Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-30 / 101. szám
4. OLDAL — 2004. ÁPRILIS 30., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Több mint nyolc hektár belterületen A gyulai önkormányzat három, összesen több mint nyolc hektár földterületet adott el 788 ezer 450 forintért az Eurowind Hungary Kft.-nek szélerőmű-összeszerelő üzem létesítésére. A kft. most kérte a bejegyzett tilalmak és jogok törlését az önkormányzattól, mivel állításuk szerint a beruházás folytatásához szükséges bankhitel felvételének ez a feltétele. A jogok és tilalmak törlésének ellenértékeként a kft. tízmillió forintot ajánlott fel. Az ingatlanok tényleges forgalmi értéke 24 millió 889 ezer 500 forint. Gyula zetekkel. A jelenlegi elképzelés szerint nem hitelből építkeznek — eredetileg el akarták kerülni a külföldi befektetőket, a hitellel biztosították volna a minél nagyobb magyar részesedést -, most már előrehaladott tárgyalásokat folyatnak tőkeerős külföldi befektetővel. Továbbra is szeretnék megépíteni a szélerőmű-ösz- szeszerelő üzemet. Az elhangzottak sugallata az volt, hogy nem gondolnak telekspekulációval. felméréskor kiderült, jóval kevesebb értéket építettek be, mint a megállapodás szerinti összeg. Pontosan 26,5 millió forintnyi beruházást valósított meg a kivitelező. Statikai hibákat is felfedeztek. A képviselőtestület a rpá- sodlfí,' decempéri, rend: kí^tílmésferi hózta íriég- Tény, olcsón adtuk el a telket, éppen a remélt munkahelyek miatt, ugyanakkor a szerződésben olyan kizárólagos jogokat fogalmaztunk meg, amelyek az üzletszerű hasznosítást gátolták - mondta'fel ár. Perj’ési Klárá polgármester. A képviselő-testület először decemberben nem adott a jelzálogjog érvényesítésére elsőbbséget a pénzintézetnek. Leállt az építkezés. Az Eurowind képviselője a képviselő-testületi ülésen elmondta, előre kifizették a kivitelező Kipkerszolg Kft.-t, s a a kedvező döntést, hogy a pénzintézet kerüljön első helyre a jelzálogjog érvényesítésénél. A kft. másik gondja volt, hogy nem tudtak megegyezni a pénzintéJogok és tilalom December 31 -e az a határidő, ameddig el kell készülnie a szélerőmű-összeszerelő üzemnek. Ha nem készül el, a földterület visszaszáll a városra az eredeti szerződés szerint, az abban foglalt vételárért, a 788 ezer 450 forintért. Amennyiben kifizeti a kft. a mintegy 24 millió forintot a jogok és tilalmak törléséért, már nem kell visszaadnia a földterületet a városnak. A három ingatlanból az egyiken elidegenítési tilalom, visszavásárlási es elővásárlási jog van, a másik kettőn visszavásárlási, illetve elővásárlási jog. 25 millióért? A képviselők többsége nem bízik a beruházás folytatásában, a cég viszont új kivitelezőt keresett, mellyel hamarosan megkötik a megállapodást. Az Eurowind megkeresett Gyulán egy ügyvédet, aki egymillió forint árat mondott hektáronként. A cég ennek alapján tette meg tízmillió forintos ajánlatát, hogy a földterületről lekerüljenek a kötöttségek. A városnak piaci áron számolva és már ipari területté átminősítve közel 25 millió forintjába került a föld. A képviselő-testület a befektetett összeggel csökkentett, mintegy 24 millió forintos árat szabta meg a tilalmak és jogok törlésének ellenértékeként. Azt sem támogatták, hogy a kft. két részletben fizethessen, egy összegben kérik a pénzt - foglalta össze az Eurowind-történet jelenlegi állását dr. Perjési Klára polgármester. SZŐKE MARGIT Nyit a Százéves Gyula Május elsején nyit a gyulai Százéves Cukrászda. Az önkormányzat pályázatot írt ki a cukrászda üzemeltetésére, melynek jogát Balog László, a Kézműves Cukrászda tulajdonosa