Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-18 / 115. szám

4. OLDAL - 2004. MÁJUS 18., KEDD MEGYEI KORKÉP Az akvakultúra nemzetközi központjává válhatunk Az édesvízi halászatot nem korlátozzák kvóták, csak a minőség számít Az uniós csatlakozással egy 450 milliós piac nyilt meg a magyar haltermelés előtt. Ha élni tudunk a lehetőségekkel, akkor a magyar halászati ágazat nagyon sikeres lehet, mi több, hazánk az akva­kultúra egyik fontos nemzetközi központjává válhat — hangsúlyoz­ta dr. Marton István, az FVM Okta­tási, Kutatási és Fejlesztési Főosz­tályának vezetője a május 12—13- án a szarvasi HAKl-ban megtar­tott XXVIII. Halászati Tudomá­nyos Tanácskozás megnyitóján. Szarvas Nem véletlen, hogy a kétnapos halásza­ti tanácskozásnak - melyen szép szám­mal vettek részt külföldi szakemberek is - éppen a Halászati és Öntözési Kutató­európai uniós átlag magyar átlag a m&mm élöhal konzerv fagyasztott egyéb (pácolt, füstölt) 14 kilogramm 10-15 százalék 20-25 százalék intézet adott otthont. Köztudott ugyan­is, hogy a sok évtizedes múlttal rendel­kező intézet kiterjedt nemzetközi kap­csolatokat ápol, s kiváló eredményeket ért el a halászaü kutatások terén. Dr. Váradi László, a HAKI igazgató­ja a konferencián megjelent mintegy száznyolcvan halászati szakembert köszöntve elmondta: az uniós csatla­kozás után nagyon nagy kihívásokkal állunk szemben, s egy ilyen kis ágazat csak akkor birkózhat meg a feladatok­Közös alapelvek Az uniós halászati politika négy legfontosabb alapelve:- az erőforrások védelme (például a tengeri halászat csökkentése),- diszkriminációtól mentes hozzáférés az erőforrásokhoz,- tisztességes életszínvonal biztosítása a halászattal foglalkozóknak,- stabil, megfizethető árak a fogyasztóknak. Unió országaiban többszáz jogsza­bály szabályozza a halászatot, s azok május 1-jétől ter­mészetesen ha­zánkban is hatály­ba léptek. Itt némi gondot jelent azon­ban, hogy ezek a szabályok nálunk egyelőre csak angol nyelven olvasha­tók. Az unió egyéb­ként évi 7,8 millió tonnás haltermelé­sével Japán és Peru után a világ harma­dik legnagyobb hal­termelője. Ugyan­akkor az EU a leg­nagyobb halfo­gyasztó a világon, így a magas terme­lési mutatók ellené­re halakból mégis importra szorul. Ez annál is inkább jó hír Magyarország számára — hangsú­lyozta dr. Pintér Károly —, mert a vi­lágon egyre erősö­dik a tengeri halá­szat csökkentésére irányuló törekvés. Az édesvízi halá­szat kerül tehát elő­térbe, s ezen a téren mi nyerők lehe­tünk, lévén a tenge­ri halászattól eltérő­en az édesvízi halá­szatot, illetve az akvakultúra kereté­ben folytatott hal­termelést nem kor­látozzák kvótákkal. „Csupán” a minő­ségre kell majd fi­gyelnünk, mivel a tengeri halakhoz szokott fogyasz­tók bizonyára nem szíve­sen veszik meg a szálkás halakat, ezért inkább a szálkamentes süllővel vagy az afrikai harcsával lehet esélyünk a most megnyílt hatalmas piacon. _____________________ LIPTÁK JUDIT A név változott, az ellátás marad Orosháza önkormányzata lemondott 2003. július elsejével a kisegí­tő iskolaként ismert intézményéről és átadta azt Békés Megye Kép­viselő-testületének. Orosháza A romákért dolgozik Tarné Kovács Tímea február elseje óta dolgozik az eleki polgármesteri hiva­talban, mint romamenedzser.