Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-22 / 18. szám
6. OLDAL - 2004. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK ORVOSTUDOMÁNY Veszélyes terepre léptünk Dr. Szabó Terézia főigazgatóval a hálapénzről A műhibaperek és a privatizációs csiki-csuki után most a hálapénz van terítéken a honi médiában, A téma örökzöld. Az egészségügy és a társadalombiztosítás teljes körű államosítása után még az ötvenes években azonnal útjára indult a jelenség, ami jelezte: a finanszírozási rendszer hibás, működés- képtelen. Ráadásul a hálapénz elnevezés alatt mindenféle fogalmak keverednek, ez sem segíti a tisztánlátást. A problémáról dr. Szabó Teréziával, a Réthy Pál Kórház főigazgatójával beszélgettünk. — Tulajdonképpen mit lehet igazán hálapénznek nevezni?- Ha szabatosan akarunk fogalmazni, akkor az az összeg, amit a sikeres kezelés után a beteg hálából, szeretettel, önként: ad az őt meggyógyító orvosnak. Ez volt a mostanában sűrűn emlegetett boríték eredeti formája, ám azóta jelentős változáson' esett át a dolog. Ha az ember beteg, félni kezd. Fél a szenvedéstől, a fájdalomtól, ilyen vagy olyan képességeinek a csökkemondáknál konkrétabb ügy került volna elém.- Sokan még ma sem tesznek igazán különbséget, hogy kórházi vagy magánrendelésen keresték fel az orvost.- A magánrendeléseken az orvosok egy része úgynevezett definitiv kezelést végez az ott kifüggesztett tarifarendszer szerint, ez rendben is van, ilyen pl. a pszichiáter, a belgyógyász, általában Torz kiegyenlítési folyamat? nésétől, végső soron a haláltól. Úgy érzi, ki van szolgáltatva az orvosnak, tart attól, hogy ha nem fizet, nem részesül a lehető leggondosabb ellátásban. Hogy az ingyen beteget nem a legjobb szakember, nem a főorvos úr gyógyítja, hanem a tapasztalatlan kezdő. Aztán van ebben némi presztízsmotívum is: az effektiv gyógyító munkán túli törődés igénye. Foglalkozzanak vele többet, mint másokkal, hallgassák meg, érdeklődjenek a problémái iránt, és így tovább... Befészkelte magát az emberekbe az a tévhit, hogy bármi lehetséges, csak elegendő pénz kell hozzá.- Persze, van egy másik oldata is a dolognak: hallani olyat, hogy X vagy Y orvos kereken megmondja a betegnek, hogy mit kell fizetnie a műtétért, vagy egyáltalán a kórházi kezelésért:..'- Igaz, nem tagadom, én is hallok ilyeneket. Megmondom őszintén, a szituációi nem tudom magam elé képzelni. A kórházi szakrendelésen az orvos azt mondja a betegnek, hogy magának appendicitisze van, fizessen tízezer forintot és megoperáljuk?! Abszurd. Azt sem tudom, hogy vajon hogyan alakulnak ki ezek a tarifák, mi alapján számítja ki az orvos ezeket a szabott árakat... Nyilván a kereslet határozza meg, hogy mennyit kérhet, meg olyat is hallani, hogy a páciens vagyoni, jövedelmi helyzete is befolyásolja a tarifa mértékét. Ez egyébként tilos, de hát nem fordult még elő, hogy kósza mendeDr. Szabó Terézia mindezt csöndesen, higgadtan mondta el, az indulatok és hátsó szándékok nélküli elemzésből kiderült: fél évszázaddal ezelőtt kívülről belenyúltak az egészségügy rendszerébe, és ezzel elakadt a szerves fejlődés. A társadalom érezte, hogy az orvosok alacsony bérezése az egész rendszert veszélyezteti, s a hálapénz megjelenésével elindított egy torz kiegyenlítési folyamatot. Ez illegális, titkos aktus volt orvos és beteg között, ami mindkettőjüket megalázta, megtörte-hajlította a tartásukat, gerincüket, s ezzel megkezdődött a gyógyító szakma eróziója. Veszélyes terepre léptünk, együtt kell gondolkodnunk a megoldáson. és megsértődött. Ha elfogadja, vagy - megkönnyítendő a helyzetet — elárulja a szokásos tarifát, akkor a beteg utólag kígyót-békát mond rá, mert pénzéhes. És szaporodnak a rémtörténetek, az igaz, a kitalált, a valósból irreálissá tupírozott esetek, csökken a bizalom, az orvosokból pedig fogy a morális tartás. Pedig ez senkinek nem ió.- Főorvos asszony, nem lehet, hogy maga a rendszer erkölcstelen? Hogy a belekódolt esetlegesség generálja ezeket a mindkét fél számára alig elviselhető folyamatokat? — De, feltétlenül. A hálapénz az orvosok részére kalkulált jövedelem. Az orvos képtelen arra, hogy naponta ne csak fizikailag, de lelki-szellemi értelemben is újratermelje a munkaerejét. Egy kisgyerek, kopo- nvatöréssel, kómában, élet-halál mezsgyéjén úgy beégeti magát az ember tudatába, hogy ha nem lennének technikáink a szabadulásra, a következő beteget el sem tudnánk látni. A rákbetegek szemében a néma bánat, lemondás, vagy könyörgés az életért, a saját tehetetlenségünk tudata: ezek nem könnyen kiheverhető élmények. És mégis újra kell kezdeni. Ne higgye, hogy patetikus vagyok, nagy szavakat használok, nekünk ezek a mindennapjaink. És hiába sokkal több a hepiend, mint a kudarc, nem képesek kiegyenlíteni azt a sokköt, amit egy haláleset, vagy a rengeteg szenvedés látása jelent. Az orvosnak kötelessége az aktív regenerálódás, a feltöltődési Nem lehetnek filléres gondjai, nem emésztheti magát azon, hogy miből fogja a gyerekét taníttatni, vagy hogyan fizeti ki a számláit, mert akkor kikopik belőle az az energia, ami a másokon váló segítésre inspirálja. Elfásul. Tudom én, köztünk is van ilyen is, olyan is. Van, aki nem fogad el egy fillért sem, de olyan is akad már, aki a beteg orvoskollégától is elfogadja a paraszolvenciát. A kialakult helyzetért nem csak mi vagyunk felelősek, mégis rajtunk csattan az ostor. Amit a politika ajánlgat, hogy legalizálja ezt az egészet, és co-payment néven bevezeti a részben tb, részben betegek által finanszírozott rendszert, az nem kiút. A hálapénzt a betegnek adni, az orvosnak kapni egyaránt nehéz. Mindkettő megszenvedi ezt az áldatlan állapotot. ■ a nem operatív szakmák jó része. Aki ezt választja, és megfizeti, tegye, jól teszt. A többi szakmánál viszont a magánrendelés nagyjából az orvos-beteg közötti kapcsolat felvételére jó, utána a beteg mindenképp az állami ellátó szolgálat rendszerébe kerül, ahol a kezelését a biztosító megfinanszí- rozzSTaz orvol megkapja a fizetését, a jövedelmét viszont kiegészíti a beteg által neki fizetett ösz- szeg. És akkor ez most hálapénz, vagy magánpraxisból származó legális jövedelem? ' - Térjünk vissza kicsit a hálapénzre. összefoglalom: az utólag adott hálapénzt a betegek egy idő után előre kezdték adni, megvá- sárdtandó ezzé az extra törődést. — Ez egy Ördögi kör, amiből nagyon nehéz kiutat találni. A társadalom nagyon ellentmondásosan viszonyul az orvosokhoz. A többség morog, hogy milyen jól keresnek, milyen pénzéhesek, de nem bízik a „szegény” orvosokban. Mind vastagabb borítékot adnak az orvosnak, de egyre többet lázadoznak emiatt utólag. Ha az orvos nem fogadja el a pénzt, a betég kétségbeesve azt hiszi, hogy vagy nem akar vele foglalkozni, vagy kevesli az összeget, „Olyantól hallottam, akiben megbízom” Három rövid történet az egészségügy különböző helyzeteiről Mindenkinek volt, van vagy lesz egy története, ami a kórházról, az orvosokról szól. Van, aki könnyes meghatottsággal emlékszik a sebészre, aki megmentette az életét, van aki felcsattanó indulattal beszél a szülészről, aki csak „felvette a nagy pénzt, de rá sem nézett a barátnőmre, amikor szült”. Keringenek körbe-körbe a rémtörténetek és a hálával telt emlékek, mostanság naponta legalább egyet elmesélnek nekem. Furcsa megfigyelést tettem, a sok-sok elbeszélés között szinte nem akadt kivétel: a pozitív vélemények mind saját élményből fakadnak, a csúnya históriák úgy kezdődnek, hogy „olyantól hallottam, akiben megbízom”. Nincs a kezemben a bölcsek köve, nem tudom, hol áll (létezik-e egyáltalán) az igazság ez ügyben. Mindenesetre beszállok a nem csituló hangzavarba: közreadok három, szerintem a közszájon forgó jellemző történetekből. ¥ Zsuzsa (huszonhat éves): - Pali folyton azzal gyötör, hogy gyereket szeretne végre, de megmondom őszintén, én teljesen bizonytalan vagyok. Nevess ki, félek. A kolléganőm, a Márti tavalyelőtt szült, de még most is teljesen ki van akadva az orvosokra. Terhes lett és - milyen az ember, csak szeretne biztosra menni a gyerekét illetően - elment X. főorvos magánrendelőjébe, megbeszélte vele, hogy majd nála akar szülni. Na, a doki eligazította, hogy mikor járjon szak- rendelésre, meg egyebek, és áperte megmondta, hogy őnála harmincezer egy sima szülés. Márti kis híján elszédült, de hát ez van, leperkálták a harmincezret, és onnantól kezdve havonta jó, ha egyszer sikerült a tisztelt főorvos úrral találkozni. Megkérdezte, hogy van, van-e panasza, és slussz. Tessék? Ja, nem, szerencsére nagyon jól bírta, semmi baja sem volt. Aztán jött a szülés, Márti bement az osztályra, előtte fölhívta a dokit, stb. És képzeld el, Márti hajnal háromkor került a szülészetre, és hagyták reggelig vajúdni, a nagy főorvos sehol, rá sem néztek, nem csináltak vele semmit. Hogy mit...? De, a szülésznő, meg az ügyeletes orvos megvizsgálta, azután egyedül volt reggelig. A főorvos az utolsó percben jött, amikor már kezdődtek a tolófájások. Na, mindegy, megszületett a baba, semmi gáz, de hát piszkálta a csőrét, hogy a főorvos úr összesen egyszer állt vele szóba utána is, amíg bent volt, varratszedéskor. És mondta, hogy a szobatársai kinevették, hogy: hol élsz te ldsanyám, azt a harmincezret kétszer kell érteni, az elején odaadod, aztán a szüléskor az urad hozza szépen a második borítékot... Na, mondd meg, hát miből vállalkozzak én gyerekszülésre?! * Ibolya, 45 éves: Én is hallom ezeket a sztorikat, de hiába, én X. főorvosról csak a legjobbakat tudom mondani. Tíz éve, hogy kiderült: rákos sejtburjánzást találtak a méhemben, gondolhatod, mit éreztem. A férjem előtte két évvel halt meg autóbalesetben, ott voltam a kilencéves lányommal egyedül, mint az ujjam, mondtam a főorvos úrnak: nekem ne kerteljenek, mondják meg, mi a kilátás, mert nekem Niki sorsát el kell rendeznem. Azt mondta, legyek nyugodt, kioperálják, túlélem, felnevelhetem a lányomat. Kedves volt, megértő, lelkiismeretes, szerintem nincs olyan vizsgálat a világ orvostudományában, amit rajtam el ne végeztek volna. Ő műtött meg, és lekopogom, ennek tíz éve, semmi jele, hogy kiújult volna. Amikor kiengedtek, és bekopogtam X.-hez egy borítékkal, háromezer forint, ugyan, mi volt az tíz éve?! Ha hiNincs szebb dolog az anyaságnál, az orvosok pedig emberek, ki ilyen, ki olyan. (felvételünk illusztráció) szed, ha nem, háromszor tolta vissza, és csak azért fogadta el, mert azt mondtam: babonából kérem, hogy odaadhassam, mert akkor nem lesz később sem bajom. Énnekem bármit mondhatnak, amíg élek, hálás leszek neki. $ Erika, 37 éves: Mondjatok, amit akartok, mi, nők is hibásak vagyunk ebben a lóvé-ügyben. Hülyítjük egymást a rémtörténetekkel, csillagászati összegek röpködnek a levegőben, én két hétig feküdtem egyszer, még lánykoromban, a nőgyógyászaton: hát, komolyan mondom, annyi elképesztő marhaságot én még életemben nem hallottam, mint ott akkor. Nekem most kilenc éves a fiam, úgy született meg, hogy már kétperces fájásaim voltak, amikor elindultunk a kórházba. Nem volt fogadott orvosom, semmi cucc, az öreg B. akkor még ott dolgozott, ő volt ügyeletben. Megvolt a szertartás, beöntés, minden ördög... Aztán, amikor már élesbe fordult a helyzet, jött az öreg doki, belekönyökölt a bordáimba, és sitty-sutty, már meg is volt a fiam. Elláttak szépen engem is, őt is, semmi gond, egy fillér nélkül, mert nem is lett volna miből adjak. Persze, az az igazság, hogy én nem is szeretem, ha körbeugrál- nak, meg