Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-15 / 12. szám
VI. BÉKÉS MEGYEI AGRÁRHÍRADÓ 2004. JANUÁR 15., CSÜTÖRTÖK Az agrárium helyzete Békés megyében a csatlakozásig Történelmi alapvetések a közelmúlt 50 évnyi történelméről Békés megye sokszor — de valójában soha nem — formálta meghatározóan az ország agrárpolitikáját. Most sem fogja! Szerencsés — vagy szerencsétlen — esetben legfeljebb egy-két markáns személyiség alakítása befolyásolta eddig is a nagy egészet. A megyének a több-kevesebb sikerrel megvalósuló alkalmazkodás jutott a folyamatokban. Elég gondolni Fehér Lajos, dr. Zsiros Géza, vagy éppen dr. Karsai József ténykedésére. Többeket is ide sorolhatnánk, de rajtuk kívül markáns, emblematikus figuraként mást nem lehetne igazán említeni a történelemformáló időkre. Tudjuk, hogy Fehér Lajos az ’56 utáni időszakban tudott kellően, magas helyen sok értelmes intézkedéshez hozzájárulni — és tartotta is a hátát értük. Azt is tudjuk, hogy dr. Zsiros Géza, az An- tall-kormány idején a parlament mező- gazdasági bizottságának elnöke ügyesen kihasználta a személyes érdekében is álló revansszándék adta történelmi lehetőséget, miközben persze mintegy melléktermékként sokaknak is jót tett — legalábbis úgy élték meg sokan a valamikori sértettek közül. És azt is tudjuk, hogy dr. Karsai Józsefet a mai napig senki nem vette volna igazán komolyan, ha annak idején a búzaégetéssel nem hívta volna fel magára — de, ami fontosabb: az ÜGYRE - a közvélemény figyelmét. A fogyasztó társadalmat mindez persze nem érdekelte - az élelmiszerhiány időszakát kivéve - soha igazán. A párt- politikusokat pedig mindössze az aktuális kampányok idején foglalkoztatta - tessék-lássék módon - valamennyire. Itt tartunk most, 100 napnyira a csatlakozástól! Nyugai hitelek, keleti eladósodás Azt is tudjuk, hogy az említett három ember ilyen-olyan ténykedését a szű- kebb-tágabb, nemzeten túli körülmények alapvetően meghatározták. Fehér Lajos idejében az akkori Nyugatnak érdeke volt a keleti-blokkban egy fellazító- fellázító modell megvalósulását támogatni, hogy ezáltal a Nagy Ellenség politikájának lejáratásához tudjon hozzájárulni. Mi, magyarok pedig nagyon örültünk, hiszen jobban élhettünk, mint a Tábor-beliek - igaz, hogy a más pénzén! Hitelt is adtak hozzá Nyugatról, hogy minél inkább eladósodhassunk. Tudták ugyanis,- hogy úgysem tudjuk majd visszafizetni. Nekik aprópénz volt a sok milliárd dollárban elszámolt hitel, mi pe- dig*természetesen nem tudtuk kinyögni a visszafizetést önerőből. Jött a megváltásnak kikiáltott rendszerváltás. Demokratikusan nemcsak a polgárháborút kerültük el, hanem ügyesen szét is zúztunk minden addig jól működőt. Privatizáltunk mindent - szinte ész nélkül! - és még most is privatizálunk mindent, amit lehet! A Nyugat még bátorított is bennünket, hiszen jól tudta, hogy minimális erőfeszítéssel gazdasági hatalmába tud keríteni bennünket, mert önmagunkat gyengítjük le. Mindeközben simán szét lehetett verni az élenjáró mezőgazdaságot és a nem is annyira rossz élelmiszeripart is — nehogy már valamennyire konkurencia legyen a hőn áhított csaüakozás idején. (Az ottani pénztőkés köröknek így legalább lehetett valamit adniuk - ami végül is az ottani nemzetállamoknak valójában nem sokba került.) Ehhez a magyar kárpótlási és a szövetkezeti törvény akkori elfogadása jó segítségnek bizonyult... Akció a romlás megállításáért A dr. Zsiros Géza nevével szorosan ösz- szefüggő évek hatását persze nem lehetett kiheverni. A négy év kihagyás után jött a polgári(nak nevezett) kormány időszaka. Ez akkor még gyenge kormány volt és a pályakezdő miniszterét még meg lehetett ijeszteni egy kis búzaégetéssel, hiszen az övéi is rossz helyzetben voltak már ekkor. Igen, dr. Karsai József akkori, országra szóló cselekedete hozzájárult ahhoz, hogy a további viharos gyorsaságú romlás megálljon! Sőt! A kibontakozási program keretében való hitelelengedés éppen ennek az időszaknak a félidejében született meg, ami kezdetét jelenthette volna egy ésszerű meg- szilárdítási és felkészülési időszaknak is. Azonban a következő évben a családi gazdaság nevű - népkábító - képződménnyel egy ezzel ellentétes folyamat lett elindítva. Ez utóbbi valójában szociális- és klientúratámogatás odaítélését jelentette az arra érdemeseknek nyilvánítottak) számára, akik biztos ellenségként funkcionálhatnak demokratikus jogaikra támaszkodva. Éltek is ezzel a lehetőséggel és élnek is vele! És ekkor jött a 2002. év a Medgyessy- kormánnyal. Adósságrendezéssel kezdődött, sokba került, nagyon kellett. Ha ez nincs, akkor most az ágazat menekülési értékének meghatározásával kellene töltenünk az időt. Igaz, hogy most is kell ilyesmin gondolkozni, de még van legalább több-kevesebb időnk. Van, ahol már szinte percek sincsenek (sertés, baromfi, tej), de van, ahol még banki jóindulattól és egy eseteleges normális időjárástól függően talán egy év is rendelkezésre áll számolgatni és bizakodni... Meghirdették a 100 milliárdos programot. Ez is nagyon kell, de biztos, hogy nem lesz elég. Itt megint nagy feladat vár dr. Karsai Józsefre is, nehogy megint a kedvezőtlen térségi hitel hibáit ismételje meg a kormány egy ahhoz hasonló hibás rendelettel! Népességmegtartó vidéki életet! Szolganemzetté váltunk - agrárvonatkozásban legalábbis -, mert azzá tettük magunkat! De azért az nem mindegy, hogy szolgasorsunk elviselhető lesz-e vagy pedig a ránk váró - és a különböző EU-előírások bőszen történő hangoztatásával már bejelzett — elvárásoknak való megfelelési igyekezetünkben még tovább gyengítjük-e magunkat! A Békés megyei helyzetkép tehát nem jó, a csatlakozásra való felkészülés el sem kezdődött. A feladat, hogy felkészüljünk a versenyképes és egyidejűleg népességmegtartó vidéki létezésre? (Erről - de csak így eddig megfogalmazva - szinte minden nap hallunk!) Az egyik nézőpontból (a GDP-n belüli részarány felől) nézve nem fontos az egész - így is kezelik a döntéshozó szinteken! A szavazatok szempontjából már nagyobb súlya lenne, de fékezi az „úgysem, fognak ránk szavazni” - eredetű kétkedés. Tehát nem sokat érdemelnek! A motiváló tényező, hogy, ha sokan tönkremennek közülük, az se baj olyan nagyon! Majd hirdetünk jó programokat! Ha meg nem fogják - vagy nem tudják - kihasználni ezeket, akkor vessenek magukra! A másik nézőpontból megközelítve: biztosan illene valami értelmeset intézkedni, hiszen az EU-ban is az a szokás. Határidős feladatok, szükséges intézkedések Azonnali hatállyal megszüntetni a mező- gazdasági szövetkezetekben levő közvetlen állami tulajdont! Azért azonnal, mert akkor még lenne kb. 100 napjuk arra, hogy a SAPARD-lehetőségekre pályázatot nyújtsanak be! Azonnali hatállyal meghirdetni a 2004. évre szóló támogatási rendeletet, kiépíteni a kifizető ügynökség megyei szintjeit és kihirdetni a 100 milliárd forintos hitelprogramot! Szükséges további intézkedések (amelyek szinte azonnaliak kellene, hogy legyenek): 1. Lehetőleg ingyenesen a szövetkezetekben maradt aktív tagok és alkalmazottak tulajdonába adni az Üzletrész-hasznosító Kft. tulajdonrészét. Visszamenőleges dátum kell a jogosultsághoz: 2003. 