Békés Megyei Hírlap, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-25 / 47. szám

10. OLDAL - 2004. FEBRUÁR 25., SZERDA KÉK _____TÜKÖR ÜG YELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Brutális feleség Súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást egy 51 éves berkeszi asszony ellen a Kisvárdai Rendőrkapitányság. A nő közös lakásukban szóvál­tást követően többször meg­ütötte és megrugdosta férjét. A férfinak eltört a keze, és agy­rázkódást szenvedett, europress Álarcos támadó Kiraboltak egy 46 éves asz- szonyt Komódiban. Az egyedül élő nőre lakásában támadt rá egy arcát ruhával eltakaró férfi. A rabló azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem ad neki pénzt. A rémült nő kivett a pénztárcá­jából kétezer forintot, és a mo­biltelefonjával együtt odaadta a férfinak. A nőnek sikerült le­rántani a támadó álarcát, így a személyleírás alapján pár óra alatt elfogták a helyi gyanúsí­tottat. EUROPRESS Kifosztott lokál Három ismeretlen fiatalember kirabolt egy szórakozóhelyet Budapesten, a Tétényi úton. A 19 éves alkalmazottat bántal­mazták, majd a kilencszázezer forintnyi bevételt és áldozatuk mobiltelefonját magukhoz vé­ve, elmenekültek, europress Enyveskezű nők Feljelentést tett egy férfi, akit négy nő lopott meg Tisza- vasváriban. A 78 éves áldozat éppen hazafelé sétált, amikor általa ismeretlen nők közrefog­ták, majd egyikük elemelte a zsebéből a tárcáját, benne 40 ezer forinttal. A tolvajokat még keresik, europress Napi játék — 3. Aki mind az öt, hétfőtől pénte-6 iR kig tartó kérdé-«t JÉ síinkre helyesen^L^Jp válaszol, öt napra és négy személyre szóló szállást nyerhet a mecsek- nádasdi Aranypatkó Lovas­panzióba. Mivel Mecseknádasd Pécs közelében található, a mai megfejtésünk is Baranya me­gyéhez kötődik. A Pécs belvárosában talál­ható templomot Gázi Kászim, későbbi budai pasa építtette az egykori Szent Bertalan-temp- lom helyén, 1543-46 között. A török kiűzése után a jezsui­ták kapták meg és alakították át az épületet. A templomban a szenteltvíztartói török mos­dómedencék voltak. Melyik, ma is álló épületről van szó? A megfejtéseket egy képes­lapra összegyűjtve küldjék el szerkesztőségünkbe! KAMION AZ ÁROKBAN. Árokba borult egy kamion a 4-es főút hajdúszoboszlói szakaszán. A műszaki mentés miatt teljes szélességében lezárták az útszakaszt, a forgalom csak kora estére állt helyre. A bal­eset a főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakaszán, a keleti lehajtónál történt. A rendőrség tájékoztatása sze­rint személyi sérülés nem történt. A mentést nehezítette, hogy a kamion teljes rakományát át kellett ra­kodni. A mentés ideje alatt a gépjárművek Hajdúszoboszló belterületén keresztül közlekedtek rendőri irányítás mellett.