Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-14 / 112. szám
KÖRKÉP 2004. MÁJUS 14., PÉNTEK - 5. OLDAL SZIN-ES ELŐSELEJTEZŐ, (o) A békéscsabai ifjúsági ház ad otthont ma délután négytől a Szegedi Ifjúsági Napok (SZÍN) Békés megyei előselejtezőjének, amit Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogat. A délutáni és az esti órákban 12 helyi amatőr zenekar lép fel, a belépés ingyenes. A hangulatot a szegedi Sun City együttes fokozza. TÁBLAAVATÓ, (i) Jegyzett-e már villanyrészvényt? címmel emlékkiállítás nyílik az egykori Szeghalmi Villamosművek Rt. dokumentumaiból ma 11 órakor a szeghalmi Nagy Miklós Városi Könnytárban. A kiállítás megnyitóját követően a könyvtár utcai homlokzatán az egykor azon a helyen álló villanytelep emlékére táblát avatnak. NÓTASIKER. (o) A jaminai nyugdíjasklub vezetője, Buka Mihályné szabadidejében szívesen énekel. A napokban rendezték Szegeden, a Juhász Gyula művelődési központban a Régi nóta, híres nóta verseny országos döntőjét. A harmincnyolc versenyző közül második helyezett lett Buka Mihályné. KONFERENCIA, (o) Együttműködés, partnerség a kistérségben címmel rendez tanácskozást civil szervezetek számára május 18-án 9 órától a megyei művelődési központban a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete. A programban egyebek mellett bemutatják a Körös- Sárréten zajló ProHálós kistérségi projektet. i J|R KIÁLLÍTÁS, (o) Ma 16 órakor tárlat nyílik Békéscsabán a Jankay Galériában. A Robert Hammerstiel (Ausztria) képzőművész munkásságát bemutató kiállítást dr. Cs. Tóth János a Móra Kiadó vezérigazgatója nyitja meg. A képzőművészeti tárlat megtekinthető június 14-éig. TINI LELKISEGÉLY, (y) A nemzetközi telefonos nap alkalmából ma délután fél öttől este fél tízig, valamint holnap 14 és 19 óra között rendkívüli ügyeletet tart az S.O.S Tini Telefonos Lelkisegély-szolgálat. A 447- 750-es szám ingyen hívható. Sőt, ebben az időszakban a fiatalok sms-t is küldhetnek a 30/537-2081-es telefonszámra. VILLANYOSZLOPNAK, (o) Egy villanyoszlopnak hajtott neki egy kerékpáros tegnap délután Békéscsabán, az Orosházi úton. Lapzártánkkor még nem lehetett tudni, milyen mértékben sérült meg. Munkatársaink vonalban Megyénkben dolgozó munkatársainkat hírekkel, témajavaslatokkal a következő telefonszámokon érhetik el olvasóink. Békés, Mezőberény és térsége Szerkesztő: Hartay Csaba Mobil: 30/976-7761 Elek, Medgyesegyháza és térsége Szerkesztő: Kovács Erika Mobil: 20/967-2017 Gyomaendrőd, Szarvas és térsége Szerkesztő: Krajcsovicsné Lipták Judit Mobil: 30/322-6454 Gyula Szerkesztő: Szőke Margit Mobil: 30/624-7967 Mezőhegyes, Mezőkovácsháza és térsége Szerkesztő: Czuthné Halasi Mária Mobil: 30/981-6480 Orosháza, Tótkomlós és térsége Szerkesztő: Csete Ilona Mobil: 20/592-3502 Sarkad és térsége Szerkesztő: Both Imre Mobil: 20/976-3619 Szeghalom és térsége Szerkesztő: Magyari Barna Mobil: 20/983-6955 MEGYEI A világszámokra vevő a közönség Állatkavalkádtól a levegő királyainak produkciójáig A tegnap esti nagy sikerű premierrel Békéscsabán megkezdte megyénkben szereplését Közép-Európa legnagyobb utazó cirkusza, a Magyar Nemzeti Cirkusz. Aki nem volt ott tegnap, az sem marad le semmiről, ugyanis vasárnapig több előadást tartanak, május 18— 19-én pedig Orosházán lépnek fel. Békéscsaba Fennállásának tizedik évfordulójára idén új műsorral rukkolt