Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-28 / 23. szám
SPORT 2004. JANUÁR 28., SZERDA - 15. OLDAL Mezőkovácsházi és békési siker Békéscsaba A Csaba Honvéd Kulturális Egyesület székházában rendezték meg a sakkcsapat diákolimpia I-II. korcsoportos megyei döntőjét. Mint Petró József, a Békés Megyei Sakkszövetség elnöke elmondta: a leányoknál új bajnokot avattak, a kovácsháziak sikere Kovalcsikné Borombós Edit sakkoktatását dicséri. A békési fiúk megvédték bajnoki címüket. A korcsoporton belül nagy váltás történt, nagyon sok tanulónak ez volt az első jelentősebb versenye. A szakemberek szerint öröm volt nézni a gyerekek küzdeni tudását. Diákolimpia megyei sakkcsapatbajnokság végeredménye. Leányok (hét csapat körmérkőzés): 1. Mező- kovácsháza ÁMK I. (Bacsa Pálma, Iványi Hajnalka, Mészáros Johanna, Hűli Elizabet) 15,5 pont, 2. Orosháza Vörösmarty M. Ált. Isk. (Borbély Marietta, Vági Ágnes, Schäfer Mónika) 14.5, 3. Szarvas Város Általános Iskolája (Kunos Nóra, Szrnka Noémi, Bae Sun Young, Selmeczi Rita) 10,4. Orosháza József A. Ált. Iskola 9,5. Gyula 1. sz. Ált. Iskola 7, 6. Végegyháza ÁMK 4.5, 7. Mezőkovácsháza AMKII. 3. Fiúk (11 csapat, 6 fordulós svájci rendszer): 1. Békés Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola (Oláh Béla, Oláh Gábor, Boros Árpád) 14,5 pont, 2. Mezőberény 1. sz. Ált. Iskola (Bagita Ákos, Zahorán Bertold, Balogh Gergő) 13.5, 3. Orosháza Vörösmarty M. Alt. Isk. (Csicsely Dániel, Czmarkó Zoltán, Nagy Sasa) 11,4. Orosháza József A. Ált. Iskola 11, 5. Szarvas Város Általános Iskolája és Óvodái 10,5, 6. Mezőberény Órlai Petries Soma Ált. Iskola 9. ■ Röviden LABDARÚGÁS. Lejátszotta első előkészületi mérkőzését a megyei másodosztályú Nagyszénás és az első vonalban szereplő Orosházi MTK- Rákóczi labdarúgó csapata. 3-2-es félidő után 5-3-ra a szénási legénység győzött. Gólszerzők: Janis 2, Trabak, Brachna, Ozgyin, ill. Mátyus 2, Szűrszabó. ÚSZÁS. A legutóbbi debreceni sze- tnór úszóversenyen technikai okok miatt rosszul közöltük: a 200 méteres vegyesúszásban Práthné Liker Izabella nem második, hanem első lett. ASZTALITENISZ. Erdélyi Annamária, az Orosháza Hungarotel ASE tizenkilencéves szerb-montenegrói légiósa meghívást kapott a Szlovén nemzetközi asztalitenisz-bajnokságra, amelyet február 5—7-e között Velenjében rendeznek. _ Totótippjeink az 5. heti szelvényekhez 1. Bremen—Hertha BSC 1 2. Bochum—Wolfsburg 1 x 3. Frankfurt—Bayern München 2 4. Köln—Mönchengladbach 1 x 5. 1860 München-Kaiserslautern 1 2 6. VfB Stuttgart—Rostock 1 7. Freiburg—Leverkusen x 2 8. Reggina—Empoli 1 x 9. Brescia—AS Roma x 2 10. Bologna—Milan x2 11. Juventus—Chievo 1 12. Lazio—Sampdoria 1 13. Udinese—Modena 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Hannover-Hamburg x Hét labdarúgót teszteltek Szeged FC-Békéscsabai Előre FC 0-3 (0-0) Szeged Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Szeged, 50 néző. V.: Somogyi. Szeged: Dobó (Halász) — Szamosszegi, Mórocz, Czifrák, Rácz (Gelbmann) — Ferenczy, Turján, Csűri, Puskás (Krausz) — Báli (Dóra), Kulacsik (Szélpál). Edző: Szalai István. Békéscsaba: Fekete (Simunic) - Szeverényi, Fehér, Valentényi, Vlad — Konecsnyi (Bokor), Bánföldi, (Závoda), Megyesi, Horváth (Baldeanu) — Elisei, Miculescu (Hoffmann). Edző: Supka Attila. Az eddigi próbajátékosok, Bokor és Závoda mellé újabb öt labdarúgó érkezett a békéscsabaiakhoz tesztelésre, a horvát Vlad, a szlovák Konecsnyi és Horváth, valamint két román, Elisei és Baldeanu. 