__________________________________________________________________fotó: hajdú-bihari napló A belügyminiszter, mint tanú Lamperth Mónika visszautasította Kulcsár Attila állításait A Bácskai-perben kedden Lamperth Mónika kijelentette, hogy a törvény szerint a maffiaellenes központ vezetője nem végez­het operatív munkát. A belügyminisztert tanúként hallgatták meg a Kulcsár-üggyel kapcsolatban bűnpártolással vádolt Bácskai János dandártábornok perében a Fővárosi Bíróságon. Budapest Lamperth Mónika elmondta: Bácskai János tavaly június 27-én találkozott vele és jelezte, hogy Kulcsár Attila szerint a Pannon- plasttal kapcsolatos iratok tűnhet­nek el, és erről jelentést tett az ORFK-nak. Bácskai János azt is mondta Lamperth Mónikának, hogy annak férje - Kulcsár Attila szerint - belekeveredett a Pan- nonplast ügybe. Ezt Lamperth Mónika határozottan visszautasí­totta és közölte, hogy férjének a K&H Equities-szel kötött szerző­dése munkajogi perek vitelére szólt. Lamperth Mónika elmond­ta: Bácskai János őt - Kulcsár kap­csán - nem tájékoztatta arról, hogy bűncselekmény alapos gya­núját alátámasztó információ bir­tokában van. Kodela László, a Mi­niszterelnöki Hivatal korábbi sze­mélyzeti vezetője, helyettes ál­lamtitkára, a keddi tárgyaláson ta­núként elmondta: 1998-ban is­merte meg Kulcsár Attilát, találko­zóját „vadul fotózta” a nemzetbiz­tonság. Egy ízben pedig Kodela László jelen volt, amikor Kulcsár Attüa Bácskai Jánossal beszélt te­lefonon. Kulcsár Attila a katonai ügyé­szek kérdéseinek többségére - te­kintettel arra a jogára, hogy magát nem köteles bűncselekménnyel vádolni - nem válaszolt. Titokzatos aláírás-bélyegző A rendőrség elismerte: nem Bitvai Miklós írta alá közvetlenül azokat az az átutalási megbízásokat, amelyek miatt sikkasz­tással vádolják az Állami Autópálya-kezelő volt vezetőjét. Budapest A Bitvai Miklós aláírásáról ké­szült szakértői vizsgálat már de­cember végére elkészült, a bíró­ság ennek ellenére hosszabbította meg a gyanúsított előzetes letar­tóztatását február 29-ig - fogal­mazott Papp Csaba alezredes. Hozzátette: az, hogy nem közvet­lenül az Állami Autópálya-kezelő Rt. volt ügyvezetőjének aláírása szerepel azokon az átutalási meg­bízásokon, amelyekkel 4 milliárd 20 millió forintot juttattak a K&H Bank számlájára, az nem azt je­lenti, hogy Bitvai nem tudott a tranzakcióról. A rendőrség elismerte: a doku­mentumokon gumi pecsétnyo­móval készült aláírások vannak. Azt az iratot egyelőre nem talál­ták meg a hatóságok, amelyről a szignó negatívja készült. A gaz­dasági társaság rendelt Bitvai alá­írásáról egy pecsétnyomót, ám azt soha nem használták. A ha­mis átutalási megbízásokon talál­ható nyomatok bélyegzőjét egye­lőre nem lehet tudni, ki rendelte, és hogy hol van. A hatóságok azt is vizsgálják, milyen belső szabá­lyok vonatkoztak a cégnél arra, hogy mit lehet „aláírni” bélyegző­vel, és mit nem. Papp Csaba beszámolt arról is, hogy március végéig újabb nyo­mozati tervet készítettek a bró­kerbotrányban. Kiemelte: nem terveznek újabb gyanúsítotti ki­Kulcsárt zsarolhatták Nem nyomoz a rendőrség Kul­csár Attila megzsarolása ügyé­ben, eddig ugyanis nem merült fel olyan adat, miszerint az álbró­kertől valaki pénzt követelt volna. Sajtóértesülések szerint a bró­kerbotrány fő gyanúsítottját 80 millió forinttal zsarolta meg egyik ügyfele, akinek szintén a taxiso­főr szállította le az összeget. hallgatásokat, de ez nem jelenti azt, hogy egy hónap elteltével ne neveznének meg újabb gyanúsí­tottakat. Az alezredes korábban utalt arra, hogy azok között a Kul­csár-ügyfelek között, akiknek a brókerbotrány legutóbb meggya­núsított taxisofőrje különböző pénzösszegeket szállított, szintén lehetnek gyanúsítottak. NAGY ESZTER DÓRA SMS; (30) 4061-110 EMELTDÍJAS SMS: (90) 635-135; A szöveget így kezdje; BMH Délután 4 óra, Csaba, Irányi—Luther sarok. A káosz szó új értelmet kap. Röhej, hogy még gyalog is alig lehet közlekedni. Tegyenek valamit az ille- tékesek! Csontos__________________ Politika. Áder Jánost bírálók! A politi­kai körökben nagyon kevés az idősebb. Tiszteletre méltónak is kell lenni. * Medgyessy Péter országértékelése üres közhelyek halmaza volt. Útmutatást nem adott a jövőt illetően. Komolyan le­het venni a szavait, szakértelmét? Mr. X * Az EU igenis elítélte a Medgyessy— Kovács blöfföket, a demokrácia marad­ványainak kiirtásával egyenértékűnek ítélték! Ugyanakkor rendőrségi „ellen­őrzések” történnek a létükért tüntető gazdák ellen! Kommandós rendőrál­lamokban nincs demokrácia! Szép las­san, de biztosan süllyedünk vissza a jól megtapasztalt diktatúrába jeles jelenle­gi „vezetőink” jóvoltából! =Ja= Mezőgazdaság. A gazdáknak igazuk van. Nem Budapesten kéne 300 méter­re kiadni ki tudja hány milliárdot, ha­nem a gazdaságot rendbe hozni. Min­denre van pénz, csak amire kéne, arra nem! Én * Hogy tervezzen jövőt úgy a paraszt, ha egy tehén vemhességi ideje alatt az FM háromszor változtat — egy­oldalúan — a „játékszabályokon” a ter­melő rovására? kertes * Miniszterelnö­künk megtalálta a legújabb bűnbakot, akik miatt az ország még nagyobb rom­lásba dől: a gazdákat. Pedig ők nem jár­nak síelni, nyaralni, bezzeg akik rajtuk élősködnek, és még gőgösen le is nézik őket! Csak egy napot kellene a földeken, az állatok körül dol­gozniuk, meghalnának! Egy nem gazda * Polgármester úr! Önt nem érdekli a csabai gaz­dák problémája? Ön nemcsák az SZDSZ-t képviseli, a gazdá­kat is! * Igaza van „vali”-nak. Minek minden gazdának tíz­milliós traktor, úgysem tudja kihasználni. Az álló gép nem hoz hasznot, csak viszi az álla­milag támogatott hiteleket. Lo­vas * „Vali”! Vajon kikből let­tek a kényszervállalkozók? Ki a felelős? Zsuzsi * Karsai kinyitotta a száját. Kár volt. * Kertesnek! Sajnos a bajba került ember már az „okoskodónak” is hisz. Corel * A Fidesz agrártagozatának ve­zetője — korábban kisgazda — most megvilágosodott. Most tudja, mit kel­lett volna tenni pártja uralma idején! Ennyit a politikamentességről és a hite­lességről! API Kondoroson áprilistól a szemétszállí­tást vállalkozóval oldják meg. Remél­jük, csökkenn a kommunális adó, ami városokban 4000 forint, Kondo­roson 7000 forint! KRESZ. Kedves Lux! Egy kicsit lema­radtál. A taxis csak reagált az üzene­temre, nem vele történt az incidens. Szerinted a hölgyet, aki „elfelejtett” le­fordulni, mi jogosította fel arra, hogy végighajtson egy kereszteződésen a ki­tett irányjelzőjével anél­kül, hogy lekanyarodjon bármerre is? Megadtam volna neki az elsőbbséget, ha nem jelez irányváltoz­tatást. Ki tudja, mióta je­lezte irányváltoztatási szándékát? Fehér Fiat * Lux! Mióta vezetsz? Ha ke­reszteződés előtt rakod ki az irányjelzőt, kutya köte­lességed ott lekanyarodni. Az adott helyen a megállás egyébként is tilos a kereszteződés és a gyalogátkelőhely közelsége miatt. G. G. (Zárjuk le a té­mát, mielőtt még jobban belebonyo­lódtok! — A szerk.) Homoszexualitás. Kedves meleg fiú, 25 éve végeztem, a homoszexualitást még akkor is betegségnek tanultuk, minden kriminál vonzalmával együtt. Inkább gyógyíttasd magad! * Aki a másik nemhez vonzódik, nem azért teszi, hogy elfogadják vagy sem. Ezt a „tulajdonságot” a génjeikben hordoz­zák. Időbe kerül, amíg felismerik és feldolgozzák. Ha elfogadjuk, helye­sen cselekszünk. Verus * A homosze­xualitás valóban nem betegség, de még nem is egyszerű másság. Ha jól tudom, a Teremtő „kezdetben férfiú­vá és asszonnyá teremté őket...” JOE Csabaszabadi lakosoknak! Kicsit ma­gunkba kéne szállni, a nagyvárosok­ban nincs ennyi cirkusz, mint itt — szégyen. Hajrá, Szabadi, vágjuk csak a fát magunk alatt. Összetartás — ez a fogalom itt nem ismert! Andrew Szörnyű pusztítást végeztek a falfir- kálók hétvégén Békéscsaba belváro­sában. Kell ez nekünk?! Mezőkovácsháza, művelődési házi büfé. Ami jó, meg kell szüntetni? Mi­ért? Sok pénzt fizetünk a súlyadóra, az utak állapota undorító. Hajrá, unió! Egy autós Egy esztergályost kellene megkér­dezni. Határ út Emeltdíjas sms 160/60/24 éves fiú megismerkedne csinos, kedves őszinte, korban hoz- záillő lánnyal! T.: 70/518-7022 Himalája perzsa cicát keresek vőle- génynek. T.: 20/451-1218 __________ A Szegedi ítélőtábla hétfőn 30 ezer forint havi járadékot ítélt meg annak a négyéves békési kisfiúnak, akinek a törött lá­bát 2002 áprilisában rosszul kezelték a békéscsabai kór­házban, s ez maradandó fo­gyatékosságot okozott a gyer­meknek. A szülők nem vagyo­ni kártérítési igényének meg­állapításához új eljárás le­folytatására kötelezték a me­gyei bíróságot. Szeged A Magyar Távirati Iroda jelentet­te, a szülők vagyoni kártérítés­ként 300 ezer forintot kapnak, a 9,5 millió forint nem vagyoni kár­térítési igényük megállapításá­hoz pedig új eljárás lefolytatására kötelezte a táblabíróság a polgári perben első fokon eljáró Békés Megyei Bíróságot. Az ítélőtábla részben helyben­hagyta, részben megváltoztatta a megyei bíróság ez év januári döntését. Az első fokú bíróság a gyermeknek járó havi járadék összegét 15 ezer forintban hatá­rozta meg, a szülőknek pedig a kért 500 ezer forint helyett 300 ezer forint vagyoni, és 9,5 millió forint helyett 700 ezer forint nem vagyoni kártérítést állapított meg. A szegedi tárgyaláson elhang­zott, hogy a kisfiú futás közben elesett és jobb oldali zárt comb­csonttörést szenvedett. A vizsgá­lat szerint az orvos otthonról be­vitetett magas szárú cipőjén rög­zítve alkalmazott húzó kezelést a gyermeken, s a cipőt csak a hato­dik napon vették le, amikor más­fajta kezelésre tértek át. Addigra azonban a kisfiú lábának a cipő­ben lévő részén lágyrészek hal­tak és fertőződtek el, s hosszú ke­zelés után sem gyógyultak meg teljesen. A szülők szerint a kórházban