elő a Magyar Nemzeti Cirkusz 70 tagú társulata. A tegnapi Hírlap-előadáson résztvevők meggyőződhettek arról, hogy felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt csodálatos élményt nyújt a változatos, sokszínű program. Az állatkavalkád figyelemreméltó, akár az elefántot és a tevét, akár az arab telivéreket vagy az impozáns holland friesen lovakat nézzük. A moszkvai Brusznyikin- csoport egyedülállóan a tripla szaltót is bemutatja a kupolában, valóban méltóan viselik a levegő királyai címet. Az idei monte-carlói cirkuszfesztiválon Ezüst- bohóc-nagydíjat érdemelt ki Richter Flórián lovasakrobatikai attrakciójával. Nos, ezt a számot is láthatja a nagyérdemű, hasonlóan a különdíjas Richter Edith kézegyensúlyozó produkciójához. A gyermekek kedvencei, a bohócok sem hiányozhatnak. Mimo és Christian megnevetteti a közönséget, akik jól szórakozhatnak a pajkos kiskutyák játéka láttán is. A hangulatot emeli a cirkusz hercegének és hercegnőjének története, a szépség akrobatikája a susogó, színes, zenés vízcseppek kíséretében. (Nem mellékesen héttagú fúvószenekar kíséri a műsort, Hetényi Kálmán vezetésével). Richter József, Jászai Mari-díjas cirkuszigazgató hangsúlyozta: számos világszámmal ma délután 18 órakor, szombaton 15 és 18 órakor, vasárnap 15 órakor látható a Magyar Nemzeti Cirkusz 2 óra 20 perces műsora Békéscsabán, a városi sportcsarnokkal szemközti cirkusztéren. ny. l. Az első szám a gyerekek kedvencei, a bohócok voltak. d^otó: veress erzsi VÉLEMÉNY NIEDZIELSKY KATALIN Az érettség (i) főpróbája Szegény gyerekek! Alig lélegeztek fel egy kicsit, hogy megírták magyarból és matematikából az írásbelit, készülhetnek a szóbelire. Miközben az oktatás irányítói már jó ideje a jövő évi, kétszintű érettségit, annak főpróbáját tervezik, s azt vitatják, könnyebb vagy nehezebb lesz-e a megmérettetés, a leginkább érintett korosztály egész mással van elfoglalva. Nehéz az, ami még előttük áll, könnyű viszont, amin már túlvannak. Aki vizsgadrukkban él, retteg, annak hiába magyarázzuk, hogy az érettségi nem olyan nagy dolog, ha végig szorgalmasan tanult, készült, komoly baj nem történhet. Az ifjúságot az sem érdekli különösebben, hogy minden órán, leckével, vizsgával a tanár, az iskola, az egész oktatás is vizsgázik. S nem mindig a legjobban. A hagyományos érettségi helyett az új, közép- és emelt szintű bevezetése nem több technikai, módszertani változtatásnál. A lényeg mindig az volt, és az is marad, hogy az iskola mennyire képes korszerű, alkalmazható tudást adni ahhoz, hogy tanulói alkotó, hasznos, sikeres, boldog felnőttek lehessenek majd a társadalmi élet bármely területén. Valamikor a magyar iskolának rangja, jó híre volt messzi földön; hazánk lakosságának lélekszámához képest rengeteg tudóst, feltalálót, művészt adtunk a nagyvilágnak, akik megtanították, hol van ez a pici ország a térképen. Aztán a régi dicsőségből már nem lehetett megélni, váltani kellett (volna), s ez nem mindig sikerült. Sok iskolában sok pedagógus még mindig a lexikális tudást, a tények, adatok puszta bemagolását, gépies felmondását kérik számon, ahelyett, hogy a lényeglátásra, az összefüggések örömteli felismerésére vezetnék rá a diákjaikat. Ami régen jó, célra vezető módszer volt, az ma már kevés, haladni kell a korrí. Bármely vizsga, módosítás, változtatás, a hagyományos vagy az új érettségi