64. perc: Hoffmann kitűnő átadásával a második ligás Petro- zsényből érkezett Elisei lépett ki középen és a kifutó kapus fölött 13 méterről a hálóba emelt, 0-1. 72. perc: Hoffmann és Elisei kényszerítőzött, majd az utóbbi 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0-2. 85. perc: Hoffmann jó ütemSzalai István: — Az első tesztmérkőzésünket játszottuk, ami jól szolgálta a felkészülést. Supka Attila: - Irreális talajon jó iramú mérkőzést játszott a két csapat. A próbajátékosokkal teletűzdelt együttesünk a második félidőben nyújtott teljesítménye alapján megérdemelten győzött. Soron kívül Nagy a mozgás az Előre FC háza táján, újabb játékosok érkeztek tesztelésre a lila-fehérekhez. Éppen ezért Supka Attila vezetőedző kérte Oláh Imre technikai vezetőt, hogy soron kívül kapjon még lehetőséget a csapat felkészülési mérkőzésre. Gyors szervező munka után így aztán csütörtökön 14.30 órakor ismét pályára lép a gárda, ezúttal Debrecenben a Löki egy vegyes csapata ellen. Két ezüst és egy bronz a hazaiaknak V. Téli torna nemzetközi gyermeklabdarúgó-viadal Békéscsaba * 1 A békéscsabai Szokolay Focisuli szervezésében a hétvégén elkezdődött az a három hétvégén át tartó rendezvénysorozat, amelynek keretében hét korosztályban mérhetik össze tudásukat a legjobb magyar és a környező országok labdarúgó utánpótlás-nevelő egyesületek csapatai. A kétnapos viadalt három csarnokban, Békéscsabán a Mester Klubban és a városi sportcsarnokban, valamint a békési sportcsarnokban rendezték huszonöt csapat részvételével, amelyek hetvenegy mérkőzést játszottak. Az V. Téli torna legjobbjainak az érmeket és a díjakat Pillér Sándor, a megyei labdarúgó szövetség elnöke, Both József, az MLSZ edzőképző központjának tanára és Tóth Márton, az MLSZ Békés megyei instruktora adta át. A házigazdák mindhárom korcsoportban a dobogón végeztek. Végeredmény. 1996-os korcsoport: 1. Löki Focisuli, Debrecen, 2. Szokolay Focisuli, Békéscsaba (edző: Szabó Zoltán), 3. Vojvodina (szerb-montenegrói), 4. Nyírsuli, 5. Pénzügyőr, 6. Atleti- co Árad (román), 7. Szatmárnémeti, 8. Gyulai Termál FC. Különdíjasok. Legjobb mezőnyjátékos: Vladislavjevic Dusán (Vojvodina). Legjobb kapus: Perger Bence (Nyírsuli). Legjobb védő: Tóth Kevin (Loki FS). Gólkirály: Trabaka Kelin (Atletico Arad). Legjobb hazai játékos: Hursán György. 1995-ös korcsoport: 1. Vojvodina (szerb-montenegrói), 2. Hajdúböszörmény, 3. Szokolay Focisuli, Békéscsaba (edző: Belvon Attila). 4. Nyírsuli, 5. Pénzügyőr, 6. Hírös-Ep Kecskemét, 7. Arad (román). Különdíjasok. Legjobb mezőnyjátékos: Zlojutro Marko (Vojvodina). Gólkirály: Varga Gergő (Hajdúböszörmény). Legjobb védő: Krajcs Gábor (Szokolay FS Békéscsaba). Legjobb kaA nemzetközi Téli torna gyermeklabdarúgó-toma első felvonásában jelesen küzdött a bé- ; késcsabai Szokolay Focisuli csapata (csíkos lábszárvédőben) a debreceniek ellen ÍVFOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET pus: Kiss Márton (Hajdúböszörmény). Legjobb hazai játékos: Oláh László. 1994-es korcsoport: 1. Löki Focisuli Debrecen, 2. Szokolay Focisuli Békéscsaba (edző: Kovács Tibor), 3. Temesvár (román), 4. Nyírsuli, 5. Sarkad Kinder, 6. Hírös-Ép Kecskemét, 7. Gyulai Termál FC, 8. Orosháza. Különdíjasok. Legjobb mezőnyjátékos: Cosova- nu Paul (Arad). Gólkirály: Böszörményi Dániel (Loki FS). Legjobb védő: Kántor Tamás (Löki FS). Legjobb kapus: Kenézaljai Dávid (Szokolay FS Békéscsaba). Legjobb hazai: Zimermann Zoltán. Vereség a franciáktól Ljubljana Franciaország—Magyarország 29-21 (14-8) Európa-bajnoki középdöntő férfi kézilabda-mérkőzés, Ljubjana. Gólszerzők: Karabatíc 5 (1), Girault 5 (1), B. Gille 3, G. Gille 3, Cazal 3, Burdet 3, Junillon 3, Abati 2, Kempe 2, ill. Buday 5 (1), Diaz 3, Laluska 3, Ilyés 2, Nagy 2, Kertész 2, Pásztor 1, Mocsai 1, Iváncsik 1, Mezei 1. Kitűnő védekezéssel kezdett a magyar csapat, és többek között Fazekas remek védéseinek köszönhetően sikerült elhúznia 4- 1-re. Szinte hihetetlen volt, de a világbajnoki bronzérmes franciák csak a 11. percben szerezték második góljukat. Igaz, ezt követően emberelőnyben egyenlítettek, 4-4. A folytatásban a magyarok tizenegy percig, nem voltak eredményesek, miközben hetet kaptak. A franciák lendülete megmaradt, s nőtt a különbség. Az esélyesebb franciák ragadták magukhoz a kezdeményezést, és Karabatic, valamint Guillaume Gille nem hibázott. Fordulás után sem sokat változott a helyzet, a vb-bronzérmes fokozatosan elhúzott és biztosan őrizte jelentős előnyét. A magyarok hiába védekeztek jobban, a kapu előtt rengeteget rontottak. Az első tíz percet leszámítva a magyarok indiszponáltan játszottak, s esélyük sem volt a sikerre a jobb franciák ellen. A magyar csapat szerdán 18.30-kor Szerbia és Montenegró ellen lép pályára. a Győzni kell a rangadón A női kézilabda NB I-ben dél alföldi rangadót játszanak szerdán 18 órakor a békéscsabai városi sportcsarnokban. A tabella tizenkettedik helyén álló, ötpontos Békéscsabai Előre NK csapata a kilencedik eddig tíz pontot gyűjtött Liss-Hódmező- vásárhelyi NKC gárdáját fogadja. A vendégeknél tíz napja edzőcsere történt, Tamás Sándort a Cornexitől érkezett Pánczél Barabás váltotta a kispadon. Békéscsaba A találkozóval kapcsolatban Koleszár György, a lila-fehérek vezetőedzője a következőket mondta: — A hétközi mérkőzésen számunkra csak a győzelem elfogadható. Úgy vélem, a lányok is átérzik a találkozó fontosságát és szurkolóink támogatása mellett mindent megtesznek a siker érdekében. A korábbi betegek közül Ancsin, Pőcze, Szabados, Trbojevics és Valyuch is részt vett a hétfői edzésen, remélem számíthatok rájuk a szerdai találkozón. A vásárhelyi együttesből az átlövő Jenőfire, a beállós Niko- licsrq és az irányító Asztalosra kell külön is figyelnünk. Nagy csatára számítunk, amelyben be kell gyűjtenünk a két pontot. A találkozót a Láda, Sebők játékvezetői páros dirigálja. $ lé Szabó Károly, a Békéscsabai Előre NK ügyvezetője elmondta: a klub elnöksége kéri a lila-fehér szurkolókat, hogy a szerdai találkozón az A-lelátón foglaljanak helyet. Sok Csongrád megyei szurkoló várható a mérkőzésre, akiket elkülönítetten helyeznek el a nézőtéren. A klub vezetői szeretnék elkerülni az atrocitásokat, ezért kérik a szurkolókat, hogy végig sportszerűen biztas- sák a csapatot. _____________v.l. ___ Békés megye Há zigazdaként Kondoros és Újkígyós is bekapcsolódott a Horváth István kézilabda-emléktorna küzdelmeibe. A nőknél gólgazdag mérkőzésen nem bírt egymással az Újkígyós és a Békéscsabai Főiskola együttese. Az uraknál az NB Il-es Újkígyós mindkét összecsapásán biztosan győzött, a Kondoros viszont egyszer sem nyert. Az egyik vereséget a megyei bajnokságban jeleskedő Gyomaend- rőd mérte a gárdára. Eredmények. NB-s férfi: Újkígyós- Kondoros 31-27 (19-14). Legjobb dobók.: Oláh 12, Fekete 5, ill. Vozár, Tóth, Beliczay 4-4. Gyomaendrőd-Újklgyós 18-29 (6-17). Ld.: Kruchió 7, Icsa 4, ill. Oláh 7, Dócs 6. Kondoros—Gyoma- endrőd 29-34 (15-20). Ld.: Polgár 10, Jarabek 8, ill. Horváth 10, Kruchió, Icsa 6-6. Megyei férfi: Nagyszénás- Köröstarcsa 19-21 (8-12). Ld.: Hankó 6, Szűrszabó 4, ill. Mikő 9, Balázs 7. Csorvás-Köröstarcsa 22-35 (9-14). Ld.: Tárnyik 12, Kovács 7, ill. Balázs 9, Boros 7. Csorvás-Újkígyós 23-29 (9— 15). Ld.: Tárnyik 9, Gub 6, ill. Sódar 12, Bánáti 6. Újkígyós—Kondoros 28—29 (15-16). Ld.: Sódar 11, Balázs 8, ill. Zsjak, Tóth, Mális 5-5. Ifjúsági fiú: Köröstarcsa-Nagyszénás 30-19 (15- 9). Ld.: Marton 9, Bátori, Kolarovszki 8-8, ill. Szebeni 7. Megyei női: Kétsop- rony-Újkígyós 16-27 (9-10). Ld.: La- urinyecz Gy. 10, Túri_5, ill. Buday 8, Mosonyi, Sódar 5-5. Újkígyós—Békéscsabai Főiskola 30—30 (14—16). Ld.: Bodor, Sódar 8-8, ill. Ravasz A. 7, Juhász, Belanka 5-5. Jamina—Gerla 16— 23 (9-10). Ld.: Valastyán 7, ill. Med- vegy 12. 5-6. osztályos leány: Újkígyós—Madách Utcai Általános Iskola 11-15 (8-6). Ld.: Kiss 8, ill. Kovács 8. Füzesgyarmat-Kondoros 10—0 (játék nélkül). Ifjúsági leány: Sarkad-Újkí- gyós 18-16 (10-10). Ld.: Boldog 7, Sajti 4, ill. Csatlós, Lőrincsik 6-6. 7-8. osztályos leány: Újkígyós—Madách Utcai Általános Iskola 20-16 (10-7). Szabó 9, Balogh 4, ill. Konczos 7, Németh 6. Sarkad-Újkígyós 9-15 (4-9). Ld.: Katona, Sándor 3-3, ill. Szabó 7. _ Szilasi és Gottfried az élen Knock down nyílt országos bajnokság Bordás Sándor: „A tanulópénzt megfizettem” Mérlegen a Tótkomlós megyei I. osztályú labdarúgócsapata Bordás Sándor tavaly vette át a tótkomlósi felnőtt csapat irányítását. Mint mondta, a tanulópénzt megfizette. Szeretett volna jobban támaszkodni az idősebb játékosokra, de ilyenolyan okok miatt nem kapta meg a várt támogatást. Bár mérkőzésenként rengeteg gólhelyzetet kidolgoztak, azok zömét ki is hagyták, így rengeteg értékes pontot hullajtottak el. Tavasszal a tizenharmadik helyről felfelé szeretnének elmozdulni, s ennek érdekében kemény munkára fogta fiait. De beszéljen az edző, Bordás Sándor. Tótkomlós Budapest A hét végén rendezték meg a fővárosban a BM Vágóhíd utcai sportcsarnokában a Magyar Kyokushin Karate Szövetség knock down - vagyis leütéses - rendszerű nyílt magyar bajnokságát, amelyen nyolcvanan küzdöttek az érmekért. Az Axel Kupáért kiirt viadalon elindult és szép sikereket ért el a Magyar Oyama Kyokushin Szövetséghez tartozó Orosházi Kyokushin Szabadidő Kör három versenyzője is. Zsiga Zsolt vezetőedző tanítványai közül a 60 kg-osok mezőnyében Szilasi László magabiztos versenyzéssel jutott a döntőbe, ahol legyőzte a dunaharaszti Makait, így országos bajnoki címet szerzett. A 70 kg-osok között Gottfried Sándor remekelt, aki végig harcosan küzdött és mind a négy ellenfelét kiütéssel verte, így ő lett a viadal legtechnikásabb versenyzője. Németh Róbert ugyanebben a súlycsoportban bronzérmet nyert. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Zsiga Zsolt elmondta még, hogy az orosházi versenyzők közül Kunstár Roland és Vámosi Péter megkezdte a hosz- szú alapozó edzéseket az idei Japánban megrendezésre kerülő világbajnokságra. Végeredmény. Férfiak. 60 kg: Országos bajnok: Szilasi László (Orosházi Kyokushin Szabadidő Kör), 2. Makai M. (Dunaharaszti), 3. Sulyok Z. (Samurai). 70 kg: Országos bajnok: Gottfried Sándor (Orosházi Kyokushin Szabadidő Kör), 2. Szabó G. (Sopron), 3. Orbán Gy. (Erzsébetváros) és Németh R. (Orosházi Kyokushin Szabadidő Kör). __________V.L.- Hosszú ideig dolgoztam a tótkomlósi ifjúsági csapat edzőjeként, így jól ismertem a felnőtt csapatot is — kezdte mondandóját. — A szezon kezdetén a tizenharmadiknál jobb eredményben bíztam, az ötödik-tizedik helyre vártam az együttest.- A nyáron milyen változások történtek a keretben? — Szabó kapus és Lövei az Orosháza FC-hez igazolt, míg Bányik József és Pásztor László csak a szezon közepén tudott bekapcsolódni a munkába. Leigazoltuk ugyanakkor ifj. Bordást Mezőhegyesről.- A legtöbb csapatnál a fő gondot az edzéslátogatottság hiánya jelenti. Ezen a fronton önök hogy állnak?- Nem túl jól. Főleg munkahelyi elfoglaltság miatt rendre sokan hiányoztak a tréningekről. Ezen okra vezethető vissza, hogy pontot veszítettünk Orosházán, Med- gyesegyházán és Battonyán is.- Akadt jó mérkőzése is...- A null-null ellenére Mezőko- vácsházán remekül futballoztunk és ugyanezt mondhatom a batto- nyai és a békésszentandrási kilencven percekről is.- Milyen egyéb tanulságokkal szolgál az edző számára az elmúlt fél esztendő?- Vegyesek az érzelmeim. Néhány játékostól azt vártam, hogy többet segítenek nekem majd a munkában. Korábban négy és fél évig edzősködtem az ifiknél, és bizony nem könnyű megszokni a felnőtt csapatot. Mentálisan és hozzáállásban is többet vártam a fiúktól. A serdülők és az ifjúságiak helytállása példamutató lehet: bajnokságukban az előbbiek az első, utóbbiak a harmadik helyen zárták az őszt.- Hogy érzi, mi az amiben hibázott?- Abban feltétlenül, hogy nem bizonyultam elég határozottnak. A tanulópénzt megfizettem, tavasszal jómagam is másképp állok hozzá a dolgokhoz.- Összegezve a tizenöt találkozót, kik azok a játékosok, akiknek elégedett a teljesítményével? Kik rúgták góljaikat?- Tarján, Papp, ifj. Bordás, Szalai és Pásztor László tudásához méltóan játszott. Tarján hat, Kaliska négy, Pásztor L. három, Papp, Fazekas két-két, Krátky, Pásztor T., Bányik egy-egy találatot jegyzett és született egy öngól is.- Mióta tart a felkészülésük?- Január tizenötödike óta edzünk. Hat-nyolc edzömérkőzés vár ránk, s ezeken szeretném szemügyre venni a leendő új játékosokat. Sin Szabolcs Orosházáról már a miénk, rajta kívül még egy középpályást látnánk szíve- sen a csapatban. ___________op. í t 4 be n ugrott ki és higgadtan 11 mé- ^ térről a kapus alatt a kapu közepébe lőtt, 0—3. A játékvezető sípszavára nem- d csak a mérkőzés, hanem a hóesés n is elkezdődött a Tisza-parti város- z ban, így aztán irreális talajon folyt a csata, de mindkét csapat lelkesen küzdött. A második játékrészben a rutinosabb vendégek kihasználták a második vonalbeli szegediek védelmi megingásait és megérdemelten nyertek. Jó: Dobó, Turján, ül. Fehér, Megyesi, Elisei, Hoffmann. Jó passzban az Újkígyós