- Feladatom a helyi cigányság, a ro­ma szervezetek segítése. Pályázatokat készítek, tanfolyamokat szervezek, dolgozom ezek pénzügyi hátterének megteremtésén — mondta. A mene­dzser segített pályázatot írni az Eleki Lá­nyok és Asszonyok Klubjának és a ci­gány kisebbségi önkormányzatnak is. Tervei között szerepel egy hagyomány- őrző csoport létrehozása. ________k. e. A név ugyan változott — Békés Me­gyei Képviselő-testülete Gyógypeda­gógiai és Szakszolgálati Intézmény -, de az ellátott feladatok köre nem.- Segítőkészséget tapasztaltunk az új fenntartónk részéről, kapcsola­tunk korrekt. Nevelőtestületünk igen pozitívan értékelte, hogy a tanévnyitó értekezleten az intézmény-felügyeleti osztály vezetője részletes tájékozta­tást adott a fenntartói elvárásokról, és a dolgozókat foglalkoztató kérdések­re is megnyugtató válaszokat adott. A kollégák azt viszont nehezményez­ték, hogy a korábbi fenntartó részéről ugyanez nem történt meg - Szín Jánosné igazgató így kezdte az új fenntartóval kapcsolatos beszámoló­ját a legutóbbi testületi ülésen, ahol az intézményátadási tapasztalatokról volt szó. Mint mondta, az idei, jóvá­hagyott költségvetésük takarékos gazdálkodás mellett biztosítja a meg­felelő működéshez szükséges forrá­sokat. CS. I. Megkérdeztük olvasóinkat Az iskolatejprogramról Ungváriné Spiegel Julianna, 51 éves, kötegyáni iskolaigazgató: — A magam részéről minden­képpen helyénvaló, dicsérendő öt­letnek tartom az iskolatejprogram beindítását. Iskolánk közel 150 ta­nulója is hasonlóképpen vélekedik, s szerintem ez mindenkinek jó: a mezőgazdaság szereplőinek, illetve az agrárkor­mányzatnak biztos piac, a felnövekvő ifjúságnak pedig egy újabb lépés az egészséges életmód felé. A pedagógusok segítségével még az első óra előtt kiosztjuk a kétdecis dobozokban érkezett tejet, s tapasztalataink alapján a gyermekek is örülnek a reggeli nedűnek. Baracsi István, 24 éves, kötegyá­ni énektanár:- Iskolánkban bevett gyakorlat, hogy az osztályfőnök, illetve a he­tes - aki egyben tejfelelős is - még az első tanítási óra előtt „bevéte­lezi” és szétosztja a tejet, melyet örömmel isznak meg a gyermekek. A tej alapvető élelmiszer, s ahhoz nem kell a táp­lálkozástudományokban sem különösebben jára­tosnak lenni, hogy belássuk: egyebek mellett a benne lévő kalcium miatt is elengedhetetlen a gyermekek fejlődéséhez. Köszönet illeti az intéz­ményfenntartót az összeg megelőlegezéséért, ugyanis az iskolatejprogram utófinanszírozásos. Szakai Diána, 14 éves, kötegyáni általános iskolai tanuló:- Jó ötletnek tartom az isko- latejprogramot, bár én nem min­den esetben iszom meg olyan ko­rán reggel a tejet. A kisöcsém, Da­nika viszont minden mennyiség­ben tejfogyasztó, így nem okoz kü­lönösebb gondot, ha négy deciliter tejet kell meg­innia. Azért is helyeslem a program beindítását, mert sajnos nem mindenki reggelizik iskolába in­dulás előtt, s szerintem, főleg ha éhesen indul va­laki az iskolába, jót tesz két deci tej. Szerintem kor­osztályom többsége örül az iskolatejprogramnak. Sinka András Imre, 13 éves, kötegyáni általános iskolai tanuló: — A reggel bekortyolt két deci tej mindenképpen jobb ugyanennyi kólánál, vagy bármi más szénsavas üdítőitalnál. Meglátásom szerint sajnos Kötegyánban is akad olyan család, ahol különböző okokból eredően, de reggeli nélkül indítják iskolába a gyer­mekeket. Főleg ilyen helyzetben kifejezetten jól jön már az első óra előtt egy pohár tej, hiszen így könnyebben át lehet vészelni a tízóraiig terjedő időszakot. Én szeretem is a tejet, ezért szinte kivé­tel nélkül mindig megiszom. b. i. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET SZAVAZÁS AZ INTERNETEN Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket: minősüljön-e továbbra j is bűncselekménynek a drog- j fogyasztás? A szavazás a következőképpen alakult: Igen mert ez azt üzeni, a drogozás a i társadalom számára elfogadhatatlan. f Nem, mert a szigor mellett sem j csökkent a kábítószerezők száma. Érdemes lenne elemezni a hazai kábítószerpolitikát, s a tapasztala­tok birtokában dönteni a továb­biakról. Ezen a héten az alábbi témában kérdezzük véleményüket: mit gondolnak az iraki fogolykínzásokról? Klikkeljenek a www.bmhirlap.hiHa! BATTONYA (ke) A képviselő -testület módosította az egyes szociális ellátások­ról és intézményi térítési díjakról szóló önkormányzati rendeletet. Az ápolási díj megállapításánál eddig feltétel volt, hogy az ápolt battonyai lakhellyel ren­delkezzen, de ez a feltétel a módosítás hatására kikerült a rendeletből. BÉKÉS, (a) Gyurcsány Ferenc békési látogatása során szó volt a városi uszoda megépítéséről is. Az ifjúsági és sportminiszter elmondta, hogy a kiemelt sportlétesítmények fejleszté­séről a megye vezetőivel idén ősszel együttesen döntenek. BÉKÉSCSABA, (o) Egy hónapja mű­ködik, s a tapasztalatok szerint bevált a Kinizsi utcai Diáktanyán az on line rendszerű jegyértékesítő hely, mely révén a hazai, sőt a környékbeli or­szágokban rendezendő koncertek je­lentős részére vásárolhatunk forintért jegyet. Az interneten keresztül műkö­dő rendszer segítségével kiválaszthat­juk azt a széket, ahol szeretnénk ülni. A világháló eléréséhez szükséges mikrohullámú berendezést a BékésNet biztosította. BÉKÉSCSABA, (y) A Csabai Állatvé­dő Egyesület megtartotta az évértéke­lő taggyűlését. A résztvevők sikeres­nek találták a macska-ivartalanítási programot, amelyben az egyesület április közepéig 300 ezer forinttal tá­mogatta a békéscsabai cicák ivartala- nítását. A műtétet négy rendelőben végezték kedvezménnyel. Ezenkívül a békéscsabai menhelyről örökbefo­gadott kutyák ivartalanításának költ­ségét is felvállalja a csoport minden év márciusában. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) Idén is lesz motoros találkozó a településen. A találkozó tervezett időpontja június 12., s ezen a napon délután 13.30 és 16.00 óra között a Szent László utca és a Rákóczi utca közötti szakaszon lezárják majd a 44-es számú főutat. A találkozó házigazdája a szentandrási Csavargó Motoros Klub. BIHARUGRA. (i) Biharugrán a Köröspart és a Vörösmarty utcában mintegy 1 kilométer hosszan épít szi­lárd burkolatú utat az önkormányzat. A 13 millió forint értékű beruházás pályázati támogatásból és községi sa­Kishírek Békés megyéből ját erőből valósul meg. Az útépítések munkálatait még ebben a hónapban megkezdik. CSABACSÜD. (j) A település vezetői gondosan ügyelnek arra, hogy