Békés Megyei Hírlap, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-23 / 69. szám
4. OLDAL — 2004. MÁRCIUS 23., KEDD MEGYEI KORKÉP ^ BÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP Minden forintjához kettőt kap a város Az idegenforgalmi egyesület szerint jó irányba halad a marketing — Önök is így látják? — kérdeztük Petrovszki Pálnét, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület elnökét, aki maga is gyakorló idegenforgalmi szakember.- Remélem, az érdeklődés nem provokatív célzatú, ugyanis, miközben jómagam is úgy látom, tényleg történt valami, az élet velejárója, hogy nem mindenkinek tetszik minden. Éppen a lapjukban olvastam a minap egy levelet, megfogalmazója éppenséggel elég messzire megy a következtetések levonásában. A vendégnek persze mindig igaza van, vagy legalábbis majdnem mindig.- Mi hagyjuk magunkat meggyőzni!- Akár sorra is vehetjük, miről mondhatjuk, hogy ilyen még nem volt, és egyáltalán mi mennyi. Rögtön az elején egy önmagáért beszélő tény: az elmúlt évben 56 millió forint volt a város idegenforgalmi adóbevétele, ez minden korábbit felülmúló összeg. Na most, az állam ehhez fehéren feketén hozzáteszi a dupláját, ha úgy tetszik, normatív alapon. Tehát nem a gyulaiak adóforintjait költjük el a Sláger RáRégen „lejárt” az a koncepció, hogy a várfürdő önmagában is elegendő kikapcsolódás-felüdülés. Egész évben programot kell biztosítani. Ezek közé tartozik a tószínpadi nyári kínálat is. nyilvánvaló, hogy messzire nőheti ki magát. Már az első alkalommal sok felvonuló volt, és nem igaz, hogy ott kellett lenniük az iskoláknak. A civil szermillió Ft A VENDEGEJSZAKAK ES AZ EBBŐL SZÁRMÁZÓ BEVETEL ALAKULÁSA GYULÁN 2000—2004. KÖZÖTT □ Január Április Július Augusztus Szeptember December a K 00 ’“tlsszes adébi 40,6' 2001 ”valamennyi hónapot beleszámítva CT-.- J r-10-•3tn összes adób 56,4* Összes adó 50.3' 2002 2003 2004 dió sztárjaira, akiket lehet szeretni vagy nem, de el- vitathataüan reklámértékű az átfogó, úgy értem, hosszabb ideig innen sugárzott műsor egy-egy konkrét rendezvény kapcsán. Ez a feszűváljellegű reneszánsz karnevál még gyermekcipőben jár, de vezetek nem arról ismertek, hogy feltétlen hívei a városvezetésnek, inkább a „másképpen akarás” az erjesztő erejük, most mégis azt mondom: igaza van a polgármester asszonynak, mert merészen akar valamit és meg is tesz érte mindent. — Olyannyira, hogy az első javaslatai között volt az önkormányzat PR-részlegének, a marketingirodának a megszervezése. Igen, a propaganda pénzbe kerül, nem vitatom, a megtérülés nem azonnal jelentkezik, de a tudatos és szakadatlan reklámmunkálkodásnak meglesz a jótékony hatása. Figyelje meg, minden város „kapaszkodik”, ráadásul nekünk kifejezetten olyan értékeink vannak, amelyekkel el lehet adni Gyulát. A gyógyvíz önmagában nem elég, ugyanakkor lehet rá építeni, össze kell kötni téli-nyári eseményekkel. Nyilvánvaló, hogy ezek nem lehetnek egyformán magas színvonalúak, de a törekvést értékelni kell. — Kívülről szemlélve mondja ezt, szimpátiából? — Volt idő, nem is rövid, hogy a mintegy negyven jogi és természetes személyt tömörítő idegenforgalmi egyesület hiába igyekezett hallatni a hangját, nem ért el túl messzire. Minek is tagadjam, jólesik, hogy meghallgatnak bennünket, külső tagként ott lehetünk az önállóvá lett ön- kormányzati idegenforgalmi bizottságban. Elég sokáig harcoltunk ezért. Ha rosszul mennek a dolgok, mondhatják, lám, nem jeleztétek. Értelmes célokért érdemes együttgondolkodni a városvezetéssel. És, ha kell, meg is védeni. Ez a „mi mennyi” kérdése manapság érthetően mindenkit foglalkoztat, ezért azt is megcáfolom, hogy a hajléktalanokat úgymond kizártuk a farsangról... A városban jól ismert szakember végül ismét hangsúlyozza, továbbra is legyenek bizalommal az új idegenforgalmi arculat iránt, keressék fel az egyesületet is ötleteikkel, kritikáikkal. Ők pedig továbbítják a hivatásos marketingépítőkhöz. Hogy erre fogadókészek ott is, önmagában is előrelépés, mert nem mindig volt ez így. FÁBIÁN ISTVÁN Gyula Az országban járva- kelve, lépten-nyomon érzékelni: „valami” történt Gyulán. A fürdőváros — a lehető legjobb értelemben véve — jobban kelleti magát, mint bármikor. A kívülállók legfeljebb sejtik, hogy nem lehet véletlen a sok tévéműsor, rádiós és írott sajtóban megjelenő, divatos kifejezéssel mondva PR- anyag, a sokféle programról nem is szólva. A szkeptikusok ugyanakkor így fogalmaznak: nem kerül ez túl sokba? Megkérdeztük olvasóinkat Szeretnek-e iskolába járni? Filippovits Renáta, gyomaendrődi 7. osztályos tanuló:- Igen, szeretek iskolába járni, itt érdekes az élet. Otthon, bár heten vagyunk testvérek, mégis sokszor csak unatkozom, nem tudok mit kezdeni magammal. Egyébként meg tanulni is szeretek, különösen a matekot, az angolt és a földrajzot kedvelem. Nem vagyok valami jó tanuló, volt két kettesem is félévkor, de a legtöbb a hármas és a négyes. Jók a tanáraink, különösen Molnámé Pésó Irmát szeretem, ő vezeti a kézműves szakkört. Irmuska nénivel mindent meg lehet beszélni. Ugyanígy az osztályfőnökünk is nagyon közvetlen és kedves velünk. Dógi Mária, gyomaendrődi 8. osztályos tanuló:- Iskolába járni azért jó, mert sok mindenre megtanítanak bennünket. Nemcsak írni, olvasni, számolni, hanem például ismerkedünk az irodalommal is, s részt vehetünk különféle érdekes szakkörök munkájában. Sok barátom, barátnőm van itt, akikkel jókat beszélgetek. Otthon sokkal unalmasabb, mint itt. Néha segítek anyunak, vagy a nagymamámnak, s persze otthon is tanulok egy kicsit. Két testvérem van, egyikük még óvodás, a másik ötödik osztályos, velük is szoktam játszani, de a legérdekesebb témáink az iskolai barátnőimmel vannak. Nagy Nóra, gyomaendrődi 7. osztályos tanuló: — Néha egy kicsit fárasztó, mégis szeretek iskolába járni. Különösen azokon a napokon fáradok el nagyon, amikor az utolsó óra a testnevelés, utána pedig rögtön kezdődik a társastánc. A társastánckörben nagyon jól érzem magam, szeretek táncolni. Egyébként is szeretek iskolába járni, mindegyik tanárunk nagyon jó fej. Én is pedagógus szeretnék lenni, mert szép munkának tartom. Persze ehhez még jobban kellene igyekeznem, javítani szeretnék földrajzból és történelemből is, mert félévkor ezekből a tárgyakból hármast kaptam. Tamás Roland, gyomaendrődi 5. osztályos tanuló: — Az osztályunkban mindenki szeret iskolába járni, mert a Rózsahegyi nagyon jó suli. Együtt vagyunk a haverokkal, akik közül sokakkal már az első osztály óta együtt tanulunk. Kedvencem a töri, a matek, de a többi tárgyat is szeretem. Szerintem egyáltalán nem vagyunk túlterhelve, s a tanulás mellett sok érdekes programot is kínál az iskola. Én például kézműves szakkörre járok. Jó volt a bizonyítványom is, csak drámából, irodalomból és nyelvtanból kaptam négyest, a többi ötös. Szóval suliba járni nagyon jó! u. O-FOTÓ KOVÁCS ERZSÉBET Matematika tesztverseny Gyulán A Bolyai János Matematikai Társulat március 27-én rendezi a Hajnal Imre matematika tesztversenyt és módszertani napot Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnáziumban és az Erkel Ferenc Zeneiskolában. A rendezvényt 8.30-kor nyitja meg a zeneiskolában dr. Kereskényi Miklós gimnáziumigazgató és Marczis György matematika szaktanácsadó. A tesztverseny a gimnáziumban zajlik, míg a zeneiskolában a szakmai program keretében 9 órától fórumot tart Sipos János, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára az oktatáspolitika időszerű kérdéseiről. Ezután előadást tart dr. Németh József, a Szegedi Tudomány- egyetem docense és dr. Mérő László, az ELTE docense. A helyes megoldásokat Kosztolányi József, a Sze- gedi Tudományegyetem adjunktusa ismerteti. ,ö, Kishírek Békés megyéből SZAVAZÁS AZ INTERNETEN I Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket: A madridi robbantások után keit-e tartanunk Európa más országaiban is hasonló terrortámadásoktól? A szavazás a következőképpen alakult: __________________ A spanyolországi tragédia arra figyelmeztet, sehol nem lehetünk biztonságban. Abban az országban, ahol kihívják maguk ellen a terrorszervezetek haragját, ott nagyobb a veszély. Fokozott óvintézkedésekkel elejét lehet venni a hasonló tragédiáknak. Ezen a héten az alábbi témában kérdezzük véleményüket: Maradjanak-e a katonáink Irakban? Klikkeljenek a www.bmhirlap.hiHa! BATTONYA. (ke) A Battonyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület IFA gépjárműfecskendőjének műszaki vizsgáztatása a közelmúltban megtörtént. így az egyesület önkéntesei minden esetben vonulóképesek. A tűzeseteket a 105-ös ingyenes hívószámon vagy a (06) 68/456-182-es telefonszámon jelezhetik a battonyaiak. BÉKÉS—BIHAR, (b) A békés-bihari kistérség a területfejlesztési célelőirányzat decentralizált keretéből 3 millió 200 ezer forintot nyert a kistérség átfogó fejlesztési programjának elkészíttetésére. Ehhez 800 ezer forint saját erőt társítottak. A fejlesztési program elkészítésével a Gazda Társ Kht.- t bízta meg az egyesület. BÉKÉSCSABA, (s) Április 16-áig lehet jelentkezni a Változó férfiszerepek című fotópályázatra, amelyet az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal hirdetett meg nappali tagozatos középiskolások részére. Bővebb információ a Békés Megyei Könyvtár Európai Információs Pontján kérhető. BÉKÉSCSABA, (o) Tavaly július és december között több mint négymillió forintot gyűjtöttek a Tesco vásárlói és alkalmazottai a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat számára Az Év Támogatottja 2003 program keretében. A legnagyobb összeggel, több mint kétszázezer forinttal a békéscsabai Tescóban járultak hozzá a gyermekintézményeket segítő szervezet munkájához. A Tesco-Globál Áruházak Rt. szándékai szerint idén folytatják a programot. BÉKÉSCSABA, (s) Magánszemélyek és nem gazdálkodó szervezetek, intézmények is pályázhatnak a jegyzőnél vissza nem térítendő támogatásért, a megyeszékhely által a helyi építészeti értékek védelmére kiírt pályázaton. Magánlakások esetén főként a közterületekről látható - védelemre érdemes — külső homlokzatok, közösségi épületek belső rehabilitációjára is kérhető önkormányzati hozzájárulás. A beadási határidő: április 9-én 12 óra. BÉKÉSCSABA, (y) Az Igazságügyi Minisztérium Pártfogói Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálata a megyeszékhelyen a BÁÉV Rt. Kazinczy utcai székházában kapott helyet. Peren kívüli ügyekben április l-jétől lehet igénybe venni a jogi segítségnyújtást. Per esetén, rászorultság mértékétől függően, az állam vagy teljes mértékben átvállalja a jogi segítség költségét, vagy megelőlegezi a pénzt. BUCSA. (i) Sikeresen teljesítette a tavalyi költségvetést a bucsai önkormányzat. Annak ellenére, hogy az esztendő nehézkesen indult, nem folyamodott hitelfelvételhez a település. A korrekt számításnak köszönhetően a forráshiány póüására megkapta Bucsa a kért támogatást. Az önhikis támogatásnak és a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően sikerült biztosítani az intézmények zavartalan működését és egyensúlyban tartani a költségvetést. DÉVAVÁNYA. (i) A dévaványai önkormányzat, mrnt gesztor település — a szeghalmi, a füzesgyarmaü, az ecsegfalvi, a bucsai, a kertészszigeti és a körösújfalui önkormányzatokkal együttműködve - közmunkapályázatot nyújtott be a Foglalkozáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz. A pályázott program teljes költsége 54 millió forint. DÉVAVÁNYA. (i) Irattárral gyarapodott a dévaványai Margaréta Idősek Otthona. A mintegy 400 ezer forint értékű beruházás a polgármesteri hivatal karbantartó brigádjának közreműködésével valósult meg. DOBOZ, (b) Testületi döntés értelmében a fokháti részen 35 lakótelek négyzetméterenkénti eladási ára 600 forintra, míg Szanazugban 33 üdülőtelek négyzetméterenkénti eladási ára 1200 forinttá emelkedett az év elejétől. FÜZESGYARMAT, (i) Füzesgyarmaton, a városi könyvtár épületében még az idén teleházat kíván kialakítani az önkormányzat. A több mint 3 millió forint értékű beruházáshoz a SAPARD-program keretében nyert pályázati támogatást a város. FÜZESGYARMAT, (i) Füzesgyarmaton — a körös-sárréti települések többségéhez hasonlóan - a lakosság nehéz anyagi helyzete miatt az ön- kormányzat jelentős összeget fordít szociális célokra. Idén a város szociális kiadásai meghaladják a 170 millió forintot. Csak a rendszeres szociális segélyekre fordítandó pénz összege eléri a 60 millió forintot. GYULA, (ö) Az idén svájci szerzők műveiből rendez vers- és prózamondó versenyt az orosházi német kisebbségi önkormányzat. A versenyen kategóriánként és településenként — 5—6., 7-8., 9—10., 11—12. osztály — két személy indulhat. Amennyiben a német nyelvtanárok ennél több versenyzőt neveznek be, a gyulai városi válogatót március 24-én rendezik meg a németvárosi óvodában. GYULA, (ö) A közelmúltban a gyulavári Bay Zoltán általános iskolában tartották meg a város oktatási intézményei igazgatói munkaközösségének értekezletét. A tanácskozás témája a pedagógiai program felülvizsgálatához és elkészítéséhez kapcsolódó feladatok, törvényi szabályozások értelmezése, megvitatása volt. Előadó a Bay iskola igazgatója, Kiss Ibolya és Pásztor Tibor, az OKEV munkatársa volt. I