Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-13 / 10. szám

6. OLDAL — 2004. JANUÁR 13., KEDD KEK ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Erdőbe menekültek A zalaegerszegi körzeti meg­bízottak tetten értek és elfogtak egy férfit, aki társaival két va­dász autóját törte fel a Gombos­szeg melletti erdőnél. Az autó- feltörők egyikét, egy 34 eszten­dős zalaegerszegi férfit elfogtak, a többiek azonban - saját autó­jukat is hátrahagyva - az erdőbe menekültek. Őket a rendőrség tovább keresi, europress Brutális rabló Őrizetbe vettek a budapesti rendőrök egy 23 éves pécsi fia­talembert, mert a gyanú szerint Budapest V. kerületében, a Jó­zsef Nádor téri lakásban bántal­mazott egy 67 éves budapesti lakost. A súlyos sérüléseket szenvedett férfit magára hagy­ta, és a lakásból különféle érté­keket rabolt el. europress Kifosztották Ismeretlen tettesek után nyo­moznak a budapesti rendőrök. A két 20-25 év körüli férfi a XI. kerületi Fehérvári utca és Vegyész utca kereszteződésénél hátulról lefogott egy nőt, majd válltáskáját - benne személyes iratok, bankkártyák, zálog­cédulák, mobiltelefon, kozmeti­kai cikkek és 50 ezer forint készpénz - elvitték. A kár körülbelül 100 ezer forint. Az áldozat könnyű sérülést szenvedett, europress Apjára támadt Egy telefonáló jelentette be a székesfehérvári rendőrségen, hogy elmebeteg fia a lépcső­házban brutálisan bántalmazta, mert nem adott pénzt neki. Mire a rendőrök megérkeztek, a fiú már elment otthonról. Az apát kórházba szállították, ahol kiderült, hogy eltörött a bordája és a keze. A járőrök végül elfog­ták az elmebeteg fiatalembert, és a Fejér megyei Szent György Kórház pszichiátriai osztályára Szállították. EUROPRESS Életveszélyben Életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak kórházba egy más­fél éves gyermeket Puszta­dobosról vasárnap este. A kisfiú a lakásuk padlójára tett forró vizes lábosba ült bele. A gon­datlanságból elkövetett, élet­veszélyt okozó testi sértés meg­alapozott gyanújával kihallga­tott 23 éves apa elmondta, hogy fürdővizet melegített a gyerek­nek, majd az edényt a bili mel­lé tette a padlóra, europress Elgázolt rendőr Elgázoltak egy civil ruhás nyo­mozót Nyíregyháza egyik nagy­áruházának parkolójában. A férfi épp egy terepjáró veze­tőjét akarta ellenőrizni, amikor az autó elgázolta az igazolvá­nyát felmutató rendőrt. A föld­re zuhant férfi lövést adott le a kerekek irányába. A nyomozó könnyű sérülést szenvedett, az autóban ülő férfi nem sérült meg. A sofőr elhajtott, de a vá­rosi rendőrök néhány percen belül feltartóztatták és elő­állították. europress Kirabolt söröző Kiraboltak Kazincbarcikán egy sörözőt vasárnap este. Az arcán símaszkot viselő, fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőző támadó néhány tízezer forintot zsákmányolt. A rabló egy vilá­gos autóval menekült el a hely­színről. MT! CD-tolvajok Több CD-s autórádió vált tolva­jok zsákmányává Szegeden. A Vértói úton egy Seat, a Ga­rant utcában egy Skoda, az Ol­dal utcában egy Volkswagen, a Lomnici utcában egy Opel, a Csongrádi sugárúton pedig egy Honda típusú személygépkocsi­ból emelték ki a készüléket. EUROPRESS ■ TŰKOR HALÁLOS CSÚSZÁS. Halálos baleset történt hétfőn reggel a 81-es főúton, Sőréd térségében. Egy sze­mélygépkocsi frontálisan ütközött egy autóbusszal, az autó vezetője a helyszínen meghalt, a buszban senki sem sérült meg. A Mór felől Székesfehérvár irányába tartó személygépkocsi vezetője épp egy kisebb baleset helyszínét próbálta kikerülni, amikor kocsija megcsúszott és frontálisan ütközött a vele szembe jövő autóbusszal. A személygépkocsi vezetőjét a mentők megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni a férfin. _______________________________________ fotó: orfk Lé trehozzák a „magyar FBI-t” Nemzeti Nyomozóiroda létrehozását javasolja Lamperth Mónika belügyminiszter. Az új intézmény létrehozásával megszűnik az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBE1). A belügyi tárca vezető­je összesen négy intézkedési terv kidolgozását írta elő a rendőrség vezetésének. A feladatok az ORFK átalakítását célozzák, de a megyei kapitányságokra is hatással lesznek. _________________________Budapest