel. Nem szeretek öreg emberek között lenni, mert utálom, ha semmi másról nem képe­sek beszélgetni, csak a bajokról, a beteg­ségekről. Reggel fél ötkor engem kidob az ágy, rengeteget dolgozom, még sokkal több ötletem, tervem van, csak a jó Isten adjon hozzá erőt, és Palika legyen velem, mert mi csak ketten tudunk már élni!- Pali Bácsi 93 éves, társad az élet­ben és az alkotás­ban. Első férjed, aki­től a történelmi viha­rok elsodortak, majd a változás szele ismét segített, hogy talál­kozzatok. Ugye, nem ' véletlen, hogy a holokauszt-megemlékezések idejére ép­pen Szilárd Klára kapta a megbízást, hogy üvegképet készítsen. — Bizony, az az érzelmi többlet, ami a nagy műveknél elengedheteüen, nálam megvan. Anyámat kivéve, minden család­tagomat és vidéki rokonomat elvitték és megölték. Anyám csak azért tudott meg­menekülni, mert hamis papírokkal sike­rült vidéki búvóhelyre jutnia. Ismerősök éppen itt, Békés megyében fogadták be és mentették meg az életét. A háború engem is messzire sodort, évtizedekig máshol él­tem, de visszajöttem Ma­gyarországra. Ez a hazám, ez az ország rengeteget je­lent nekem, ugyanakkor sok szállal kötődöm Izra­elhez, hiszen életem jelen­tős részét, bő négy évtize­det ott éltem. Itt szület­tem, ideköt a gyermekko­rom, az iskoláim, az első szerelem. Mindkét or­szághoz nagyon kötő­döm, ide is, oda is ezer szál fűz. Mindkét hazá­mat szeretem, nehéz vá­lasztani, nem is tudok. Középen tűzpiros, aztán fakul. A képen fel­felé gomolyog, tekeredik a füst, a jobb sa­rokban, egészen fönn a füst elvész a fény­ben, a fény az isteni gondviselést jelöli.- Nem is Szilárd Klára müve lenne, ha a pusztítás, a szenvedés ellenére nem a reményt, a továbbélést hangsúlyozná... „Olyan művet kellett létrehoznom, ami kifejezi a holokauszt lényegét. ” Szilárd Klára festőművészt a békéscsabai Munkácsy- emlékházban Mészáros Zsuzsanna művészeti vezető kalauzolta. D-FOTÓ: VERESS ERZSI- Mélyen hívő ember vagyok, hiszek az isteni gondviselésben. S természetesen hi­szek abban, hogy minden gyalázat és öl­döklés ellenére az élet győzedelmeske­dett, alapvetően optimista vagyok. A föld­be bebetonozott alapzatú, monumentális képet a nap a zsinagóga kertjében körbe­járja, minden irány­ból beragyogja, ez is az életet hirdeti. A tervek szerint éjsza­kánként majd ref­lektorral megvilágít­ják. A megbízás egyébként eredeti­leg a holokauszt 60. évfordulójára ren­dezett megemléke­zések sorozatában felavatott Páva utcai Holokauszt Múze­um, Dokumentáci­ós és Oktatási Köz­pontba szólt, de ott sajnos előnytelen helyre került volna az ólomkép.- Miért fontos emlékezni és emlé­keztetni?- A holokauszt tragédiájának súlya túl nagy, sosem sza­bad elfelejteni. Aktu­alitása soha nem vész el, ha körülné­zel a világban, ma is rengeteg a pusztítás, a szenvedés, az erőszak. Senki nem tehet ar­ról, hogy hova született. Származása alap­ján egyetlen embert sem szabad megítélni, bántani, megölni. A holokausztban éppen ez történt, ezért volt állati, bestiális ese­mény, a brutalitás, a szadizmus netovábbja, amit kultúrember nem en­gedhet meg magának. Fel­foghatatlan, hogy az a nem­zet, amelynek ott volt Goe­the és Schiller, képes volt ha­lálra kínozni embereket...- Az akvarellek, olajké- pek, ólomüvegek színével el­varázsolod az embert, az ócs­kavasból, fémhulladékból, roncsokból szobrokat készí­tesz, de valódi művész vagy a kertben és a konyhában is.