Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-10 / 8. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G I TÜKÖR 2004. Január 10., szombat Árnyék vetül az élelmiszeripar jövőjére Az Európai Unióba belépő országok legfontosabb iparága, az élelmiszeripar az elkövetkező években kevés derűre fog okot adni - írja a Die Presse című bécsi napilap. A cseh példa egyértelműen megmutatja, hogy az elkövetkező évek mennyi nehézséget hoznak majd a csatlakozó közép- és kelet-európai országokban: az összesen 13 ezer élelmiszer-ipari cégből mindössze 4 ezer felel meg az Európai Unió magas higiéniai előírásainak. Brüsszel ráadául ezek közül is mindössze 130 számára állította ki az exportáláshoz szükséges minőségi bizonyítványt. A 2006 végéig tartó átmeneti időszak pedig 52 élelmiszer- ipari üzemet érint. A többieknek viszont minden bizonnyal be kell zárniuk, hacsak nem képesek ezek a vállalkozások annyi pénzt beruházni, hogy elérhessék az uniós színvonalat. Ezt azonban senki nem gondolja komolyan - állapítja meg a Die Presse szigorú tollú szerzője. Egyedül Csehországban 500 millió eurós (forintra átszámolva mintegy 131 milliárdos) beruházásokra volna szükség, hogy az élelmiszer-gazdaság egyenesbe jöjjön. Az európai uniós belépéskor azonban a közép- és kelet-európai országokban aligha várható igazi fordulópont, sokkal inkább az esztendők óta tartó folyamat erősödik fel. A Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet (WIIW) egy közelmúltban elkészült, rendkívül alapos és kiterjedt elemzése arra a következtetésre jut, hogy a szóban forgó iparág az az olyan hagyományos felvevőpiacok, mint Óroszország, s megszakadt velük a kapcsolat. Az EU-belépés a közép- és kelet-európai országok élelmiszeriparát többszörösen is érinti, nemcsak a már említett higiéniai előírások révén. A mezőgazda- sági nyersanyagok ára hirtelen az uniós szintre ugrott, és a jelenlegi tagállamokból származó árukra kiszabott vámok sorompójának eltörlése nyomán óriásba duzzadt a konkurencia. Hozzájárul mindehhez a harmadik országokból származó import nyomása. Ennek magyarázata az, Bukdácsolnak a belépők, Szlovákia virágzik BÉCS Napjainkban Magyarország és Lengyelország hatalmas gazdasági problémákkal küzd, miközben Szlovákia virágzik - írják Visegrádi Négyekkel foglakozó elemzésükben a Bank Credit Suisse First Boston (CSFB) szakértői. lása - amely a bruttó nemzeti össztermék csaknem 7 százalékát teheti ki 2004-ben Magyarországon - továbbra is a tőkebeáramlással hoz létre függő viszonyt. Ez a forintra is hatással van. A nemzeti banknak nehéz lesz visszafogni a június óta 6 százalékpontos alapkamat-emelést anélkül, hogy a forint további leértékelésére vonatkozó nyomásnak ellenálljon. Magyar- ország gazdasági növekedése 2004-ben a maga 2,8 százaléká„Magyarország 2004-ben a legnagyobb gazdasági problémákkal küzdő közép-európai ország. Lengyelországnak és Csehor- szágnak is alapvető gondjai vannak, és időt kell nyerniük, de 2009-2010 előtt nem lesznek képesek belépni az euróövezetbe” - ítélkeznek a CSFB elemzői Kö- zép-Európa három legfontosabb nemzetgazdasága felett. A fennálló államháztartási hiány alakúval egyértelműen alatta marad a tervezett 3,5 százaléknak, a 6,2 százalékos inflációs ráta pedig távol esik a 2004 végéig kitűzött csökkentési céltól. A forint automatikus bekapcsolása az euró váltási mechanizmusába a májusban esedékes EU-belépést követően egy esztendővel eltolódik, akárcsak a 2008-ra tervezett belépés a közös valutaunióba. Budapest azon kívánságát, hogy a forintot mintegy 8- 11,5 százalékkal fölértékeljék, a CFSB szakértői valószerűtlennek tartják. Ellenkezőleg: az ország versenyképességének erősítése további leértékelést tesz indokolttá. A következő hónapokban a lengyel zloty is hasonló nyomásnak lesz kitéve a leértékeléssel kapcsolatban. Lengyelországban a külföldi befektetők gondoskodnak mindenekelőtt arról, hogy Varsónak 2004-ben 7 százalékos államháztartási deficittel kelljen számolnia. A lengyel gazdaság növekedése 3,5-ről 4,5 százalékra természetesen egy ennek megfelelő expanzív fiskális politikát és erőteljes exportot igényel. „Ami Csehországot illeti, attól tartunk, hogy 2004 politikai forgószele a reformprogram végrehajtását és az állam pénzügyeinek rendbehozatalát veszélyeztetni fogja” - mondja Tatiana Orlova a CSFB-től. Noha az országnak az EU-belépéshez szükséges gazdasági