Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-31 / 26. szám

2004. JANUÁR 31., SZOMBAT — 11. OLDAL Országadósság Húsz éve vár felállításra Békéscsabán Kliegl Sándor munkája Elvihető a Kirándulás — bronzba kívánkozik a kifizetett szobor Jövőre lesz húsz éve annak, hogy Békéscsabán lezárták az akkori Tanácsköz­társaság — a mai Andrássy — utat a forgalom elől. A döntés elemi felháboro­dást váltott ki a csabaiakból. Az amúgy sem rózsás hangulatot tovább papri­kázta, hogy az autóbuszok és a személygépkocsik kitiltása a belváros legfor­galmasabb utcájából szerencsétlenül egybeesett a Bartók Béla—Orosházi és a Szarvasi úti felüljárók forgalmának korlátozásával, ezáltal szinte megbénult a megyeszékhely forgalma. A sétálóutca kialakítására grandiózus tervek szü­lettek, amelyekből - pénz híján vagy a politika eluralkodása miatt - semmi nem lett. Később egy rövid szakasz elkészült, de valójában torzóban maradt minden, két remek szoboregyüttes is várja sorsa jobbra fordulását. Szegeden, Kliegl Sándor műtermében ülünk. A művész — akinek József Attila- szobra itt áll Csabán, a Lencsési lakótele­pen, A németek kitelepítésének emlék­műve pedig Eleken - fotókat rak elénk. A képek 1985-ben készült plasztikáit áb­rázolják. A Kirándulás nevet viselő alko­tás két, egymással szemben ülő alak, öt­hat méteres fémrudakra helyezett cse- gely- vagy keresztboltozat alatt. Tavaszi idillt árasztanak, apró sárkányrepülőkkel a figurák feje felett. Párjuk is van, Tóth Valéria szintén kétalakos munkája. Hi­hetetlen, de közel húsz éve várnak ki­öntésre, s felállításra Békéscsaba sé- /1 tálóutcájában, valahol a szökőkút környékén. Egynegyed élet(!) - csodálkozunk rá a türelmes vá­rakozás két évtizedére.- Mi a szobrok bűne? - sze­gezzük a kérdést Kliegl Sándor­nak.- Semmi. Aki ebben politi­kát lát, az bolond.- Kinek a megrendelésére készült a szoboregyüttes?- A békéscsabai tanács által kiírt országos pályáza­ton nyertünk vele Novák Ist­ván szegedi építésszel közö­sen.- Mikor?- Úgy ‘84-85 kö­rül, amikor a sétáló­utca kialakítását el­határozták. Igye­keztünk szép és látvá nyos tervet készíteni, környezetbe illőt. A kijelölt helye máig ott van, elég gyak­ran járok Csabára, mindig megnézem.- És felsóhajt, hátha egyszer mégis áll­ni fognak azok a szobrok... Pontosan. Harmincnál több köztéri munkám áll itthon és külföldön, közülük ez az egyetlen, amit nem öntöttek ki. A szobrot lezsűrizték, az alkotói díjamat kifizették, a megrendelés azonban elma­radt.- Jól értem, hogy csak az öntés van hátra?- Igen, el is készültek a szob­rok - tervezettel azonos méretű - gipsz modelljei, aztán soha többet nem esett szó ró­luk. Ehhez tudni kell, hogy akkor tört ki a sétálóut­cával kapcsolatos botrány. Egy pes­ti rádiósnő úgy telibe fúrta az egészet, hogy az­óta a feledés homálya veszi körül őket. Elképesztő amit csinált, nem a szobrok­kal volt baja, egészen más szempont ve­akartam elhelyezni, honnan tudtam vol­na, ki lakik abban az épületben vagy a környéken. Gyalázatosán viselkedett, úgy tett, mint akinek semmi sem drága, és mivel abban az időben meglehetősen nagy tekintéllyel bírt a rádió, elég volt ah­hoz, hogy megfúrja a szobrokat. A város és a megye vezetői megdöbbentek a tá­madássorozaton és megrettentek. Egy­szerűbb volt a vidéki elvtársakkal szóra­kozni, pedig a pesti kerületekben igazi A Kirándulás szoboralakjai - árasztanak-e a megyében tavaszi idillt? zérelte, egészen más harctéren harcolt, egészen más harcmodorral. Soha nem kérdezett engem, nem is volt kíváncsi a véleményemre. Hihetetlen, de azzal rá­SS » » 8 ® i Névjegy Született: Mosonmagyaróvár, 1945. Pályája: diplomát szerez