Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-06 / 4. szám
12. OLDAL - 2004. JANUÁR 6., KEDD SZOLGÁLTATÁS/H R D E T E S Intim sarok A válás sem old meg mindent 23 éve házasságban élek, 20 és 22 éves gyerekeink vannak. Nagyon rossz a házasságunk már több éve, de nem tudom, hogy mit tegyek. A gyerekekkel is komoly gondjaim vannak, borzasztóan hálátlanok és csak a saját érdekeik, kényelmük a fontos. Úgy látom, hogy a mai fiatalok mind ilyenek. Az apjuk szinte mindig mást mond nekik, mint én, amit nagyon kihasználnak. Ha válnék, akkor nem tudnék hova menni, mert kifizetni nem tudnám a férjemet a házból, a házat meg eladni nem akarja. Kedves Asszonyom, ha vannak gyerekek a válás egy életre szól, mivel nem lehet úgy kilépni a kapcsolatból, hogy elfelejtse teljesen a másikat. A gyerekek fontos eseményein, például szalagavatón, érettségin, házasságkötésen, unokák születésénél ajánlatos mindkét szülőnek részt venni a gyermek érdekében. Ha viszont a szülők nem beszélnek, akkor nem lehet két szalagavatót, esküvőt vagy keresztelőt tartani. Ha a házasságban stresszállapot uralkodik évek óta, akkor azt meg kell szüntetni, vagy úgy, hogy megkeresnek egy pszichológust, vagy ha ez nem megy, akkor érdemes a váláson gondolkodni, mivel a tartós stresszállapot előbb-utóbb szervi elváltozásokat okozhat. A válásnak is akkor van értelme, ha megoldást hoz, mivel mindig fennállhat a következő gondolat: „Most, hogy áttörted a fejeddel a falat, mit fogsz csinálni a szomszéd cellában?”. A fiatalok úgy tűnik minden generációnak gondot okoztak, mivel egy babiloni agyagtáblán, melyet legalább háromezer évesre becsülnek, a következők olvashatók: „A mai fiatalság velejéig romlott, gonosz, istentelen és lusta. Sohasem lesz olyan, amilyennek az ifjúságnak lennie kell, és képtelen lesz kultúránk megőrzésére.” Véleményem szerint mi sem voltunk semmivel sem jobbak, sem rosszabbak, mint a mai fiatalok, az viszont tény, hogy a gyermekek nevelésében a szülőknek egyet kell érteni. DR. BORDÁS SÁNDOR Programok BÉKÉSCSABA. Center Mozi. 15.15, 16.45-kor: Kémkölykök 3. (m. b., amerikai akció-vígjáték) * 18.00, 20.30-kor: Lilja 4 - Ever (dánsvéd dráma) * 14.30, 16.45-kor: Nagydumás kiscsajok (amerikai vígjáték) * 18.15,20.00-kor: Nem férek a bőrödbe (amerikai vígjáték) * 19.00, 21.00-kor: Hóhatár - A félelem felpörget (angolnémet akció) * 16.00, 18.30-kor: Apám beájulna (magyar vígjáték) * 15.00, 20.15-kor: A menedék (dán dráma). Orvos a beteghez:- Szokott bort inni? —Igen, doktor úr, de csak tisztán.- Es tömény szeszt?- Azt piszkosul. * Egy pasas jelentkezik a golfklubban, hogy szeretne megtanulni játszani, mert még sohasem golfozott.- Mit kell csinálnom? - kérdezi a pályán az edzőtől.- Látja, ott az a zászló... Úgy kell megütnie a labdát, hogy afelé menjen. A pasas nekiáll, jól beméri az irányt, aztán hatalmasat üt a Lottónyeremények ü ti OOOOO oooooo 245247361 forint nem volt 0000 OOOOOtO 976161 forint nem volt 000 00000 9691 forint 327 774 forint oo 0000 723 forint 6559 forint Joker: 000 nem volt 938 forint Időjárás Hideg marad az idő Eleinte még sok felhő lesz felettünk, majd napközben felszakadozik a felhőzet és néhány órás napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem várható. A csúcshőmérséklet továbbra is több fokkal a sokéves átlag alatt marad. A délire forduló szél gyakran megélénkül. Melegfronti hatásra számíthatunk. SZARVAS. Turul Mozi. 18.00- kor: Pokolba a szerelemmel (sz„ amerikai romantikus vígjáték) * 20.00-kor: Kapitány és katona (m. b., sz., amerikai kalandfilm). Holnap GYULA. Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ. 18.00-kor: Miről szól valójában a Jelenések könyve? sorozat első előadása Mi az egyház és miben rejlik az ereje? címmel. Előadók: Soós Attila, Szabó Ferenc és Farkas Ernő. golflabdába. A labda repül-repül, és alig két centivel a lyuk előtt ér földet. — És most mit kell csinálni? - kérdezi a tátott szájjal bámuló edzőtől. — Most bele kell ütni a lyukba - feleli az. — Hallja, ezt hamarabb is mondhatta volna! Bögyös cicababa vonul az utcán. Egy pasas megszólítja: — Hölgyem, hol lehet ilyen hegyes pulóvert kapni? — Ott, ahol olyan lapos nadrágot, mint a magáé! Telefondoktor Radioaktív vizek címmel kaphatnak tájékoztatást a telefon- doktortól január 11-éig a 441- 308 vagy a 540-690-es telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. ' — I Junior rejtvény — 2. A második részlet: FAGYOS A JÉG Hétfőtől péntekig a Crystal együttes két dalából kiragadott részlet szavait olvashatod, ösz- szekeverve. Állítsd össze újra a két dalrészt úgy, hogy az összesen 13 közölt szó mindegyikét használd fel! A két mondatot az ötödik játékrész után küldd be hozzánk levelezőlapon, és megnyerheted az öt zenei ajándékcsomag egyikét. A játékot támogatta: Record Express (unvw.recordexpress.hu) RECORD EXPRESS Humor i------------------------------------------------1 Ór iási j forgószékakció; január lO-éig! MAXIMUS AUTÓ KFT., Békéscsaba, Kazinczy u. 11. i I (volt Herbária-udvar). | I Tol.: (66) 437-205, 06 (30) 9438-326. I I____________________________I ________INGATLAN________ BÉ KÉSCSABÁN 5 szobás sorházi lakás vendéglátóhelyiséggel eladó. Tel: (20) 547- 8659. •81024* HAJDÚSZOBOSZLÓN Panoráma lakóparkban termálfürdőtől 300 m-re 50-70 m’-es lakások, üzletek eladók. Medence, szauna, fitness, pezsgőfürdő, lift, teremgarázs, 3700 m! park. Kedvezményes hitel, szoc.-pol. Érdeklődni: (30) 561-2929. *80890* 3 DB friss fejős HB tehén eladó. 301 tej garantált. Tel.: 06 (70) 381-2147. •80997300-340 kg-os hízó eladó. (66) 449-863. _________________________'80990* SZ OLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS a megye területén. (20) 9708-493. Békéscsaba, Szarvasi út. 438-211. I 8 REDŐNY a gyártótól! (30) 232-9162. •79353* a REDŐNY, szalagfüggöny! (66) 389-784. *79353* ÁLLÁST KÍNÁL BÉKÉSCSABAI vagyonőröket keresünk üzlettér védelmére, alkalmazotti jogviszonyban. Érd.: (20) 953-5957. •80983* CSABA Centerben lévő Pannon GSM disztribútora fiatal, érettségizett eladó munkatársat keres. Fényképes önéletrajzokat a Csaba Centerben lévő üzletünkbe várjuk. •81022' DOMBIRATOSI sörözőbe pultos hölgyeket keresek. Tel.: (30) 215-9037. *81014* ESKÜVŐIRUHA-SZA10NUNKBA fiatal szakképzett varrónőt keresünk. Tel.: (66) 454-740, hétköznap 11-17 óra között. •80975MEDGYESEGYHÁZÁN a Sörkert sörözőbe fiatal pultosokat felveszünk. (30) 326-0568. *81014* JÓL működő korszerű gyulai sütőüzembe péket, betanított péket, segédmunkást felveszünk. Szakképzetleneket betanítunk. Jelentkezni lehet (66) 562-030 telefonon 8-16 óra között. •80858* MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI tanácsadó cég kommunikatív területi képviselőket keres jutalékos díjazással, vállalkozói megbízásban üzletkötői tevékenységre. Telefon: (1) 