nyerte el. A kiszolgálóhelyiségek teljes felújítását követően a patinás Százéves Cukrászda május elsején nyit. A süteménykínálat is megújul, melyet a Százéves miliőjéhez terveztek. A sütemények a Kézműves Cukrászda műhelyéből kerülnek ki félkész állapotban és a Százéves cukrászai fejezik majd be ezeket. _______________________8Z.II. Ga sztronómiai vétkeinkkel az unióba A tíz legegészségtelenebbnek tartott, de finom magyar ételekkel készülnek mától az Európai Unióba belépésre a gyulai Kisköd- mön Étteremben. Az ételek listáját közkívánatra állították össze — közölte Jalecz Lajos, a különlegességeiről ismert étterem tulajdonos-vezetője (képünkön). Gyula A böjti időszakban a világ legegészségesebbnek tartott ételeit készítették el egy amerikai szaklap összeállítása alapján. Ennek ellentételezéseként a mától két héten át készített, csupa gasztronómiai vétkeknek nevezhető ételeket részben a vendégek kérték, részben a kalóriatáblázat nyomán vették az étlapra. A magyar szeret jóllakni, a jóllakott ember pedig vidám és boldog — vélték az étteremben, ezért úgy gondolták, helyi specialitásként a legegészségtelenebb magyar ételekkel köszöntik az ország Európai Unióba lépését. Előételként például kínálnak cukros kenyeret, remegő bor- júcubákot, csontvelőt pirítóssal, libamájat libazsírban, de lesz tojásos velő, rántott borjúláb, körömpörkölt, csülkös töltött káposzta, velős pacal, sültcsülök kolbászzsíros krumplival. Aki a leginkább koleszteringazdag ételt akarja elfogyasztani, válassza a sertésvelőt — ajánlotta Jalecz Lajos. ö Emberöléssel gyanúsítják Előrelépés a fegyveres rablás felderítésében is A közelmúltbeli gyulai, a Szentbenedek tanya 12. szám alatt elkövetett gyilkosságnak és a hétfői végegyházi takarékszövetkezeti fegyveres rablásnak is van gyanúsítottja. Gyula—Végegyháza Mint arról már beszámoltunk, április 18-án délután érkezett bejelentés a gyulai kapitányságra, hogy a város külterületén lévő Szentbenedek tanya 12. szám alatt az udvari ásott kútban holttestet találtak, és a tanya helyiségeit valaki felforgatta. Az elsődleges vizsgálat megállapította, hogy a holttest azonos a tanya tulajdonosával, a 61 éves Rotyis Imrével, aki bűncselekmény áldozata lett. A férfit március 20-a körül látták szomszédai utoljára élve, és az ezt követő napokban követték el sérelmére a gyilkosságot. Fülöp István alezredes, a megyei főkapitányság nyomozóosztályának vezetője lapunknak elmondta: a rendőrség a 21 éves, gyulai P. R.-t gyanúsítja az emberöléssel, és a fiatalembert kezdeményezésükre a bíróság a napokban előzetes letartóztatásba helyezte. Azt természetesen a folyamatban lévő nyomozásnak kell tisztáznia, hogy az áldozat még élve vagy már holtan került- e a kútba, egyedüli tettesről van- e szó, illetve mit és milyen értékben vittek el a tanyáról. Nagy port vert fel az is, hogy hétfőn délelőtt ismeretlen tettesek Végegyházán behatoltak a Revenues és Vidéke Takarékszövetkezet kirendeltségére. Az elkövetők a dolgozókat fegyverrel fenyegetőzve pénz átadására kényszerítették, és egyikőjük az utcán a levegőbe is lőtt. A támadók a helyszínről egy fehér, új állapotú Ford Focus gépkocsival távoztak, Mezőhegyes irányába. Fülöp alezredes szólt arról, hogy a fegyveres rablással a rendőrség a 28 éves, orosházi D. Sz.