így asszonyom, úgy asszonyom... Tegye mindenki a dolgát, haladjunk! Némelyik szobatársamnak ott bent az volt a mániája, hogy az orvos üljön az ágya szélén, hallgassa meg az ő nyavalygását, hogy nincs széklete, meg furcsán kóvályog az agya, meg mit tudom én miket... Aztán ha a doki meg a nővérke kihúzta a lábát, akkor kezdődött a licit, hogy kinek volt több komplikációja, kit ugráltak jobban körül, meg hogy ki fizetett többet... De erről senki nem beszél, fogadjunk, hogy te sem fogod megírni. Erika, vesztettél. Megírtam. Felkészültek a tanúsítvány megújítására, sőt... A második osztályba léptek a minőségbiztosítási rendszerben Magyarországon a '90-es évek első felében kezdett tért hódítani a minőségbiztosítás. Néhány évig csak a versenyszférában, főként a termelő cégek körében terjedt el, bár gyakorta ott is a minden újdonsággal szemben törvényszerűen megjelenő gyanakvás és ellenérzés fogadta. Később a törvényhozás és az egymást követő kormányok igyekeztek a közszolgáltató intézmények berkeiben is elfogadottá tenni a minőségbiztosítást, amit az előbbinél is nagyobb értetlenség kísért. A vezetők tekintélyes része csupán fölösleges adminisztrációs teherként tekint a minőségbiztosításra, s még ma sem ritkák a bosszús, vagy gúnyos megjegyzések az ISO hallatán. Ám mostanra több ágazati törvény kötelezően előírja az intézmények számára a minőségbiztosítási rendszert. A Békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet 2000-ben vezette be az ISO 9002-t. A tanúsítást független, külső cég végezte, mint ahogyan az évenkénti felülvizsgálatot is. Az elmúlt évben a kórháznak fel kellett készülnie a tanúsítvány megújítására, ami egy átfogó, teljes körű felülvizsgálatot - vagy ahogyan a dolgozók hívják: nagy auditot - jelent. A Réthy Pál Kórház az ISO tanúsítvány megújításával egyidejűleg egy új, magasabb szabvány szerinti minőségbiztosítási rendszerre tért át, az ISO 9001:2000 szerintire. A felkészülést külső szakértők segítették, egy éven át dolgoztak együtt az intézmény vezetésével és dolgozóival. A múlt év december 15- én végezte el a német cég az auditálást, melyben a működési folyamatokat és a vezetésnek a minőségbiztosítás iránti elkötelezettségét vizsgálta. A minőségbiztosítási rendszernek át kell hatnia az intézmény egészét. A folyamatokat minden területen úgy kell szabályozni, hogy a munka áttekinthető legyen, s a meghatározó alapdokumentumok mindegyikével és egyAz erkölcsi haszon is megéri Nos, eleinte voltak a finanszírozók részéről ígéretek, hogy közvetlen anyagi haszon is kerül majd mindebből azoknak az intézményeknek, amelyek vállalták a bevezetést. Ez ugyan mindeddig elmaradt, de a csabai tapasztalatok szerint így is megéri. Mert ha a költségvetés egyelőre nem is, a betegek mindenképpen hasznát látják a minőségbiztosításnak a csabai kórház munkájában. mással is teljes összhangban, a kitűzött célok irányába haladjon az intézmény. Az ISO nem csupán a szorosan vett, közvetlen betegellátást szabályozza, hanem mindent: a pénzügyi munkában, a gyógyszerfelhasználás, a műszer- beszerzés és -karbantartás, a higiénia, az élelmezés, a hulladék- kezelés terén egyaránt garantálja mindezen folyamatok átláthatóságát, nyomonkövethetőségét, az esetleges hibák azonnali észlelését és a korrekció lehetőségét. Az auditáló cég két napig vizsgálta a Réthy Pál Kórház minőségbiztosítási rendszerét, és gyakorlatilag érdemi észrevétel nélkül - ahogy mondani szokás: csont nélkül - megadta az új szabvány szerinti tanúsítványt. Ezzel a kórház a minőség iskolájában már a második osztályba lépett, s ezt a rengeteg többletmunkát végzett dolgozók némi büszkeséggel nyugtázták. Persze, mindig felmerül a kérdés, hogy megtérül-e a sok befektetett munka és pénz (mert az ISO nem olcsó mulatság)? ______ m V 4 *
