Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-24 / 96. szám

2004. ÁPRILIS 24., SZOMBAT - 11. 0. A bőrükből szappant készítettek, a testükön kísérleteztek Auschwitz borzalmai ma is kísértenek — A koncentrációs táborra gondolva, néha magam sem hiszem, hogy ez megtörténhetett. A németek a táborokban nem csak gyilkoltak, mindent hasznosítottak is az emberből: amíg él­tünk, az erőnket, halálunk után a hajunkat, a fogunkat, a bő­rünket. Nem szívesen beszélek erről, de tudom, hogy kevesen maradtunk, akik át- és túléltük mindezt, és akik még mesél­hetnek — mondta Vágó Györgyné Békéscsabán, mielőtt a Vá­sárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskolában felavatták volna a Lorántffy Zsuzsanna Leánykollégium Auschwitzba hur­colt tanulói emlékére állított táblát. Vágó Györgyné a zsidó- törvények miatt már nem érettségizhetett. Végül a fiával, a kvízprofesszor Vágó Istvánnal egyszerre tette le a vizsgát.- Nem szívesen beszélek Auschwitziul. Otthon is hallgattam erről. Az édes­anyám, aki véletlenül túlélte a koncent­rációs tábort, megosztotta a fiammal a történteket. Nem mintha szégyelltem volna, egyszerűen nincs értelme felhány- torgatni a múltat. Aki nem élte át, nem ismeri ezt a jeges rémületet. Mondok egy példát: a férjemmel híresen jó házasság­ban éltünk. A halála előtt fél órával még szerelmet vallott nekem. Néha azonban még annak ellenére is féltem, hogy mel­lettem volt. Egyszer az egyetem kiállítást rendezett az akkori NDK-ban. Már az in­dulásnál szorongtam, annak ellenére, hogy önként utaztam Németországba. Első éjszaka egy állomáshoz közeli ház­ban szállásoltak el. Hajnalban arra éb­redtem, hogy lőnek. Egészen addig resz­kettem, amíg meg nem tudtam, hogy egy szovjet delegáció tiszteletére adtak le díszlövést. A férjem, aki imádott és akit én is imádtam, nem értette, miért félek. — Hány éves volt, amikor elhurcolták? — 1942-ben 18 éves voltam, amikor va­gonokba kényszeríttették az egész csalá­domat. Amikor véget ért az utunk Ausch­witzban, azt hittük, elmebajosok közé kerültünk. A fogva tartottak kopaszok voltak, rongyokban jártak és szomjaz­tak. Három hónap múlva mi is úgy néz­tünk ki. Magam sem tudom elhinni, hogy ez megtörténhetett. — A filmek mennyire festenek reális képet a koncentrációs táborokról? — Sokkal szebbnek festik le az ottani életet, mint amilyen valójában volt. Azt, ami ott történt, nem lehet, de nem is sza­bad bemutatni. Gyilkoltak, öltek. Nem maradt családom. Nem lehet elmondani ín Vágó Györgyné minden este levelet írt magá­ban, hogy megmeneküljön a tébolytól. azt a megaláztatást, ami évek hosszú során ránk rakódott.- Mennyi időt töltött Auschwitzban? — Nem egé­szen egy évet, mert utána elvit­tek munkára. Először gyárban dolgoztunk. A német munká­sok betanítot­tak minket nap­pal, és amikor ők hazamentek éjszaka, mi ak­kor is dolgoztunk. Nem is tudom, mikor aludtunk. Auschwitzban sokszor akkora helyre zárták össze a fogva tartottakat pi­henni, hogy volt, aki le se tudott ülni. S mindezt egy kultúmép tette! Sokat uta­zom Németországban, hi­szen vasutasként szabadje­gyet kaptam. Ha utazás közben szóba elegyedek va­lakivel, és erre terelődik a szó, a békesség kedvéért el­mondom, hogy Auschwitz- ból visszatért zsidó vagyok. A németeknek van lelkiis- meret-furdalása. A magya­roknak nincs.- Az elgázosítás miatt soha nem tört ki pánik a táborban? — Nem tudtunk róla. Éreztünk valami büdöset, de fogalmunk sem volt, mi ez. Néhány emberhez eljuthatott a hír, ugyanis már a vagonban hajtogatták, hogy az idősek vegyék ma­gukhoz a kisdede­ket, jobb dolguk lesz úgy. Ők már tudták, hogy a kisgyerekes anyákat és az időseket azon­nal megölik. A hároméves unoka­öcsém is velünk uta­zott. Az anyja a va­gonban átadta a gyere­ket egy idős asszonynak. Aztán amikor Mengele előtt sírva fakadt a kisfiú, a nő kiállt a sorból és visszavette Tibikét az is­meretlen asz- szonytól. Azt mondta, neki se legyen jobb, mint a d-fotó: kovács Erzsébet gyermeké­nek. Egyene­sen a gázkamrába mentek. Annyira nem