06. 30. stb, 2003. 12. 31-éig bezárólag! 2. A 100 milliárd forintos hitelkeret folyósításának szempontjait kihirdetni, hogy legyen idő a banki ügyintézésre és az április 30-áig való folyósításra. 3. A kifizető ügynökség megyei szervének felállítása, az apparátus konzultációra alkalmas felkészítése, részükre feladat-meghatározás a megszerzett tudás azonnali terjesztésére. A regisztráció mielőbbi befejezése, hogy a támogatások ne vesszenek el! 4. A termékpályák azonnali rendbetétele nemzeti hatáskörben! Aki nem ad megfelelő árat a stratégiai nyersanyagért és/vagy visszafogja a felvásárlást, az büntetőadót fizessen adóeljárási hatáskörben április 30-áig! A csatlakozás után az uniós lehetőségek alkalmazása piacvédelemre — de elszántan ám! 5. A külkereskedelmi áruforgalomban a barterügyletek azonnali preferálása. Az így behozott energiahordozók jövedéki adójának jelentős részét az árualap létrehozójának részére visszajuttatni, az importvámokat ilyen esetben eltörölni. Minden ehhez hasonló intézkedést azonnal meghozni! Ebben a munkában Békés megye mindegyik országgyűlési képviselőjét támogassuk, bármelyik oldalt képviseli egyébként a politikában! Ha mindezek megvalósulnak, akkor majd sorra lehet venni az újabb teendőketis! DR. FARKAS JÁNOS AGRÁRKÖZGAZDÁSZ Bevált hibridek, megbízható genetika Először is szeretnék minden j°bb technológia kiválasztásában. kedves partnerünknek sikeres, boldog új esztendőt kívánni, mind a magánéletben, mind a gazdálkodásban! Bizonyára már többen elkezdtek gondolkodni a 2004. évi hibridválasztáson. Megalapozottan kell döntenünk, hisz a hibrid genetikáján keresztül térül meg összes beruházásunk, és esetenként a többi termesztési tényező hiányosságait (talaj, tápanyag stb.) is a választott hibriddel próbáljuk helyettesíteni. A 2003-as év újfent megmutatta, hogy egyre szélsőségesebb évjáratok mellett gazdálkodunk. Ez a körülmény ismételten felhívja a figyelmet a kukorica hibridek legfontosabb értékmérő tulajdonságára: az évjáratstabilitásra. Az NK hibridekkel olyan adaptációs kísérleteket folytatunk, amelyek garantálják a gazdálkodóknak, hogy csak az itteni éghajlatnak leginkább megfelelő kukoricák kerülhetnek köztermesztésbe. Az NK hibridek tehát a választás biztonságát nyújtják Önöknek, a több éves tapasztalat, kísérleti hálózatunk eredményei pedig segítenek a legDöntsön az NK hibridek mellett, hogy nyugodtan alhasson! KANADA- ha nagyon korán akar „nagyot aratni"! OCCITAN- minden évben jelesre vizsgázik FURIO- kiváló teljesítmény, verhetetlen áron NK CISKO- kiváló új hibrid, amely megérett a próbára CELEST- termőképességben évek óta a csúcson Szakmai információ: BÉKÉSI ZOLTÁN s* 06-20-9232-044 REPKA ISTVÁN ft 06-30-2993-084. KERESKEDELMI ES SZOLGÁLTATÓ KFT 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 19. Tel.: (66) 444-016. Fax: (66) 530-070. GÓBÉIÉ Kverneland A SAPARD program az AGRO-BEKES Kft.-vel Grósz László Pribelszki Péter Vozár László Agro-Békés Kft. Békéscsaba, Kétegyházi út 19. Tel.: (66) 444-016. Fax: (66) 530-070. e-mail: agrobekes@bekesnet.hu Területi képviselők: Hajdú-Bihar megye: Bodnár András, (30) 488-6629. Csongrád megye: Gálik János, (30) 228-2459. Jász-Nagykun-Szolnok megye: Nagy Lajos, (30) 565-4518. I l 1 i