Békés Megyei Hírlap, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-19 / 42. szám
4. OLDAL — 2004. FEBRUÁR 19., CSÜTÖRTÖK RIPORT A hivatásos lánglovagok segítői Önkéntes tűzoltók: együttes harc a,,vörös kakas”pusztítása ellen Battonyán hivatásos tűzoltóság nem működik, az önkéntes mozgalom azonban már több mint száz évre tekint vissza. A Batto- nyai Önkéntes Tűzoltó Egyesületet 1900-ban alapították a helybéliek, aminek az utódok azóta is őrzik a „lángját”. Az önkéntesek a napokban értékelték az elmúlt esztendőt. Battonya Az önkéntes tűzoltóság a polgármesteri hivatal udvarán található. Épületrészük készenléti helyiségből, ügyeleti szobából és két szerkocsiállásos garázsból áll. A polgármesteri hivatal épületéhez egy torony is tartozik, ami néhány évtizeddel korábban még tűzjelző toronyként funkcionált. Onnan fentről jó időben még a világosi hegyeket is látni lehet.- Egyesületünk a harmincas- negyvenes években élte virágkorát, akkor elődeink hivatásosként dolgoztak, majd a második világháború után változott a helyzet. Az egyesületet 1995-ben szerveztük újjá, azóta ismét folyamatosan működünk, eleinte szakaszos ügyeleti szolgálattal, 1998-tól pedig folyamatosan, 24 órában — tudtuk meg Bognár Tibortól, a szervezet elnökétől. Az egyesület, frankfurti kapcsolat révén, két gépjárműhöz jutott, egy műszaki mentéshez használható kisteherautóhoz és egy gépjárműfecskendőhöz, amit pályázati forrás segítségével felújíttattak. A kisebb gépjárművet eladták, helyette a mezőkovácsházi tűzoltóságtól egy gépjárműfecskendőt vásároltak. Fejlesztették az ügyeleti szolgálatot is, az irányítást rádiórendszerrel oldják meg, amivel az országos hálózatba is be tudnak kapcsolódni. A 21 önkéntes tűzoltó közül 16-an negyvenórás alapfokú tűzoltóképzésen is részt vettek. Míg több egyesület utánpótlási gondokkal küzd, addig a battonyaiak 90 százaléka aktív korú, köztük sok a fiatal. Az önkéntesek szabadidejüket áldozzák a település nyugalmáért. Akik dolgoznak, munkaidőn túl vállalnak szolgálatot. Bevetésre készülődnek. Képünkön Káli Károly és Baráth Zoltán, a Battonyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Az egyesületi tagok közül többer munkanélküliek, ők hadra foghatób bak. Az év tűzoltója A Battonyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elsőként idén jutalmazta meg a kiemelkedő munkát végző tagjait. Az éves közgyűlésen négyen vehettek át emléktárgyat: Káli Károly, Sós Csaba, Mós Pál, Pelyva Ferenc. Az év tűzoltója címet pedig Bartucz András érdemelte ki. A 72 éves Mós Páltól elbúcsúztak önkéntes társai, aki korára való tekintettel kérte felmentését a további szolgálattétel alól. — Tavaly 52 eseménynél vettünk részt. Az esetek többsége tarlótűz volt. A helyi tüzek mellett egyesületünket öt alkalommal a környező településekre is riasztották. A mi feladáséként a helyszínre — mondta Bognár Tibor. A battonyai egyesületet az önkormányzat tavaly az épület rezsiköltségének átvállalásával és 200 ezer forinttal támogatta, amiből az ügyeleti szobát és előterét újították fel, a kivitelezést önerőből oldották meg. Fejlesztették a technikai hátteret is. Pályázati forrás segítségével két felújított légzőkészüléket vásároltak, felújíttatták az egyik fecskendőt, ami így lehetővé teszi a gyors beavatkozást. Az egyesület vezetője elmondta, idén további fejlesztéseket terveznek, szintén pályázati forrásokból, illetve a helyi szervezetek segítségével. Szükséges még három légzőkészülék, illetve tartalék palackok vásárlása. A hatékony segítségnyújtás érdekében tanfolyamok szervezését is tervezik. Újjászervezik