ne le­gyen túl magas az önkormányzat hi­telállománya. Jelenleg a hitel összege mintegy 25 millió forint, melyből hat­milliót ez év végéig, a fennmaradó összeget pedig 2006 októberéig kell visszafizetniük. ECSEGFALVA. (i) Ecsegfalván - a többi hazai településhez hasonlóan — a lakosság is hozzájárul az önkor­mányzat költségvetéséhez. Az idei év­ben a vállalkozók kommunális adójá­ból 250 ezer forint, a magánszemélyek kommunális adójából 1 millió 500 ezer forint, iparűzési adóból 5 millió forint helyi adóbevételre számít a köz­ség. A gépjárműadóból származó be­vétel 1 millió 700 ezer forintra várható. ELEK. (ke) Az MSZP helyi szerveze­te az EU-kampány jegyében a város négy pontján, négy vasárnap délután találkozót szervez a lakossággal. Első vendégük Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke volt. Május 23-án Teleki Lászlót, a Miniszterelnöki Hi­vatal romaügyekért felelős politikai államtitkárát, május 30-án dr. Karsai József országgyűlési képviselőt, júni­us 6-án pedig Tokai Ferencet, a DARIB elnökét várják a közös városi sétára, eszmecserére. FÜZESGYARMAT, (i) A füzesgyar­mati gyógyfürdőnél helyi vállalkozók bevonásával kétszintes szolgáltatóház épül. A beruházás az utolsó stádiu­mában jár, hamarosan már csak a használatbavételi engedélyeket kell beszerezni, s aztán működhet a léte­sítmény. A földszinten 9 üzlethelyi­ség, a tetőtérben szálláshelyek (10 kétágyas szoba) várják majd az ér­deklődőket. GYOMAENDRŐD. (j) Harminchat- millió forintot nyert a Rózsahegyi Kál­mán Általános Iskola Az információs technológia bevezetése az általános iskolákban elnevezésű Phare-pályá- zaton. Az összeget épület-felújításra, információs technika kiépítésére, il­letve multimédiás berendezések be­szerzésére fordítják majd. GYULA, (ö) Dr. Perjési Klára polgár- mester legutóbbi fogadóórájára 22-en jöttek el a városból. Korábban túlnyo­mórészt szociális problémákkal ke­resték meg Gyula polgármesterét, az arány 25 százalékra csökkent. Az adósságkezelés bevezetése, a lakhatá­si támogatás megemelése, a szülők folyamatos tájékoztatása a támogatási lehetőségekről eredményezte a pol­gármester szerint a pozitív változást. KARDOSKÚT. (cs) Az önkormányzat intézményeinél a létszám évek óta nem változik. A 2003. évi zárszámadáskor az alábbi adatok láttak napvilágot: 31 dol­gozó a teljes munkaidős, egy foglalkoz­tatott hatórás, hárman pedig négyórás munkaidőben látják el feladataikat. KASZAPER. (1) A kaszaperi nagy- családosok egyesülete Séley János vezetésével tagjai részére ösz- szejövetelt tartott nemrég a művelő­dési ház nagytermében. A gyerekek anyák napi műsorral kedveskedtek a megjelenteknek. Ezután a május 23- ára tervezett dél-alföldi regionális gyereknap részleteiről esett szó, idén Kaszaper vállalta a megrendezést. A világon egyre erősödik a tengeri halászat csökkentésére irányuló törekvés, az édesvízi halászat kerül előtérbe, s ezen a téren mi nyerők lehetünk. (archív felvételi kai, ha teljes az összefo­gás a kutatással foglalko­zó, illetve a gyakorlati szakemberek (halterme­lők) között. Dr. Pintér Károly, az FVM Vadászati és Halásza­ti Főosztályának helyettes vezetője felhívta a figyel­met arra, hogy az Európai

Next

/
Thumbnails
Contents