Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-12 / 110. szám
KÖRKÉP 2004. MÁJUS 12., SZERDA - 5. OLDAL TANÖSVÉNYT AVATNAK, (i) A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága május 13-án Biharugra határában hivatalosan megnyitja a kisvátyoni tanösvényt. Jó idő esetén az esemény a Zsadány-Biharugra közti közútnak a Begécsi tavakhoz vezető leágazásánál kezdődik. Eső esetén az igazgatóság Biharugra, Erzsébet utca 63. szám alatti vendégházában találkoznak az ünnepség résztvevői. A CANDIDÁRÓL. (j) Candida szűréssel és állapotfelméréssel egybekötött előadás lesz ma 1730-tól Szarvason, a Vajda Péter Művelődési Központ Közösségi Házának nagytermében. Előadó dr. Molnár Ildikó orvos, természetgyógyász, akitől többek között a candidagombáról, a cukorbetegségről, a magas vérnyomásról és az allergiákról tudhatnak meg fontos információkat a résztvevők. MÚZEUMKERTI EST. (i) A Dévaványai Múzeumpártoló Egyesület május 15-én 17 órától a helyi Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjteményben múzeumkerti est elnevezéssel tart rendezvényt. Az eseményen többek között fellépnek a József Attila Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai, a Szügyi Dániel Református Általános Iskola tanulói, a ványai városi kórus tagjai, Holtság Károly üvegfestő alkotásaiból pedig kiállítás nyílik. POLGÁRI ESTÉK, (o) A Polgárok Békéscsabáért Egyesület szervezésében ma 18 órától a megyeszékhelyen, a Fiume Hotel nagytermében Tőkéczki Lászlóval találkozhatnak az ér-; deklődők. ELŐADÁS, (e) A Dél-magyaror- szági Crohn-Colitises Betegek Egyesülete a krónikus bélbetegek számára május 15-én 13 órától Szegeden, az 1. számú belgyógyászati klinikán (Korányi fasor 8.) újabb előadást szervez. Molnár Tamás Crohn-spe- cialista, tanársegéd új kutatásokról, gyógyítási módszerekről tájékoztatja az érdeklődőket. A találkozón tájékoztató hangzik el a Crohn-betegek gyermekvállalási lehetőségeiről. „A DIÉTA LÉNYEGE: ANNYIT EHETSZ, AMENNYIT SZERETSZ, PERSZE ABBÓL, AMIT NEM SZERETSZ.” (Anonim) GYOMAENDRŐD. (j) A működési és a felhalmozási kiadások aránya tavaly ötven-ötven százalék volt az önkormányzati kiadásokban, derül ki a legutóbbi testületi ülésen elfogadott zár- számadási rendeletből. Az elmúlt évben közel négy és fél milliárd forintból gazdálkodhatott a város. GYOMAENDRŐD. (j) Augusztus 1- jétől, a többi gyomaendrődi óvodához hasonlóan, vállalkozási formában működik majd tovább a Jókai úti óvoda. A korábban kiírt pályázat eredményhirdetése megtörtént, így az ön- kormányzat Kovács Pétemével köt öt évre szóló bérleti szerződést. GYULA, (ö) Európa mítoszokban és mesékben címmel a város általános iskolái alsó tagozatosainak járdarajzversenyt hirdetett a gyulai Mogyo- róssy János Városi Könyvtár április 30-án. A művelődési központnál 160 kisdiák rajzolt a városi európai uniós csatlakozási ünnepség előtti napon. A könyvtár európai uniós alpontja másnap az ünnepség részeként információs standot működtetett a művelődési központban. MEGYE Ne adják fel, cukrászok! Luxus a süteményfogyasztás - Nagyobb ráfordítás, kisebb haszon — Minden váltás nehézségekkel jár, de azt ajánlom kollégáimnak, hogy előre nézzenek, ne adják fel, mert többségük meg tud birkózni az új kihívásokkal — üzeni a cukrászoknak Surányi István, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke, aki a hét elején a Békés megyeiek vendége volt. Békéscsaba Hazánkban 360 regisztrált cukrászt tartanak számon, de a becslések szerint 1200—1500-an művelik a szakmát. A megyében körülbelül ötvenen készítenek édesipari termékeket, de amióta nem kötelező a kamarai tagság, jóval kevesebben tömörülnek szervezetbe. Akik a békéscsabai szakma baráti találkozón havonta részt vesznek, azok lelkesen és hozzáértően ápolják a hagyományokat, ismerkednek az újdonságokkal. Mindezt a békéscsabai Fehér György Aranykoszorús cukrásztól tudtuk meg. Ezúttal sem hiányzott a nosztalgiázás. Ehhez régi újságcikkek, szakkönyvek - például Dobos C. József dobostortáról írt értekezése - és érdekes munkaeszközök alkalmi kiállítása nyújtott segítséget. Méghozzá az 1944-ben segédlevelet szerzett gyulai Wegroszta Sándor házimúzeumából. Surányi István lapunk érdeklődésére elmondta, hogy május elsejétől jelentősen megnőtt a szakmában az adminisztráció, de ez ellen nem tehetnek semmit, éppen úgy tudomásul kell venni a két személyt foglalkoztató cukrásznak, mint a nagyobb vállalkozásoknak. Hozzátette: a szakma művelőinek többsége eddig is „EU-s” alapon, szó szerint tisztán dolgozott, felszereltségük, a körülményeik megfelelnek a legmagasabb követelményeknek. Újdonságot számukra a fokozottabb környezet- védelmi előírások teljesítése jelent. Szó volt az áremelésekről is. A cukrászok többsége úgy véli, ha például a cukor és az üzemanyag árának drasztikus emelését beépítik a termékeikbe, tovább csökken a kereslet. Ezért kénytelenek nagyobb ráfordítással kisebb haszonnal készíteni a süteményeket, mindenféle finomságot. Maguk a szakma művelői is úgy tartják, cukrászhoz járni mára luxus lett, sokan nem tudják megfizetni még a több éve azonos árú süteményeket sem. f. i. A hatvanasok kitüntetése A találkozón a 60 év feletti cukrászok vehették át az országos szervezet elismerő oklevelét a szakma hírnevének öregbítéséért: özv. Jánosi Andrásné, Krátki Mátyás, Martincsek János, Betkó György, Tóth László, Fehér György, Sudák János (Békéscsaba), Boros Mihály, Wegroszta Gyula, Surinás László, Szikes András (Gyula), Forman Istvánná, Forman István (Elek), Schuszter Lajos (Békés), Musztafa Oszmán (Mezöberény), Benke György, Benke Imre, Bohus Béla (Szarvas), Újj László (Mező- kovácsháza), Istenes Lajos (Békésszent- andrás) és Molnár Károly (Szeghalom). BOLMÁNYI-TÁRLAT. (y) Bolmányi Ferenc műveiből nyílt kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály múzeumban. Az 1990-ben elhunyt művész műveit nem először állították ki a Munkácsy múzeumban. Bolmányi Ferenc 16 éves volt, amikor 1920-ban bemutatkozott ezekben a termekben. Alkotásai 1996 óta az orosházi képtárban láthatók. A képtártól kapott festményeket május 31-éig lehet megtekin- teni a megyeszékhelyen.______________________________________________________p-fotó; veress erzsi Kevés pénzzel a „kirakatban”? (Folytatás az 1. oldalról) (A vezető úgy véli, a várható szabályozások miatt azonban ez a bevétel is veszélybe kerülhet.) Az, hogy még egyáltalán működnek, nagyrészt annak köszönhető: szervezetük, az Oltalom egyesület saját forrásaiból jelentősen kiegészíti költségvetésüket. A BÁH a múlt évi egyezséget figyelembe véve az első négy hónap után már majd 3,3 millió forinttal „tartozik” az otthonnak. Tavaly fél év alatt 44 milliós kiadásuk volt, ennek éppen háromnegyed részét pályázatokból biztosították. VANDLIK JÁNOS VÉLEMÉNY POCSAJI RICHÁRD EU és non-EU Először léptem át a napokban uniós polgárként a magyar államhatárt: Bécsbe vitt utam, így Hegyeshalmot választottuk átkelésünk helyszínéül. Bár tisztában vagyok a közösség teljes jogú állampolgáraként nekem járó jogokkal, mégis meglepődtem, milyen köny- nyen átjutottunk. Egy kecses kanyarral beálltunk az egyik „EU” felirattal ellátott áthajtóhoz, s már mutattuk is - volna - papírjainkat, de a derék osztrák határőrt szemmel láthatóan jobban érdekelte az autónk volánjánál ülő leányzó mosolya, így szinte pillanatok alatt átsuhanhattunk. Visszafelé hatalmas sor várt bennünket, de aztán kiderült, így sem kell várakoznunk, még akkor is, ha óvatlanul a „non-EU” sávba álltunk. A határ magyar őre kellemes napot kívánva bocsátott minket uhuikra, a papírjainkkal ezúttal sem törődve. Szemmel láthatóan nem túl sok időt vacakolt az unión kívüli országok állampolgáraival sem, de azért az ő útlevelük érvényességét