küszöbértékei jónak mutatkoznak, az euró bevezetését a csehek 2009-re, 2010-re kívánják elhalasztani, hogy több időt nyerjenek gazdaságuk és fizetőeszközük „valódi felzárkóztatására” az eurózóna országaihoz. A legjobb kilátásai az euró 2008. évi bevezetésére Szlovákiának vannak. Az államháztartási deficit csökkentésének mértékét sikerült elérni, s a kormány a legjobb úton halad afelé, hogy Szlovákia Közép-Európa legvonzóbb országává váljék a külföldi befektetők számára. EUROPRESS Devizaárfolyamok Cseh korona 8,30 Euró 269,43 Japán jen (100) 198,32 Lengyel zloty 57,41 Svájci frank 172,02 Szlovák korona 6,62 Angol font 387,90 Rauch: több mint 40 százalék Budapest A tízesztendős Rauch Hungária Kft. az előző évi 12,6 milliárd forintos árbevételét tavaly több mint negyven százalékkal növelte, és tizennyolcmilliárd forint körüli árbevételt ért el - jelentette be a gyümölcsleveket előállító cég, amely 1993-ban 5 munkatárssal kezdte meg működését. Akkor több mint tizenöt hasonló profilú cég működött az országban, számuk mára ötre csökkent. A Rauch ugyanakkor a legnagyobb hazai gyümölcslé- és iceteagyártó vállalatává nőtte ki magát, háromszázhúsz alkalmazottal. A gyár teljes töltőkapacitása óránként 71300, azaz napi 1,7 millió darab - doboz vagy palack -, illetve óránként 55800, azaz 1,33 millió liter. Raktára tizenhatezer darab EUR-raklap befogadására alkalmas. A kft. menedzsmentje szerint a dinamikus növekedés főként annak köszönhető, hogy a belföldi eladások folyamatos növelése mellett a vállalkozás Magyarországon kívül további harmincöt országba szállítja termékeit: a közép- és kelet-európai leányvállalatok által lefedett piacok (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Románia, Szerbia-Montenegró) mellett a FÁK országaiba, a teljes balkáni térségbe, Kínába, egyes arab országokba és az Amerikai Egyesült Államokba. Az export összességében a forgalom több mint 40 százalékát teszi ki. Magyarországon a Rauch Hungária Kft. évente 70 ezer tonnányi magyar alapanyagot, azaz gyümölcsöt dolgoz fel. A kft. idei árbevétele a tervek szerint mintegy 10 százalékkal növekszik majd. ________________EUR0PRE8S/MTI La ktanyáktól buszállomásokig Összesen 62 fejlesztési ötlet megvalósítását támogatja a komplex pályázati csomag kidolgozásával az Európa pályázat-előkészítő alap (pea) a regionális operatív program (rop) keretében. Ezekkel az EU által 2004-2006 közt a rop rendelkezésére bocsátandó 359,4 millió eurós támogatás egyötöde-egyhatoda köthető le. Százezer ADSL a Matávtól Budapest Decemberben a Matáv bekötötte a százezredik ADSL-előfizető hozzáférését. A cég ezzel teljesítette 2003. évi terveit. A szélessávú intemetelérések számának növekedése 2003-ban megközelítette a 200 százalékot. A Magyarországon szélessávon internetezők aránya európai viszonylatban is igen magasnak tekinthető, hiszen a hazai internet-előfizetők egyhar- mada szélessávon csatlakozik a világhálóhoz. A Matáv területén az internet-hozzáférésekből minden ötödik ADSL. A Kistelepülési ADSL-prog- ram lehetővé teszi, hogy a kisebb településeken, falvakban is igénybe vehető legyen az ADSL, segítve ezzel a gazdaságilag kevésbé fejlett régiók felzárkózását. A program célja a nagyobb városok ellátását követően olyan települések, helyszínek megtalálása és kiszolgálása, ahol az ADSL iránt számottevő igény mutatkozik. A program keretében meghirdetésre kerülő települések listája folyamatosan bővül. Mostanáig kereken 200 település kapcsolódott be a programba, a piaci igényekkel összhangban indított fejlesztéseknek. köszönhetően pedig 79 helyszínen már elérhetővé vált a szolgáltatás. Budapest Lünk Tamás, a rop irányító hatóságának vezetője elismerte: sokkal nagyobb volt a pea iránti érdeklődés, mint az irányító hatóság feldolgozói kapacitása (mintegy 2500 projektötlet közül kellett kiválasztani a támogatandó 62-t, illetve a tartalék listán szereplőket), de nem is lehetett volna addig megnevezni a nyerteseket, amíg nem véglegesítik az uniós források felhasználását szabályozó operatív programokat - márpedig utóbbiakra csak decemberben ütötte rá a pecsétet Brüsszel. A rop-eredmények tanúsága szerint a legtöbb támogatásra méltónak talált kezdeményezés a foglalkoztatási helyzet javítását célozza (összesen 35), igaz, ezek jellemzően kisebb összegű fejlesztések. Ezek mellett 7 esetben barna- mezős területek (legtöbbször laktanyák) újrahasznosítását