290- 3041, 06-70/505-0441 (Kun Tivadar). •78888* PULTOS hölgyet felveszek békéscsabai sörözőbe. Érd.: 06 (30) 466-2769. *80998* PULTOST felveszek. (30) 255-0196. •80943* SZERETNE Ön vállalkozóként pénzügyi téren dolgozni? Hívja a (30) 228-4445-ös számot. *80995* ÜZLETEMBE kolléganőt keresek: kozmetikust, pedikűr-manikűröst. (30) 462-4470. •81029* VÁLTANI akar? Bizonytalan a munkahelye? Üzletkötő kollégákat keresünk! Európa Biztosító Rt., Békés, Szarvasi út 2., (66) 417-250 és (70) 299-0448, munkanapokon. *80805* VÉSZTŐI sörözőbe pultos hölgyeket keresek. Tel.: (30) 215-9037. _________________________-81014' ÁL LÁST KERES KÖZÉPKORÚ nő munkát keres, minden lehetőség érdekel. „BIZALOM" jeligére a kiadóba. •809798 SZEMÉLYES Transporterrel szállítást és mindennemű munkát vállalok. „JÓ MUNKAERŐ” jeligére a kiadóba. _________________________‘80979* PÉ NZPIAC ÁLLAMILAG támogatott hitelek és jelzáloghitelek ügyintézése őstermelőknek és vállalkozóknak is. Tel.: (30) 296-6508. •81017* HITELEK gyors és korrekt intézése. Telefon: (30) 445-9462. •81018* KFT.-T veszek. Tel.: (70) 275-3474. *80994* SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ jelzáloghitel 7,95 %-os 5 nap alatt, lakáshitel. (70) 2030- 334. _________________________*80972* VE GYES BONTÁSBÓL mindenféle anyag eladó. Békéscsaba, Szarvasi út 15-17. (30) 416-5413. •81006* DARABOLT nyár tűzifa eladó. Tel.: (30) 9954- 992. •81003* FAGYASZTÓ 60 I, 125 I, 210 I mosógép, centrifuga eladó. (66) 448-369, (30) 963- 6212. *80932* HAGYATÉKI tollat veszek. (30) 464-3956. *80999* ÚJ NATÚR kúpcserép eladó 500 Ft/db. Tel.: 06 (20) 387-4683. *80969* KÉTEGYHÁZÁN igényesen kialakított söröző eladó berendezéssel és árukészlettel. Termőföld csere érdekel. Irányán 7,9 M Ft. Tel.: 06 (70) 380-3550. .g^. LENCSÉSI út 56. sz. alatt, II. em.-i, 3 szobás, 65 m2-es, parkettás, nagy erkélyes panellakás nyár végi beköltözéssel eladó. Érd.: mindennap este 18.30 után a (66) 457-162-es telefonszámon. ALBÉRLETET KÍNÁL 8 DERK0VITS soron 1 szobás bútorozott lakás 01. 12-étől kiadó. (20) 357-8397. *80960* __________JÁRMŰ__________ SÉ RÜLT autók vétele. 06-70/310-6759. *80208* KIPUFOGÓ GYORSSZERVIZ, JAVÍTÁS, CSERE. g BÉKÉSCSABA, Mogyoró u. 7. (Doboii út - Eiffel toronynál jobbra, S0 m-re) Tel.: (66) 430-589, (30) 3282-447. GÉP 200-AS új, kisipari vastagsági gyalugép eladó. (30) 451-2493. _________________________‘80967’ ME ZŐGAZDASÁG 8 KISBÁLÁS lucernaszéna eladó. (30) 331- 2239. •81027* LUCERNASZÉNA eladó. Tel.: (66) 462-919. *81012* 8 TAKARMÁNYBORSÓ eladó. (30) 9675-743. *80945* 8 ÚJ síkfóliafektető gép eladó. 30/9584- 193. *80949* 8000 DB KISBÁLÁS búzaszalma eladó. Tel.: (30) 9533-937.350 Ft/db. *81002* ÁLLAT HE BORJAK eladók. (30) 570-7649. *81005* NÉMETJUHÁSZ kiskutyák eladók. Tel.: (66) 292-008, (30) 399-2575. *80957* VÁGÓLOVAT vásárolnék, házhoz me$ek. 06 (30) 213-0483. S VÁLASZTÁSI bika eladó. (30) 314-8689. *80955* 81 DB HINTÓ eladó, fejős tehenet beszámítok. Érdeklődni: (66) 389-581. *80927* 8 2 DB 4 hónapot betöltött MT bika igényesnek eladó. 