- Egyszerűen minden érdekel, minden műfajt ki­próbáltam, sőt újakat talál­tam ki magamnak. Szere­tem a finom ételeket, s örömmel tölt el, ha ízlik a főztöm. A természet, a virá­gok pedig maga a csoda, ami rabul ejt. Szeretet, jó­ság, igazság, becsületesség, segíteni másoknak — ezek a legfontosabb elveim. Eze­kért érdemes élni. Ha körül­nézek mostanában itthon és a nagyvilágban, gyakran fáj, hogy sok gyűlöletet, erőszakot látok. A legfonto­sabb az lenne, hogy az em­berek értsék meg, tiszteljék és szeressék egymást. Niedzielsky Katalin Ne szépítsük a dolgokat! A létra 18. foka Békés az országos átlaghoz való felzár­kózásért folytatott drámai küzdelemben a megyék bruttó hazai termék összegét, a GDP-t tekintve a 17. helyről a 18-ra küz­dötte le magát. Nógrád és Szabolcs még mögöttünk van, vigasztalhatjuk magun­kat, vagy szomorúság­gal állapíthatjuk meg, hogy már Borsod is megelőzött minket. Kár volt a sok erőfeszí­tésért, hogy előre ruk­____________ koljunk. Istenverte vi­dé k a miénk, annyi szent. A pártok és ve­zetőik persze a balhét egymásra verik, az embernek fogalma sincs ki hibázott, az előző vezetés, a még korábbi, vagy a mostani? Jó tervek ké­szültek, de eldobták - mondják az egyik oldalon. Semmit nem értek a felzárkóz­tatásról hangoztatott korábbi szólamok — üzenik a másik oldalról. Majd a pá­lyázatok, az uniósak, azok segítenek, feltéve, ha ügyesek leszünk — mondja a szakember kö-.............. zépről. M eg per­sze - teszem hozzá innen -, ha mások nem lesznek még ügyesebbek. Mondjuk a nógrádiak és a szabolcsiak. Mert akkor aztán fényesíthetik nekünk a ranglétra legalsó, huszadik fokát. Egy­előre azonban biztosan állunk a tizen­nyolcadikon, míg el nem törik alattunk. Különben pedig olvasom a gazdasági és közlekedési miniszter egy minapi, nagykanizsai beszédéről megjelent tudó­sításban, hogy Csillag István egy ottani vállalkozói fórumon többek között azt mondta: ,,Több megye - így Zala is - ugyan a GDP-részesedés középmezőnyé­be tartozik, de határövezeteikben igen alacsony a foglalkoztatás, és ott a mun­kanélküliség gyakran eléri a 18-20 szá­zalékot is. Ezért is fontosak e térségek­ben a közlekedésfejlesztésre felfűzött be­ruházások és munkahelyteremtések”. Nagyszerű! Mit mondana vajon a gaz­dasági és közlekedési tárca vezetője Bé­kés megyében, azon belül is mondjuk Sarkadon, hogy Körösnagyharsányt, Körösújfalut vagy Pusztaottlakát ne is említsem. Mit mondana olyan kistelepü­lésen, ahol a munkanélküliség aránya veri a negyven százalékot. Ne szépítsük a dolgokat! Amíg az or­szág vezető politikusai legalább egy napra nem mélyülnek el a megyék kö­zötti elképesztő különbséget feltáró sta­tisztikai adatsorban, amíg nem veszik komolyan, hogy a gazdaságilag fejletle­nebb megyékben is élnek emberek, amíg nem hiszik el, hogy a jelenlegi vi­dékfejlesztési politika mellett a lesza­kadt megyék nemhogy felzárkózni nem tudnak, hanem leszakadásuk egyre mé­lyül, s egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek, addig felesleges bármiről is beszélni. Addig érjük be azzal, hogy néhány év, esetleg egy évtized múlva a legalacso­nyabb népsűrűségű térség leszünk, ahol legalább kényelmes lesz az életünk, mert nem botlunk egymásba, s nem szívjuk el a másik elől a levegőt. Jövőképnek ez sem rossz! Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu Hétvégi olvasmány Arad ismét hallat magáról. A napokban a városháza előtt és a színház előcsarnoká­ban immár harmadszor rendezték meg az eurorégiós könyvvásárt és virágfesztivált román, magyar és szerb résztvevőkkel. Május elseje óta Arad valóban Románia kapuja Európa felé menet. Arad Temes­várral együtt mindig is a békés egymás mellett élés és a tolerancia városa volt. Ez a Szabadság-szobor (újra) felállítását meg­előző politikai csatározások során is bebi­zonyosodott. Ahogy Bognár Levente, Arad alpolgármestere fogalmazott: „Arad régen is a régió gazdasági és kulturális központja volt. Fontos a városnak, hogy visszakapja, illetve újra kiérdemelje régi rangját. Kezdettől fogva támogattam, hogy testvérvárosaink bevonásával évente találkozzanak a régió kulturális életének jelesei és gazdasági szakemberei. A virág- fesztívál üde színfolt, ezeken a napokon.” Arad ilyenkor eurorégiós (fő) várossá lép elő, mivel a könyvvásárral és virágfesz­tivállal párhuzamosan gyors egymásutáni­sággal zajlanak a hagyományos akadémiai napok, a nemzetközi kamara- és under­Eurorégiós könyvvásár és virágfesztivál Aradon ground fesztivál, valamint a szintén nem­zetközi kulturális antropológiai szimpózi­um. Ember legyen a talpán, aki eligazodik a plakátok, hirdetések rengetegében. Tömegeket vonzott a könyvvásár és a virágfesztivál. A városháza előtt könyvsát­rak garmadája. Az idén Budapest után Aradon is kaphatók voltaic saját sátorban az Irodalmi Jelen Könyvek. Többek kö­zött az aradi-ágyai gyökerű sztárriporter, a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete el­nökének, Csép Sándornak a drámakötete. Varga Anna néni szerint tucatnyi talált be­lőle gazdára. A hódmezővásárhelyi „Petőfi Sándor” könyvesbolt ügyvezetője, Katona József majdnem elégedett. A törté­nelmi városközpont lenyűgöző, mondta. A város egyetlen, de már működő iro­dalmi kávéházában (Joy's) a nemrég el­hunyt Florin Banescura emlékeztek olva­sói, s barátai. Itt, Románia legrégibb kő­színházának (1817) tőszomszédságában mintha hitelesebben hangzottak volna a szép szavak. Másnap, május 15-én, a városháza előt­ti téren a könyvsátrak mellé a civil szerve­zetek sátrait is felhúzták. Jólesett látni a Német Fórum és a Takács-alapítvány be­mutatóját. Sajátos viszonyaink közepette, kisebbségiként azt próbáltam feltérképez­ni, mit jelent nemzetí közösségünk szem­pontjából az euroregionalitás. Először is kapcsolatfelvételt, majd kapcsolattartást az elszakított nemzetrészekkel. A testvérvárosi szerződések Gyulával, Hódmezővásárhellyel, Nagybecskerek- kel életre kelnek gazdasági és kulturális vonatkozásaikban. Emberek ismerked­nek, barátkoznak. Az aradi fesztiválsoro­zat ünnepi szónokai Dorel Popa aradi, Milan Cezek nagybecskereki polgármes­ter, Juhász János gyulai és dr. Koszó Pé­ter hódmezővásárhelyi alpolgármester hasonló hangnemben, európai szem­pontok szerint értékelték a régió gazda­sági és kulturális fejlődését. Csortán Fe­renc, a román művelődési és vallásügyi minisztérium tanácsosa, a kulturális ant­ropológiai szimpózium szónoka kiemel­te az aradi kezdeményezések megalapo­zottságát, komolyságát, következetessé­gét és a megvalósítás folyamatosságát. Lám, a kulturális szimpóziumra hatod­szor került sor. Számomra kivételes él­ményt jelentett a magyarországi román és szerb, a szerbiai román és magyar ki­sebbségekkel való találkozás, szembesü­lés az olyan kisebbségi kérdésekkel, mint a nemzetiségek identitászavara, a beol­vadás veszélyei, folyamata. Nemzeti el­kötelezettségű, felelős magyar, román és szerb gondolkodók hasonlóan véleked­tek az uniós csatlakozás előnyeiről és - mondjuk ki, mert megfogalmazódott - a hátrányairól, s azok ledolgozásának mó­dozatairól. Ez a mi munkánk és nem is kevés — mondom a költő szavait idézve. Ma Gyu­lán és Hódmezővásárhelyen, holnap Ara­don, holnapután Nagybecskereken, azu­tán egyebütt a közös Európában. Ami az elképzelésekből, tervekből idáig megvalósult, „még nem elég”, csu­pán biztató kezdet. És kívánnivalót hagy maga után, mint a Ponton, a kétnyelvű versantológia, vagy a jelenleg Gyulán élő Gaál Áron szintén kétnyelvű, pocsékul fordított kötete - a hivatalból udvarias kalaplengetések ellenére. Úttörőnek, pionírnak lenni sosem volt könnyű. Tehetséget, tisztaságot, önzetlen tettrekészséget feltételez. Aki nem felel meg az új európai feltételrendszernek, követeimé nyéknek, elvárásoknak, az sürgősen nézzer a tükörbe. Mert aki korpa közé keveredik megeszik a disznók. Aradon ez most, a vá lasztások évében különösképpen aktuális látván a kigyúrt izmú polgárőrök által őrzőt választási plakátokat. Győzzön a jobbik a vá lasztásokon, és a szebbik a virágfesztiválon És nemcsak Aradon. Hevesi Mónár Józsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents