Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-29 / 24. szám
2004. JANUÁR 29., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP JUBILEUM, (o) A Békés Megyei Művelődési Központ, Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli. Az ez alkalomból szervezett programsorozat keretén belül január 30-án 9 órától a Tégla Közösségi Házban „Népművészetünk a Csodaszarvastól napjainkig” címmel filmvetítéssel egybekötött beszélgetést tartanak. Meghívott vendég Jankovics Marcell filmrendező. A JELENRŐL, (cs) A Kulturális Kapcsolatok Egyesülete szervezésében könyvbemutatóra várják az érdeklődőket az Orosházi Városi Képtárba. A Jelen - Orosházi Almanach 2003. kötetet január 30-án 17 órakor mutatja be az est házigazdája, Sass Ervin szerkesztő. Közreműködik Komlósi Kati és Józsa Mihály előadóművész, Szabó Zsuzsa (fuvola) zeneművészeti főiskolai hallgató. DEMOKRATA ESTÉK, (s) Újvidéki író, Matuska Márton lesz a következő vendége az MDF békéscsabai szervezete által szervezett Demokrata esték sorozatnak. A rendezvényt a párt városi székházában pénteken 18 órai kezdettel „A vajdasági magyarság múltja, jelene és jövője” címmel tartják. KÖNYV SIMONYIRÓL, (ö) Megjelent Csibra István Simonyi Imre pályaképe című könyve. A kötet az első kísérlet Simonyi Imre József Attila-díjas költő, Gyula díszpolgára pályájának áttekintésére. A szerző kevésbé foglalkozik életrajzzal, sokkal inkább Simonyi műveivel, azok fejlődéstörténetével. A könyvet egyelőre 230 példányban adták ki, intézmények részesülnek belőle. Kereskedelmi forgalomba újabb kiadása után kerül. TALPMASSZÁZS, (i) A szeghalmi művelődési központban talpmasszázs-tanfolyam indul. Az első foglalkozást ma 17 órakor tartják. A rendezvényre Szeghalomról és a környékről is várnak érdeklődőket. FA UTÁN ÁROKBA, (y) Békés és Vésztő között egy Ford Transit típusú kisteherautó tegnap délelőtt lesodródott az útról, fának ütközött, majd az árokban kötött ki. A sofőrt, aki lábtörést szenvedett, a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. KÁBÍTÓSZER, (y) A békéscsabai rendőrkapitányság kábítószerrel való visszaélés miatt tegnap letartóztatott egy megyeszékhelyi, 23 éves férfit. FESZÍTŐ-VÁGÓVAL, (y) Egy Mercedes típusú személygépkocsi fának ütközött Orosháza és Nagyszénás között tegnap 11 órakor. A kocsi annyira összeroncsolódott, hogy a tűzoltóknak feszítő-vágó felszereléssel kellett kimenteniük a bennrekedt utasokat. ___________________■ HÓ FEDI AZ ORSZÁGOT, (y) Európa szerte hideg, téli az idő. A gyakran megnövekvő felhőzetből elszórtan hózáporok alakulhatnak ki, hófúvásra is számítani lehet. Lehet, hogy a fiatalok korábban örültek volna a fehér lepelnek, de a csúszásveszély autósnak és nehezen közlekedő idős embernek egyaránt fenyegető. d-fotó: lehoczky péter Tízmilliókkal tartozó? A rendőrség egyelőre nem keresi az állítólag eltűnt békéscsabai vállalkozót, a 44 éves P. Zs.-t. A férfi ellen tartozások kapcsán érkeztek feljelentések. Békéscsaba Az a hír járja a megyeszékhelyen, hogy egy hónapja eltűnt a békéscsabai, 44 éves P. Zs., aki súlyos összegekkel tartozik magánhitelezőknek. Dr. Márton Attila alezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője tájékoztatóján hangsúlyozta: valóban érkeztek hozzájuk feljelentések, de egyelőre azt igyekeznek tisztázni, megállapítható-e bűncselekmény. Összesen néhány tízmilliós tartozásról van szó a feljelentésekben, de amennyiben ez esetleg így is van, a kölcsön meg nem adása nem bűncselekmény, hanem polgári peres ügy. Ha azonban csalás vagy tartozás fedezetének elvonása felmerül, eljárást indít a rendőrség, és akkor beidézik a vállalkozót. Addig a rendőrséget nincs, hogy miért érdekelje, itthon vagy máshol tartózkodik-e a vállalkozók _______________________(C| Kö ltségvetési bizonytalanság az országban Az idei költségvetés adókat, árakat és kamatot emel. A kormány már kénytelen volt bevallani, hogy a 2003-as év végén benyújtott költségvetés nem olyan számokon alapszik, mint amelyeket a parlament elé terjesztettek — mondta a tegnapi gyulai sajtótájékoztatón Rogán Antal, a Fidesz— MPSZ parlamenti frakciójának vezetőhelyettese, a Fide- litas alelnöke. Gyula Várják, hogy a kijelölt pénzügy- miniszter elmondja, milyen az ország gazdasági állapota és milyen lépéseket tervez a kormányzat a költségvetési hiány mérséklésére. Az országnak pótköltségvetésre lesz szüksége. Magyarországnak jelenleg van is, meg nincs is pénzügyminisztere, mivel a miniszterjelölt még nincs hivatalban. A bizonytalanság állapotát a szocialisták még februárban is fenn kívánják tartani - nyilatkozta Rogán Antal. Az ország 3200 önkormányzata arra vár, vajon milyen módon alkossák meg költségvetésüket. Gajda Róbert, a Fidelitas gyulai elnöke elmondta, fejlődésükhöz a „legjobb partnert” a kormányban találták meg, hiszen 2002-es ifjúsági ígéreteiket nem teljesítették. Nem valósult meg az ingyenes jogosítvány, a lakóhely és az iskola közötti ingyenes utazás, a kollégiumépítés. Tóth Imre országgyűlési képviselő hozzátette, a Medgyessy- kormány fennállása óta 2600 milliárd forint hitelt vett fel, az ország önkormányzatai százmil- liárd forinttal kevesebbet kaptak. Bejelentette, a Fidesz gyulai szervezetének keddi ülésén lemondott dr. Szelezsán Róbert elnök, amit elfogadtak azzal, hogy a megyei, a városi önkormányzatban és másutt betöltött tisztségeit tartsa meg. Új elnököt várhatóan február 6-án választanak Gyulán.__________________szj*. Növelni kell a szakképzések arányát A szocialisták márciusban véglegesítik az uniós jelöltlistát Három város — Békéscsaba, Szarvas és Gyomaendrőd — szolgált helyszínéül annak a látogatásnak, melyet tegnap tett megyénkben dr. Jánosi György, az MSZP választmányának, s egyben az országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának elnöke. A megyeszékhelyen a pedagógus szakszervezetek helyi titkáraival, Szarvason a térség oktatási intézményeinek vezetőivel találkozott, Gyomaendrődön pedig lakossági fórumon vett részt. megszerzését részesítik előnyben. Az unióban jóval nagyobb az akkreditált képzések aránya, s a jövőben nekünk is erre kell törekednünk. Az oktatási költségvetés kapcsán elmondta, hogy a normatív támogatás nem emelkedik jelentősen, ugyanakkor a kiegészítő finanszírozással együtt mégis jóval több forrás jut erre a célra. Utóbbi finanszírozási mód nyújt ugyanis lehetőséget az infrastrukturális fejlesztésekre, a szociális típusú segítség- nyújtásra, illetve a többlet- és a minőségi munka elismerésére, l. j. VÉLEMÉNY LÁSZLÓ ERZSEBET Forradalmian új Aki gyűlöli a reklámokat és aki szereti, egyaránt betéve tudja, mi az a forradalmian új. Villámgyors, praktikus, sokoldalú portéka, fe- lülmúlhatatlanul teljesít, vigyáz az egészségünkre és természetesen verhetetlen az ára. A tévénézőknek pedig jutalmul naponta kétszer-háromszor végig kell hallgatniuk, vagy ha századjára sem emlékeznek minden apróságra, nézniük. A jelek szerint ez vár ránk az elkövetkező hetekben az uniós parlamenti választásokon versenyre kelő pártok kínálatában is. Jön a kampány - bár most másként alakul (hat), kerül (hét) bele új elem. Valami forradalmian új. A rendszerváltás utáni választások eddig közös jegyet viseltek. A győzelemért küzdő pártok, politikusok harcnak tekintették a versenyt, minek következtében a szavazásig való- Sággal szétmarcangolták egymást. Egyebet sem hallott, látott a nehézségi próbának kitett választópolgár, mint vádak és ellenvádak, gyalázkodások és ellengyalázkodások zuha- tagát, s mire eljött a voks napja, befogott szemmel és füllel szédült a szavazófülkébe. Hogy milyen árat fizetett ezért az ország, nem számított. A minap Medgyessy Péter miniszterelnök találkozót ajánlott elődeinek, Boross Péternek, Horn Gyulának, Orbán Viktornak, és személyes beszélgetésre hívta őket, mint olyan befolyásos politikusokat, akik meghatározhatják az európai parlamenti választások stílusát, hangvételét. Ismerve a tétet, azaz Magyarország érdekeit, jövőjét, helyét az egységes Európában, nem kevésbé azt, hogy milyen bizonyítványt állítunk ki magunkról a közösség előtt, helyeselni lehet a miniszterelnök lépését. Azt is természetesen, ha az érintettek eleget tesznek a meghívásnak, mi több, mindannyian kulturált, kiegyensúlyozott kampányra törekszenek a maguk portáján. Ez lenne csak a forradalmian új a demokráciában elviselt kampányok között. Tudom, a kampányelőszelek még inkább vihart sejtetnek, mint békét. De hát a forradalmak is egyik pillanatról a másikra robbannak ki, nem?_______________________________■ Startolhat a vízi erőmű (Folytatás az 1. oldalról) A Pályázat Előkészítő Alap által támogatott terv már egy egészen másfajta erőműről szól. Ennek lényege - természetesen leegyszerűsítve -, hogy a duzzasztómű egyik meglévő kapuját kiemelik, s helyette olyan kaput tesznek be, melybe turbinák vannak beépítve. A keletkező energiát aztán földkábel segítségével a hullámtéren kívül hozzák majd a föld felszínére. Ilyen, úgynevezett Hidromatrix típusú erőművek már szép számmal működnek a világ más tájain is, elsősorban Amerikában. A békésszentandrási képviselő-testület a közelmúltban rendkívüli ülésen erősítette meg szándékát, hogy a kidolgozandó terveket benyújtják majd a megfelelő uniós pályázatokra, s biztosítják ehhez az önerőt is. Napokon belül aláírják tehát azt az együttműködési megállapodást, melynek alapján a Nemzeti Fejlesztési Hivatal kidolgoztatja a műszaki megvalósítást (terveket), s beszerzi a szükséges szakhatósági engedélyeket is. Aztán következik a pályázat benyújtása, mely minden bizonnyal sikeres lesz, lévén a PEA csupán azokat az elképzeléseket támogatja, melyeknek megvalósítását is szükségesnek tartja. Sinka József, Békésszentand- rás polgármestere elmondta: az erőmű megépítéséhez olyan konzorciumot szeretnének létrehozni, melyben az áramszolgáltató és a vízügy mellett jelentős szerepet kapna az önkormányzat is. A polgármester úgy véli, az erőmű egy gyorsan megtérülő beruházás lesz, a termelés megindulása utáni első években már nyereséget tud termelni. Hosszú távon pedig olyan stabil bevételi forrást jelent majd Békésszentandrás- nak, melyre támaszkodva biztosítani tudják az önerőt a különböző pályázatokhoz, ezáltal felgyorsulhat a település fejlődési üteme. A polgármester szerint a vízi erőmű a villamosenergia-pi- ac esetleges liberalizálása után is versenyképes marad, elég csak arra gondolni, hogy az ilyen erőművek esetében nem kell környezetterhelési díjat fizetni. (Kapcsolódó cikkek lapunk internetes oldalán.) urták judit „AZ ÉRTEKEZLET A LEGALKALMASABB HELY EGYMÁS HIBÁINAK KIDERÍTÉSÉRE.” (Will Rogers) Kishírek Békés megyéből HUNYA. (j) A hunyai önkormányzat kezdeményezi a helyi idősek klubjának hivatalos formában történő működtetését. Mostanában ugyanis már 20—25 idős ember látogatja szinte napi rendszerességgel a részükre átadott Kossuth utcai klubhelyiséget. Amennyiben a klub hivatalossá válik, úgy állami normatíva is igényelhető működtetésére. BÉKÉSCSABA, (s) A Csaba Center harmadik emeletén található Jankay Galéria időszaki kiállítótermében ebben a hónapban a békéscsabai Kortárs Szlovák Galéria képeit mutatják be. Az állandó kiállításon pedig a névadó képzőművész hagyatékából ösz- szeállított gyűjtemény által ismerkedhetnek meg az érdeklődők Jankay Tibor munkásságával és etnográfiai gyűjteményével. MEZŐKOVÁCSHÁZA (1) A mezőkovácsházi városi könyvtár, folytatva a többéves hagyományokat, február 2. és 7-e között tartja a tavalyi folyóiratok és a régi könyvek vásárát. Az érdeklődők több színes újság és tartalmas könyv közül válogathatnak kedvezményes áron. Tekintettel a nagy érdeklődésre, február 16- ától a számítógépes tanfolyam 2. csoportja is megkezdi tanulmányait a könyvtárban. KÖTEGYÁN. (b) A kötegyáni általános iskola is megméretett a Békés Megyei Közoktatási Közalapítvány által, az Európai Unió népszerűsítése érdekében kiírt pályázaton. A település alapfokú oktatási intézménye több mint háromszázezer forintot nyert a pályázaton, s ezen összegből Barangolások az Európai Unióban címmel, az egész tanévet átszövő vetélkedősorozatot szerveznek az iskolában. BÉKÉSCSABA, (y) Az elmúlt évben 8,8 millió forintot fizetett a megyeszékhely a bérlők elmaradt rezsijére - derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből. A békéscsabai, szarvasi és orosházi önkormányzat, hogy elkerülje a kilakoltatást, az eladósodott családokat inkább kisebb alapterületű vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költözteti. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) A Medgyesegyházi Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület 1999. január 19-én alakult újjá. Az ötéves jubileumát ünneplő civil szervezet aktív és eredményes munkát végez. Rendszeresen szerveznek éjszakai szolgálatot, segítik a helyi rendezvények lebonyolítását, közös szolgálaton vesznek részt a helyi rendőrőrs és a Lökösházi Határőrizeti Ki- rendeltség munkatársaival. GYULA, (ö) Az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban több amatőr művészeti csoport működik. Ezek: az Erkel Ferenc Vegyeskar, a Kohán Képzőművész Kör, az Illés Panna Népdalkor, a Székely Aladár Fotóklub, az Újra Együtt Néptáncegyüttes, a Versenytánc Klub, a Versenytánc Szakkör, a Versenytánc Senior Klub, a Végvár Táncegyüttes és a Zabhegyező Klub. ÖRMÉNYKÚT, (j) Nem tudni még pontosan, mennyi pénzt fordíthat majd fejlesztésekre az ön- kormányzat, tervek azonban bőven vannak Örménykúton. Többek között szeretnék megoldani a közvilágítást a sűrűn lakott tanyaterületeken, s a tervek között szerepel a polgármesteri hivatal belső festése, mázolása. OKÁNY. (i) Okány központjában egykor artézi kút állott, amelyre már csak a község idősebb lakói emlékezhetnek. A kutat még idén helyreállítják. Egy eltérés viszont lesz a régi és az új díszkút között: az eredeti kútból artézi víz folyt. Az új kútból viszont csapvíz jön majd, mivel a díszkutat a községi vízhálózatra csatlakoztatják. MEZŐHEGYES. (1) Mezőhegyesen a helyi civil szervezetek vezetőinek és aktíváinak január 30- ára meghirdetett civil fórum időpontja - az előadónak az országos szövetségnél adódó elfoglaltsága miatt - megváltozott. A fórumot, változatlan napirenddel, február 6-án 14 órától tartják a József Attila Általános Művelődési Központ tanácskozótermében. BÉKÉS, (a) A napokban készült el Békés környezetvédelmi programja, amely bemutatja a térség domborzatát, vízrajzát, állat- és növényvüágát, a levegő tisztaságának állapotát, valamint felsorolja a tájra jellemző egyéb adottságokat. ELEK. (ke) Az eleki Radványi György Középiskola és Szakképző Intézetbe folyamatosan érkeznek a továbbtanulók jelentkezési lapjai. Az intézmény tervei szerint a 2004/2005-ös tanévben a nyolcadik osztályt végzetteknek három 9. osztályt, a szakmunkásvizsgával rendelkezőknek pedig két középiskolai osztályt indítanak. BÉKÉSCSABA, (s) A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium Szülők—öregdiákok Alapítványa jótékonysági bált rendez az intézmény támogatására. A már hagyományos, úgynevezett Rózsa-estet szombaton 19 órától tartják az iskola színháztermében. VÉSZTŐ, (i) „Vizes” témákkal is foglalkozott legutóbbi ülésén a vésztői képviselő-testület. Az idei évtől a lakossági ivóvíz köbméterenkénti díját 189,80 forintban, a lakossági csatornahasználati díjat — szintén köbméterenként — 230,90 forintban fogadták el a városvezetők. I Szarvas Dr. Jánosi György Szarvason sajtótájékoztatót is tartott, melyen elmondta, hogy az MSZP megkezdte az intenzív felkészülést az uniós parlamenti választásokra, s a március 12-ei, szegedi tanácskozáson fogadják majd el a párt végleges jelöltlistáját. Az oktatáspolitikáról szólva kiemelte, hogy Magyarországon az utóbbi évtizedekben mind presztízs, mind finanszírozás tekintetében háttérbe szorult a szakképzés, a fiatalok elsősorban a diploma ...milyen árat fizetett az ország, nem számított.