-t gyanúsítja. A fiatalembert őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A nyomozás jelenlegi szakaszában több információval a rendőrség nem kívánt szolgálni. NY. L Nagy segítség kisvállalkozóknak Projektet indít a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány a turisztika és vendéglátóipar területén tevékenykedő megyei mikro-, kis- és középvállalkozások számára európai uniós felkészülésüket szolgáló képzés lebonyolítására és ismeretterjesztő kiadvány terjesztésére. Békés megye A Békés Megyéért Vállalkozás- fejlesztési Közhasznú Közalapítvány a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program keretében pályázott a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz, és nyert támogatást a Turisztikai és vendéglátó-ipari kis- és középvállalkozások az Európai Unióban című projekt megvalósítására. A képzések által az érintett vállalkozások megismerhetik azokat a szakmai minimumkövetelményeket, amelyeknek az uniós csatlakozással feltétlenül eleget kell tenniük, valamint általános ismereteket szereznek a közösségről. Tájékozódhatnak a hazai és uniós támogatási lehetőségek elérésének módjáról, általános és speciális turisztikai és vendéglátó-ipari ismeretekről, valamint a HACCP élelmiszer-minőségbiztosítási rendszerről. Az előadások helyszíne és időpontja: Békéscsaba (Szlovák Kultúra Háza - május 10.), Szarvas (Liget Panzió - május 11.), Orosháza (Napfény Rekreációs Központ — május 17.), Mező- • kovácsháza (művelődési köz*’ pont - május 18.), Gyula (Erkel művelődési ház - május 24.), Szeghalom (Vállalkozói Központ - május 25.), HACCP-rendszer bemutatása (Békéscsaba, sport- csarnok, Csaba Expo, Márvány terem — június 18.). A képzéseken a részvétel ingyenes, s megkapják a hallgatók az előadások anyagát nyomtatott formában is. Részletek a www.bmva.hu honlapon. ___ P. R. ÉL ELMISZER-CSOMAGOLÁSOK VÁLTOZÁSA Kishírek Békés megyéből BATTONYA. (ke) A József Attila Művelődési Központ idén nyáron tizenötödik alkalommal rendezi meg az országos nemzetiségi tábort. Az előző évekhez hasonlóan idén is mintegy kétszáz gyermek részvételére számítanak - tudtuk meg Takács Dezsőné igazgatótól. Az intézmény a tábor költségeinek finanszírozásához több helyre is pályázatot nyújtott be. BATTONYA. (ke) Sikeresen szerepeltek a Mikes Kelemen Gimnázium és Szakiskola diákjai a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által rendezett felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei fordulóján, Békésen. A battonyaiak két csapattal vettek részt, a 2. és a 4. helyezést érdemelték ki teljesítményükkel. A diákok felkészítője Bognár Tibor alezredes volt. BÉKÉS, (a) A Békésen megalakult civil kerekasztal első, alakuló ülését április 28-án tartotta Békésen, a polgármesteri hivatalban. BÉKÉSCSABA, (o) A Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában évek óta hagyomány a végzős szakképzős tanulóknak rendezett díszmunka-bemutató. Idén 150 tanuló nevezett. Dísztortában a legjobbnak Gombkötő Kitti, díszasztalban Halász Mónika, hidegtálban Góg István bizonyult. A végzős technikus tanulók 2004 palacsintát és 2004 adag szendvicset készítettek. BÉKÉSCSABA, (f) A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi, kecskeméti ülésén saját fejlesztési közhasznú társasága ügyvezető igazgatóját, Gyurcsek Tamást delegálta a Regionális Operatív Program döntés- előkésztő bizottságába. BÉKÉSCSABA, (c) Vadász almanachot jelentet meg a megyei vadászszövetség, és május 3Í-e az anyagok leadásának határideje. A fotókkal illusztrált emlékkönyv a megyénkbeli vadgazdálkodást és vadászati tevékenységet követi végig napjainkig. BÉKÉSCSABA, (o) Mint megírtuk, nyugdíjazták a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás igazgatóját, dr. Joó Jenőt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a napokban pályázatot írt ki az intézmény igazgató-főál- latorvosi munkakörének betöltésére. BÉKÉSCSABA, (o) Az ellenőrző hatóságok által alkalmazott bírságolási szigor hátrányosan érinti a kisvállalkozókat. A százezer forintos nagyságrendű bírságok gyakorivá váltak, számos kisvállalkozó kapott már több százezer forintos munkaügyi, fogyasztóvédelmi, vagy APEH-bünte- tést — hangzott el a Kereskedők, Vállalkozók Békés Megyei Szervezete közelmúltban megtartott küldöttgyűlésén. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) Száztíz ezer forintot nyert a település a Miniszterelnöki Hivatal pályázatán az uniós csatlakozási ünnepség megrendezésére. Az ünnepségre pénteken este a polgármesteri hivatal udvarára, a Körös partján felállított András-kereszthez várják a nagyközség lakóit. CSABACSÜD. (j) Nyolcvanezer forint támogatást kapott a település szlovák önkormányzata a Nemzetiségi, Etnikai, Kisebbségi Közalapítványtól a május 2-án, vasárnap megrendezendő szlovák nap lebonyolításához. A 13.30-kor a művelődési házban kezdődő programban a helyiek mellett Csorvás, Kondoros, Kétsoprony és Kiskőrös hagyományőrző népdalkörei is fellépnek. ELEK. (ke) Megjelent az Eleki Krónika legfrissebb száma. A lap szerkesztői megemlékeztek a város közelmúltban elhunyt jegyzőjéről, Varga Ferencről, a közelgő anyák napja alkalmából köszöntik az édesanyákat. A krónika nemzetiségi híreket is közöl, az újságban szó esik arról is, hogy a településen elszaporodtak a kóbor kutyák. ELEK. (ke) Az Eleki Víz- és Csatornamű Üzemeltető Kft. az elmúlt évben 34 ingatlannál kötötte be az ivóvizet. A fogyasztásból év közben 10 lakást zártak ki, a tartozások rendezése után nyolc ingatlant ismét visszakötöttek a rendszerbe. FÜZESGYARMAT, (i) Hivatalosan is gyógyfürdőként kezdi meg működését május elsején a füzesgyarmati strandfürdő. Mint ismert: az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Fő- igazgatósága a tavalyi év végén Sárrét gyöngye elnevezéssel hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánította a gyarmati fürdő termálvizét. Hamarosan elkészül a kétszintes szolgáltatóház, s még idén átadják a kempinget is. GESZT, (b) A természeti, illetve az épített környezet védelmére egyaránt kiterjedő helyi rendeletet fogadott el a geszti képviselő-testület. Aki a rendeletben foglaltakat megszegi - ameny- nyiben súlyosabbnak minősülő bűn- cselekmény nem valósul meg - szabálysértést követ el és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. GYOMAENDRŐD. (j) A képviselő- testület döntése alapján továbbra is a Liget Fürdő Szolgáltató Kft. üzemelteti - az önkormányzattal kötött bérleti szerződés alapján - a megújult Liget fürdőt. Az új medencékkel és új szolgáltatásokkal bővült fürdőt a tervek szerint május 7-én ünnepélyes keretek között adják át a nagyközönségnek. GYOMAENDRŐD. 0) SAPARD- támogatásra nyújtott be pályázatot az önkormányzat az informatikai, kommunikációs rendszerek fejlesztése tárgykörében. A cél egy olyan optikai gerinc kiépítése, mely a település ritkán lakott térségeiben is lehetővé teszi a szélessávú digitális jelátvitelt. GYULA, (ö) A gyulai dr. V. Fodor Endre által létrehozott rendőrségi magánalapítvány kuratóriuma ülésezett a napokban. Ennek tagja az alapító, dr. Herjeczki János, dr. Tábi Tibor, Gyula rendőrkapitánya és a város mindenkori polgármestere. Dr. Perjési Klára polgármester elmondta, áttekintették a város közbiztonsági helyzetét, értékelték az egyéni rendőri teljesítményeket. A kuratórium döntött arról, hogy a rendőrkapitányságon rendezendő ünnepség keretében ki veheti át Az év rendőre címet és a nettó százezer forint értékű jutalmat. r Május 2-án köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER