Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-10 / 108. szám
4. OLDAL - 2004. MÁJUS 10., HÉTFŐ MEGYEI K 0 R K E P Keményen meg kell küzdeni a megélhetésért A férfi munkanélküliek könnyebben kapnak közhasznú munkát A munkához való jogot törvény biztosítja, munkalehetőséget mégsem kap mindenki. A fejlett nagyvárosokban foglalkoztatási problémák már alig léteznek, miközben a halmozottan hátrányos helyzetű vidékeken több ezer állástalan vív egyre keményebb küzdelmet a megélhetésért. Ez utóbbi helyzet különösen érvényes a Körös-Sárréten, ahol a magas munkanélküliség mellett a kedvezőtlen talajadottságok és az infrastrukturális hiányosságok is nehezítik a létfenntartást. Okány A körös-sárréti települések többsége munkaügyileg a Békés Megyei Munkaügyi Központ Szeghalmi Kirendeltségéhez tartozik. Ennek a kirendeltségnek a területén 14 400 aktív kereső él, a nyilvántartott munkanélküliek száma 3270. Tehát a térségi munkanélküliségi ráta jócskán meghaladja a 20 százalékot. Okányban (a térség néhány településéhez hasonlóan) ennél is kedvezőtlenebb a helyzet: ott a helyi munkanélküliségi ráta jócskán túllépi a 25 százalékot. A mintegy 3 ezer összlakossal rendelkező községben az elmúlt évben 216 regisztrált munka- nélkülit tartottak nyilván, 121 aktív korú személy pedig szociális segélyt kapott. A helyi önkormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy a munkanélküliek életkörülményeit javítsa és különböző foglalkoztatási formában biztosítson számukra kereseti lehetőséget.- A 2003-as esztendőben a köz- munkaprogram-keret terhére 6, közhasznú támogatási formában 118, közcélú foglalkoztatás által 149 állástalant juttattunk átmenetileg kereseti lehetőséghez. Ez azt jelenti, hogy tavaly összesen 273 helyi munkanélkülit foglalkoztattunk 22 millió 574 ezer forint értékben. Ebből a pénzből 19 millió 607 ezer forintot különböző támogatásként megkaptunk, így a célra saját forrásból 2 millió 967 ezer forintot fordított önkormányzatunk — fogalmazott Fekete Zoltán, Okány polgármestere. A település által foglalkoztatott okányi munkanélküliek az önkormányzat községgazdálkodási feladaAz okányi önkormányzat által átmenetileg foglalkoztatott munkanélküliek a helyi mozi épületét is felújították. GFOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET tainak ellátásában vettek részt. így érthető, hogy elsősorban férfiaknak (84 százalékban) adhatott átmeneti munkát a község. A foglalko- zottaknak csak 17 százaléka rendelkezett Munkanélküliségi ráta: A regisztrált munkanélküliek száma: A szociális segélyre jogosultak száma: A község által tavaly foglalkoztatott munkanélküliek megoszlása:- közmunkaprogram keretében foglalkoztatott- közhasznú foglalkoztatott:- közcélú foglalkoztatott: százalék fölött 216 121 6 személy 118 személy 149 személy szakmunkás-bizonyítvánnyal, a többiek segédmunkások voltak. Az átmenetileg foglalkoztatottak többsége jó munkát végzett, de sajnos kivételek is akadtak. Előfordultak olyan esetek is, amelyek azt sugallták, hogy az adott munkanélkülinek nem a munkára, csak a munkabérre van szüksége. Fekete Zoltán a legutóbbi képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: „Ezeket az eseteket igyekszünk kiszűrni, és foglalkoztatásukat nem vállaljuk akkor sem, ha szociális helyzetük miatt segítségre szorulnának”. MAGYARI BARNA Vegyék figyelembe a szakma véleményét! A lökösházi képviselő-testület a legutóbbi ülésén a helyi vállalkozók helyzetéről hallgatott meg beszámolót. László Lászlóné képviselő, helyi vállalkozó a vendéglátósok problémáira hívta fel a figyelmet. Lökösháza — Eddig sem volt könnyű az életünk, de most úgy látom, a poklok pokla következik. Ez valószínűleg a mi hibánk is, mivel gyenge az érdek- képviseletünk. Fontos döntések, törvényalkotások előtt jó lenne, ha a szakma véleményét is kikérnék — fogalmazott a képviselőnő. László Lászlóné arra utalt, hogy A településen 76 vállalkozó tevékenykedik, közülük 11-en dolgoznak a vendéglátás területén (9 vendéglátóipari egység, 1 fagyizó, 1 iskolabüfé). László Lászlóné vendéglátósként, kereskedőként több problémára is ráirányította képviselőtársai figyelmét. augusztus 1-jétől a vendéglátósoknak naponta kell nyilvántartást vezetniük a sör, bor, pezsgő és a köztes alkoholtermékek értékesítéséről a vámhatóság által hitelesített nyomtatványon.