Békés Megyei Hírlap, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-10 / 59. szám
6. OLDAL - 2004. MÁRCIUS 10., SZERDA MEGYEI K 0 R K E P „Intelligens kedvezmények” az interneten Lehetőség a kamarai tagok bemutatkozására, együttműködésére A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) által bevezetett internetes szolgáltató, valamint kedvezményrendszer lehetővé teszi a tagok számára, hogy a megjelölt szolgáltatásaikat egyik esetben a tagtársaik felé, a másik esetben a kamara ajánlásával bárki részére elérhetővé tegyék, illetve hirdessék.- A Dél-alföldi Regionális Információs Központ (Darik) célja, hogy a Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében lévő vállalatok, intézmények, szervezetek és programok gyűjtő és webes megjelenítő portálja legyen az interneten - hangsúlyozta Fehér Éva, a Darikot üzemeltető Intelligens Régió Kft. ügyvezető igazgatója a minap Békéscsabán, a megyeházán megtartott előadáson. — A Darik azoknak is teljes körű internetes megjelenést biztosít, akik nem rendelkeznek weboldallal, illetve a világhálón való megjelenésükre nem kívánnak jelentősebb összeget fordítani. Az előadáson külön fejezetet jelentett a Kamarai Kedvezmény Rendszer (KKR) és a Kamarai Szolgáltató Rendszer (KSZR). A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tavaly indította el a KKR és KSZR szolgáltatását, melyre rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott a Csongrád megyei tagvállalatok körében. A rendszerhez most csatlakozott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, így a tagvállalatok két megyében szolgáltathatnak egymás számára. (Hamarosan csatlakozik a rendszerhez a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is.) A tagoknak nem kell mást tenni, mint a www.bmkik.hu, illetve www.kamara.intelligensregio.hu rendszerbe beküldeni a vállalat kec vezményének megnevezését és mért( Fehér Éva, az Intelligens Régió Kft. ügyvezető igazgatója az internetes kedvezmény rendszerről is tájékoztatta a megjelent kamarai tagokat a békéscsabai előadáson. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Adatlapok a kamaránál Tóth Zsolt, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára elmondta: a regionális Kamarai Kedvezmény Rendszerbe és a regionális Kamarai Szolgáltatói Rendszerbe jelentkezéshez is biztosítanak tagjaiknak adatlapokat a kamara békéscsabai központjában, az ügyfélszolgálatnál. Akik az adatbázisokba a vállalkozásukról bővebb leírást, képet is szeretnének betenni, ennek módjáról is tájékoztatást kapnak. A KKR-ben és “a KSZR-ben megjelenő jellemző adatok egy-egy vállalkozásról: név, szerepel-e a KKR-ben és/vagy a KSZR-ben, telephely, elérhetőség (cím, telefon, e-mail, internet), fő és jellemző tevékenység (TEÁOR), rövid leírás a vállalkozásról, a tevékenységről, a szolgáltatásról, a termékekről. Megadható a vállalkozáshoz kapcsolódó csatolt dokumentum, kép, a kedvezmény leírása, időszaka. A BMKIK tagvállalatai az Intelligens Régió—Darik portálon — www.darik,www.intelligensregio.hu — a Vállalkozások menüpont alatt teljes egészében megtalálhatók. A Darik és az Intelligens Régió Kft. a portál adta előnyöket azzal kívánja megalapozni, hogy lerövidíti az interneten történő célzott keresés idejét, hiszen mindent egyszerre, egy helyen kínál. A Darik rendszerében a BMKIK tagvállalatainak adatai jelennek meg az alábbiak szerint: cégnév, cím, telefonszám, mailcím, webcím, első számú vezető neve, fő tevékenység megnevezése a TEÁOR alapján. NYEMCSOK LÁSZLÓ Verseny a Vajdában Szarvas Tizenhét csapat 51 versenyzője mérte össze tudását a nyolcadik alkalommal megrendezett Curie környezetés természetvédelmi területi emlékversenyen, melynek szervezését a szarvasi Vajda Péter Gimnázium és Szak- középiskola vállalta magára. A tudáspróbán a helyi gimnázium mellett a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Szarvas Város Általános Iskolájának diákjai, valamint egy kunszentmártoni iskola vett részt. Az első helyezést minden korcsoportban a vajdások érték el. Már valóban csak a határ a határ A statisztikai hivatal adatai szerint tavaly a külföldi turisták 1,3 milliárd forinttal kevesebbet költöttek Magyarországon, mint 2002-ben. A kiesés pótlását a szakemberek az üdülési csekktől várják — úgy tűnik, jogosan. Egy év alatt ugyanis négyszeresére nőtt az érdeklődés. A javulást az váltotta ki, hogy 2003. január 1-jétől az üdülési csekk teljes egészében adómentessé vált. Március 1-jétől pedig a hivatalos papírral akár vasúti költséget vagy buszjegyet fizethetünk. Békéscsaba Békés megyében a vállalatok egyre több üdülési csekket rendelnek. Tavaly 72 millió forint értékben vásároltak csekket a dolgozóknak. Ez több mint négyszerese a 2002-es 16 millió forintnak. A beváltóhelyeken is fellendült a forgalom. Az elmúlt évben 3,4 milliárd forintnyi csekket váltottak be, ebből 137 millió forintnyit Békés megyében.- Az üdülési csekk 2003. január 1-jé- től teljes egészében adó- és járulékmentes a mindenkori minimálbér összegéig, A szegények sem maradnak ki A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány március 1-jén pályázatot hirdetett. Ennek keretében olyan vállalkozások is támogatást kaphatnak az erre a célra elkülönített 400 millió forintos keretből, amelyek saját erőből nem tudják megoldani a dolgozók üdültetését. A nyugdíjasokra 100 millió forintot szánnak. Az 53 ezer forint alatti ellátással rendelkező idősek 30 ezer forint értékű üdülési csekket kaphatnak. kaphat üdülési csekket. A papír kérhető névre szólóan, de anonim módon is. Ilyenkor a nevesítés a rendelő cég kötelezettsége, mivel a csekk csak névre szólóan kerülhet forgalomba - hangsúlyozta Réti Ágnes. A Nemzeti Üdülési Szolgálat ügyvezető igazgatója elmondta: az üdülési csekk belföldi szállásra és ehhez kapcsolódóan igénybe vett, az elfogadóhely által nyújtott egvéb szolgáltatások, például étkezés, gyógykezelés, belföldi, utazási, irodai programok fedezetéül szolgál. Idén újdonságként üdülési célú belföldi, távolsági tömegközlekedés ellenértékének kifizetésére is használható a Volánbusz Rt., a Balatoni Hajózási Rt., március 16- ától pedig a MÁV és a Győr- Sopron-ebenfurti Vasút Rt. kijelölt pénztáraiban. FEKETE G. KATA Emlékhelyek Békésszentandráson Békésszentandrás jeles történelmi évfordulóihoz kapcsolódva több emlékhely kialakítását is tervezi a tavaly nyáron alakult Jubileumi Emlékbizottság. A valamikori Kálvária téren — a jelenlegi gázcseretelep helyén — a település beiktatásának 675. évfordulója tiszteletére szeretnének emlékhelyet létesíteni. A három oldalról nyitott épület főfalán a nagyközség főbb történelmi eseményeinek képi megjelenítését csodálhatnák meg az arra járók. A ldvitelezéshez pályázatokon kívánnak forrásokat szerezni. A másik emlékhely tervezett helyszíne a Darabos utcai református templom melletti üres telek egy része, melyet emlékparkká alakítanának. A parkban emlékmű felállítását tervezik, mely a Békésszentandrást 285 évvel ezelőtt újra benépesítő kábái reformátusoknak állítana emléket. Az emlékpark avatásának tervezett időpontja szeptember 19., az újratelepí- tés napja. _____________________________la El lenőrzés a sarkadi óvodákban Sarkad önkormányzata óvodáinak vezetője, Szabó Ágnes felkérésére az Országos Közoktatási Intézmény tudományos főmunkatársa, az Óvodai Élet főszerkesztője, Villányi Györgyné végez átfogó szakmai ellenőrzést a sarkadi óvodákban. A közoktatási szakértő két és fél hónapos vizsgálódásának célja a helyi nevelési program alapján folyó munka hatékonyságának felmérése, a minőségi munkavégzés tartalmi jellemzőinek feltárása, illetve a szükséges dokumentumrendszerek meglétének és működést segítő tartalmának ellenőrzése. Az ellenőrzés elvégzésére felkért országos szaktekintély az intézmény működési feltételeinek elemzése mellett a szervezeti kultúra, valamint a külső, belső kapcsolatok jellemzőiről is szót ejt összegzésében. __________________ej. In kubátorház nélkül Tótkomlós Mezőhegyesről Tótkomlósra, a Rózsa Fürdő Kft. egyik helyiségébe költözik a turinform iroda. A város vállalta az áttelepítéssel és a működtetéssel járó költségeket. A polgármesteri hivatal pályázat-előkészítő csoportja, a turinform iroda munkatársai,# Kommunális és Környezetvédelmi Kht., valamint a Rózsa Fürdő Kft. ügyvezetői szoros együttműködése szükséges ahhoz, hogy az inkubátorház megteremtéséig a város vállalkozóinak, gazdasági társaságainak a szükséges segítséget meg tudják adni - hangzott el a legutóbbi testületi ülésen, ahol az inkubátorház kialakításával kapcsolatban felmerült egy biztató lehetőség, ám később a munkaügyi központ a három helyett csupán egy fő beiskolázását vállalta az európai uniós pályázatok készítői számára szervezendő továbbképzésben^___________________CS. I. Na gyszénási fedezet A polgármesteri hivatal köztisztviselői részére megállapítható illetmény-kiegészítésről a tavaly októberi ülésén tárgyalt a nagyszénási képviselő- testület. Akkor olyan döntés született, hogy 2004. január elsejétől a hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók illetmény-kiegészítéséről legkésőbb a 2004. évi költségvetés elfogadásakor határoznak. A legutóbbi ülésen napirendre került a téma. A testület elfogadta az előterjesztést: a hivatal valamennyi köztisztviselője és ügykezelője az alapilletménye 5 százalékának megfelelő kiegészítésre legyen jogosult július elsejétől. A költségvetés egyébként az önkormányzat minden intézményénél tartalmazza a nyártól bevezetésre kerülő béremelést, így a fedezet biztosíBagzanak és elszaporodnak Kétmillió macska kóborol az utcákon A Magyar Állatorvosi Kamara ötödik éve hirdeti meg tavasz- szal a macskák ivartalanítá- sát. A megyében sok állatkórház csatlakozik a március közepétől április derekáig tartó kezdeményezéshez. Az akciótól többek között a kóbor, szenvedő állatok számának csökkenését várják a szakemberek. A legóvatosabb feltételezések szerint is 2—4 millió gazdátlan macska él az országban. Békéscsaba A macskák bagzása mindenkinek kellemetlen időszak. A gazdák attól félnek, hogy elcsavarognak a kandúrok, a nőstény cicák tulajdonosai a nem várt alom miatt aggódnak. Az sem marad ki a problémából, akiknek se kutyája, se macskája: a jellegzetes nyávogásra sokan riadnak fel a legszebb álmukból. A probléma mégsem csupán ez, hanem a kóbor állatok elszaporodása. Hazánkban 2-4 millió gazdátlan macska él. Éppen ezért a Magyar Állatorvosi Kamara immár hagyományosan meghirdeti a cicák ivartalanítási kampányát. Ilyenkor a szokásos árnál húsz százalékkal olcsóbban végzik el a műtétet az állatorvosok. Budapesten akciós áron 12-14 ezer forintért távolítják el a nőstények méhét, 5-8 ezer forint a kandúrok herélése. Békéscsabán mindkét műtét 5-7 ezer forint. Dr. Németh András, a megyei állatorvosi kamara tagja elmondta, a macskákat nyolc hónapos kortól lehet operáltatni. A beavatkozás néhány percet vesz igénybe. _____________F.O.K. A vízterhelési díjról Orosháza Kíváncsian várja az orosházi közvélemény, milyen döntés születik a vízterhelési díjjal kapcsolatban. A március 12-én 9 órakor kezdődő testületi ülésen erről is születhet döntés, merthogy ezt a témát is napirendjére tűzte a város képviselő-testülete. A településrendezési tervek mellett a bölcsőde működéséről is vitáznak majd a városatyák. A kórház 2004. évi céltámogatással megvalósuló gép-műszerbe- szerzése, a német kisebbségi önkormányzattal kötendő együttműködési megállapodás, valamint a József Attila Általános Iskola idei évi hitelpályázati támogatása is a nyílt ülésen kerül napirendre. Zárt ülésen a városi kitüntetésekről, a behajthatatlan hátralékokról, az önkormányzati lakások bérbeadásáról lesz szól. ___________ CS. I. Kötegyán Község Önkormányzata a Kötegyán, Kossuth u. 32. sz. alatt lévő, emelt szintű ellátást nyújtó, bentlakásos idősek otthonába belépők jelentkezését várja. Érdeklődni: (66) 278-531. hajnali kézbesítésére MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK. Olyan korán kelő, pontos, megbízható jelentkezőket várunk, akik naponta eljuttatják az újságot az előfizetőknek, beszedik az előfizetési dijat és új előfizetőket szemeznek. Jelentkezni lehet a Békés Meg)’ei Hírlap ügynökségén hétköznapokon a 06 (30) 619-1850-es telefonszámon. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyula Város Önkormányzata hasznosításra kiajánlja az alábbi ingatlanokat Cím_____________________Hrsz. ________nű________Megtekinthető Gy ula, Temesvári út 9083/3 8580 folyamatosan Gyula, Temesvári út 9083/5 8419 folyamatosan Az ingatlanok kikiáltási ára: 3000 Ft/m2+áfa. A hasznosítási jog megszerzése az alábbi feltételekkel történhet: • a rendezési tervnek megfelelő funkció és beépítés. Előnyt élvez az a pályázó, aki mindkét ingatlan hasznosítására ajánlatot tesz. A HASZNOSÍTÁSI AJÁNLAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE: Gyula Város Polgármesteri Hivatala mérnöki és környezetgazdálkodási osztály, 5700 Gyula, Petőfi tér 3. MÓDJA: zárt borítékban, „Paradicsom” jeligére. FELTÉTELE: a „Pályázati dokumentáció” átvétele. HATÁRIDEJE: 2004. március 26„ 13.00 óra. Információ kérhető: Gyula Város Polgármesteri Hivatala mérnöki és környezetgazdálkodási osztály, Kocsisné Zanócz Margit, (66) 362-155/235. / ) két. Ezenkívül lehetőség van a kedvezményrendszer többszöri megjelenítésére, állandó, illetve időszakos kedvezmények feltüntetésére. vagyis most 53 ezer forintig. így egy kétgyermekes család a szülők munkáltatójától akár 212 ezer forint értékben is