Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-20 / 92. szám
4. OLDAL - 2004. ÁPRILIS 20., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Aranytoll lapunk egykori munkatársának Seleszt Ferencet élete negyven évére emlékezteti a díj Lapunk nyugdíjas munkatársa, Seleszt Ferenc március 15-én Aranytollat vett át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában. A szakma legrangosabb kitüntetését azok kapják, akik életművükkel rászolgáltak a díjra. Évente általában tíz Aranytollat osztanak ki, alapítása, 1978 óta 302-en kapták meg, a megyében Seleszt Ferenc a harmadik, akit méltónak találtak az elismerésre.- Emlékszik, mikor jelent meg az első írása?- Igen, ma is őrzöm az akkori Békés Megyei Népújság helyi kiadása, az Orosházi Hírlap 1964. szeptember 2-ai számát, amelyben öt soromat közölték. Tizenötöt adtam le, amiből a szerkesztő tízet kihúzott, természetesen már akkor is a lényeget.- Mint minden szerkesztő. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hiszen végigjárta a szakma lépcsőfokait, volt szerző és szerkesztő egyaránt.- Valóban, december 1-jén főállású újságíró lettem. Némi túlzással az öt sorom annyira megnyerte a szerkesztő tetszését, hogy szerződést kötött velem, havi 950 forint fizetéssel.- Akkori mércével mérve sem nagy pénz...- Addig a tótkomlósi, később orosházi székhelyű Alföldi Kőolajfúrási Üzemben dolgoztam gépkocsivezetőként. Érettségi után, 1957-ben jogásznak jelentkeztem, mivel azonban ma már lényegtelen okok miatt nem vettek fel az egyetemre, a térség szénhidrogénkincsének feltárásán dolgozó céghez kerültem. Személygépkocsit, munkásszállító teherautót, végül 15 tonnás, tréleres járművet vezettem. Szép időszaka volt életemnek, az akkori emberi kapcsolatok sokat jelentettek nekem a későbbiekben is. Amikor bő hat év után az újságírás kedvéért ott hagytam az olajosokat, 3200 forint volt a fizetésem. Szegény anyám azt mondta, nem vagyok normális, ennyi pénzt ott hagyni.- Szóval, ötsorosaival beírta magát a szakmába.- Tárgyilagosan szemlélve a dolgokat, az Orosházi Hírlap szerkesztője, Pásztor Béla - akit ideigSeleszt Ferenc: „Az újságírókra jellemző hiúságból kevesebb szorult belém, ezért nem számítottam az Aranytollra." D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER lenesen helyeztek a városba — vissza akart menni Békéscsabára. Kapóra jöttem neki, amikor újságírónak jelentkeztem, biztatott, s egy idő után bennem látta megváltóját.- Pásztor Béla Csabára ment, Ön pedig Orosházára, ahol megtanulta a szakmát. — Tettek is róla. Kedvesen fogadtak, egyre jobban megtetszett az újságírás, csakhamar a MÚOSZ iskolájába küldtek, ahol 1967-ben végeztem. Abban a teremben tartották az előadásokat, ahol 37 évvel később átvettem az Aranytollat.- Közben követte mesterét Békéscsabára, a szerkesztőségbe...- Megszüntették a megyei lap orosházi kiadását, így Csabán folytattuk, a feleségemmel együtt.- Tóth Ibolyával, aki szintén újságíró, s akivel azóta is együtt dolgoznak.- Hatvanhatban ismertem meg, az orosházi lap diáktudósítója volt, s nem csak az írásai tetszettek meg; egy év múlva elvettem feleségül. Valóban, mindig egy munkahelyen dolgoztunk, nem könnyű különválasztani a magánéletet a hivatalitól, de azt hiszem, sikerült.- Visszatérve az előzőekre, a Békés Megyei Népújság, később Békés Megyei Hírlap szerkesztőségében rovatvezető, majd főszerkesztő-helyettes volt, egészen 1998 nyaráig, akkor Pestre ment.- Csábítottak a Népszabadság Computertechnika című mellékletéhez, s igent mondtunk. Elfáradtam a napi hajtásban. Huszonnégy órás szellemi készenlétben álltam, mert nélkülözhetetlennek hittem magam. Kimerültem, nyugalmasabb munkára vágytam. Három hónap pihenés talán helyrehozott volna. Ma már kár ezen meditálni. Továbbra is Csabán lakunk, innen szerkesztjük a közben megszűnt Computertechnika helyett a Boss menedzsermagazint.- És közben tanítanak Mezőkovácsházán...- A Hunyadi gimnázium újságíró tagozatán óraadó tanárok vagyunk. Jól érezzük magunkat a 21. század igényeinek megfelelő körülmények között és szellemben oktató tanári karban. Nagy élményt ad, hogy sikerült diákjaink előtt kinyitni a világot, megérezték az újságírás örömét, s elismerést kiváltó újságot készítenek.- Hogyan summázná a pályán eltöltött negyven évet?- Szép volt, nehéz volt, de jólesik visszagondolni rá. Ez az életem. Ennek ellenére meglepődtem, amikor megkaptam az értesítést az Aranytollról. Azt hiszem, az újságírókra jellemző hiúságból kevesebb szorult belém, ezért nem számítottam rá, de hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól. ÁRPÁSI ZOLTÁN Táncosok sikere Budapest—Orosháza A Táncpedagógusok Országos Szövetsége által immáron 13. alkalommal megrendezett felnőtt táncművészeti fesztiválnak nemrégiben Budapesten, a Pataky művelődési központ adott otthont. Azok a csoportok mérték össze tudásukat, amelyek egy héttel korábban a gödöllői elődöntőből az országos döntőbe jutottak. Az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Orchidea társastánc formációs csoportja a 148 induló közül a 41 legjobb közé kerülve ott lehetett a megmérettetésen. A zsűri az első helyezést az orosházi táncosok által bemutatott latin mix formációnak ítélte (a koreográfus Horváthné Kriczki Zita). A művészeti produkció nemcsak a szakmai bírák, hanem a közönség és a táncpedagógusok elismerését is kivívta. Az ország legjobbjai között sem találtak legyőzőre: Szabó Zsolt—Horváth Zita, Sovány Csongor—Kaluzsa Kitti, Tüskés Lóránd-Juhász Anita, Papp Vilmos-Polyák Zsuzsa. cs. i. Vigasságok Szent György napján Udvarház nyílik a Kossuth utcán - Megasztárok a színpadon Hajdanán a pásztorok mezőgazdasági évkezdő napként tartották számon Szent György napját. Az sem véletlen, hogy Orosházára ekkor települtek be — 260 évvel ezelőtt — a zombaiak. Orosháza A városalapítási évforduló tiszteletére Orosházán, a Maros-Körös Köze Közoktatási Kulturális Közhasznú Egyesület Szent György-napi vigasságokkal készül. Erostyák Zoltán muzeológus érdeklődésünkre elmondta, hogy április 22-ét és 23-át emlékezetessé szeretnék tenni az orosháziak számára. Nagyon sok ünneplőt várnak a Kossuth utcára, amit erre a két napra lezárnak.- Csütörtökön rendezvénycsábító, utcai kikiáltók hirdetik, milyen programokkal várjuk a vigasság résztvevőit. Este fáklyás szekerekkel vonulunk fel Orosháza utcáin. Pénteken és szombaton — erre az időre lezárjuk a főutcát — udvarház jelleggel a Kossuth utcán asztalokat, padokat helyezünk el, ezek előre lefoglalhatok családoknak, baráti társaságnak. Mindenki hozhatja a maga kis batyuját, benne a jó falatokkal. Gondoskodunk szórakoztató programokról a cipőbolti kereszteződésnél felállított színpadon. Várhatók a Megasztár felfedezettjei, Oláh Ibolya és Tóth Veronika, meg a Bagi-Nacsa páros. Szombaton népi játékokat (a kötélhúzástól a bigé- zésig) szervezünk szintén az előre jelentkező csapatok körében. A kétnapos vigasság részeként pásztorételek főzőversenyét hirdetjük meg. Felújították a hősök emlékművét Gyulán, a Szentháromság temetőben az önkormányzat felújíttatta az első világháborús hősök emlékművét. Az emlékmű az idők során megrongálódott, balesetveszélyessé vált. A felújítási munkálatok tavaly kezdődtek meg és mostanra fejezte be munkatársaival Csőke Péter kőfaragó. A felújításra 3,6 millió forintot fordított az önkormányzat. Az emlékműnél április 21-én 16 órától a felújítás alkalmából ünnepséget rendeznek. Köszöntőt mond dr. Perjési Klára polgármester, történeti visszatekintést dr. Erdmann Gyula, az önkormányzat kulturális tanácsnoka, a Békés Megyei Levéltár igazgatója. A felújított emlékművet a tör- ténelmi egyházak gyulai képviselői szentelik fel. ,ö) Önerőből Kardoson Szűkös költségvetése ellenére önerőből építi meg Kardos az idősek klubjánál a hiányzó kerítést, a kerékpártárolót és a bejárót. A munkálatokat közcélú és közhasznú munkások végzik. Brlás János polgármester elmondta: sajnálják, hogy az idén még a tavalyinál is kevesebb központi forrás jut közhasznú munkások foglalkoztatására. Az ilyen támogatások nélkül az önkormányzatok még nehezebben tudják ellátni közfeladataikat, s különösen a Kardoshoz hasonló kisebb településeken a munkanélküliség is megnő. A közhasznú munkások támogatásával legalább évente néhány hónapra munkát tudnának adni jó néhány embernek. L. j. Megkérdeztük olvasóinkat A „szocpol” összegének emeléséről Számosáé Csíki Edina, 30 éves, sarkadi gyeden lévő ápolónő:- Tiszta szívből örülök a kormány döntésének. Aktuális, s bennünket mindenképpen érintő kérdésről faggatnak, hiszen két gyermekünk van, otthonteremtés előtt állunk. A párommal éppen a napokban beszéltünk arról, ha építkezünk, mindenképpen igénybe kívánjuk venni a vissza nem térítendő, lakáscélú állami támogatást. Annak külön örülök, hogy április 1-jétől immáron 2 millió forint jár két gyermek után. Helyesen döntött a kormányzat, amikor az összeg emeléséről határozott. Mandák János, 27 éves, kondorosi területi képviselő:- Egyelőre még a családalapítás, illetve a fészekrakás előttünk áll. A kedvesemmel szeptemberre tervezzük az esküvőnket, s természetesen a gyermekvállalásról is szó esett már. Az biztos, hogy mindketten szeretnénk gyermeket, gyermekeket, és az is eldöntött, hogy élni kívánunk a szociálpolitikai támogatás kínálta lehetőséggel. Az összeg emelése az otthonteremtési hajlandóságot, illetve a gyermekvállalási kedvet egyaránt serkenti. Nemes gesztus a szocpol összegének emelése, de önmagában kevés a fiatalok boldogulásához. , _ ® I Ungor János, 42 éves, sarkadi I mezőőr: ■ — Jó, hogy emelkedett a vissza H nem térítendő lakáscélú állami támogatások összege, illetve a ked- Rl vezmény igénybevételének korhatárát is emelték, de még így is nagyon kevés a boldoguláshoz. A mézesmadzag stratégiáját követi, „levágtak” a kedvezményes lakás- vásárlási hitelek összegéből, emelkedtek annak kamatai, s most mintegy ellentételezésképpen valamelyest emelték a szocpol összegét. Erdősné Lengyel Mária, 24 éves, sarkadi ápolási asszisztens:- Kétségkívül jó dolog a szocpol összegének emelése. Ugyanakkor mindez kevés a fiatalok otthonteremtéséhez, hiszen aki nem számíthat a szülei segítségére, aligha tudja előteremteni a saját erőhöz ' ...~r.... szü kséges összeget. Jó dolog az, hogy az állam ilyen módon is ösztönzi a fiatalokat az otthonteremtésre, illetve a családalapításra, gyermekvállalásra. Igaz, hogy a már ingatlantulajdonnal rendelkezőket érinti, de az is jó dolog, hogy lakásbővítés, tetőtér-beépítés esetén a szocpol összegének fele igénybe vehető. b. i. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET kormányzat a Elég rendesen A CSATLAKOZÓ ORSZÁGOK BEVÉTELE A TURIZMUSBÓL i2C03-fcai, miiső ewó) iMWtarttáü Sztafälla Balta Észtorszás m Utrartte m Kishírek Békés megyéből SZAVAZÁS AZ INTERNETEN Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket: mit szólnak ahhoz, hogy Magyarországon magántőkéből két új börtön épül? A szavazás a következőképpen alakult: Inkább a meglévő börtönöket kellene korszerűsíteni és csökkenteni a zsúfoltságot. 35 % Új börtön „kiváltságosoknak”? Ha a magánszemélynek üzlet, az államnak miért nem az? Ezen a héten az alábbi témában kérdezzük véleményüket: szigorítanák-e az abortusztörvényt? Klikkeljenek a mrw.bmhiriap.hihra! BATTONYA. (ke) Számítógépes tanfolyam indult a battonyai Népek Barátsága Közművelődési és Iskolai Könyvtárban. A résztvevők számát a technikai feltételek határozzák meg. Három csoportban 7-7 jelentkező, köztük több nyugdíjas, sajátítja el a 20 órás tanfolyamon a számítógép-kezelés alapjait. BÉKÉSCSABA, (o) A Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületének lapja, a Napraforgó áprilisi számában megtalálhatjuk azt a jelentkezési lapot, mely ahhoz szükséges, hogy egy civil szervezet az április elején megalakult Magyar Szegénységellenes Hálózat tagja legyen. Az abban résztvevők első közös fellépésükként tervezik a július 31-éig elkészülő, a társadalmi egybetartozásról, befogadásról szóló nemzeti cselekvési terv véleményezését. BÉKÉSCSABA, (o) „Útra kelni, út- jelzők-útelágazások, hazatérni” - ez a mottója a TIT Körösök Vidéke Egyesület idei, júliusi Segítőfoglalkozású- ak Nyári Egyetemének. A képzés mindazon szakembereknek szól, akik családsegítéssel, gyermek- és ifjúság- védelemmel, időskorúakkal, mozgás- sérültekkel, szenvedélybetegekkel, lelki problémákkal küszködőkkel foglalkoznak. BÉKÉSCSABA, (o) Kérdőívben mérik fel a megye közművelődési intézményeiben dolgozók számítástechnikai ismereteit és internet-hozzáférési lehetőségeit. A megyei művelődési központ informatikai csoportjának célja olyan szakmai napok rendezése, amelyek segítenek eligazodni a világhálón. BÉKÉSCSABA, (o) „Otthonunk Európa” címmel hirdetett ifjúsági és felnőtt képzőművészeti pályázatot a Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület és a megyei művelődési központ. A legjobb munkákból a Magyar Művelődési Intézet által kezdeményezett Vizuális Művészeti Fesztivál keretében rendeznek kiállítást júniusban. Minden alkotó három művel nevezhet - festészet, grafika, kisplasztika és szobrászat, új vizuális kísérleti műfajok kategóriában - május 17-21. között a megyei művelődési központban. BÉKÉSCSABA, (o) A nyári szezonra való átállás miatt április 22-étől 30-áig zárva tart az Árpád fürdő Békéscsabán. Nyitás: május 1-jén reggel hatkor. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) Összesen 1536 vendégéjszakát töltöttek el Békésszentandrás szálláshelyein a hazai és külföldi turisták az elmúlt évben. A településen a vendégéjszakák utáni idegenforgalmi adó mértéke 150 forint. Ebből az adónemből tavaly 236 ezer forint bevétele származott az önkormányzatnak. CSORVÁS. (cs) A szennyvízhálózat bővítésével, az I. öblözet leépítésével Csorváson 338 egység rácsatlakozási lehetősége nyílna meg. Tavaly 235 rákötést regisztráltak. A szennyvíztisztító telep kihasználtsága még nem kielégítő. DÉVAVÁNYA. (i) A dévaványai várospolitikai fórumon a lakosság részéről felvetődött, hogy a Barcéi utcában annak ellenére nem készült el a téglatörmelékes útalap, hogy azt korábban az önkormányzat megígérte. Pap Tibor polgármester reagálásában elmondta: anyaghiány miatt nem tudták tavaly kihordani a téglatörmeléket. Idén viszont biztosan kielégíti a város a Barcéi utca lakóinak jogos igényét. FÜZESGYARMAT, (i) A füzesgyarmati önkormányzat 2004—2006-os időtartammal 637 millió forint értékben további szennyvízhálózatot kíván építeni. A 637 millió forint értékű beruházáshoz - amely összesen 658 ingatlant érint - jelentős pályázati támogatásokat akar igénybe venni a körös-sárréti város. GYOMAENDRÖD. (j) A Trendl Kft. által üzemeltetett Apolló mozi is részt vesz a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt, az „art” mozihálózat fejlesztését célzó pályázaton. A tervezett fejlesztés összértéke meghaladja a 36 millió forintot, melyhez maximum 75 százalékos támogatás nyerhető. Nyertes pályázat esetén az önkormányzat a következő három évben az üzemeltetési költség 15 százalékát átvállalja. KARDOSKÚT. (cs) A helyi iskola végzős tanulói is beadták továbbtanulási, jelentkezési lapjaikat Kardoskúton. Nagy többségük elképzelése egybeesik a realitásokkal. A központi, felvételi írásbelin részt vett diákok átlag felett teljesítettek. Az iskola tanulóinak magatartási és szorgalmi átlaga a négyes osztályzat körül alakul. A követelményeket gyengén teljesítő tanulók a második félévben egyéni fejlesztési terv segítségével pótolhatják lemaradásukat. KÉTEGYHÁZA. (ke) Folytatódik a csapadékvíz-elvezető rendszer építése Kétegyházán, címzett állami támogatás segítségével. Hamarosan kezdődik a beruházás második üteme. Az önkormányzat április 16-án adta át a területet a kivitelezőnek. KONDOROS, (j) Dankó Béla polgár- mester a legutóbbi testületi ülésen a közbiztonsági helyzetről szóló napirendi pont kapcsán úgy nyilatkozott: Kondoroson megfelelő a közbiztonság. A nagyközségben egyébként a Békéscsabai Rendőrkapitányság négytagú körzeti megbízotti csoportja mellett polgárőrség is működik.