Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-23 / 19. szám
K ŐZÖK TATÁS 2004. JANUÁR 23., PÉNTEK —11. OLDAL ^BÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP otthon van Európában Mottó: „Csak az uralkodik, azé a hatalom az hódít hazát, jövőt, lelket kié az erkölcs, tudás, szorgalom.” (Váci Mihály) Zsebedben a világ Fél évszázada múlt, hogy megalakult iskolai könyvtárunk, az akkor elégségesnek számító hétszázas állománnyal, mely mára több mint 10 ezer kötetes, számítógépes nyilvántartású könyvtárrá nőtte ki magát. A Hunyadi János gimnázium valamennyi diákja és tanára könyvtári tag. Naponta van lehetőségük a kölcsönzésre, helyben olvasásra, s mindezt természetesen ingyen. Iskolánk az utóbbi években rohamosan fejlődik, ezért szükségessé vált a könyvtár fejlesztése is. Anyagi lehetőségeink korlátozottak, így pályázat útján igyekszünk előteremteni a fejlesztéshez szükséges összeget. Ötödik éve nyújtunk be sikeres pályázatokat, ennek eredményeként a 2002/2003-as tanévben 497 ezer forintot költhettünk állományunk fejlesztésére. Diákjaink 2000-től sikeresen vesznek részt a Bőd Péter Könyvtárhasználati Versenyen, ahol megyei második és harmadik helyezést értek el. Iskolánkban emelt szintű idegen nyelvi oktatás keretében angol és német nyelvet tanítunk, melynek eszközhátterét egy multimédiás labor és könyvtár biztosítja. A Világ-Nyelv Program Forrás alprogramjának keretében | benyújtott pályázattal egymillió forintot nyertünk, melynek révén könyvtárunk idegen nyelvi tanulóközponttá alakul. Ezt az összeget angol és német nyelvű tankönyvekre, munkafüzetekre, audio-, vizuális anyagokra, idegen nyelvű folyóiratokra, valamint multimédiás oktatási programokra fordítjuk. A tanulóközpont az intézmény diákjain és tanárain kívül a beiskolázási körzetbe tartozó általános és középiskolák pedagógusai és tanulói számára teszi hozzáférhetővé a dokumentumokat. Minden esélyünk megvan tehát arra, hogy iskolánk és könyvtára régiónk meghatározó szellemi központja legyen. ■ Az oldal a Békés Megyei Hunyadi János Középiskola és Kollégium támogatásával készült. Szerkesztette: Halasi Mária. Fotó: Bojtos Balázs. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta. A Hunyadi A Békés Megyei Hunyadi János Középiskola és Kollégium a délbékési kistérség több mint 50 éve fennálló középiskolája. Többcélú intézmény: a gimnázium, a szak- középiskola és a kollégium oktató-nevelő munkáját látja el. Stratégiai céljaink középpontjában a magas színvonalú idegen nyelvi képzés, széles körű informatikai ismeretek, kommunikációs készség fejlesztése áll. E célok jegyében indítjuk a 2004/2005-ös tanévben a nyelvi előkészítő évfolyamunkat, amelyen a tanulók heti 14 órában az általuk választott angol vagy német nyelvi képzés, valamint heti 4 óra informatikai oktatás mellett olyan tantárgyi modul ismereteket szerezhetnek, melyek a jó és helyes beszédkészség kialakítását szolgálják. A magas óraszámú idegen nyelvi képzés gyakorlatilag ingyenesen juttatja el a tanulókat a közép-, illetve felsőfokú nyelvvizsga szintig. Az informatika és az általános tagozatra jelentkezők szintén választhatják az emelt szintű idegen nyelvi képzést, valamint az informatikai ismereteken túl európai uniós ismereteiket bővíthetik. A tehetséggondozást szolgáló szakkörök (környezetvédelem, drámaszínjátszás, informatika, történelem) mellett hangsúlyt fektetünk a felzárkóztatásra és a pályaválasztás segítésére egyaránt. Úgy gondolom, középiskolánk a dél-békési kistérség olyan szellemi műhelye, ahol a diákok szabadon bontakoztathatják ki és fejleszthetik képességeiket, kreativitásukat. A széles körű lehetőségek skálája tovább bővül a Dél-békési Oktatási Centrum címzett pályázatán elnyert mintegy 650 millió forintos fejlesztéssel, melynek köszönhetően egy új épületegyüttes kivitelezése kezdődik az idén, és jól szolgálja a Hunyadi János középiskolában tanulók és dolgozók tevékenységét. Tamási Áron szerint,, Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Mi, a hunyadisok közössége, otthon érezzük magunkat - Európában is. PLESOVSZKINÉ UJFALUCZKI JUDIT IGAZGATÓ A Hunyadiban új, korszerű gépek segítik, szolgálják a számítástechnikai oktatást. A huszonegyedik század szakmái A 2004—2005. tanévben — új szakokkal kiegészítve iskolánk oktatási rendszerét — intézményünkben folytatódik az érettségire épülő, nappali tagozatos iskolarendszerű képzés. Továbbra is az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő közép- és felsőfokú szakmák oktatását-képzését látjuk el műszaki-informatikai és humán szakterületen 2 éves tanulmányi időben. Az ide jelentkező érettségizett fiatalok --akik még a beiratkozáskor (2004. június 22.) nem töltötték be a 22. életévüket - öt képzéstípus közül választhatnak érdeklődésük szerint. Műszaki szakterületen legnépszerűbb a közelmúltban indult AKKREDITÁLT FELSŐFOKÚ INFORMATIKAI STATISZTIKUS ÉS GAZDASÁGI TERVEZŐ SZAK, ahol az oktatás a Veszprémi Egyetem Keszthelyi Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karával együttműködve folyik. Ide azokat várjuk, akik az informatika mellett érdeklődnek a gazdasági, vállalkozási ismeretek iránt. Legalább 72 hozott ponttal kell rendelkezni a felvételhez. Négy félév során a tanulók megismerkednek - a legkorszerűbb, és iskolánk rendelkezésére álló számítástechnikai hardver- és szoftvereszközök alkalmazásával — napjaink statisztikai és tervezési módszereivel, elsajátítanak marketing- és számviteli (egyszeres, kettős könyvelés) ismereteket. Fő cél: magas szintű idegennyelvtudás biztosítása, olyan szakmai-elméleti felkészítés, amely alapot szolgáltat egyetemi, főiskolai tanulmányokhoz. A szakon tanulók részt vehetnek a diákhitelprogramban, akik pedig megfelelnek az egyetem akkreditált képzési követelményeinek, továbbtanulhatnak a keszthelyi Georgikonon. A FELSŐFOKÚ GAZDASÁGI ÉS RENDSZERINFORMATIKUS KÉPZÉS többéves tapasztalatokon alapul. Ezeken a szakokon gazdasági, vállalkozási, szervezési ismeretekkel rendelkező informatikusokat, másrészt informatikai eszközök és rendszerek működtetését, fejlesztését értő számítástechnikai szakembereket, rendszergazdákat képzünk. Új színfoltként jelenik meg iskolánkban a FELSŐFOKÚ SZÁMÍTÁSTECHNIKAI PROGRAMOZÓ oktatás. A képzést azoknak ajánljuk, akik önálló, felhasználói és egyéb programok írását szeretnék elsajátítani, szoftverfejlesztésben akarnak dolgozni. Célunk, hogy tanulóink kellő elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkezzenek komplex felhasználói programok készítéséhez és adaptálásához, valamint elsajátítsák a programozás során szükséges idegen nyelvi ismereteket. Humán szakterületen KÖZÉP- VAGY FELSŐFOKÚ ÚJSÁGÍRÓ SZAK indítását tervezzük. Várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik érdeklődnek, elhivatottságot éreznek a szakma iránt. Célunk olyan szakemberek képzése, akik a szakmai alapismereteken túl gazdasági, jogi, kommunikációs, társadalomtudományi, művelődéstörténeti, idegen nyelvi ismeretek elsajátításával komplex tudás birtokába jutnak, és ezek alapján képesek a közvélemény tájékoztatására. A nyelvi tanórákon olyan beszédkészség birtokába jutnak, mellyel egy idegen nyelven (angol, német) társalogni tudnak. A szakképesítési végzettség előfeltétele az alap/középfokú nyelvvizsga, amelynek megszerzéséhez iskolánk tanórai keretek kö- zött, átlag heti 6 órát biztosít félévenként. ______■ Ér ettségi mellé nyelvvizsga Felvételünkön a tavaly nyári angol és német nyelvi tábor résztvevőinek egy csoportja. Iskolánkban immár harmadik éve folyik emelt szintű oktatás német, két éve angol nyelvből. Idén mindkét nyelven indultak emelt szintű csoportok a 9. évfolyamon, heti 6—6 órában. A 2004/2005-ös tanévtől tovább bővül az idegen nyelvi csoportok köre, hiszen előkészítő osztály is indul, melyben az angol és a német nyelv oktatása heti 14 órában történik. Mindemellett lehetőség nyűik a 11—12. évfolyamokon is emelt óraszámban idegen nyelveket tanulni. Az angol és német nyelvi oktatás célja elsősorban a kétszintű - közép- és emelt szintű - érettségi vizsgára való felkészülés, ületve a magas szintű idegen nyelvi tudás megszerzése, amely elegendő tudást biztosít a közép- és felsőfokú nyelvvizsga megszerzéséhez. Az oktatás immár modem keretek között zajlik a multimédiás nyelvi laborban, ahol számítógépek segítségével folyik az európai szintnek megfelelő képzés. Ezen oktatás kiegészítéseként intézményünkben bevezettük az Európai Nyelvtanulási Naplót. A tanulók látókörének szélesítését szolgálja a már hagyományosnak számító angol és német idegen nyelvi tábor szervezése is a nyári szünidőben, mely tavaly harmadik alkalommal zajlott Mezökovácsházán, az ifjúsági táborban. A tábor népszerűsége évről évre nő, és nemcsak a környező településekről érkeznek diákok, hanem Budapestről, Szegedről és Romániából is. Alapvető cél a diákok kommunikációs képességeinek fejlesztése játékos foglalkozások és gazdag szabadidős programok keretében. A tanulókkal külföldi oktatók foglalkoznak, akik Európa országaiból (Olaszország, Anglia, Németország, Belgium, Hollandia, Dánia) érkeznek. A két hét során lehetőség nyílik hazánk, valamint az európai országok hagyományainak, nemzeti örökségeinek, kultúrájának megismerésére a többnyelvű ismeret- átadás révén. A nyugodt, zöldövezeti környezet és az immár hagyományos vacsoraest, a divatbemutató mindig vidám perceket jelent a tábor résztvevőinek. ■ Békés Megyei Hunyadi János Középiskola és Kollégium, 5800 Mezőkovácsháza, Sármezey E. u. 63. Tel.: 68/381-591 — OM-azonosító: 028376. Igazgató: Plesovszkiné Ujfaluczki Judit. 3 gimnáziumi osztály (90 fő):- 01 általános tantervű osztály - első idegen nyelv emelt óraszám (30 fő)- 02 informatika tagozatos gimnáziumi osztály- első idegen nyelv emelt óraszám (30 fő)- 09 nyelvi előkészítő évfolyam (30 fő) angol nyelvi előkészítő csoport 15 fő német nyelvi előkészítő csoport 15 fő Az induló osztályokban választható specializáció: drámapedagógia. A 2004/2005-ös tanévben a következő, érettségire épülő, nappali tagozatos OKJ-szerinti szakképzés, igény szerint: 03 gazdasági informatikus (OKJ: 54 4641 01; felsőfokú, 2 éves) vagy 05 akkreditált felsőfokú informatikai statisztikus és gazdasági tervező (OKJ: 55 4641 01,2 éves) 10 számítástechnikai programozó (OKJ: 54 4641 04, felsőfokú, 2 éves) (15 fő) 04 rendszerinformatikus (OKJ: 54 4641 03; felsőfokú, 3 éves) (15 fő) 11 újságíró I. (OKJ: 54 8402 02, felsőfokú, 2 éves) a szakmai vizsgára bocsátás feltétele: általános A típusú középfokú nyelvvizsga vagy általános B típusú középfokú nyelvvizsga, vagy 06 újságíró II. (OKJ: 52 8402 02; középfokú, 2 éves) a szakmai vizsgára bocsátás feltétele: általános A típusú alapfokú nyelvvizsga vagy általános B típusú alapfokú nyelvvizsga. Nyílt nap időpontja a szakképzésen: 2004. február 17., 10 óra. A kollégiumi elhelyezés biztosított. A szakképzésre jelentkezési lap az iskola titkárságán igényelhető. Az EU-s vetélkedő keretében a 12. B osztályosok mutatták be Spanyolország nevezetességeit, ínyencségeit. A diákok a hatás érdekében a spanyol viseletét is magukra öltötték. Iskolánk az unióban — az unió iskolánkban A Hunyadi János középiskola európai uniós munkaközössége szorosan együttműködik az idegen nyelvi, az informatikai és az osztályfőnöki munkaközösségekkel, mivel tagjai az említett közösségekből kerülnek ki. Munkánk elsődleges célja a minél szélesebb körű tájékoztatás, hogy diákjaink megismerjék az unió céljait, intézményrendszerét, történetét, a tagországok kultúráját, értékeit, valamint felismerjék a tagságból eredő előnyöket, és eligazodjanak a támogatási rendszerében. Európa folyamatosan jelen van mindennapi életünkben, a tájékoztatás diákjaink aktív részvételével zajlik: kéthetente váltogatják egymást az uniós országok kultúráját, gazdaságát és földrajzát bemutató kiállítások, készül az uniós fesztiválpárna és az Eutikett, mely egy egységes etikett mellett a tagországokra jellemző egyedi viselkedési normákra is felhívja a figyelmet. Mindehhez az anyag- gyűjtés és -feldolgozás az intézmény informatikai bázisának fel- használásával, a szakos kollégák és az osztályfőnökök irányításával történik. Az előző év legnagyobb szabású uniós program- sorozata, az Euró- parádé első két fordulója is internetes kommunikációra épült. Ez a dél-alföldi régió középiskoláit megmozgató interaktív vetélkedő azt a célt szolgálta, hogy fiataljaink az EU értékrendszerét megismerve képessé váljanak szülőföldjük kulturális és történelmi értékeinek nemzetközi közvetítésére. Az iskola falain belül folyó programokhoz harmonikusan Idegen nyelvi vetélkedők A Világ-Nyelv Program keretében angol és német nyelvi vetélkedősorozatot szervez a Hunyadi János középiskola a beiskolázási körzetben lévő általános és középiskolák tanulói számára. A vetélkedösorozat célja az intézményünk könyvtárában fellelhető idegen nyelvű kiadványok megismertetése, az audiovizuális és multimédiás segédanyagok bemutatása. A vetélkedösorozatot 2004 februárjától április végéig rendezzük meg. illeszkedik a kollégium munkája. Az előző tanév az Európai Unió intézményrendszerének megismertetése jegyében telt. Idén a tagországok gasztronómiája kap nagy hangsúlyt. A kollégium biztosít helyszínt filmklubunk számára is, amely az európai filmművészet értékeit és sajátosságait hivatott bemutatni. Mivel iskolánk egyik fő profilja a nyelv- oktatás, uniós projektjeink fókuszában is a nyelvi kommunikáció erősítése áll. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan, igyekszünk további külföldi intézményekkel bővíteni a már meglevő uniós partner- kapcsolatainkat, illetve pályázati úton lehetőséget adni diákjainknak, hogy az adott országban fejleszthessék nyelvtudásukat.