nem a legnagyobb gondosság­gal gyógykezelték a kisgyerme­ket, ezért polgári pert indítottak az egészségügyi intézmény el­len. Ugyanakkor büntetőeljárást indított a Gyulai Rendőrkapi­tányság a gyermeket kezelő or­vosok ellen, mert szakértői véle­mények szerint megsértették a foglalkozás szabályait, ezzel maradandó fogyatékosságot okoztak a kisfiúnak. Az eljárás még tart. Dr. Ábrahám László, a család ügyvédje lapunknak elmondta, a táblabíróság határozata alapján a havi 30 ezer forint járandóság a kereset benyújtásától számított időszakra is jár, ami 660 ezer fo­rintot tesz ki. A megyei bírósá­gon azt kívánják bizonyítani, hogy a történtekkel az egészsé­ges családban éléshez való alkot­mányos alapjoga sérült meg a szülőknek.- Soha nem történt volna meg az orvosok feljelentése, ha a kór­ház elismeri, hogy hibázott és jel­zi a biztosítónak, hogy fizessék meg a kártérítést. A szülők azt akarták, legalább mondják azt, hogy sajnáljuk a történteket - nyilatkozta munkatársunknak dr. Ábrahám László. Lapunk megkereste dr. Bagdi Lászlót, a kórház jogi képviselő­jét, aki jelezte, később kifejti vé­leményét ez ügyben lapunk ha­sábjain. POCSAJI RICHÁRD Békéscsabai autószalonba keresünk az alábbi munkakörökbe munkatársakat: ügyvezető igazgató feltételek: felsőfokú kereskedelmi végzettség, szakmai és vezetői gyakorlat, műhelyvezetőt feltételek: felsőfokú végzettség, szakmai és vezetői gyakorlat, gépkocsi-értékesítőt feltételek: minimum középfokú kereskedelmi végzettség, szakmi gyakorlat. Minden munkakörhöz alapfeltétel a B kategóriás jogosítvány, kezelői szintű számítógépes ismeretek, jó tárgyaló és kommunikációs készség. jelentkezést fényképes, fizetési igénnyel ellátott szakmai önéletrajz»], munkakör megjelölésével a hirdetőbe kérjük leadni legkésőbb 2004.03.05-ig „GÉPJÁRMŰ" jeligére. önéletrajzokat nem áll módunkban visszaküldeni! NINCS SZAKKÉPESÍTÉSE? VESZÉLYBEN A MEGÉLHETÉSE? Alapom meg jövőjét, tanuljon a KISOSZ-nál! Sikerszakmák a kereskedelemben és a vendéglátásban! BÉKÉSCSABÁN INDULÓ TANFOLYAMOK VIRÁGKÖTŐ 2004. március 9. KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ, VENDÉGLÁTÓÜZLET-VEZETŐ, ABC-ELADÓ ÉS GYORSÉTKEZTETÉSI ELADÓ. Ne utazzon, válassza a lakóhelyéhez legközelebbit! >- BÉKÉSCSABÁN 2004. február 24. >- OROSHÁZÁN 2004. március 3. >- MEZŐKOVÁCSHÁZÁN 2004. március 3. >- GYULÁN 2004. március 4. SZARVASON 2004. március 22. SZARVASON számítógépkezelő, -használó tanfolyam indul 2004. március 22-én. BÉKÉSCSABÁN SZERVEZÉS ALATT! Ingatlankezelő-, társasházkezeiö-, mixer-, lakberendező ékszer-műtárgy becsüs, számítógép-kezelő, -használó-, ingatlanközvetítő- (értékbecslő-) tanfolyamok. Részletfizetési lehetőség! Adókedvezmény igénybe vehető! Államilag elismert, szakképesítést nyújtó képzések! OKEV-szám: 06-0173-02, FAT-szám: AL-0181. ’áfásokról és más fontos tudnivalókról felvilágosítás: Békéscsaba, Dr. Becsey O. u. 4/1.-997, (66) 327-193, (66) 451-741, (30) 9354-371. t il: bmkisosz@bekes.hungary.net I l < / Járadék a kisfiúnak Műhibaper: új eljárás a 9,5 milliós kártérítés miatt

Next

/
Thumbnails
Contents