is csak akkor ér valamit, ha a felnövekvő nemzedéket segíti, hogy aktív közreműködőként boldoguljon a tudásalapú társadalomban. ■ Az oktatás is vizsgázik, s nem mindig a legjobban. Ésszel beszéljél, ne kavarjál! A főrabló hiába érkezett késsel, álarcban Rablás kísérlete, lopás és más bűncselekmény elkövetése miatt folytat eljárást immár a békéscsabai városi bíróság a roma származású, orosházi R. Z. ellen. A tegnapi tárgyaláson tanúkat hallgattak meg, akik közt akadt, aki a történtekre már egyáltalán nem emlékezett. Békéscsaba Haiangszentelés a nagytemplomban Először annak a rablási kísérletnek a részleteit próbálta kibogozni dr. Virágné dr. Hajdúk Etelka bírói tanácsa, amelynek során R. Z. és eleddig ismeretlen társa 2002 januárjában megjelent egy Orosháza közeli tanyán, hogy onnan különböző értékeket tulajdonítsanak el. Mint utóbb kiderült, előbb napközben próbálkoztak, de a fáskamrában nem találtak értékes holmit. Estefelé is visszamentek hát. Hiába öltött azonban maszkot, vitt magával nyomatékül egy majd 19 centi pengéjű kést is, a sértett lánya meghallotta, hogy idegenek érkeztek, a házból kiérkező sértett részéről pedig erős ellenállásba ütköztek. Nem nyugodtak ugyan bele a kudarcba, de végül a dulakodás közbeni kiabálás miatt elmenekültek. A tárgyaláson azonban nagyobb figyelem előbb két lopásra koncentrálódott. Az első esetnél a helyi Béke téesz telepéről vittek el különböző locsolócsöveket, de ezeket hiába rakták le ismerőseiknél (rokonaiknál?), R. Z. és két társa olyan feltűnően vitte az utcán a „árut”, hogy azt többen is észrevették és nyomban hívták a rendőrséget. Nem véletlenül kérték azonban egyesek a nyomozás során, hogy ne szembesítsék őket R. Z.-vel, ugyanis bosszúra számítanak. A másik eset alumíniumrácsok eltulajdonítására vonatkozik. Mára azonban a vádlott mellett „a nem tudom”, „nem emlékezem”, „nem jártam ott” formula lett jellemző a beidézett tanúk egyik-másikánál is. Végül emiatt rendelte a bírónő a harmadik vádpontban tanúként megjelent, büntetett előéletű, négy iskolát végzett N. Zs.-t arra, hogy igazságügyi orvos szakértők vizsgálják meg „tanúzási képességét”. Most ugyanis egy évvel ezelőtti tanúvallomása során tett saját aláírását sem ismerte meg a szintén roma, 26 éves fiatalember, mint ahogy arra sem emlékezett, hogy a vádlott korábban azt mondta neki: „ésszel beszéljél, ne kavarjál!” Különben N. Zs. nagyon haragszik a vádlottra, mert az anyósával összeveszett és otthagyta, emiatt azonban - ahogy mondta -, nem tesz terhelő vallomást. Hogy mi is ez a harmadik vádpont R. Z. ellen? Erre egy másik tanú, N. M. világított rá elmondások alapján a tegnapi tárgyaláson. Egy alkalommal ugyanis megjelent ittasan az udvarukon éjszaka a vádlott. Utóbb kiderült a nyomozás során, hogy bement a tanú velük szemben lévő „tesójához”, azt fogdosni kezdte, felhajtotta a szoknyáját, s eközben önkielégítést végzett. Mire azonban a rokonság felfedezte a cselekményt, R. Z. már árkon- bokron túl volt. R. Z. most azt mondta, soha nem járt a szóban forgó házban és az anyja sem lakott ott, mint ahogy azt állítják. A tárgyalást június 17-én folytatják. Akkorra elővezetnek a hatóság intézkedései nyomán az együttműködésre eddig nem sok hajlandóságot mutató személyeket is. Áchim Erzsébet orgonaművész hangversenyével ma 19 órakor megkezdődik a VIII. Apor Vil- mos-emléknapok rendezvény- sorozata Gyulán. A belvárosi római katolikus nagytemplom, amely Nádi Boldogasszony kegytemplom, három új haranggal gazdagodik. A feldíszített harangokat szombaton 9 órakor fogadják a Bárdos hídnál és kísérik a hívek a templomhoz. A harangokat vasárnap 10 órakor szenteli fel Erdő Péter bíboros, prímás, eszter- gom—budapesti érsek. Gyula A vasárnapi mise figyelemmel követhető a templom oldalfalánál kivetítőn és a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskolában is televízión. A misét a Gyula Televízió egyenes adásban közvetíti. A feldíszített harangokat a Bárdos hídnál fogadják a hívek szómbaVarga Zoltán (Folytatás az 1. oldalról) A megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy mennyire fontos a fogadókészségre történő felkészülés, beleértve az önerőt is a kilobbizandó támogatási összegekbe. Egyébként a kohéziós politika homlokteton 9 órakor és kísérik kerékpárral, autóval a Harruckem térre, ahol a templom bejáratánál lesznek a másnapi miséig. A templomban szombaton 10 órától előadások hangzanak el az 1924-ben megrendezett III. Alföldi Katolikus Nagygyűlés emlékére. Előadást tart Gyulay Endre szeged— Csanádi megyés püspök, Nemeshegyi Péter SJ, Bolberitz Pál professzor és Korzenszky Richárd O.S.B. Örök világosság címmel Apor Vilmos és Mindszenty József alakját megidéző előadást mutat be a Calliopé Diákszínpad 19 órától. Vasárnap 10 órakor kezdődik a harangszentelési ünnepi szentmise a téren, majd a templomban folytatódik, ahol Mindszenty József emlékére táblát szentel fel Erdő Péter. A szentmisét Áchim Erzsébet kíséri orgonán, az Erkel Ferenc Vegyeskar Koloss István miséjét adja elő Bol- dog Apor Vilmosról. ____sz. m. Br üsszelben rébe a korábbi 10 programpontból hármat erősítettek fel: 1.2010-re az unió legyen a világ legjobb tudásalapú gazdasága; 2. Csökkenjen a szegénység; 3. Kerüljön előtérbe a környezetvédelem és annak fenntarthatósága _________F.I. GY ULA, (ö) Május 15-én érkezik Gyulára a belvárosi római katolikus nagytemplom három új harangja, melyeket a Bárdos-hídnál fogadnak és a Harruckem térig kísérnek a hívek rendőri felvezetéssel. Ez idő alatt, 9- től 10 óráig forgalomkorlátozás lesz ezen az útszakaszon. Május 16-án szentelik a harangokat, emiatt a Harruckem teret lezárják a forgalom elől 7.30-tól várhatóan 13 óráig. GYULA, (ö) Gyulán, a Pándy Kálmán megyei kórházban május 12-én, Florence Nightingale születésnapján ünnepelték az ápolók nemzetközi napját. A kórházban 2000 óta minden évben Az év szakdolgozója kitüntetéssel jutalmaznak egy-egy, a munkáját kiemelkedően végző ápolónőt és asszisztenst. Az ünnepség után rendezték meg az egészségügyi szakdolgozók házi tudományos értekezletét, melyen előadások foglalkoztak a szakterület időszerű kérdéseivel. KONDOROS, (j) Ebben az esztendőben egymillió forintot különítettek el a települési költségvetésben lakossági járdaépítésre és felújításra Kondoroson. Erre az összegre minden kondorosi lakos pályázhat, aki vállalja az ingatlanja előtti járdaszakasz kialakításához szükséges önerőt (méterenként ezer forintot). A pályázatokat május 31-éig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal műszaki osztályán. KÖTEGYÁN. (b) Kötegyán önkormányzata az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatán több mint 1 millió 200 ezer forintot nyert a községi könyvtár eMagyarország ponttá fejlesztésére. Az érdeklődők a gépek telepítését követően óránként 100 forint plusz áfa egységáron internetezhetnek a községi könyvtárban. KUNÁGOTA. (1) Kunágotán a legutóbbi testületi ülésen elhangzott, hogy a hagyományoktól eltérően idén két községi rendezvény időpontja változik. Eszerint a falunapokat augusztus 14—15-én rendezik meg, melynek első napja a kulturális kikapcsolódásra, míg a második az ünnepi ülésre és sportprogramokra ad lehetőséget. A hagyományos lovasnapokat pedig júKishírek Békés megyéből lius 31-én és augusztus 1-jén rendezik meg. MAGYARDOMBEGYHÁZ. (1) A magyardombegyházi önkormányzat jelenleg 12 tartós munkanélkülinek biztosít 30 napra hatórás foglalkoztatást. Az év további részében a közmunkán alkalmazott létszám a költségvetési keret függvénye. A dolgozók közül a nők az intézményeiméi a helyiségek meszelésével, a férfiak az utcai belvízelvezető árkok takarításával és fűnyírással foglalatoskodnak. MEZŐKOVÁCSHÁZA. (1) A melege dő nappalok a nyarat idézik, s az is- kolásolmak egyre többször jut eszébe a közeledő tanévzáró, a szünet. A vidám napokat előlegezik meg Mezőkovácsházán május 28-án a tanulóknak, amikor az iskola udvarán, a parkokban és játszótereken, valamint a rendőrségen akadályversenyt szerveznek a gyermeknap alkalmából. A vetélkedő győzteseit apró ajándékokkal jutalmazzák. SARKAD, (b) A képviselő-testület a belterületi, önkormányzati tulajdonú utakhoz tartozó hidak, nagyobb átereszek, egyéb műtárgyak vonatkozásában összeállítandó hídkataszter elkészíttetése érdekében az általános tartalék terhére 300 ezer forintos alapot különített el Sarkadon. ÖRMÉNYKÚT, (j) A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán a decentralizált célelőirányzatból szeretne forráshoz jutni az önkormányzat a településrendezési terv elkészítéséhez. Az e célból benyújtott pályázatban bruttó hét és fél miihó forintot igényeltek. SARKAD, (b) A sarkadi képviselő- testület legutóbbi ülésén arról határozott, hogy A helyi önkormányzatok felhalmozási kiadásai körébe tartozó, költségvetési rendeletében szereplő beruházási, vagy felújítási támogatások címmel, a Békés Megyei Terület- fejlesztési Tanács által meghirdetett pályázaton megméretik. Kedvező elbírálás esetén a helyi általános iskolák vizesblokk-felújítását végzik el. SZARVAS, (j) A szarvasi képviselő- testület döntést hozott arról, hogy a város részt vesz az Oktatási Minisztérium által kiírt SZAK 2004-es pályázaton. Ennek keretében a közoktatási intézmények fenntartói az óvodák, iskolák és kollégiumok számára térítés- mentesen vehetnek igénybe szakértői munkát. SZARVAS, (j) A gombamérgezések veszélyének elkerülése érdekében Szarvas önkormányzata május 1. és november 30. között idén is gombavizsgáló szakellenőrt foglalkoztat a piac területén. A szakellenőr engedélyezi az étkezésre alkalmas, vadon termő gombák piaci árusítását, illetve ellenőrzi a lakosság saját fogyasztásra szedett gombáit. SZARVAS, (j) Immár negyedik alkalommal rendezik meg május 15-én, szombaton a Szarvas és Nyíregyháza közötti emlékfutást. Mint ismeretes, Nyíregyháza alapításában a szarvasiak aktívan részt vettek, e rokoni kapcsolatok ápolását szolgálja az emlékfutás is, mely szombaton 14 órakor indul a Harruckern-szobortól. Az egymást váltó futók másnap dél körül érkeznek meg Nyíregyházára.