Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-20 / 16. szám
KÖRKÉP 2004. JANUÁR 20., KEDD - 5. OLDAL MEGYE VÉRADÁS, (cs) A Magyar Vörös- kereszt Orosházi Területi Szervezete 2004 januárjában is szervez véradásokat. Ma például az orosházi véradó állomáson várják az önkénteseket 8 és 12 óra közötti időben. Január 28-án a pusztaföldvári művelődési házban 9-től 12 óráig jelentkezhetnek a donorok. Január 30-án pedig a csa- nádapácai művelődési házban lesz véradás 9 és 12 óra között. RÁKÓCZI, (o) Január 22-én, a magyar kultúra napján kiállítás nyílik Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban. A Rákóczi Szövetség elnöke, Halzl József nyitja meg az eseményt. A Márványműhely tárlatát Takács Péter, a közösségi ház vezetője mutatja be az érdeklődőknek. TANKÖNYVEK, (o) Január 21- én 14 órától Békéscsabán, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban tankönyv- és taneszközkiállítást rendeznek a következő tanévre szóló tankönyvrendelések támogatására. így is tájékoztatják a megye pedagógusait a kiadók és forgalmazók újdonságairól és terveiről. KISEBBSÉG, (o) Békéscsabán, a megyei jogú város önkormányzatánál négy kisebbségi önkormányzat működik. A cigány, a román, a szlovák, a lengyel önkormányzat székhelye a Szabadság tér 11-17. szám alatti székház. Külön irodahelyiséggel és telefonnal rendelkezve intézik a nemzetiségi ügyeket. HELYI ALKOTÓK, fi] Fiatal szeghalmi alkotók munkáiból nyílik kiállítás a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 21-én 15 órakor a szeghalmi művelődési központban. Eke Mónika, Czeglédi Anita és Hajdú Andrea alkotásait február 6-áig tekinthetik majd meg az érdeklődők. KENYÉRSZÁLLÍTÓ AZ ÁROKBAN, (o) Daruval emelték ki a tűzoltók tegnap délelőtt Gyomaendrődön a Körös- ladányi út melletti árokba csúszott kenyérszállító kisteherautót. BICIKLIST, (o) Könnyű sérülést szenvedett az a kerékpáros, akit a megyeszékhely külterületén, a Dobozi úton ütött el tegnap nem sokkal dél után egy személyautó. SÚLYOS SÉRÜLT, (o) Békéscsabán a Kétegyházi úton is történt hétfőn kora délután egy baleset, az elgázolt gyalogost súlyos sérülésekkel szállították kórházba. OLAJSZÁLLÍTÓ BALESETE, (o) Lapzártánkkor még tartott a műszaki mentés annál az orosházi balesetnél, melyben egy nyersolajat szállító teherautó személyautóval karambolozott. Egy ember sérült meg köny- nyebben, az olajszállító tartálya nem rongálódott. ■ „A HISZTÉRIA ALATTOMOS BETEGSÉG: A NŐ KAPJA MEG, DE A FÉRFI HAL BELE.” (anonim) Kisiklott a vonat az ütközéstől Az öt sérültet az orosházi kórházba szállították A kisiklott vonatot egy, a helyszínre érkezett másik szerelvény igyekezett a sínekre állítani. Felvételünk előterében a balesetet szenvedett személygépkocsi, melyet traktorral húztak ki az árokból. d-fotó: kovács Erzsébet Ketten súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg abban a vasúti balesetben, amely tegnap délután 13 óra 2 perckor történt. Személyautó és vonat ütközött össze a Mező- kovácsháza és Mezőhegyes közötti AS-4-es jelű, jól működő fénysorompóval biztosított vasúti kereszteződésben. A vonat utolsó kocsija kisiklott. Mezőhegyes—Mezökovácsháza — A három kocsiból álló 37044. számú BZ motorvonat utolsó kocsijának hajtott egy román rendszámú VW Passat személygépkocsi. Az ütközés következtében a vonat utolsó kocsijának egyik tengelye kisiklott. A szerelvény utasai közül szerencsére senki sem sérült meg. A MÁV motorkocsit küldött a helyszínre, mellyel Mezőhegyesre szállította az utasokat - tájékoztatta lapunkat Géczi Lajos, a MÁV Rt. Szegedi Területi Igazgatósága vasútbiztonsági osztályának balesetvizsgálója. A személyautóban öten utaztak, valamennyien megsérültek: ketten súlyosan, hárman pedig könnyebben. Őket a merít ők az orosházi kórház traumatológiai részlegébe szállították. Lapunk úgy tudja, a súlyos sérültek közül az egyik hölgy medencetörést és koponyasérülést szenvedett, a másiknak pedig ugyancsak a koponyája sérült meg. Géczi Lajostól azt is megtudtuk, az ütközés következtében kisebb mértékben a fénysorompó berendezése és mintegy 200 méteres szakaszon a vasúti pálya is megrongálódott. A szakember elmondta, ez azonban a műszaki mentés befejezése után nem gátolja a vasúti közlekedést. Az érintett 200 méteres szakaszon a hiba kijavításáig óránkénti 20 kilométeres sebesség- korlátozást vezetnek be, amely a menetidőt mindössze 1-2 perccel növeli meg. Hanyecz Zsuzsanna, a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense elmondta, a baleset okát szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. Annyi bizonyos, a fénysorompó működött, a helyszínen féknyomok is találhatók. Nem hivatalos információink szerint elképzelhető, hogy a gépjármű megcsúszott a nedves úton, de az is feltételezhető, hogy esetleg a sofőr későn észlelte a tilos jelzést. ___________________itt Fé lpályás útlezárással tiltakoznak Önvédelmi mozgalom a gazdákért és a fogyasztókért A mezőgazdaságból élők nehéz körülményein kíván változtatni a közelmúltban Kecskeméten megalakult Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma. Megítélésük szerint a helyzet jelenleg katasztrofális. Elégedetlenségüknek február közepén félpályás útlezárással adnak hangot. Eddig nyolc megye gazdái jelezték csatlakozási szándékukat a demonstrációhoz. Békés megye Hanó Miklós, az új mozgalom egyik főszervezője, a Kistermelői Sertéstartók Érdekvédelmi Szervezetének elnöke munkatársunknak kifejtette, mellettük a helyi gazdakörök, a Metész, s egyéb érdekvédelmi csoportok is csatlakoztak az új kezdeményezéshez. Megítélésük szerint a mező- gazdaságból élők katasztrofális helyzetben vannak. A tavalyi aszálykárok következtében minden állattartó ágazatban jóval az önköltségi szint alatt maradnak a gazdák bevételei. Hanó Miklós úgy véli, rosszul áll hozzá a kormány az agrárium gondjaihoz, nem tekintik partnernek a gazdákat. - A lovak közé dobták a gyeplőt, mondván, majd lesz valahogy - fogalmazott. A mozgalommal a gazdák mellett a fogyasztók érdekében is felemelik a szavukat, hogy jó magyar alapanyagból előállított olcsó készítményeket vásárolhassanak. Cél az adalékmentes, vegyszer- és hormonmentes hazai élelmiszerek eljuttatása a fogyasztókhoz.- Ömlik ránk a rossz minőségű import. Ne jöjjön be az országba például majdnem lejárt szavatosságú nyesedékhús, amelyből virslit állítanak elő. Nagyobb szigorral kellene eljárniuk az ilyen ügyekben az állategészségügyi állomásoknak - vélekedett Hanó Miklós. Kitért arra: eddig nyolc megye jelezte csatlakozási szándékát ahhoz a félpályás útlezárással járó demonstrációhoz, melyet elképzeléseik szerint február közepén tartanak meg. Elsősorban a megyeszékhelyekre, a hidakra, a határátkelőkre koncentrálnak majd. Az, hogy milyen időtartamon át lesznek kint az utakon a gazdák, az a január 28-ai megbeszélésükön dől el. POCSAJI RICHARD VÉLEMÉNY VANDLIK JÁNOS Hálátlan szavak? Meddig tart még a médiában ez a hálapénz-mizéria? Ha változik is majd a helyzet, úgyis csak nagyon lassan. Az egészségügy gyökeréig beült ez a rendszer: akik megérdemlik, azoknak szívesen adják a betegek továbbra is, akik pedig mondjuk tisztességtelenül előre megmondják, mennyit kell borítékolni, azokat pedig még sokáig nem fogják számon kérni. Ezzel is összefüggésben a minap vád ért, hogy „hol van a média hatalma, miért nem merjük megírni, ha bemondják, hogy mennyi lesz, vagy ha az egyszerű emberekkel rosszul bánnak”. Most megírom: az egyik megyei terhesgondozóban megbízható forrás szerint a múlt héten megalázóan bántak egy kismamával. Pont. Sírva távozott a helyszínről. Pont. Azonban ebből többet nem lehet kihozni. Nagyon érzékeny pont a téma. És nem azért, mert attól félünk, hogy egy ilyen cikk után, amely bátran megmondja „az igazat”, a következő vizsgálatkor az újságírónak fájdalomcsillapító nélkül vágják le, mondjuk lábát. Hanem mert nem, vagy nehezen bizonyíthatók többnyire az állítások. Az orvosok, általában azt gondoljuk, nagyhatalmú emberek. Azonban nagyon nehéz dolguk van és alulfizetettek. Szaktudásuk pedig többnyire világszínvonalú. Mentalitásuk, nos, nem mernék általánosítani. Találkoztam már több öntelt, kifejezetten gonosz orvossal is - mondjuk, utóbbi a seregben volt -, de kiváló, kedves, „európai”, szolgálatkész orvossal is, sokkal. Ne haragudjunk rájuk! Azt nem mondom, hogy a hálapénz rendben van: nincs rendben, pláne nem előre kikötve, visszaélve a helyzettel. De sokszor tényleg megérdemli... Ellenben! Kedves doktorurak és doktornők, akiket illet! Ha van pénz, ha nincs, lehetnének kedvesebbek is az érteden, ostoba betegekkel is. Többnyire mi vagyunk az egyszerűbbek, ráadásul a helyzetünk kiszolgálta- tott. Önök tudják, mit kell tenniük. Mi csak félünk. ___________■ Az orvosok, általában azt gondoljuk, nagyhatalmú emberek. Először és utoljára.. (Folytatás az 1. oldalról) Mint ismertes, tavaly decemberben a korábbi megyei intézeti vezető a Békés Megyei Hírlapban fizetett hirdetést tett közzé, ebben többek között dr. Mucsi Gyula szakmai felkészültségét bírálta, magánéletét érintette, politikai pálfordulással vádolta. Dr. Mucsi Gyula erre a nyilvánosság előtt eddig nem reagált, most azonban kivételt tett. Lapunk kérdésére elmondta, dr. Bujdosó Lászlóval, az idén január 6-án beiktatott országos tiszti főorvossal az egyetemen valóban egy évfolyamon tanult, ám sem csoporttársa, sem szobatársa nem volt. Nem érti továbbá, hogy dr. Kiss Viktória miért kérdőjele-, zi meg a szakmai felkészültségét, amikor nyolc évig közvetlen helyetteseként dolgozott. Kijelentette továbbá, hogy a politikai pálfordulására vonatkozó állítások nem igazak. Hozzátette, a vezető köztisztviselő nem politizálhat, s ezt magára nézve kötelezőnek tekinti. A megyei tiszti főorvosi posztra hamarosan pályázatot írnak ki. Lapunk kérdésére dr. Mucsi Gyula azt mondta, amennyiben a kiírás feltételeinek megfelel, megpályázza az állást. CSATH RÓZA Ismét a színházszövetség élén A Kőszegen tartott tisztújító közgyűlésen ismét Gedeon Józsefet, a Gyulai Várszínház igazgatóját választotta ügyvezetőjének a Szabadtéri Színházak Szövetsége. Kőszeg—Gyula A hivatásos szabadtéri színházakat tömörítő érdekvédelmi, szakmai szervezet, a Szabadtéri Színházak Szövetsége 1997-ben alakult meg. A szövetség székhelye a kezdetektől Gyulán volt és továbbra is itt marad, mivel az ügyvezetői tisztet változatlanul Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója tölti be. A szövetség háromtagú vezetésébe a közelmúltban tartott tisztújító közgyűlésen két új tagot választottak, a Kőszegi Várszínház igazgatóját, Pócza Zoltánt és az Esztergomi Várszínház igazgatóját, Horányi Lászlót. Gedeon József harmadszorra lett a szövetség ügyvezetője. SZ. M. Kishírek Békés megyéből OROSHÁZA, (cs) A 47. számú főút Orosházát elkerülő szakaszának építését, annak 3. és 4. ütemét folytatják. Erről a szaktárcával aláírt megállapodás rendelkezik. A kiviteli tervek elkészültek, a kisajátítások folyamatban vannak, a régészeti feltárásokra is megbízást kapott a múzeumi szervezet. FÜZESGYARMAT, (i) Füzes gyarmaton a Tappe Kft. végzi a szemétszállítást. A cég ettől az évtől már nem a helyi szeméttelepre viszi az összegyűjtött hulladékot, hanem elszállítja a városból a szemetet. A füzesgyarmati képviselő-testület hulladékgazdálkodási tervet készített, amelynek részét képezi a szeméttelep környezetvédelmi felülvizsgálata is. DÉVAVÁNYA. (i) Ettől az évtől idegenforgalmi adót vezetett be a dévaványai önkormányzat. A helyi rendelet szerint éjszakánként 100 forint idegenforgalmi adó terheli azt az embert, aki az önkormányzat területén tartózkodik. Az adókötelezettség alól mentesülnek a ványai lakosok hozzátartozói. NAGYSZÉNÁS, (cs) Nagyszénás önkormányzata várhatóan jogosult lesz a lakossági víz- és csatornaszolgáltatási támogatásra. A legutóbbi testületi ülésen döntés született arról, hogy az önkormányzat egyetért azzal, hogy a Békés Megyei Vízművek Rt. a támogatási igényét megfogalmazó pályázatát beadja az illetékes minisztériumhoz a 2004. évi fajlagos ráfordítások csökkentése érdekében. OROSHÁZA, (cs) Az összes ön- kormányzati belterületi út 173 kilométer, ebből 110 kilométeres szakasz a kiépített, vagyis a burkolt. Tavaly a zárt szennyvízelvezető csatorna hossza 103 kilométer volt. A vezetékes ivóvízhálózattal és vezetékes gázhálózattal a város teljes belterülete ellátott. A településen 251 közkifolyós kút üzemel. MEZÖKOVÁCSHÁZA. (1) A mezőkovácsházi ÁMK Általános és Művészeti Iskola 15 pedagógusa januárban folyamatosan szakmai továbbképzésen vesz részt Békéscsabán, ahol megismerkednek a jövő tanévben alkalmazható tankönyvkínálattal. Mindez nagy segítséget nyújt a tanítóknak és tanároknak abban, hogy melyik tankönyvet válasszák a 2004/2005-ös tanévben a hatékony oktatás biztosítására. MEZÖKOVÁCSHÁZA. (1) A mezőkovácsházi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta az ön- kormányzat 2004-re vonatkozó üléstervét. A munkaprogram szerint, folytatva a hagyományt, júliusban és augusztusban csak rendkívüli esetben ül össze a testület, valamint két közmeghallgatást terveznek, melyet májusban és szeptemberben tartanak. MEZŐHEGYES. (1) A mezőhe- gyesi József Attila Általános Művelődési Központ hosszú évek óta szervez színházlátogatást a Békés Megyei Jókai Színházba felnőtteknek és gyerekeknek. Ebben az évadban 4 bérletes előadást néznek meg az érdeklődők. A felnőttek közel 40, a gyerekek 200-an vásároltak színházbérletet. Az utazás bérelt busszal történik. Az ÁMK igény esetén az ország más színházaiba is szervez látogatást. KISDOMBEGYHÁZ. (1) Második éve működik Kisdombegyházon a falugondnoki szolgálatot, melynek ellátására gépkocsivásárlásra nyújtott be az önkormányzat pályázatot. A kérelem tavaly nem nyert kedvező elbírálást, ezért idén ismét pályáznak az autóra. Ezen munkához elengedhetetlen a jármű, mely az ebédek kihordását, gyógyszerek beszerzését és a személyszállítást látná el. A falugondnok jelenleg továbbképzésen vesz részt. MAGYARBÁNHEGYES. (1) A magyarbánhegyesi önkormányzat közreműködésének köszönhetően, az egészségügy területeinek gépműszer-ellátottsága jó - fogalmazódott meg a legutóbbi ülésen. Sajnálatos viszont, hogy többszöri pályáztatás ellenére sem működik a 2. számú háziorvosi körzet, valamint az üres védőnői állásra sincs évek óta pályázó. A testület 2004. évi célja, hogy keresse a megoldást az állandó védőnő biztosítására. MEZÖKOVÁCSHÁZA. (1) Mezőkovácsházán tavaly októbertől bővítette a temetési segélyre jogosultak körét. A jövedelmi viszonyoktól függően 3 kategóriát állapítottak meg. Ezek szerint 24 ezer, 18 ezer és 12 ezer forint temetési segélyt nyújtanak annak, aki meghalt személy eltemettetéséről gondoskodott annak ellenére, hogy arra nem volt köteles, vagy hozzátartozó, de a költségek viselése létfenntartását veszélyezteti. BATTONYA. (ke) A Népek Barátsága Közművelődési és Iskolai Könyvtár Békés Megye Közoktatási Közalapítványától 231 ezer forintot nyert az iskolai könyvtár állományának gyarapítására, amihez az önkormányzat 46 ezer forint önerőt biztosított. Az ösz- szegből az intézmény 236 könyvet vásárolt, főként szakkönyveket és kötelező irodalmat. Emellett 19 CD-vel és 10 videofilmmel is gyarapították a könyvtár állományát.