az ifjúsági tűzoltócsapatokat is. . KOVÁCS ERIKA Megkérdeztük olvasóinkat Vannak csellengő gyerekek? Fosztó Krisztián, orosházi polgárőr: - Az orosházi fiatalok kisebb társaságba, majd nagyobb csapatokba verődve járják az éjszakát, céltalanul. És ez a baj! Nincs alternatívájuk, a tanácstalanság rossz irányba tereli őket. A szórakozásra nem találnak megfelelő helyet, sokszor otthon nem érzik jól magukat, éjjel megszöknek a szülői házból. A polgárőri szolgálat ideje alatt előfordul, hogy hajnalban még az utcán csellengő 12 évesekkel találkozunk. Senkinek nem hiányoznak. Dr. Petróczy Gábor, orosházi szak- referens: — Csellengők Orosházán is vannak, s hogy miért? Mert rosszul szeretjük fiataljainkat. Mert nem kínálunk nekik személyre szabott, feszültséglevezető tevékenységet. Ha ezzel a problémával találkozunk, ha látjuk őket magányosan vagy társasággal kóborolni, szemérmesen félrefordulunk, ahelyett, hogy bizalmukat megnyerve segítenénk abban, hogy önállóan gondolkodva, pozitív elfoglaltságot találjanak maguknak. Greksza Lászlóné, csorvási minőségbiztosítási előadó: — A kis közösségben ismerjük egymást, ennek ellenére vannak gyermekek, akik meglépnek otthonról. Különösen jellemző ez a bizonyítványosztás idején, a serdülőkor kezdetén. Az identitászavarokkal küzdő fiatalok nincsenek könnyű helyzetben. Ha kikerülnek ebből a falusi, biztonságos környezetből, a nagyvárosi kortársaik mellett szenvednek a kisebbrendűségi érzéstől. Meg akarnak felelni, sajnos nem a tanulásban és a jó dolgokban vetélkednek. Szabó Anna, békési pszichológus: — A családi hatások döntőek. A békési nevelési tanácsadóban kevés ilyen esettel találkozunk, aki hozzánk kerül, annak pszichés problémái vannak. Két megközelítése van ennek a gondnak, egyrészt a gyermek személyiségfejlődéséből adódó sajátosságok, másrészről egy esetleges krízishelyzet az, ami kiválthatja. Általában a serdülőknél tapasztalható a csellengés, az iskola- kerülés. A probléma megoldásához természetesen segítséget nyújtunk az egyénnek, a családnak. CSETE ILONA ________________________________________D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Mé rték tanulóikat A Kiss Árpád Országos Közoktatási és Szolgáltató Intézmény Értékelési Központja, az Oktatási Minisztérium és az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont megbízásából 2001 őszén országos kompetenciamérésben vett részt a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. ?• Tótkomlós A mérés második részét 2003 tavaszán végezték el, így a tanulói teljesítmények változása követhető volt. Mindkét alkalommal a diákok olvasási, szövegértési képességét és matematikai tudását vizsgálták, az értékelők kíváncsiak voltak, a tanulók képesek-e az életben is hasznosítani tudásukat, azt képesek-e alkalmazni és további ismeretszerzésre felhasználni. A mérés tehát nem a tantervi követelményekre alapozott, inkább arra, hogy a diákok mennyire képesek a valódi problémákat, helyzeteket megoldani. Információink szerint az iskolai jelentés alapján a szlovák iskolának a sorrendben elfoglalt helye, a tavalyi évhez képest, nem változott. ________ __ _ _ (CS) Környezetminőségi fejlesztések Az ütemezett és szakszerű környezetvédelmi megvalósításokhoz Békésen is elengedhetetlen egy úgynevezett zöldfelületi koncepció kialakítása. Békés A fásítási tervnek meg kell határoznia egy körülbelül tíz évre szóló telepítési, felújítási program szakmai alapjait és területi, időrendi ütemeit, forrásait, figyelmet fordítva a városi sorfák szükség szerinti cseréire, valamint a játszóterek felülvizsgálatára. Fontos cél Békésen a közlekedési rendszer fejlesztése, valamint az utak további portalanítása. A város jelenlegi környezetminőségi helyzetének megítéléséhez, az egyes beavatkozások hatásainak nyomon követéséhez, illetve az intézkedések hatékonyságának ellenőrzéséhez szükséges a környezet- védelmi ellenőrző, az úgynevezett monitoring rendszer kivitelezése és fejlesztése. Ez magában foglalja a levegőminőségi mérőhálózati rendszer bővítését, valamint a vízminőség-ellenőrző rendszer fejlesztését egy mintavételi hely kialakításával - olvasható Békés környezetvédelmi programjában, melyet a város képviselő-testüle- te a legutóbbi ülésen elfogadott, h. cs. Címzetes főjegyző lehet Fetser János, Orosháza polgármestere a legutóbbi testületi ülésen - egyéb munkáltatói jogköréből adódóan - dr. Hegedűs Mária jegyzőt a címzetes főjegyzői cím adományozására terjesztette fel. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény lehetőséget biztosít a tartósan kiemelkedő szakmai munkát végző jegyzőnek e cím adományozására.- Dr. Hegedűs Mária 1998. szeptember elseje óta kinevezett jegyző Orosházán, kiválóan alkalmas minősítéssel rendelkezik, és személyes megítélésem szerint átlag feletti eredményességgel, kiemelkedő szakmai hozzáértéssel és igényességgel látja el feladatát — indokolta a felterjesztést a polgármester. A képviselő-testület megszavazta a címzetes főjegyzői cím adományozásáról szóló határozatot. cs. i. Kishírek Békés megyéből ALMÁSKAMARÁS. (1) Az almáska- marási önkormányzat, a helyi német kisebbségi önkormányzattal egyetértésben, döntött arról, hogy idén a Békés megyében élő németek kulturális napját Almáskamaráson rendezzék meg. A megyei szervekkel és az érintett településekkel egyeztetve a kulturális nap időpontját szeptember 25- ére tűzték ki. BÉKÉS, (a) A városvezetés úgy döntött, hogy a több háztartásban jelenleg használt, úgynevezett nyomott szennyvízmérő rendszert megváltoztatják, mivel kiderült, hogy ez a mérési megoldás manipulálható, így nem hiteles. BÉKÉS, (a) A Volán helyi járatainak növekvő igénybevétele miatt a város képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Volán vezetőivel tárgyalásokat kezdeményeznek a nyugdíjas-, illetve diákbérlet Békésen történő bevezetéséről. BÉKÉSCSABA, (s) Március elején megkezdődik Békéscsabán, a sétáló utca újabb szakaszának felújítása. Egy korábbi testületi döntés alapján azJrányi utcától a vasútállomás felé mintegy 150 méter hosszon készül el a díszburkolat, 48 millió forint értékben. BÉKÉSCSABA, (y) A Békéscsabai Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete szerint hamarosan macskamen- helyre is szükség lesz, mert a gazdik nem ivartalanítják cicáikat, és egyre több gazdátlan állat jelenik meg városszerte. Éppen ezért szorgalmazza az egyesület az ivartalanítási programot. BÉKÉSCSABA, (y) A városi önkormányzat ugyan hatályon kívül helyezte azt a rendeletet, amely szerint az Irányi utca 4—6 szám alatti, átmeneti otthonokban élőknek óvadékot kell fizetniük, de az óvadékfizetést megtagadó családok elleni per továbbra is folyik. Hét családot kilakoltatás fenyeget. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) Rendkívüli testületi ülésen, február 12-én elfogadta a képviselő-testület a település 2004. évi költségvetési tervét. Ennek alapján az idén csaknem 914 millió forintból gazdálkodhat a nagyközség, a forráshiány összege megközelíti a 120 milliót. CSABACSÜD. (j) Ebben az évben alig több mint 29 millió forintos helyi adóbevételre számít az önkormányzat. A legnagyobb adózó távozása miatt várhatóan jelentősen csökken az iparűzési adó. A gépjárműadóból 10 millió 800 ezer forintos, a termőföld bérbeadása utáni szja-ból 1 millió 90 ezer forintos, a kommunális adókból pedig 4 millió 700 ezer forintos bevételt remélnek. DOBOZ, (b) A dobozi képviselő-testület a költségvetési rendelet mellékletében foglaltaknak megfelelően 50 ezer forinttal támogatja a Dobozi Óvodákért Alapítványt. Százezer forintra számíthat a diákönkormányzat, míg 80 ezer forinttal támogatják a Békéscsaba Városi Vöröskereszt szervezetét. DOBOZ, (b) A testület az idei büdzséből 100 ezer forinttal támogatja az önkormányzattól két tavat is bérlő Dobozi Petőfi Horgászegyesületet. A Doboz Sportjáért Alapítvány, illetve a Dobozi Iskoláért Alapítvány egyaránt 50 ezer forintra jogosult. DOMBEGYHÁZ. (1) A dombegyházi képviselő-testület sikeresen pályázott az útépítés központi alapjára, melynek révén idén 17,8 millió forintot nyertek a Rákóczi utca aszfaltozására. A beruházás költségének 50 százalékos önerejét a község biztosítja. Az útépítéseket továbbra is folytatni kívánja az önkormányzat, ezért a Szabadság utca kiépítésére is elkészült a terv, s már csak a kiírásra várnak. FÜZESGYARMAT, (i) A füzes gyarmati városháza a körös-sárréti kistérség egyik jellegzetes épülete. A gyarmati városháza teljes felújítását indokoltnak tartja a képviselő-testület, ám ezekre a munkálatokra önerőből nem futja. Ezért az önkormányzat keresi mindazokat a pályázati lehetőségeket, amelyek révén a célra támogatást lehet szerezni. FÜZESGYARMAT, (i) A füzesgyarmati képviselő-testület legutóbbi ülésén Laskai András képviselő felvetette, jó lenne, ha a helyi sportcsarnok a jövőben több bevételt produkálna. Bánfi Attila iskolaigazgató reagálásában elmondta: a sportcsarnok jelenlegi állapotában nem alkalmas a bevétel növelésére, mert csak kisebb rendezvényeknek adhat helyet. GYOMAENDRŐD. (j) Bővült a városi képtár nyitva tartási ideje. Ezentúl kedden és csütörtökön 8-12 óra között, szerdán és pénteken 13-17 óra között várják a látogatókat. A nyári nyitva tartás (június l-jétől augusztus 31-éig) a következőképpen alakul: kedden és csütörtökön 8—12 óráig, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap 13-17 óráig. KASZAPER. (1) A Kaszaperi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a hét végén rendezte meg a hagyományosnak mondható iskolai farsangi bált a művelődési házban, melyen minden tanuló részt vett. A vidám programon bálkirályt és bálkirálynőt választottak, jelmezversenyt tartottak, majd tombola és zenés-táncos mulatság zárta az estet. KÉTEGYHÁZA. (ke) A képviselő-testület februári ülésén szó esett a közhasznú munkavégzésről is. A település vezetése úgy döntött, havonta átlagosan tíz közhasznú munkást foglalkoztatnak, főként fizikai munkák végzésére. KEVERMES. (ke) A képviselő-testület, mint árhatóság, egyetértett a Békés Megyei Vízművek Rt. által kidolgozott vízterhelési díj összegével, melynek fizetését 2004-ben, a képviselő-testület döntése értelmében, a nagyközség önkormányzata átvállalta a lakosságtól. A határozat kivonatát eljuttatták a Békés Megyei Vízművek Rt.-hez. KUNÁGOTA. (1) A kunágotai képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött arról, hogy csatlakozik a Nagykamarás gesztorságával benyújtott közmunkapályázathoz. A tervezet szerint a 6 település összefogásával igényelt munkaügyi támogatás megvalósulása esetén áprilistól október 31—éig Kunágotán 22 lakos foglalkoztatására nyílhat lehetőség. / I f n tunk elsősorban, hogy segítsük a hiva- r- tásos tűzoltók munkáját. Mivel helyben vagyunk, általában mi érünk ki el-