is felkarolja a program, 13 támogatott projekt az adott térségi kapcsolat- rendszer fejlesztését célozza, további 7 esetben pedig a turisztikai vonzerő javítása a cél. A volt orosházi műszaki tiszthelyettesképző laktanya újrahasznosítása is a rop kidolgozásra javasolt pályázatai közé került. Orosháza városa a Délkeleti kapu nevű komplex fejlesztési program egyik elemeként azzal pályázott a peára, hogy egyfajta turisztikai tudásparkot és az extrém sportok központját hozza létre a volt laktanya meglévő létesítményei, sportpályái fel- használásával. A többlépcsős fejlesztésnek ez hozzávetőleg 600 millió forintos beruházási költségű eleme, a szükséges 10 százalékos önrészt egy ekkora méretű város önmaga is ki tudja gazdálkodni, de szükség esetén hitelhez is folyamodhat az önkormányzat - közölte lapunk érdeklődésére Szederháti István, a település ön- kormányzatának pályázatokkal foglalkozó főtanácsadója.. Szintén a pályázati győztesek közé tartozik a balassagyarmati önkormányzat, amelynek regionális helyközi és távolsági autóbuszállomás létesítését célzó fejlesztése ugyancsak bekerült a kidolgozásra javasolt tenderek közé. Az önkormányzat hosszú távú céljai között szerepel egy regionális helyközi és távolsági autóbuszállomás létesítése. Ehhez azonban 1,2-1,8 milliárd forintra lenne Néhány kidolgozásra javasolt pályázat (Az Európa pályázat-előkészítő alap által a regionális operatív programba javasolt fejlesztések közül)- Nonprofit taxi: hajléktalanok által működtetett szociális szolgáltatás a hátrányos helyzetű fővárosi lakosok számára- Tündérképzés: munkanélküli és inaktív nők szociális gondozóvá képzése és foglalkoztatása Orosházán- A közterületek állati ürüléktől történő tisztítása Budapest XI. kerületében- Erdőtelepítés Tiszalucon- Vecsés-Gyál összekötő út kiépítése Forrás: Nemzeti Fejlesztési Hivatal szükség, amit a város nem képes előteremteni, ezért nyújtott be pályázatot a peá-hoz - tájékoztatta lapunkat Mák András pályázati referens. A kivitelezési költségek 10 százalékát kell állnia a városnak. Ez az összeg a partnerek, a Nóg- rád Volán és a megyei önkormányzat segítségével előteremthető. Az új buszállomás kedvezőbb helyen lenne az átszállások megszervezéséhez, és ahhoz, hogy Balassagyarmat a szlovákiai közlekedésbe jobban bekapcsolódjon. _______■ HU mORl A JÓKEDVŰ TELEVÍZIÓ Sorozatok fílmvígjátékok minden nap mindenkinek! KÖZEL EGYMILLIÓ AN LÁTJÁK! átalakítások egyértelmű vesztese. Ennek magyarázata az, hogy az összes csatlakozónál az 1995 és 2001 közötti növekedés alatta maradt a feldolgozóiparnak. Sajnálatos módon Lengyelországban és Romániában az éves növekedési ütem egyértelműen 2 százalék fölött volt. Az élelmiszeripar csaknem az összes közép- és kelet-európai országban a legfontosabb iparágnak számít. Többük esettében is ez a szektor az ipari termelés egyötödét teszi ki, egyedül Magyarországon 16, Szlovákiában pedig 14 százalék a részesedése. Összehasonlításul: Ausztriában az élelmiszerek az ipari termelés 11,6 százalékát teszi ki. A bajokat kiváltó fő okok egyike az árbeli versenyképesség romlása: miközben ugyanis a jövedelmi színvonal változatlanul az EU-érték 40 és 85 százaléka között helyezkedik el, a termelékenység továbbra is a hátsó sorokban sántikál. S bár folyamatosan fejlődik, mégsem azonos ütemben a fizetésekkel. Ennek tükrében mindössze három ország képes összehasonlítható előnyöket fölmutatni: Magyarország, Lengyelország és némi megkötésekkel Bulgária. A válságot más tényezők egész sora is nehezíti: a politikai áttörést követően erősen visszaesett a kereslet a nagy értékű élelmiszerek iránt, a külföldi konszernek pedig kihasználják ezt, és évek óta erősen nyomulnak a keleti piacon. A minőség és a marketing vonatkozásában a hazai üzemek nem képesek lépést tartani, a virágzó szuper- és hipermarketek teljesen elnyomják őket. Ráadául összeomlottak hogy az Európai Unió élelmiszerimportra vonatkozó vámtarifája alacsonyabb, mint a belépő országok jelenlegi tételei. A WIIW becslései alapján azonban hosszú távon mégis vannak bizonyos lehetőségei az élelmiszeriparnak keleten: a régi kereskedelmi márkák reneszánsza mellett elsősorban a bioszektor nézhet ugrásszerű növekedés elé. A mező- gazdaság ténylegesen „biotermékeket” produkál - egyszerűen azért, mert hiányzik a pénz a tápszerekre és a permetezőszerekre. _________________________oyulay zoltAh