150 db kisbálás luc-, és 150 db kisbálás gyepszéna eladó. (66) 276-415. *80926* Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KMECZ ANDRÁSNÉ szül. Llpták-PIkó Erzsébet Békéscsaba, Gorkij u. 72. sz. alatti lakos 59 éves korában váratlanul elhunyt Temetése 2004. január 7-én 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. A gyászoló család + GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETROVSZKI GYÖRGY (asztalos) Békéscsaba, Báthory u. 39. sz. alatti lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2004. január 7-én 13 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család •isiim________________________ „K üzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÁNOS Békéscsaba, Kis-Tabán u. 8. szám alatti lakos 50 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2004. január 7-én 12 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönetét mondunk mindazoknak, akik temetésén megjelennek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4„ levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft., 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás á „KÖRÖSHÍR" Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: RAJTÁR JÁNOS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sitőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1500 Ft, negyed évre 4500 Ft, fél évre 9000 Ft, egy évre 18 000 Ft. Hirdetés NÁNÁSIJÁNCS hirdetésvezetö Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66) 527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Búcsúzunk, emlékezünk csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KVASZ JÁNOSNÉ szül. Gera Magdolna a hűtőház nyugdíjasa Békéscsaba, Penza-ltp. 22. sz. alatti lakos 69 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztés utáni végső búcszúztatása 2004. január 9-én 11 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönetét mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyeA gyászoló család GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, dédmama, SÓDAR GYÖRGYNÉ szül. Jancsó Erzsébet gádorosi lakos 91 éves korában elhunyt. Temetése 2004. január 9-én 12 órakor lesz a gádorosi temetőben. A gyászoló család »1 BDQtfl* KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik MISINKÓ GÉZÁNÉ temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait helyezve részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család *180971* GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TOKAJI FERENCNÉ szül. Kopcsák Julianna (bölcsődei gondozónő) volt Gyula, Szép u. 12/b szám alatti lakos türelemmel viselt, hosszú szenvedés után életének 69., boldog házasságának 49. évében elhunyt. Temetése 2004. január 7-én 13 órakor lesz Gyulán, a Sarkadi úti görögkeleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, részvétükkel fájdalmunkon enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család *181020* GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV, TÓTH FERENCNÉ szül. Zsigmond Julianna Békéscsaba, Török I. u. 21. sz., volt dévaványai lakos 2003. 12. 25-én, 79 éves korában elhunyt Temetésén családja és közeli rokonai kísérték utolsó útjára a dévaványai temetőben 2004.01.02-án. A gyászoló család *180946*_____________ MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk CSÉFFAI PÉTERNÉ (Lőrinczl Erzsébet) halálának 2. évfordulóján. Gyászoló családja • isnon* * s MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk VARGA MIHÁLYNÉ Bencsik Ágnes halálának 3. évfordulóján. Férje, gyermekei és szülei MEGEMLÉKEZÉS „Éltél, ahogy kellett - vagy ahogy lehetett - most örök béke ölel át és a végtelen szeretet." KISZELY ELEK halálának 20. évfordulóján. ót nem feledő családja. Minden napunkban tovább élsz időnk végezetéig. I