voltunk tisztában azzal, hogy mi történik, hogy a táborban még örültünk is Észrevétlenül kezdődött — Az egyik legjobb barátnőmék házában sok időt töltöt­tem. Egyszer zsúrt tartott a lány. Azt kérdezte, hogy ugye megértem, hogy nem hívhat meg. Sajnos megértettem. A barátnőimet tehát nem akkor veszítettem el, amikor az édesapám második gimnáziumban kivett az iskolából, hogy szakmát adjon a kezembe. Akkor fosztottak meg a barátoktól, amikor lassan, észrevétlenül kezdett terjedni az indokolatlan gyűlölet — mondta Vágó Györgyné. Mengelének. Jóképű, harmincas tiszt volt. Soha nem gondoltuk volna, hogy mi­lyen kegyetlen. Arról sem tudtunk, hogy élőkön kísérleteznek. Csak azt láttuk, hogy eltűnnek emberek. Néha kéjesen öl­tek a üsztek. Kitették a vizet, mert tudták, Gyermekek, nők, idősek a vagonok tövében. A fasizmus válogatás nélkül szedte áldozatait. (Képünk illusztráció.) hogy pokolian szomjazunk. Aki odament a vödörhöz, lelőtték vagy agyonverték. Ennek ellenére odamerészkedtünk. Tud­tuk, hogy vagy így halunk meg, vagy úgy. Elállatiasodtunk. Otthon soha nem tud­tam elaludni pizsama nélkül. Hogy pótol­jam, a derekamra kötöttem egy madza­got, hogy érezzem, valami fedi a meztelen testemet. Képzeletben minden este levelet írtam egy fiúnak, hogy megőrizzem a jó­zan eszemet. Sokan megőrültek.- A munka segített megmenekülni a tébolytól?- Nem tudom, mi segített. Talán az, hogy igyekeztünk nem felfogni, hogy úgy válogatnak minket munkára, mint az ál­latokat. Abba sem gondoltunk bele, hogy meztelenek vagyunk. A külső munka in­kább arra döbbentett rá, hogy mások nor­mális életet élnek. Amikor Drezdában az utcán sáncokat ástunk, csodálkoztunk, hogy vannak, akik még otthon laknak.- Amikor megtudták, hogy véget ért a háború, ünnepeltek?- Örömmámorról szó sem volt, bár enyhült a légkör. Továbbra is fogva tar­tottak minket, sőt egyszer megengedték, hogy műsort adjunk. Verset szavaltam a német tiszteknek. Nagy sikerem volt. Másnap, amikor a foglyoknak adtuk elő a produkciót, kicsapódott az ajtó, és meg­jelent a lagerführer. Ha most ide belépne az angol királynő, az sem váltana ki ak­kora döbbenetét, mint az. Egyenesen odalépett hozzám, hogy szavaljam el újra a német költeményt. Amikor befe­jeztem, felállt, mindenki­nek elmondta, hogy cso­dálatos tehetség vagyok, és odadobott fél doboz ci­garettát. Ezt soha nem tud­tam megbocsátani. Egy kultúrember felfedezett egy 18 éves lányban némi tehetséget, és nem foglal­kozott vele! Ölni, minden­ki tud, de egy tehetséges ember útját egyengetni, kevesen. Mondjuk ilyen szisztematikusan pusztítani, mint a né­metek, senki más nem képes. A sánták­nak azon nyomban leszedték a lábáról a cipőt, mert túl sok bőr volt rajta. A foga­inkat kiverték, a hajunkat levágták, a ha­lottak bőréből szappant főztek, az élő­kön orvosi kísérleteket végeztek.- Az édesanyjával találkozott a tábor­ban?- Valamilyen véletlen folytán mindig sikerült együtt maradnunk. Az egyik osztálytársnőm, Sutyi is ott volt az édes­anyjával. Minket mindig kiválogattak munkára, az akkor 41 éves mamákat nem. A tisztek háta mögött mindig sike­rült az édesanyákat is átmenteni a dolgo­zók táborába. Egyszer barakkba válogat­tak. Leszámoltak 48-at. Szokásosan ment a szelektálás: Sutyival kettőnket ki­válogattak, a mamákat nem. Sutyi akkor visszaszökött az anyjához, az én anyu­kám pedig beállt Sutyi helyére, hogy meglegyen a létszám. Mi, 48-an nagyjá­ból megmaradtunk. Sutyiékat soha töb­bet nem láttam. Ezt nem tudom megbo­csátani magamnak. Én túléltem a kon­centrációs tábort, a barátnőm, a csalá­dom azonban nem. Fekete G. Kata Máj ka és Arad Majka lebukott - olvasom a bulvárlap rímoldalán a harsogó, szalagbetűs rí­met. Hülye a helyzet, mondom magam­nak, meg a kollégámnak. Majka lebu­kott egy csajjal, jól átvágta a barátnőjét - ez már a vég, különben nem kerül címoldalra az esetről szóló híradás. A tragé­dia szelét kollégám fogja fel: „...és ki az a Majka?” Hát nem a nemzet színésze, any- nyi szenti Késő este „bóklá­szom” a hazai tévécsa­tornák között, sehol semmi, amit nézni lehetne. Végül ott maradok az egyiken. Egy szobából köz­vetítenek, nyolcán beszélgetnek, vesze­kednek, Leo, Marcsi, Milo, Anett, Katka, Ágica, Csaba és Tommyboy, ha jól írtam a neveket. Valami hihetetlen, neoprimitív szöveg megy adásba, más­nap a lapok címoldalára. Ők nyolcán előbb-utóbb hírességek lesznek, mint Majka, Zsa­nett, Évi, Pongó és a többiek. Hiányos mű­veltséggel, rossz dumával és vi­selkedéssel. Egy országnak adnak mintát nappal és éjjel, utóbbit ágyaikból a kamera egyenes adásban közvetíti. Folyik a példaképek gyártása, a felnövő nemzedék agymosá­sa, ízlésének szétrombolása, amúgy is vitatható értékrendjének szétzúzása: csak így érdemes, így szabad, így kell és lehet, bunkó módon, munka nélkül, egyik napról a másikra élni. Az adásokat értelmiségiek tervezik, szervezik és rendezik, a tudósításokat a másnapi lapokba ők írják. Közülük egyetlen egynek nincs értelmiségi tuda­ta, felelősségérzete vagy lelkiismeret-fur- dalása. Egyetlen egynek nem jut eszébe, hogy ezt azért mégse, mert ha holnap az én fiam vagy lányom vesz mintát róluk, nem lesz erkölcsi alapom megkérdezni: miért teszed? Nemzeti sajátosságaink megőrzésé­nek talpköve az Európai Unióban a va­lós magyar értékek ápolása és átadása az utánunk jövő nemzedéknek. A kommersz, a jellegtelen, az igénytelen mindig nagyobb vonzerővel bírt, mint az érték. Holnap Aradon az értékmen­tés szép példájának lehetünk tanúi. Közel nyolcvan évi kényszerű rabság után ismét köztérre kerül a Szabad­ság-szobor. Miközben az ember - fél Magyarországgal együtt — legszíveseb­ben zokogna, hogy ezt is megérte, eltű­nődöm, mit mondhat Majkának, Indi­ánnak, Tommyboynak ez a kegyetlen, megalázó drámai folyamat, ez a nyolc évtizedes kitartó harc az igazságért, az emlékmű újbóli felállításáért. Egyálta­lán, tudják-e, hol van Arad, s mi tör­tént ott 1849. október 6-án? Arra már gondolni sem merek, van-e fogalmuk arról, kik és miért áldozták életüket az aradi vár sáncában? Félek, nem tudják a választ. Marad hát az újabb kérdés, immár azoknak címezve, akiknek csontjai ott porladnak a Maros-parti obeliszk alatt. „Tábornok urak, érdemes volt?" Árpási Zoltán arpasiz@axeb.hu BéKés megyében is rendel a hírneves pő! : A rosszat is jóra változtatom! j Ha szeretné tudni a jövőjét kártyából - tenyérből - j szemből bármit megmondok. Telefon: (20) 353-3093. I SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI cég gyulai telephelyére felvételt hirdet szállításvezetői munkakör betöltésére, azonnali kezdéssel, élelmiszer­szállító gépkocsik irányítására. Feltételek: min. középfokú végzett­ség, fenti munkakörben szerzett gyakorlat, C-E kát. jogosítvány. - Pályázatokat kérjük „Szállításue- zető" jeligére a kiadóba. ,tom. hajnali kézbeaítésére MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK. Olyan korán kelő, pontos, megbízható jelentkezőket várunk, akik : naponta eljuttatják az újságot az előfizetőknek, beszedik az előfizetési dijat és új előfizetőket szerveznek. Jelentkeyii lehet a Békés Megyei Hírlap gyulai régióirodáján, Gyula, Városka: u. IS. IRößs udvar). Tel: (66) 468-754, hétfőtől csütörtökig 8-16-ig, pénteken 8-14-ig.-ästäffitfjt*-== Az Univerzól Rt. Műszaki Áruházába vas-műszaki szakmában jártas, szakképzett FÉRFI ELADÓT keres! Érdeklődni: MŰSZQki ÁíUtlÓZ, Orosháza, Kossutti u. 6-12. Telefon: (68) 412-037. Olvasóink figyelmébe! A nyereményautó ma Békéscsabán a rendőrnapon látható. Az autónál meglepetéssel várjuk Önöket. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP f­A WELDING 300 Fémfeldolgozó Kft. az alábbi munkakör betöltésére FELVÉTELT HIRDET * GYÁRTÁS-ELŐKÉSZÍTŐ Feltétel: e fémfeldolgozói műszaki ismeretek e német nyelvtudás (írásban és szóban). Előnyt jelent: e SAP-ismeret (WORD, EXCEL). Munkakezdés azonnal vagy megegyezés s~ Elbeszélgetés ideje: 2004. április 27. (kedd), 9.0^ Helye: Welding 300 Fémfeldolgo- 5600 Békéscsaba, Bérén ,,Tábornok urak, érdemes volt?"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents