Békés Megyei Hírlap, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-11 / 60. szám
Benzinkútrablás Készpénzt vitt el a legutóbbi benzinkútrablás elkövetője Pörbölyön. 10. oldal Vízilabda Kettős vereséget szenvedett a békéscsabai ifjúsági leánycsapat a bajnokságban. 14. oldal DIGITÁLIS VILÁG Mini mp3-lejátszók A Samsung bejelentette, hogy megkezdte a világ legkisebb mp3-lejátszójának forgalmazását. Az YP-T5-ÖS modell mindössze 5,4 cm magas és csupán 24 grammot nyom, akkumulátor nélkül. A készülék kis mérete ellenére, típustól függően, 128, 256, vagy 512 MB-nyi mp3, WMA, illetve ASF zenei fájl tárolására és lejátszására alkalmas, emellett pedig különféle extrafunkciókat is nyújt a felhasználónak, például mappák lejátszását, fájl-irányítást, vagy mp3 fájlok kódolását. A legújabb Yepp lejátszók beépített FM-rádiót tartalmaznak és lehetőséget adnak a műsor mp3 formátumban való rögzítésére. A készülékek külső műsorforrásból származó anyagot is képesek digitalizálni. Az új Yepp lejátszók kék, piros és ezüst kivitelben kerülnek forgalomba. A Samsung az idén komoly hangsúlyt fektet mp3 üzletágára; 2004-es összbevételéből a tavalyi adatoknál háromszor többet tervez oda visszaforgatni, miközben hazai piaci részesedése a lejátszók terén várhatóan eléri majd a 40%-ot. ■ Vírusáradat Fokozott elővigyázatossággal kell kezelni az elektronikus leveleket, miután február vége óta példátlan vírusáradat van az interneten. A komputerezők napi tapasztalatát az Axelero Internet közleményben is megerősítette. A Bagle és a NetSky féregvírusok szinte naponta jelennek meg új formában, rendkívüli e-mail forgalmat generálva. A leggyakoribb vírusok a csatolt dokumentum elindítása után lépnek működésbe. Nem egyszer a magyarországi internetszolgáltatókat tünteti fel feladónak, és vírusveszélyre, illetve az e-mail cím körüli karbantartási munkákra hívják fel a figyelmet, angol nyelven. A február vége óta özönlő vírusos e-mailek száma nem csökken - jelentették a vírusbiztonsági társaságok. Az egyik legutóbb megjelent kártevő a Bagle család legújabb tagja, a Bagla. K jelű vírus, amely a managementÓ, administrationÓ, staffÓ, nore- plyó, supportó kezdetű levélcímeket tüntet fel feladónak. A Ó utáni részben bármi szerepelhet, így az Axelero Internet neve is megjelent feladóként. Az Axelero Internet arra hívta fel az internetezők figyelmét, hogy a gyanúsnak ítélt e- maiíeket azonnal töröljék ki. Szintén lényeges a vírusirtó szoftverek frissen tartása, azaz a vírusminta-fájlok legutóbbi verziójának letöltése. Ezt az alkalmazások opcionálisan maguk is elvégzik, különben pedig a gyártó weboldalán, vagy a Szoftver- bázison keresztül is hozzáférhetők. A Bagle és társai a fertőzött számítógépeken úgynevezett hátsó ajtót is nyithatnak, amelyen keresztül a rendszer sebezhetővé válik. ■ Laposan is szép a kép Egyre növekszik a síkképemyők népszerűsége Ma már kész tényként kezelhetjük: ahogy a televíziók esetében is napról napra népszerűbbek síkképernyősek, úgy lassan a monitorok között is az eladási listák elejére vándorolnak a TFT-k. A magyarázat az ár mellett a hasznosságban is keresendő. A hagyományos monitorok után valóságos felüdülést jelent egy TFT-monitor. Ezt már a szállításnál megtapasztaljuk: nem kell ugyanis egy hatalmas dobozt bepréselnünk a kocsiba, hiszen ezek a monitorok lényegesen könnyebbek. Persze nem a helytakarékosság a legnagyobb előnye a TFT-knek: sokkal jobban óvják használat közben az egészségünket, főleg a szemünket. Nem játék! A TFT (Thin Film Transistor) technikával működő LCD (Liquid Cristal Display) megjelenítők már több éve jelen vannak a számítás- technikában, elsősorban a hordozható számítógépek kijelzőiben. Lényegében a notebook- piac volt a próba: amikor ott már tökéletesen működtek ezek a monitorok, akkor jelentek meg az első asztali gépekhez kapcsolható TFT-k. Korábban ugyanis az elérendő cél a minél kisebb helyet foglaló kijelző megvalósítása volt, amelyet mind jobb megjelenítéssel párosítottak. A kijelzők minősége ma már olyan jó, hogy több alkalmazásnál akár felül is múlja a hagyományos képcsöves monitorokat. Persze a kijelzők fejlesztése nem ért véget, hiszen a házimozi illetve a legújabb játékok egyaránt kihívást jelentenek a TFT-knek. A síkképemyők jelen pillanatban két problémával küzdenek, amelyek éppen a játékok esetén a legszembetűnőbbek. Az egyik a képpontok állapotváltozási sebessége, a másik az eredeti felbontásuktól eltérő üzemmódok megjelenítése. A hagyományos monitoroknál megszokhattuk, hogy a kép nagyjából nyolcvanötször frissül. A képpont fényerejének, színének változási sebessége pont megfelel az igényeinknek, hiszen gond nélkül meg tudja jeleníteni az emberi szem (agy) igényelte minimális másodpercen- ként 25 képkockát. Ennél magasabb értéket pedig egy mai 3D-s gyorsítókártya és egy átlagos monitor is jócskán túllicitál, folyamatos érzetet keltve bennünk. A TFT monitorok képpontjai azonban néhány millisze- kundum alatt változnak, ezen a technológián a folyadékkristály tulajdonságai miatt nem könnyű változtatni. Erős kép A TFT-LCD monitoroknak persze számos előnye is van a hagyományos, katódsugárcsöves megjelenítőkhöz képest. Az első és talán a legfontosabb: a kép. A TFT-k képe mentes a konvergenciahibáktól, a geometriai torzítástól, fényerejük is nagyobb a katódsugárcsöves kijelzők nél. Ami a fizikai paramétereket illeti, a TFT kijelzők kisebbek, könnyebbek és kevesebbet fogyasztanak, mint a klasszikus monitorok. (E paraméterek eltérése akár többszörös is lehet a TFT javára!) Ergonómiai és környezet- védelmi szempontból a TFT minden tekintetben maga mögé utasítja a katódsugárcsöves' monitorokat, ugyanis a kép rendkívüli módon is megadja, így az sokkal nagyobb, mint egy azonos képátlójú katódsugárcsöves kijelző esetében. Nagy általánosságban elmondható, hogy egy 15 hüvelykes TFT képátlója egy 17 hüvelykes CRT monitor látható képméretéhez közelít - ha tehát hezitálunk, hogy mit vállaljunk be, akkor érdemes az árakat így is egybevetni. ■ Hogyan vásároljunk számítógépet? Manapság egyre többünkben fogalmazódik meg az igény: szükségem lenne egy számítógépre, Internet-hozzáférésre... Amennyiben megvan hozzá az anyagi háttér, már csak el kell döntenünk, milyen legyen a leendő családi kedvenc. A kiválasztás megkönnyítésére szeretnénk a NAP-SZÁM Computer szaküzlet szakmai tapasztalatait felhasználva néhány jó tanáccsal segíteni olvasóinknak. JdAP-SEÁh coMFuree cft. 5600 Békéscsaba, Andrássy út 79-81. Telefon: (66) 451-822, fax: (66) 528-091 www.nap-szam.hu, e-mail: nap-szam@nap-szam.hu Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-18 óráig, szombaton 8-12 óráig Legkönnyebb dolga laikus vásárlóinknak van. Üzletünkben jól képzett eladók segítenek a komplett gépek kiválasztásában az anyagi lehetőségek és az igények figyelembe vételével. Gyakran előfordul, hogy valaki saját elképzelése alapján — eddigi tapasztalataira alapozva — szeretne egy számítógépet összeállítani. Számukra kínálunk további lehetőségeket folyamatosan frissített weboldalunkkal, ahol az aktuális ár és készletinformációk megtekintése mellett, konkrét rendelés leadására is van lehetőség. A most következő néhány praktikus tanács mindkét vásárlói csoport számára hasznos lehet:- Döntsük el, mire szeretnénk használni számítógépünket! Otthoni multimédiás gép tanuláshoz, szórakozáshoz, játékhoz, zenehallgatáshoz, filmnézéshez, internetezéshez, kép- szerkesztéshez. Irodai „munkagép” irodai alkalmazásokhoz, adatok biztonságos mentéséhez, Internet-használathoz, üzleti levelezéshez, könyvviteli-, számviteli szoftverek használatához; Kombinált megoldásként a kettő ötvözése, ha dolgozni és szórakozni is szeretnénk a számítógéppel. A multimédiás rendszerek drágábbak, míg az irodában használatos munkagépek a leginkább pénztárca-kímélők. A mindkét feladatra alkalmas összeállítás árban - magától értetődően — a kettő közé esik. — Fix, asztali számítógépre van szükség vagy hordozhatóra? A mobilitásnak többnyire a munkára fogott számítógép esetén van jelentősége. Napjainkban a hordozható gépek ára nem sokkal haladja meg egy profesz- szionális asztali munkaállomás árát, ezért maga a mobilitás nem igényel túl sok plusz befektetést. Világszintű felmérések alapján néhány márka esetében már majdnem annyi mobil számítógép kerül eladásra, mint asztali. Hordozható számítógép esetén egy külön fejezetben lehetne foglalkozni a választási szempontokkal, erre ebben a cikkben nem térünk ki. — Törekedjünk arra, hogy a különféle alkatrészeket lehetőleg azonos gyártó termékeiből válasszuk! Az egymáshoz il- leszthetőségi (kompatibilitási) problémák megjelenésének a valószínűsége kisebb, ha a termékek egy gyártói koncepció alapján készülnek.- „Nem mindig a leggyorsabb a legjobb!” A stabilitást is vegyük figyelembe, ne csak a sebességet! A stabilitás egy számítógép összeállításánál legalább olyan lényeges, mint a teljesítmény. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy jól összeválogatott, névlegesen kisebb teljesítményű számítógép képes hasonlóan teljesíteni egy nagyobb teljesítményű, de nem megfelelően összeválogatott konfigurációhoz viszonyítva, míg az ára természetesen csekélyebb.- Ne spóroljunk a memóriával (RAM-mal)! Egyre inkább memóriaigényes alkalmazások (programok) születnek. A teljesítményt, gyorsaságot erősen visszaveti a nem megfelelő mennyiségű memória.- Ha lehet, aktív (ventilátoros) hűtés nélküli videó kártyát (VGA vezérlőt) vásároljunk! Általános igazság, hogy kevesebb mozgó alkatrész kevesebb hibalehetőséget hordoz magában. Bosszantó kellemetlenség és időkiesés, ha pár havonta az egyre zajosabbá váló VGA hűtőt cserélni kell.- Megfelelő hűtést használjunk! A mai számítógépek több részegysége külön-külön is sok hőt termel. Ennek megfelelő elvezetéséről gondoskodni kell. A kivitelezés függ a számítógép- ház fajtájától, a részegységek elhelyezésétől, stb. A szakszerűtlen hűtésből eredő meghibásodások pedig a gyártói garancia elveszítésével járnak. Aki otthon épít számítógépet, kérdezze meg alkatrészvásárláskor eladóinkat, hogy a hűtésről az adott konfigurációban hogyan gondoskodhat megfelelően.- Érdemes szoftvereket, de legalább operációs rendszert vásárolni! A szoftver nélküli számítógép csak egy élettelen doboz. Amennyiben nem szakavatott kéz telepíti fel az operációs rendszert, a megfelelő hardverillesz- tő-programokat, akkor a gép teljesítménye nem biztos, hogy maximálisan kihasználható. Az is fontos szempont, hogy az ún. OEM operációs rendszerek, amelyek csak új hardver eszközzel vásárolhatók meg (pl. WindowsME/2000/XP, Linux), jóval olcsóbbak, mint ha később külön vásároljuk meg azokat. — Nagyon fontos szempont minden esetben a vásárlás helye, a hozzáadott szolgáltatások mennyisége és minősége. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy garanciális probléma esetén hová vihetjük a számítógépet, hiszen akkor válhat „drágává az olcsó”, amikor problémák adódnak. Üzletünk szakembergárdája gyors és hatékony segítséget nyújthat szakszervizünkben garanciális vagy garancián túli problémák megoldásával, valamint számos egyéb szolgáltatással. íme néhány ezek közül: szak- tanácsadás, árajánlat-készítés, félóránként frissülő internetes ár- és készletlista, kártyás, kapcsolt vonali illetve a sokat internetezőknek a vezetéknélküli (telefondíj nélküli) Internet-szolgáltatás, karbantartási szerződések, hálózatépítés és felügyelet, stb. Szeretettel várjuk Önöket szaküzletünkben, ahol személyesen és telefonon is tájékozódhatnak! Üzletünkben a vevő nemcsak vásárló, hanem partner is. Szaktanácsadással állunk minden ügyfelünk rendelkezésére. ▼ Árajánlatkérést, megrendelést faxon, telefonon, e-mail-en, valamint a www.nap-szam.hu webcímen is fogadunk, ahol az aktuális árakat, készletinformációkat szintén megtalálják. kíméli a szemet, nincs káros sugárzás, illetve a készülékek nem tartalmaznak a környezetre ártalmas anyagokat. A TFT monitoroknál a képernyő átlója egyben a látható képméretet