megtekintette számítógépén. Néhány honfitársunk arcán egyébként mély megdöbbenés tükröződött, hogy nem az uniós folyosóba állunk, s ugyanők kicsit lenézve szemlélték a nem önszántukból kívül rekedt államok lakóit. Közvetlenül előttünk egy svájci rendszámú autó parkolt. A benne ülő idős párt elnézve eltűnődtem azon, vajon milyen érzéssel lépik át a határt, ismervén azt a tényt, hogy most már a keleti országok jó néhány állama is az unió tagja, ők meg kívül maradva a közösségből, a lassabban haladó sorba kényszerülnek, hiába az egyik leggazdagabb ország állampolgárai. A svájciak ugyanakkor türelmesek, s elfogadják, hogy tovább kell várakozniuk, talán azért, mert tudják, a határátkelőtől húsz méterre ismét ők lesznek az irigyeltek. Jó lenne, ha egyszer nem csak az útlevélkezelésnél mondhat- nánk el ezt mi is magunkról... ______________________________■ Az állattartásért imádkoznak ...a határátkelőtől húsz métene ismét ők lesznek az irigyeltek. Májusi közgyűlésüket készítette elő tegnap a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének elnöksége az orosházi Orosfarm Szövetkezet tatársánci irodájában. Orosháza- A minisztérium megjelentette rendelettervezetét az uniós kifizetések és azok nemzeti kiegészítésére. Tagjaink most ezzel foglalkoznak. Ma továbbítom számukra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Békés megyei ki- rendeltségének kérését, hogy a támogatások igénylése kapcsán a bejelentkezésekhez a postai utat válasszák vagy a falugazdászokat, illetve a kamarai szaktanácsadókat. Személyesen csak akkor keressék a kirendeltséget, ha onnan a kapcsolatfelvételre vonatkozó levél érkezik — mondta az elnökségi ülés megkezdése előtt Györfi Károly. A szövetség titkára az elmúlt évüket így summázta: - A kép elszomorító. Tagüzemeink a kilencvenes évek elején zártak ekkora veszteséggel. 2003 végén a 35 gazdaságnak majd1 egymilliárd forintos volt a mínusza (2002-ben még plusz 800 milliós eredményt produkáltak). Az uniós csatlakozás kedvezőtlen pozícióban talált a gazdákra. Ami biztató: szép a határ, jók a kilátások a növénytermesztésben. Igaz, az állattenyésztésért imádkozunk! ______________cs. i. A főpolgármester Békésben Ma Békéscsabára és Gyulára látogat dr. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, aki az SZDSZ listavezetője az európai parlamenti választáson. Békéscsaba—Gyula Demszky Gábor ma 10.15-kor a békéscsabai városházára látogat, ahol fogadja Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, Pap János, a megye- székhely, Nagy Béla, Medgyes- egyháza polgármestere, az SZDSZ megyei elnöke és Vámos József, a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány elnöke. Gyulán 13 órától dr. Perjési Klára polgármester, Juhász János alpolgármester, Becsyné dr. Szabó Márta jegyző, s a Los Angelesben és Gyulán élő Czene Ferenc találkozik a főpolgármesterrel. Demszky Gábor ellátogat a fővárosi önkormányzat által fenntartott idősek otthonába. Ezután 14.30-kor a Czene-tanyán várják kötetlen beszélgetésre az érdeklődőket a fő- polgármesterrel._____________jöj Kis hírek Békés megyéből KONDOROS, (j) A képviselő-testület döntést hozott arról, hogy az eddig önkormányzati tulajdonban lévő külterületi utak, árkok, csatornák egy részének tulajdonjogát átadják a Körösi Vízgazdálkodási Társulatnak. Ezzel természetesen a csatornák karbantartásának kötelezettsége is a társulatra hárult. KÖRÖSLADÁNY. (i) Körösladány- ban az utóbbi időszakban lényegesen csökkent az őstermelők száma. Ot esztendővel ezelőtt még 1200 őstermelőt tartottak nyilván a körös-sárréti nagyközségben. Jelenleg viszont a ladányi őstermelők száma már alig éri el a 600-at. LÖKÖSHÁZA. (ke) Több pályázaton is részt vett a Lökösháza Cigány Kisebbségi Önkormányzat az elmúlt időszakban. Eddigi próbálkozásaikat azonban nem igazán kísérte siker, ám nem adják fel. Most ismét pályáznak, kecsketenyésztéshez szeretnének állami forráshoz jutni — hangzott el a Békés Megyei Képviselő-testület nemzeti és etnikai kisebbségi bizottságának kihelyezett, lökösházi ülésén. LÖKÖSHÁZA. (ke) Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a SAPARD- programra. Lakossági igény alapján szélessávú internet kiépítését határozták el. A beruházás nyolc millió forintba kerül, amihez 6 millió forintot lehet pályázat útján nyerni. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) A településen egy négygyermekes család lakó- ingatlana jelentősen károsodott, a család lakhatása ellehetetlenült. A polgármester felkérte a Családsegítő és Gondozási Központ vezetőjét, hogy a családnak nyújtson azonnali segítséget a rendelkezésre álló krízisalapból. Az önkormányzat az épületnél keletkezett törmeléket is elszállíttatta. MEZÖBERÉNY. (a) A közelmúltban beiktatták Lázárné Skorka Katalint, az I. kerület evangélikus egyházközösség megválasztott lelkészét. A beiktatást Kondor Péter, a kelet-békési egyházmegye esperese végezte. MEZÖBERÉNY. (a) Az Árpád utcán elkészültek a csatornázási munkálatok, s hamarosan befejezik az út felújítását. Ezzel egy időben kivágták a fákat, így a balesetveszélyes tuják, az elöregedett gömbakácok helyére ősszel egységes hársfasort telepítenek. MÉHKERÉK, (b) Kizárólag saját erőből javította ki a kátyúkat a méhkeréki önkormányzat az Alkotmány utcán. Ugyanezen, közel egymillió forintos beruházás keretében 150 méter hosszúságban új burkolatot kapott az Arany János utca egy szakasza, s ugyanilyen hosszúságú szakaszon a Rákóczi utcában is új járda készült. OKÁNY. (i) A tervezett iskolai tornaterem építéséről Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszterrel tárgyalt a napokban Fekete Zoltán, Okány polgármestere. A miniszter elmondta: a 2500 lakos fölötti településeken 2006-ig 150 tornaterem megépítését támogatja a minisztérium. Az első körben beérkező pályázatokat már idén szeptemberben elbírálják. SZARVAS, (j) Közel egymillió forintot költ évente a város a megrongált közlekedési táblák cseréjére és karbantartására. Vannak olyan pontok - például az Erzsébet-liget, a Petőfi, a Vajda Péter és a Deák Ferenc utca —, ahol ismeretlenek rendszeresen megrongálják a KRESZ-táblákat. SZARVAS, (j) Gyermeknap gyerekszemmel címmel gyermekraj zpályá- zatot hirdetett a Vajda Péter Művelődési Központ. A versenyre egyénileg is lehet nevezni, de csoportok, baráti körök bármilyen (rajz, grafika, festmény stb.) technikával készült alkotásait is várják. A pályamunkákat május 26-áig lehet leadni a közösségi házban. SZARVAS, (j) A korábbi évekhez hasonlóan május 10-én, a madarak és fák napján most is szép ünnepséget rendeztek a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában. Mivel idén a rozsdafarkú éve van, így a gyerekek e madárral kapcsolatos, saját verseiket is felolvasták. Hagyományteremtő szándékkal, idén először az első osztályos kisdiákok elültettek egy juharfát az iskola udvarán. SZEGHALOM, (i) Á Békés Megyei Munkaügyi Központ Szeghalmi Ki- rendeltségének illetékességi területe három városra, egy nagyközségre és hét községre terjed ki. Ebben a térségben összesen 14 400 aktív kereső él. A kirendeltség által nyilvántartott munkanélküliek száma 3270. TÓTKOMLÓS, (cs) Az iparűzési adó 23,3 millió forinttal több lett az elmúlt évben. A földek bérbeadásából származó jövedelemadó is 5,6 millió forintra teljesült 2003-ban, ami szintén nem tervezett bevételt jelentett a városnak. ZSADÁNY. (i) Á zsadányi önkormányzat elmúlt évi zárszámadását tárgyalta legutóbbi ülésén a helyi képviselő-testület. A körös-sárréti község 459 millió forint bevétellel és 411 millió forint kiadással zárta a 2003-as gazdasági évet. Az ön- kormányzat jól gazdálkodott, zavartalanul működtek az intézmények, az alapellátásokban nem volt fennakadás.