- Emlékszem rá, 1997-ben már alkalmaztak hasonló szabályozást, de akkor sem vált be. Szeretném kérni a döntéshozókat, módosítsák a felesleges nyilvántartási kötelezettséget. A határon kellene megállítani a zárjegy nélküli árukat, nem minket sújtani. A napi nyilvántartás bevezetése a hazai bortermelőket is károsan érinti. Eddig a vevők a vendéglátóegységekben megtalálhatták a tájjellegű magyar borokat: a balatonit, a zalait, az egrit, a somlóit, a kecelit, a Pécs környékit. A napi leltározás miatt sok vállalkozó csak kétféle bort tart majd, egy vöröset és egy fehéret — fogalmazott László Lászlóné. Megkérdeztük olvasóinkat Az ingyenes múzeumlátogatásról Lukács Ferencné, 60 éves, gyulai nyugdíjas:- Igaz, hogy korábban 150 múzeumról beszéltek, s ez mára 24-re csökkent, de így is üdvözlendő a döntés. Az igazat megvallva, a magam részéről úgy ítélem meg, hogy ezen lépésével a kulturális kormányzat sok kispénzű embernek lehetőséget teremtett a múzeumlátogatásra. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy a döntésnek ára van, és ebből eredően az államnak, mint fenntartónak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Sajnálom, hogy az önkormányzati múzeumokba ezentúl is belépőt kell váltani. Lukács Ferenc, 64 éves, gyulai nyugdíjas: — Hibbant lenne, aki ne helyeselné ezt a döntést. Szerintem így olyan emberek is eljuthatnak a múzeumokba, akik eddig, mondjuk ki: anyagi okok miatt nem tehették meg, hogy ellátogassanak a kiállításokra. Véleményem szerint mindenkiben ott rejtőzik a művelődés iránti vágy, s a múzeum kiváló színtere a kulturálódásnak. Üröm az örömben, hogy az önkormányzati múzeumokra nem terjed ki e kedvezmény, s az állami múzeumok esetében is csak az állandó kiállítások tekinthetők meg térítésmentesen. Sárközi Imréné, 66 éves, sarkadi nyugdíjas pedagógus: — Kissé másképpen alakult, mint ahogyan az be lett harangozva. Korábban ugyanis 150 múzeumról és valamennyi kiállításról ^ -a*?- m szó esett: ehhez képest maradt 24 “ múzeum, és azon belül is az állandó kiállítások. Mindettől függetlenül helyénvaló döntésnek találom, s ha az unokáim nőnek még egy keveset, magam is élni fogok a felkínált lehetőséggel. A baj csak az, hogy mi sajnos elég messzire vagyunk Budapesttől, bár igaz, én már ingyenesen utazom. A gyermekeim így is felutaztak a Monet és barátai című kiállításra. Sás Gábomé, 69 éves, sarkadi nyugdíjas pedagógus: — Természetesen jónak tartom az ingyenes múzeumlátogatás lehetőségét. A híradásokból értesültem arról, hogy döntés született e kérdésben, de a részleteket még nem igazán ismerem. Nagyon ráfér a társadalomra, különösképpen a fiatalokra, hogy igazi értékekkel találkozzanak, hiszen az elektronikus média, különösképpen a kereskedelmi csatornák ontják az értéktelen sorozatokat, valóságshow-kat. Tisztelet a kivételnek, a fiatalok többsége sajnos ezen értékrendet tekinti mérvadónak. B. I. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Ml KELL AHHOZ, HOGY VALAKIBŐL JÓMÓDÚ LEGYEN? Kishírek Békés megyéből ALMÁSKAMARÁS. (1) Az almás- kamarási idősek klubjában Szilágyi Antalné intézményvezető irányításával a napokban anyák napi rendezvényt tartottak. Az alkalomra készült általános iskolások műsorát az idősek maguk készítette kedves ajándékkal viszonozták. Az otthonban ellátottak száma januártól 30-ra bővült, így mintegy 80 százalékos a kihasználtság. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) A nagy községnek eddig egyetlen díszpolgára van, dr. Bagi István, alkotmánybíró. Mivel a település lakói igen büszkék díszpolgárukra, így örömmel vették, hogy dr. Bagi István eljött a szennyvízberuházás május 7-i, ünnepélyes átadására is. BIHARUGRA. (i) Biharugra — a térség többi településéhez hasonlóan — hátrányos helyzetű vidéken található. A községben jelenlévő 33 százalékos munkanélküliségi ráta jóval az országos és a megyei átlag felett van. A település vezetése lehetőségeihez mérten orvosolni próbálja a felmerülő problémákat. Az elmúlt évben több mint 100 közhasznú munkást foglalkoztatott a község önkormányzata. CSANÁDAPÁCA. (cs) Tavaly döntött a képviselő-testület a Csanádapácáért emlékérem és az elismerő oklevél alapításáról, adományozásáról. Évente három elismerés átadására van lehetőség. A