a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász sza­kán (1970), majd Hódmezővásárhelyen dolgozik, a nyolcvanas évek elején Szegeden telepszik le. Önálló kiállításai: Hódmezővásárhely, Szeged, Hat­van, Budapest, Becs, Helsinki, Oslo, Baden-Baden, Darmstadt, Nürnberg, Stuttgart, Fürth (Németország). Nagyobb köztéri szobrai: József Attila (Békéscsaba), Szent István és Gizel­la (Szeged), Hermész (Szeged), Szent István és Gizella (Kapuvár), Diszkót (Nürnberg), A németek kitelepítésének emlékműve (Elek), Utcai zene (Sze­ged), Szent Ferenc (Budapest). galmazott meg, hogy az akkori megyei tanácselnök környezetét igyekeztem dí­szíteni. Könyörgöm, én a szobraimat disznóságok voltak. A guta kerülgetett, egyre azon gondolkodtam, mit kellene csinálni, de senki nem akart velünk szó­ba állni. — Kilencven után nem érdeklődött a szobrok felállítása felől?- De, évről évre kerestem a polgár- mestert, telefonon beszéltem vele — nem ismerem sze­mélyesen, nem adott rá alkalmat -, hogy felhívjam a fi­gyelmét a kész munkára. Mond­tam, meg kellene rendelni, mert csak drágább lesz, évek­kel ezelőtt töredék pénzből meg lehetett volna csinálni.- Mint említette, nyilván itt már csak a bronzöntés költségéről van szó.- Ha kiöntették volna és lerakják a szoboralakokat a városháza udvarára, megvárva a sétálóutca kiépítését, mi lett volna? Semmi, megtakarítanak vele egy csomó pénzt.- Mennyibe kerülne az öntés?- A bronz kilója, áfával együtt, ezer forint, ehhez hozzájön az öntési és az energiaköltség, összesen tehát négyezer. Szorozza meg a szobrok várható súlyá­val - a kettő együtt négyszáz kilót nyom.- Egymillióhatszázezer, plusz a talap­zat, a rudak és a csegelyboltozat. Nem le­het horribilis összeg, bár valóban sokkal több, mint amennyibe annak idején ke­rült volna. Egyébként nem gondolja, hogy hibáztak valahol, mondjuk meg­sértettek valakit?- Nem tudok róla, hogy bármi­lyen hibát elkövettünk volna. Semmi nem indokolja, hogy ne álljanak a I szobrok. Sajnálom, hogy így tör­li tént, mert kellemes hangulatot árasztanak a figurák. Különösen abban az időben, húsz évvel ezelőtt hatott volna elementáris erővel, mert akkortájt hasonló megoldást még sehol nem al­kalmaztak. Ezért is okozott nagyon nagy örömet, hogy megnyertük a pályázatot.- Ha Békéscsabának még­sem kellenek a szobrok?- Ha valóban nem kelle­nek, odaadom bármelyik településnek, amelyik ki­önteti és felállítja őket. Azért szomorúan jegy­zem meg, hogy Magyarorszá­gon egy köztéri bronz szobor ára kevesebb, mint Venus Williams vagy Andre Agassi egyetlen szervája. ¥ A felállítandó szobrokkal kapcsolatban megkerestük Bánfi Ádámot, Békéscsaba város főmérnökét, a városüzemeltetési iroda vezetőjét, aki elmondta, hogy a sé­tálóutca kialakítási tervében valóban szá­moltak a két szoboregyüttes felállításá­val. A program azonban lelassult, az első - Szabadság tér és Munkácsy-Irányi ut­ca közötti - szakasz is a tervezettnél ké­sőbb épült meg. A sétálóutca kialakítása folytatódik, de a szobrok sorsáról a fő­mérnök nem tudott nyilatkozni. Más forrásból megtudtuk, hogy múlt év novemberében a csabai önkormány­zat közművelődési, ifjúsági és sportbi­zottsága foglalkozott a sétálóutca tovább­építésének kérdésével. Ennek kapcsán felvetődött egy új, Velocipéd elnevezésű szobor megrendelésének gondolata, de sem ezzel, sem a Kliegl-Tóth plasztikák­kal kapcsolatban nem foglaltak állást. Ez azt jelenti, hogy a város lényegében le­mond a húsz éve gipszben heverő alko­tásokról, vagyis a szobrász bárkinek át­adhatja azokat kiöntésre. Kliegl Sándor és Tóth Valéria két szoboregyüttese tehát külön-külön is el­adó, anyag- és öntési áron - ha egyálta­lán kell valakinek a megyében. Árpási Zoltán Hétvégi olvas mákig A mi, hetven év körüli korosztályunkat még úgy nevelték, hogy mások levelét nem illik elolvasni. A levél magánügy, bár mostanság gátlástalanul felbontjuk, elol­vassuk, lemásoljuk, lehallgatjuk, kiszivá­rogtatjuk — aztán ügyet csinálunk belőle. Emlékezetünk levelesládájából ve­gyünk elő néhány üzenetet! Ott vannak mindjárt a névtelen levelek. Ne díjazzuk a gerinctelenséget: papírkosárba, sze­métgyűjtőbe velük! Ismerünk el nem küldött leveleket is. Számunkra legérté­kesebbek egy hűséges íródeák remekbe szabott beszámolói a törökországi száműzetésből. A képzeletbeli nagyné­nihez címzett levelekből sugárzik Mikes Kelemen írói tehetsége, a szépséges er­délyi nyelvezet és a búvópatak honvágy; miközben úgy szereti már Rodostót, hogy el nem feledheti Zágont. Nem arat­tak ilyen sikert egy víg özvegy ékelődő levelei, amelyeket elküldték ugyan a postán, de felbontottak a cenzúrahiva­talban, óriási galibát okozva a borítékok összecserélésével. Négy ígéretes parti esett kútba, s a szép Pajtayné szeme koppant. (Jókai Mór: Az új földesúr) Puskin megírta, Csajkovszkij megzené­sítette Tatjána levelét Anyeginhoz. Szá­momra az egyeüen orosz nyelvű memo­riter, amelyik megragadt bennem: Já kvám pisú, csivó zse bólje? / Sto já mágú jiscsó szkázáty? („Én írok levelet magának... / Kell több? Nem mond ez eleget?”) ... Hadd szóljak még két, személyes (levél)élményemről. Negyedik szerelmem egy okányi diáklány volt, akivel egy nyári vaká­ció után heveny levelezésbe bonyo­lódtam. Ő a boríték bal felső sarkában rövidítve írta a feladót, ilyenformán: „Fa:”. A kettőspont után jött a monog­ram: Sz. I. Előre meg nem fontolt szán­dékkal egyszer csak összeolvastam a négy betűt. Nyakig elvörösödtem; ha lány lettem volna, elpirulok. Világéle­temben szemérmetes legény voltam, így aztán finom nevelői szándékkal azt kezdtem írni a saját borítékomra, hogy „Küldi:” - s a nevemet is kiírtam rövidí­tés nélkül. Mindhiába. Lassacskán kezd­tem elkeseredni, toliamban megfagyott a festékanyag. Aztán türelmetlenül visz- szalőttem: én is rövidítettem a feladót, én is monogramot írtam: Sz. A. Rá se he­derített. Az én finnyás lelkem dideregni kezdett, a viruló múzsából ráncos banya lett; elfonnyadt a szerelem hajtása, mie­lőtt szárba szökött volna. Egyre ritkább és kurtább válaszaimat végül is megér­tette, és gyertyaszentelő táján abbama­radt a levelezés. A hóvirág megfagyott, a rőzseláng ellobbant. Nyáron már csak udvariasan biccentettünk egymásnak. Nincs olyan iskola, ahol a diák ne le­velezne valamelyik órán, nincs olyan ta­nár, aki el ne fogna egyet-kettő az illegá­lis röpiratokból. Egyik-másik kolléga, még inkább kolléganő hisztérikus hűhót szokott csapni a tettenérésből. Felolvas­tatják a levél tartalmát, pellengért állíta­nak, statáriumot hirdetnek, vagy mi a szösz-féle fegyelmi eljárásokat kezde­ményeznek. Nekem is volt egy emléke­zetes levélhullásom a gyulai gimnázi­umban, pedig csak óraadó tanár voltam akkortájt, a hatvanas évek derekán. Már harmadik hete figyeltem egy örök­mozgó, eleven szemű kislányt, aki állhatatosan írta-küldte az üzenete­ket. Eleinte nem akartam észrevenni, aztán huzamosabban néztem rá, de ő csak mosolygott jobbra-balra. - Nyissuk ki a füzetet! - szóltam ma­gyarázat közben. Megfordultam a tábla felé, ám ezúttal 180 fok helyett egész körrel, így aztán rajtacsíptem a delik­venst, amint a harmadik sorból előre csúszva éppen átadta a levelet az első sor bal 2-es barátnőjének. Az in flagranti döbbent csendje zuhant az osztályra. Szóltam a címzettnek, hogy tegye a ta­nári asztalra az 1-es számú bűntárgyat (corpus delicti). Az óra hátralévő 10-12 perce pisszenés nélkül telt el. A törvény- sértő levelezés alapos gyanújával vádol­Az ember mindig tanul valamit. Még akkor is, ha rendszeresen olvassa az új­ságokat, figyeli a híradásokat, tanul­mányozza a gazdasági elemzéseket. Drámai időkben felbukkannak és rázu­hannak új és új információk. Mint leg- —utóbb, amikor a pénz­' | tési hiány növekedése mint amikor a család képtelen kijönni a ren­delkezésre álló pénzből, s újabb adós­ságot vesz a nyakába, hogy jusson a gáz- és villanyszámlára, ennivalóra, ruhára, hogy a kulturális ,,betevő fala­tokat” már ne is említsük. Nos, a gaz­dasági hírek között szerényen megbújt egy adat, amin talán nem is elcsodál­kozni, hanem megdöbbenni kellene. A külső államadósságról van szó, amely­ről másfél évtizede annyi szó esett. Mint emlékezetes, mintegy 28 milli­árd dollárral adósította el az országot az előző rendszer, lényegében eb­be is bukott be­le. A Magyar Nemzeti Bank akkori — ma már nyugdíjas - elnökhelyettese, aki a hitelállományt kezelte, s olykor bőröndben vitte a pénzt a nyugati hitelezőknek, persze ma azt mondja, hogy a dollármilliárdok zöme beruházásokra ment el. Márpedig, ha egy beruházás sikeres, akkor annak hasznából röhögve fizethető a felvett ösz- szeg kamata és törleszthető a hitel össze­ge is. Naná, hogy a Kádár-rendszert le- omlasztó politikusok ezzel szemben úgy látták, a hiteleket feléltük, felvételükkel csak az ,,átkos” agóniáját hosszabbítot­ták meg. Emiatt nem tört ki lázadás, sztrájk, miegymás. Természetesen nem tisztem igazsá­got tenni a két verzió között. Az vi­szont elgondolkodtató és megdöbben­tő, hogy az előzőekben említett gazda­sági hírek szerint az államadósság összege az előző rendszer összeomlása óta lényegében nem csökkent. Igaz, közben lényeges dolog történt: az eddi­gi kormányok privatizálták az egész országot. A nagy szolgáltató cégeken - MÁV, posta, BKV, ménesbirtokok, egyebek - alig maradt valami állami tulajdonban. A ,,hozzáértő dolgozó nép ügyes gyülekezete” megszűnt tu­lajdonos lenni, még ha tulajdona for­mális is volt. A gazdasági szakemberek, pláne meg a politikusok szerint azonban lényeges a különbség az akkori - másfél évtizeddel ezelőtti -és a mostani helyzet között. Ti­zenöt éve az államadósság a GDP 60 százalékát tette ki, ami a nemzetközi pénzvilág megítélése szerint határérték­nek számít, ezzel szemben a mostani arány ötvenhét. Különben is, a magyar gazdaság jelenlegi szerkezete kedve­zőbb, teljesítményét tekintve pedig jóval hatékonyabb, mint amilyen kilencven- ben volt. Mit mondjak, vigasznak nem kevés! Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu ható leányka fura színjátékba kezdett; hol fehér volt, hol piros. Gépiesen írt és pakolt, riadtan nézett maga elé, reme­gett a szája széle. Mi lehetett a levélben? Tán egy fiúról írt, aki tetszett neki. Talán egy tanárról, aki viszont nem tetszett. Netán éppen rólam tett csípős-gonosz észrevételt? Kicsengetéskor intettem, hogy maradjon bent. Falfehéren ült visz- sza. Kettesben maradtunk, elébe tettem az összehajtogatott füzetlapot:- Máskor szünetben adja át azt, ami csak két emberre tartozik. Nem szólt semmit, ült megdermed­ve, s csak akkor állt fel, mikor kinyitot­tam az ajtót. Úgy emlékszem, könnyes volt a szeme. Év végére két érdemjeggyel javított elégséges félévi teljesítményén. Nem volt nála szorgalmasabb tanítványom sem előtte, sem utána, pedig hát 43 évre szegődtem el a nemzet napszámosának. Nekem még azt tanították a szüleim, hogy a levéltitok szent és sérthetetlen. Legyen áldott a föld, amelyben nyug­szanak... SZÁSZ ANDRÁS Levéltitok j Bőröndben vitte a pénzt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents