Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-15 / 88. szám
10. OLDAL - 2004. ÁPRILIS 15., CSÜTÖRTÖK KÉK Röviden KÓRHÁZBA VITTÉK, (c) Kardos külterületén két Fiat személygépkocsi ütközött tegnapelőtt. Az egyik autót vezető 20 éves békéscsabai fiatalember kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget a másik gépkocsinak. A baleset következtében a vétlen jármű vezetőjét súlyos sérüléssel szállították kórházba. SÚLYOS SÉRÜLÉS, (c) Gyula belterületén kerékpáros gyalogost ütött el kedden. Egy 28 éves gyulai nő Csepel kerékpáron közlekedett úgy, hogy nyitott esernyőjét maga előtt tartotta. Emiatt későn észlelte a vele azonos irányba haladó, biciklijét toló gyulai férfit és nekiütközött. A balesetben a gyalogos súlyos sérülést szenvedett. ELGÁZOLTA, (c) Békéscsaba belterületén személygépkocsi kerékpárost gázolt el tegnapelőtt délután. A Cs. J. 37 éves békéscsabai nő által vezetett Renault személygépkocsi nem biztosított elsőbbséget a Degré utca és az Ábrahámffy utca kereszteződésében a neki balról érkező biciklisnek. A balesetben a 60 éves kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. JÁTÉKGÉPBŐL, (c) Ismeretlen tettes hatolt be Kardoson a Malom kiskocsmába kedden. Az elkövető a pénznyerő automatát felfeszítette, és a benne lévő 30 ezer forintot elvitte. A rongálással okozott kár 120 ezer forint. AKKUMULÁTOROKAT IS. (c) Április 11-13. közötti időben Békésen a Csallóközi utcában egy IFA tehergépkocsiból tulajdonított el ismeretlen elkövető két akkumulátort, valamint az utasfülkéből elvitte a menetlevelet és a tachográf korongot. A lopási kár 50 ezer forint. ELTŰNTEK, (y) A szarvasi rendőrkapitányság eltűnés miatt keres két lányt, akik kedden este a dévaványai gyermekotthonból engedély nélkül távoztak. Az 1990-ben született Nagy Ilona és az 1991-ben született Rácz Rozália tartózkodási helye ismeretlen. GYALOGOST, (y) Gyulán haladt egy kerékpáros kedd este, amikor összeütközött egy biciklijét toló, idős férfival. A 85 éves gyalogos elesett és súlyos sérü- v lést szenvedett. UJJTÖRÉS. (y) Letört egy darab annak a segédmotor-kerékpárosnak az ujjából, aki Doboz belterületén tegnap este nekiment egy út szélén álló autónak. KERÉKPÁROST, (y) Békéscsaba belterületén kerékpárost ütött el személygépkocsi tegnap. A biciklis súlyos sérülést szenvedett. ÁROK, MAJD FA. (y) Füzes gyarmat belterületén kerékpározott egy helyi lakos, aki a Mátyás utcában árokba hajtott, majd nekiment egy fának. A férfi fejsérüléssel szállították kórházba. TÜRELMETLEN, (y) A türelmetlenség és a figyelmetlenség miatt sok dolguk akadt tegnap a rendőröknek. A 44-es főúton akkor ütközött frontálisan két autó, amikor a rendőrök egy kamion miatt lezárták az utat. Az egyik autós, hogy megnézze, mi történt, a tilalom ellenére elindult az egyetlen szabad sávban, és nekiütközött a vele szemben érkezőnek. Békéscsabán, a Dózsa György úton is „találkozott” két személygépkocsi. A sérülés az előző esethez hasonlóan nyolc napon belül gyógyul. T U KOR SZERENCSÉS KIMENETELŰ ÜTKÖZÉS. Ketten szenvedtek könnyebb sérüléseket abban a balesetben, amely szerda reggel történt a 4-es számú főút Ebes és Debrecen közötti szakaszán: két jármű frontálisan ütközött, feltehetően szabálytalan előzés miatt. __________________________fotó. iubopmm Hú sz év az apagyilkosnak Első fokon húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság az apja megölésével vádolt Nógrádi Ádámot. Az olajügyekben ismertté vált Nógrádi Zsolt testvérét a gyilkosság mellett tucatnyi vádpontban találták bűnösnek. Budapest Aljas indokból elkövetett emberölés, közokirat-hamisítás, lopás, robbanószerrel, lőfegyverrel és lőszerrel, közokirattal való visz- szaélés, hamis vád, hamis tanúzásra való felhívás, fogolyszökés és rongálás miatt ítélte el a bíróság első fokon Nógrádi Ádámot. Az olajtanúként ismertté vált Nógrádi Zsolt öccsét ugyanakkor felmentették a sikkasztás vádja alól. Nógrádi Ádám a Pest Megyei Bíróság ítélete szerint 1998 októberében hátulról lelőtte apját, majd a tetemet ismeretlen társával egy kiszáradt kútban elrejtette. Az ügyben évekig nyomoztak a hatóságok, ám a holttestre csak akkor találtak rá, amikor a gyanúsított írt két névtelen levelet a rendőrségnek és testvérének. Nógrádi Ádám az emberölés után elkezdte átépíteni apja otthonát, ám kiderült: hamis dokumentumok alapján kezdett a munkálatokhoz. A korábban többször büntetett fiatalember tettét a bírák szerint az motiválta, hogy anyagilag függött az apjától, és a gyanúsított életmódja miatt a feleknek megromlott a kapcsolata. A bíróság a gyilkossággal együtt több bűncselekmény miau is felelősségre vonta Nógrádi Ádámot. A vádlott egy társával egy sírkövet is eltulajdonított egy temetőből, az zsákmányt pedig értékesítették. Nógrádi Ádám a fogolyszökést egy átszállítás alkalmával követte el, de néhány órával később egy építkezésen, állampolgárok segítségével elfogták. A fiatalabb Nógrádi kétszer próbálta meg zárkatársaival magára gyújtani celláját, ezzel több százezer forint kárt okozott. Az apagyilkosságot a vádlott az eljárás során egyszer sem ismerte el. Az utolsó szó jogán elmondott beszédében is azt hangsúlyozta: ártatlan ebben a vádpontban. A bíróság döntése ellen fellebbezett, és enyhítést kért. Fellebbezett az ítélet ellen az ügyészség képviselője is, aki életfogytig tartó szabadságvesztést kért Nógrádi Ádámra. NAGY ESZTER DÓRA Mesterlövészek a háztetőkön Naponta mintegy 500 magyar rendőr és tucatnyi izraeli személyvédelmi szakember vigyáz Móse Kacav izraeli államfőre magyarországi látogatása idején. A fokozott biztonsági intézkedések miatt eddig 138 szabálytalanul parkoló autót szállítottak el a fővárosban. Budapest- Arra kérjük az államfő látogatásának helyszínei közelében élőket, hogy ne tegyenek semmi fél- reérthetőt, ami a háztetőkön levő mesterlövészek figyelmét felkelthetné - fogalmazott Szabó Ferenc. A Köztársasági Őrezred parancsnoka hozzátette: ha valaki mégis kinyitná lakása ablakát, akkor a házak folyosóin szolgálatot teljesítő rendőrök bekopogtatnak az illetőhöz, és felszólítják arra, hogy csukja be. A dandártábornok úgy fogalmazott: „nem bízunk semmit a véletlenre”. Szigorúan ellenőrzik az államfő látogatásának helyszíneit, a tilalmi táblák ellenére szabálytalanul parkoló autósok gépjárműveit pedig elszállítják. Szabó kérdésünkre azt nem tudta megmondani, mennyibe kerül az államfő biztosítása, de azt elárulta, hogy Németországból béreltek egy páncélautót egy hétre, amelyért 2 millió forintot fizettek. Utoljára a pápa részesült hasonló védelemben, speciális járműre is akkor volt szükség legutóbb. A Köztársasági Őrezred öt védelmi fokozatot különböztet meg, az izraeli államfő 2-es fokozatú védelemben részesül. Ez azt jelenti, hogy a csatornarendszertől a légtérig mindent átvizsgálnak, ellenőriznek a szakemberek a védett személy biztonsága érdekében. A magyar minisztereknél, illetve védett személyeknél 3-5-ös fokozatú biztonsági intézkedéseket alkalmaznak. NAGY DÓRA SMS; (30)4061-110 * EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; a szöveget így kezdje: BMH Az EZD-... forgalmi rendszámú autó vezetőjének, kedd 15.04, Csaba, Szerdahelyi utca. Miheztartás végett tudatom, a gyalogos is ember! Lakott területen belül a megengedett sebesség 50 kilométer/óra. „EMBER” Magyarbánhegyesi képviselők! Más önkormányzatok több millió forint iparűzési adót szednek be! Magyarbánhegyesen miért nem lehet kivetni? A lakosságnak július 1-jétől környezetterhelési adó is fizetnie kell! Nem lett csatornázás, csak elúszott a gázvagyon! „VV’Az apácai focicsapat teljesen szét van esve. Nem veszi észre senki?! (ALI) Posta. Csárdaszállásiak! Sem ti, sem más kicsi falu ne legyen feldúlva. Ismét lesz postátok két esztendő múlva - mondta Orbán Viktor a tévében feltett kérdésre. Amit ő mond, biztos, mint a narancsérés! QQRI * A csárdaszállási posta több ember nyereségvágya miatt szűnik meg, de összefogunk a postá(nk)ért! Nyert már csatát kevesebb ember is! Üdv.: Kékszakáll Csabán van már szemétkommandó? A Békési út jobb oldali szakaszán, Békés felé, fekete zsákokban régóta igen érdekes dolgok vannak. Ki tette oda? BJ Az apácai focicsapat teljesen szét van esve. Nem veszi észre senki?! (ALI) Emeltdíjas sms Április 13-án, Kardoson autóbalesetet szenvedett a lányom. Ezúton szeretnék köszönetét mondani azoknak, akik megálltak és segítségünkre voltak, többek között Kátai Géza úrnak. Köszönöm a szarvasi mentősöknek és a helyszínelő rendőröknek is. Dofkó Istvánné 35 éves, sportos férfi keresi társát kicsit teltebb hölgy személyében. Gyermek nem akadály. Csak akkor jelentkezz, ha komolyan gondolod. Sms: 70/590-0882 ___________ Ke resek egyszerű, intelligens, érzésekkel teli, gyengédségre vágyó hosszú hajú, gyermektelen, cigi- és piamentes, maximum 75 kilós 20-30 éves, őszinte nőt. Én 26 éves vagyok. T.: 30/571-2100.________________ A barátom és én keressük azt a két szép lányt, akik húsvét vasárnap egy házaspárral voltak a Narancsban. Az ajtótól balra, a pultnál, mellettetek ültünk. T.: 70/506-0625 _________ 26 éves, 175/70, vidéki fiú szeretne korban hozzáillő lánnyal megismer- kedni. Sms: 30/655-9178__________ Sz iasztok! 20-35 év körüli lánnyal ismerkednék helyes, szenvedélyes, laza kapcsolatra is nyitott vagyok. Ha nem vagy független, sebaj, írj! Csabai, 29 éves férfi T.: 30/667- 5347_____________________________ 180/90/51, nem független férfi formás barátnőt keres Csaba és környé- kén 45 éves korig. T.: 30/515-8252 Kedves Laci, Jancsi, Jánoska, Luji, Tibi, Berci és Ágika! Koszi a meglepit. Fné Icu Használt UV-lámpát keresek mani- kűröstől. T.: 70/285-1935__________ Me gbízható hölgy irodák és magánlakások takarítását vállalja. Kalandorok kíméljenek. T.: 30/486-2026 Bicskával kereste nyereményét Mély nyomokat hagyott a kötözködők egyikében Egy bizton állítható: március 27-én délután lényegesen csökkent a televízióműsorok nézettsége Geszten, a József Attila utcában, ugyanis az ott lakók testközelből, szó szerint véresen komoly eseményeknek, hangos csetepaténak lehettek fül-, illetve szemtanúi. Sörösüvegek szálltak a levegőben, s vasgereblye akadt a hangoskodó, kötözködő fiatalok egyikének karjába. Geszt A történet úgy kezdődött, hogy a geszti 45. számú italboltban békésen etette a pénznyerő automatát A. Mátyás helyi lakos, aki azon bőszült fel, hogy nyereményét nem tudja kiadni a masina, s ebbéli felháborodásában bicskával kezdte feszegetni a játékgépet. A vendéglátó-ipari egységben szórakozó P. Lajos helyi lakos mindezt nem tűrte szó nélkül, s rászólt a nyerési lázban égő emberünkre, hogy tenné el a bicskát. Ebből szóváltás kerekedett, s A. Mátyás nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel, illetve talajfogással zárta a diskurzust. P. Lajos meg, mint aki jól végezte dolgát, hazatért otthonába. Csakhogy egyik közismert helyi személyiségnél születésnapot ültek A. Mátyás fiai, név szerint: A. István, A. József, A. Mátyás, illetve barátaik, K. Sándor, valamint J. Ádám, s fülükbe jutott, hogy milyen szégyen esett idősebb A. Mátyáson. Felkerekedtek hát, hogy végére járjanak a történetnek, s a 45. számú italboltban meggyőződtek az esemény valóságtartalmáról, majd kifizetve a betétdíjakat is, kezükben egy-egy üveg sörrel P. Lajos lakása felé vették az irányt. Ódaérkezve bekiabáltak, majd fennhangon szidalmazni kezdték P Lajost, aki felmérve az erőviszonyokat, először szép szóval próbálta távozásra bírni a kötözködő fiatalembereket. Látva azonban, hogy így nem sokra juthat, szavait nyomatékosítandó, a kerítés mellett elfekvő vasgereb- lyével indult a fiatalok irányába. Azok érzékelve, hogy nem babra megy a játék, nekilódultak, de P Lajos utolérte őket, s a vasgereb- lyével úgy találta el J. Ádám bal karját, hogy ott utóbb az elsődleges orvosi látlelet „...hegyes tárgytól, feltehetően gereblyétől származó, 11 centis mély nyomot...” regisztrált. Sőt, ugyancsak az orvosi látleletből az is kiderült, miszerint P Lajos tette „...nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására alkalmas cselekedet volt". Ezt már azonban az A. fivérek közül István (22) és Mátyás (25) sem nézte ölbe tett kézzel, hanem meglódították a sörösüvegeket, s azok célt tévesztve P Lajos háza előtt a járdán, illetve az utcaajtón törtek szilánkokra. BOTH IMRB Javult a város közbiztonsága Eljárást kezdeményeztek A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya P. Lajos ellen súlyos testi sértés bűntette kísérletének, könnyű testi sértés vétségének, illetve garázdaság vétségének megalapozott gyanúja, A. István, illetve A. Mátyás ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. Eleken az elmúlt évben megközelítően negyven százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Súlyos, élet elleni bűncselekmény nem történt a városban. Az esetek többsége a vagyon elleni jogsértések kategóriájába tartozik. Elek A város közrendje, közbiztonsága helyzetéről a képviselő-testület április 5-ei ülésén esett szó. Tábi Tibor, a Gyulai Rendőrkapitányság vezetője számolt be az elért eredményekről. Pozitívumként említette, hogy sem élet elleni bűncselekmény, sem pedig rablás nem történt a városban, a felderítési mutatók javultak. A negatívumok között megemlítette, erősödött viszont az erőszakos, garázda cselekmények aránya. Tavaly Eleken összesen 106 bűncselekményt követtek el, 67- tel kevesebbet, mint az azt megelőző évben. Á csökkenés 38,72 százalékos. Az ismertté vált bűn- cselekmények közül 22-szer szándékos testi sértés történt, 16 esetben pedig garázdaság miatt indítottak a rendőrök eljárást. Droggal összefüggő bűncselekmény pedig négyszer fordult elő. Az ismertté vált bűnesetek 37,73 százaléka a vagyon elleni jogsértések kategóriájába tartozik, a tettesek 4,4 millió forint értékben károsították meg a sértetteket. A közrend elleni bűncselekmények száma 2002-höz képest tavaly 51,72 százalékkal csökkent - derült ki a statisztikai adatokból. k. e. BŰNTÉNYEK SZÁMOKBAN 2002 2003 Vagyon elleni bűncselekmény 86 40 Közrend elleni bűncselekmény 58 28 Garázda jellegű jogsértések 28 43 A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL a CBA Kereskedelmi Kft. Békés megyében meghosszabbító™ a CBA-kölyök szavazás határidejét. A CBA-üzletek képgalériáiban látható jelöltekre április 16-án, déli 12 óráig lehet voksolni! (A képgaléria ezt követően még egy hétig megtekinthető.)