településen működő civil szervezetek, a képviselő-testület bizottságai és a képviselők is javaslatot tehetnek, kiket szeretnének a kitüntetettek soraiban látni. DÉVAVÁNYA. (i) Dévaványán 8823 lakos él. Az utóbbi években a város lélekszámára inkább a stagnálás, mint a fogyás a jellemző. Az is örvendetes tény, hogy 2160 ványai városában találja meg számításait: ők különböző helyi vállalkozásoknál, vállalkozóknál, intézményeknél dolgoznak. Az viszont már kevésbé örvendetes, hogy Ványán több mint 400 munka- nélkülit tartanak nyílván. DOBOZ, (b) A Doboz-Szanazugban lévő köteles komp felújítása érdekében a község vezetése 30 százalék, azaz 2 millió 52 ezer forint saját erőt biztosítva megméretik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vonatkozó pályázatán. Kedvező elbírálás esetén 6 millió 840 ezer forintból újítják fel a szanazugi köteles kompot. DOBOZ, (b) A Marx utcai fasor frissítéséhez, az útpadka, útárok rendezését megcélozva, 13 millió 153 ezer forint saját erőt biztosítva Doboz pályázatot nyújt be a SAPARD-irodához. Kedvező elbírálás esetén bruttó 52 millió 612 ezer 245 forintból ölt új arcot a Marx utca Dobozon. DOMBEGYHÁZ. (1) A dombegyházi önkormányzat minden évben a tavasz beköszöntésével folyamatosan gondoskodik a község belterületi útjainak rendbetételével. Az idén az útpadkák és földutak gyalulására 157 ezer forintot fordítottak a költségvetésből. GYULA, (ö) A hollandiai Shirchadasj kórus és zenekara adott hangverseny csütörtökön este a gyulai református templomban. Az amatőr együttes az idén harmincéves. Műsorukkal a kereszténység eszméit hirdetik, modern hangvételű dalaikban sokféle zenei irányzatot használnak fel. Az United, az Egységben című estjükre megtelt a református templom nézőkkel. A mintegy kétórás koncertjükre belépőjegy nem volt, azonban felajánlásokat elfogadtak. KÖRÖSNAGYHARSÁNY. (i) Körös nagyharsányban a 33 esztendővel ezelőtt megnyitott köztemetőben a bejárati kaputól a ravatalozó épületéig szilárd burkolatú utat és járdát épített az önkormányzat. A község a közmunkapályázatra beadott eredményes pályázatának köszönhetően nyert lehetőséget arra, hogy a 40 méter hosszúságú út és hozzá a járda elkészüljön. A munkálatokban Harsány lakossága - fiataltól az idősekig - aktívan részt vett. MEZŐHEGYES. (1) A mezőhegyesi Város és Környezetvédő Egyesület a temetőben levő kápolna felújítása, renoválása érdekében gyűjtést szervez a költségek biztosítására. Az önkéntes pénzadományokat a József Attila Általános Művelődési Központban kapható postai utalványokon lehet befizetni. További felvilágosítás ugyanitt a művelődésszervezőktől kérhető. MEZŐKOVÁCSHÁZA. (I) A mezőkovácsházi Szent István Otthonházban anyák napi műsort tartottak, ahol vendég volt Fodor Istvánná iskolaigazgató és a Barátság nyugdíjasklub vezetője. A reformátuskovácsházi 4. d osztályos tanulók megható műsorral kedveskedtek az időseknek. A foglalkoztató nővér igaz történetet mesélt egy 93 éves néni anyák napi élményéről, majd a Szivárvány nyugdíjasklub vezetője mondott köszöntőt. MÉHKERÉK, (b) Az uniós jogharmonizáció jegyében a házi-, illetve hobbiállatok tartásának szabályairól alkotott rendeletet a méhkeréki képviselő-testület. Az állattartás szabályait megszegő személyeket a jegyző akár 30 ezer forint szabálysértési bírsággal is sújthatja. MÉHKERÉK, (b) Kifejezetten a méhkeréki primőrtermelők számára szervez 80 órás, zöldkönyves, nö- vényvédő-tanfolyamot az eleki Radványi György Mezőgazdasági Szakközépiskola. A méhkeréki művelődési házban otthonra lelt, kihelyezett képzésben résztvevők az uniós szakmai és munkavédelmi követelményeknek megfelelő növény- védelmi ismeretanyaggal gazdagodnak. MÉHKERÉK, (b) A természeti, illetve az épített környezet védelméről alkotott helyi rendeletet legutóbbi ülésén a románok lakta falu vezetése. Az ingatlanok és a közterületek tisztántartását is részletesen szabályozó rendelet be nem tartása esetén a szabály- sértő 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. NAGYSZÉNÁS, (cs) A nagyszénási temetőben folyamatosan végzett az önkormányzat fejlesztéseket. Az elmúlt három évben parkolót és kerítést épített, felújította a ravatalozót. A járdaépítés mellett legutóbb az igényként felmerült urnafalat is megcsináltatta a település vezetése.