Békés Megyei Hírlap, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-04 / 54. szám
2004. március 4., csütörtök BÉKÉS MEGYEIAGRÁR A 3 Demonstráció! Megállapodás! Végrehajtás! A legfontosabbak a piacvédelmi intézkedések Egy kis szívmelegítő a jeges szélben. A MOSZ tagszervezeteinek csorvási demonstrációján Czepó János, a Kétsopronyi Rákóczi Mezőgazdasági szövetkezet elnöke forró teával kínálja cikkünk szerzőjét, Györfi Károlyt. Ez év február közepén a közvélemény felfigyelt az agrárvilág gondjaira. Az addig alkalmazott érdek- képviseleti eszközök hatástalansága miatt a termelők az utakra vitték problémáikat. A szervezők és a félpályás útlezárások résztvevőinek indokai, kitűzött céljai nem estek egybe, ennek ellenére a rendszerváltás óta itt ez volt az agrárvilág legegységesebb megmozdulása. A közös gondok szektortól és pártoktól függetlenül állították egymás mellé a termelőket. a megállapodás, amelyet szerit (február 25-én) késő este ak alá a tárgyaló felek, tartal- »zza a legégetőbb problémák megoldásának lehetőségét. A demonstráció már a megállapodás előtt mérhető eredményt hozott azzal, hogy a Draskovics-féle takarékossági intézkedések az eredetileg tervezett 20 milliárd forinttal szemben csupán 4 milliárddal csökkentették az agrártárca költségvetését. Nem számszerűsíthető, de nagyon fontos eredmény, hogy a demonstráció és a tárgyalások során — egy-két disszonáns politikai megnyilvánulástól eltekintve - végig a szakmáról, • az ágazatról, a megoldás kereséséről volt szó. Ez igaz a tárgyalóasztal mindkét oldalának részvevőire. A megállapodás néhány kérdésben jelentős összegű eredményt hozott az agrárágazat számára. Ilyenek az EU-támo- gatások nemzeti kiegészítésének folyósítására tett kormányzati kötelezettségvállalások, az EU-csatlakozási hitelkonstrukció célzott bővítése, a tejpiaci intézkedések stb. A termelők legszélesebb körét érinti és a legnagyobb tételt jelenti az áfatörvény megígért módosítása. A sok egyéb kisebb tétel mellett a legfontosabbnak én a----------------—E-------------------: A miniszter hálás lehet a demonstrálók- nak, mert az ő segítségükkel a saját mozgásterét is tudta növelni. Nagy kérdés viszont, hogy olyan témákban, mint a dömpingáras sertés és baromfiimport akadályozása, az élelmiszer-kereskedelem és a feldolgozók megregulázása, lesz-e elég ereje és kitartása miniszternek, kap-e támogatást a kormány egészétől. piacvédelmi, piacszabályozási intézkedéseket tartom. Évek óta követelik az érdek- képviseletek a kormányzattól, hogy találjon eszközöket a teljes (fogyasztóig tartó) agrár vertikum piacainak befolyásolására. A megállapodás ebben az irányban is tesz ígéretet. Ha ezen a téren sikerül fordulatot elérni, akkor ez lenne a legnagyobb horderejű változás. Jól emlékszünk a dr. Torgyán József által 1999. szeptember 15-én aláírt megállapodás sorsára, amelynek végrehajtása alól már másnap igyekezett kibújni az agrárkormányzat. Most más az alaphelyzet! A miniszter hálás lehet a de- monstrálóknak, mert az ő segítségükkel a saját mozgásterét is tudta növelni. Nagy kérdés viszont, hogy olyan témákban, mint a dömpingáras sertés és baromfiimport akadályozása, az élelmiszer-kereskedelem és a feldolgozók megregulázása, lesz-e elég ereje és kitartása miniszternek, kap-e támogatást a kormány egészétől. A kérdés azért is jogos, mert a háttérben már megindultak az ellenakciók az élelmiszer-feldolgozásban, -kereskedelemben érdekelt csoportok részéről a szabad versenyre és a fogyasztók érdekeire hivatkozva. A megállapodás aláírásával nem szűnt meg az érdekképviseletek felelőssége. A rendelkezésükre álló eszközökkel segíteni kell annak végrehajtását is. Ez év májusától EU-tagok leszünk, de ez nem oldja meg automatikusan a gondjainkat. A jó minőségű magyar élelmiszerek termelésének, piacra jutásának segítése a Brüsszelből szabott keretek között a magyar kormányzat és a civil szervezetek feladata marad. a Miklós volt a Békéscsabán tartott idemonstráció főszervezője, aki ett jelen volt minden olyan országos ényen, amely a szerintük elképzelt ldásokat elősegíthette. A volt ország- si képviselő és volt békéscsabai alpolgármester kifogásolta az FVM egyik államtitkárának sértő minősítését a tüntetés résztvevőiről, amelyben a politika perifériájára szorult gazdákról beszélt. Hanó Miklós elmondta, hogy a januárban Kecskeméten megalakított Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma képviCYÖRFI KÁROLY Értő partnerekre (is) találtak a tárgyalásokon seletében vett részt az eseményekben. Mint a tárgyalódelegációk tagja annak a véleményének adott hangot, hogy nem volt hiábavaló a megmozdulás, mert az elért eredmények a válságágazatokban legalább a túléléshez elegendőek, s azt a szándékot is figyelemre méltónak ítélte, hogy a szaktárca próbálkozik a fogyasztónak és gazdának egyaránt előnytelen - és értéktelen - áruk importjának és forgalmazásának visz- szaszorításával. A piacvédelem ugyanis azt akadályozhatja meg, hogy a magyar gazdák tönkremenjenek, s ezáltal a magyar fogyasztók a drágábban és rosszabb minőségben kínált imitátumokat, nyesedékhú- sokat stb. kényszerüljenek vásárolni. A megbeszélések pozitívumaként említette, hogy értő partnerekre (is) találtak a tárgyalások során, hiszen a miniszter is elismerte, hogy súlyos gondok vannak a mezőgazdaságban, és segítség nélkül nem tudnak talpra állni a gazdák. A mozgalom továbbra is él — mint mondta, szárazon tartják a puskaport -, s ismételten fellépnek az érdekeikért, ha az ígéreteket nem tartja be a kormány. Ökogazdák az Unióban Gyakran felmerül a kérdés, hogy az ökológiai gazdálkodásnak, a gazdálkodóknak milyen változásokkal kell számolniuk, amikor 2004. május elsejétől Magyarország belép az európai közösségbe. Először is azokkal a területekkel foglalkozunk, ahol változások biztosan nem várhatók. Az ökológiai gazdálkodás szakmai hazai előírásrendszere (140/1999 Kormányrendelet és a 2/2000 FVM-KÖM együttes rendelet) szinte teljesen azonos az Európai Unió 2092/91-es Tanácsi Rendeletével, amely a csatlakozás pillanatával Magyarországra nézve is hatályossá válik. Ezt a lényegileg megelőző azonosságot ismeri el az Európai Közösség azzal, hogy Magyarország és ellenőrző szervezetként a Biokultúra Egyesület, majd a Biokontroll Hungária Kht. immár kilenc éve szerepel az úgynevezett harmadik országok listáján. Erre a listára csak azok az országok kerülhetnek, amelyek előírásai legalább az EU szintjén szabályozzák az ökológiai gazdálkodást és hatékony ellenőrző rendszert tudnak működtetni. A leírtakból az is következik, hogy az ökológiai gazdálkodóink, a mai gyakorlatokat fenntartva, az EU előírásait is be fogják tartani, ezért semminemű szakmai felkészítésre nincs szükségük. Az EU-ban elismert ellenőrző szervezet, a Biokontroll Hungária Kht. tevékenysége is megfelel az EU előírásainak, így az ellenőrző tevékenységük változatlan formában fennmaradhat. Abban viszont változás lesz, hogy az eddigi minden szállított tételhez kapcsolódó árukísérő bizonylatokkal azonos adattartalmú terméktanúsítványt fel fogja váltani a gazdaságtanúsítvány (Farm Certificate), amely az ellenőrzésbe bevont tevékenységek előírásoknak való megfelelést fogja igazolni. A csatlakozástól kezdődően, tehát a mai Biokontrollos Minősítő Tanúsítvánnyal azonos adattartalmú tanúsítvány és a termelő általi jelölés a termékek árúkísérő bizonylatain (számla, szállítójegy stb.), vagy magán a terméken fogja igazolni az áru ökológiai eredetét. Az esetleges téves jelölések kiszűrésére az ökológiai gazdálkodás magyar nemzeti szabályozása várhatóan rendelkezéseket fog tartalmazni. A piacon némi bizonytalanság érződik már napjainkban is. Információink szerint ennek fő oka, hogy az „aktatáskás” (azaz a termelő országokban Biotejet előállító tehenészet a gyulai Polimarketlng Kft.-nél. A borjakat az új normák szerint társas ketrecekben tartják „biotehénné”. nem folyamatosan jelenlévő) gyakran az EU-ban elismert ellenőrző szervezetek közreműködésével nagy mennyiségű alapanyag kerül az EU piacaira Kelet-Európából, Ázsiából és Dél-Amerikából. A kiszámíthatatlanság és a bizonytalan eredet miatt jelentenek ezek kockázatot a magyar ökológiai termékek piacán. Hosszabb távon viszont a magyar ökológiai termelők várhatóan kiszámíthatóbb helyzetbe fognak kerülni, hiszen előreláthatólag az ökológiai termelés támogatása jelentős mértékben meg fog növekedni. Az EU-tagállamok ökológiai akcióprogramjai is azt valószínűsítik, hogy az ökológiai gazdálkodás kiemelt terület lesz az Európai Közösség agrárpolitikájában. Magyarország egyik legnagyobb feladata az ökogazdálkodás támogatása, a hazai piac fejlesztése, és a jelenlegi - hektáronkénti 0,08 - számosállatlétszám jelentős növelése. FORRÁS: ŐSTERMELŐ 2003/06 Tavaszi abroncsakciók a MARSO gumiszerviznél Futómű-beállítás fél áron, üzemanyagjegy abroncsvásárláshoz Visszatérő autósok és mezőgazdasági termelők sokasága a bizonyítéka annak, hogy a megye egyik legtekintélyesebb gumiabroncs-kereskedésébe, a békéscsabai MARSO gumiszervizbe azért is érdemes benézni, mert rendszeresen kirukkolnak valami újdonsággal, ami természetesen a vevőnek kedvez. Agrárhíradónk olvasói is értesülhettek a téligumi-akciók sikeréről és a gyorsszerviz kedvező fogadtatásáról. Nagy Zoltán, a nyíregyházi székhelyű MARSO Kft. csabai üzletének vezetője most is újabb ötletekkel lepte meg az ügyfeleket. a rárvállalkozók számára elő- ös tavaszi akció keretében :tosítja a megyeszékhely forgalmasabb bevezető útszakaszán, a Szarvasi úton lévő MARSO gumiszerviz azt a kedvezményt, amelynek során nemcsak jó minőségű és biztonságos traktorgumival, hanem ajándék üzemanyaggal is gazdagabb lehet, aki most vásárol MTZ erőgépekhez való abroncsokat. Mint Nagy Zoltán elmondta, a 400/75 R 38-as abroncshoz 10 000, a 11,2 R 20-ashoz 5000, a 13,6 R 38-as Taurus abroncsok vásárlása esetén pedig 6000 forint értékű üzemanyag-utalványt kap a vevő. A Barum mezőgazdasági abroncsokból pedig 10% kedvezményt adnak a tavaszi felkészülés jegyében a gazdáknak. Emellett az orosz és ukrán abroncsokból továbbra is élnek az akciós árak, amelyekről a telephelyen (Békéscsaba, Szarvasi út 84.) lehet érdeklődni. Érdemes figyelni a személy- és kisteherautók tulajdonosainak is a MARSO-ra, ugyanis ebben a kategóriában a jövő héttől — március 10-étől - várhatóan az Alessio könnyűfém felni és a hozzá társított valamelyik gumiabroncsmárka együttes akciója nyújt kedvező alkalmat a vevőknek. Nagy Zoltán elmondta, hogy ehhez társítják a szolgáltatásaikból - ugyancsak a tavaszi előkészületekre való tekintettel - a félárú futóműbeállítást. A március 8-tól 13- áig tartó akció mellett segítséget nyújtanak a gépkocsi állapotfelmérésével az esetleges hibák felderítésére. Ez utóbbi természetesen nemcsak azokra vonatkozik, akik egyéb árut vásárolni térnek be a MARSO- hoz, hanem mindenkire, akinek fontos a gépjárműve műszaki állapota. ▼ BÉKÉSCSABA, Szarvasi u. 84., Tcl.t (66) 328-588 Mezőgazdasági abroncsok felszerelését is vállalják a Marso Kft. gyorsszervizében. *