Az ORFK feladatrendszerének, szervezetének és gazdálkodásá­nak átalakítását szorgalmazza Lamperth Mónika belügyminisz­ter, ezért intézkedési tervek ki­dolgozását irányozta elő az illeté­keseknek. A feladatokat ezúttal nem önállóan hajtják végre a szakemberek, hanem a Belügy­minisztérium humánpolitikai helyettes államtitkárának közre­működésével. A korábbiaktól szokatlan eljárást Lamperth azzal indokolta, hogy ezt a posztot csak nemrég hozták létre, nem pedig az, hogy a rendőrség mun­katársaiban nem bízik. A belügyminiszter az Euro­press kérdésére elmondta: az in­tézkedési terveknek március else­jéig, illetve február közepéig kell az asztalára kerülniük. A megol­dandó feladatok között szerepel a többi között az is, hogy csökkent­sék a vezetői posztok arányát, amit összevonásokkal akarnak megvalósítani. A terv hátránya az, hogy egy korábbi jogszabály szerint csak akkor lehet egy rend­őrt alacsonyabb beosztásba he­lyezni, ha ebbe ő is beleegyezik. Lamperth elképzelhetőnek tartja, hogy ezt módosítsák. A belügy­miniszter egyelőre nem kívánt ar­ra a kérdésre reagálni, hogy a ve­zetői posztok csökkentése jár-e létszámleépítéssel, ugyanakkor hozzátette: a szakembereket meg kell tartania a rendőrségnek, és meg is kell fizetni ezeket az embe­reket. Az elhangzottak alapján kérdéses, hogyan tudja megvaló­sítani az ORFK a belügyi tárca ter­veit, miközben a rendőrségnek pénzt kellene megtakarítania. Ezt célozza egyébként a belügy­miniszter által megszabott másik kidolgozásra váró feladat: a pénz­ügyi és számviteli rendszer korszerűsítése, ami Lamperth szerint a látható rendőrségi re­form része lesz. A belügyminiszter személyi kérdésekről nem döntött, azt azonban kijelentette: Salgó László országos rendőrfőkapi­tány, Ferenczi László bűnügyi fő­igazgató, illetve Bolcsik Zoltán, az SZBEI vezetője posztját meg­erősítette. Mint ismeretes, a Mol­nár Csaba alezredes körül kipat­tant botrány kapcsán felmerült, hogy Bolcsikot menesztik. A dan­dártábornok tehát marad, a bel­ügyminiszter elképzelései szerint ugyanakkor megszüntetik mun­kahelyét, az SZBEl-t ugyanis fel­számolják és beolvasztják a fel­állítandó Nemzeti Nyomozóiro­dába. Lamperth nem reagált arra, hogy ennek az intézménynek a vezetését is Bolcsikra bízzák-e. A Nemzeti Nyomozóiroda opera­tív feladatokat lát el, hogy az Or­szágos Rendőr-főkapitányság csupán irányító központ legyen. A tervek szerint összevonják a nyomozati illetve vizsgálati fel­adatokat, valamint a pénzügyi nyomozói és gazdaságvédelmi te­rületeket. Ezeket az intézkedése­ket a megyei kapitányságoknak is meg kell valósítaniuk. A Nemzeti Nyomozóirodához kerülne egy, az európai uniós jogharmonizáci­ónkhoz szükséges kábítószer-fel- derítő csoport is. Szintén szerke­zeti átalakítás előtt áll a Készenlé­ti Rendőrség, ahol egy rendésze­ti-biztonsági szolgálat létrehozá­sát tervezik. Ide kerülne a többi között a felállítandó autópálya­rendőrség is. Az intézkedési ter­vek legkésőbb március elsejéig megszületnek, ám Lamperth Mó­nika fogalmazása szerint megva­lósításuk még időt vesz igénybe. NAGY ESZTER DÓRA Rendőreink többsége fiatal A Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság munkatársai közül heten kitüntetést vehettek át tegnap székhelyükön, szolgá­lati idejükkel kapcsolatban. A szervezet vezetése köszöntöt­te a kiemelteket, dr. Kurucz Ferenc főkapitánnyal az élen. Az eseményen kiderült az is: a megyei rendőrség személyi ál­lománya meglehetősen fiatal. Békéscsaba Belügyminiszteri szolgálati jelet kapott 10 éves szolgálatáért Jám­bor Sándor őrnagy, a megyei köz­házi kapitányság technikusa; 10 éves szolgálatért Tóth Bálint szá­zados, a gyomaendrődi őrs fő­nyomozója. Szolgálati idejével összefüggésben századosból őr­naggyá léptették elő dr. Kis Pé­tert, a megyei vizsgálati osztály vezetőjét. A főkapitány dicséret­ben és jutalomban részesítette 15 éves szolgálat után Rácz István főtörzsőrmestert, a mezőkovács­házi kapitányság járőrét, 10 éves szolgálat után pedig Palyik Andrásné és Adamcsikné Ábra­hám Tünde közalkalmazottakat. Oláh Tamás közbiztonsági KORÖSSZETÉTEL A MEGYEI FŐKAPITÁNYSÁGON 20—30 év között Hivatásos (fő) 364 (43%) Közalkalmazott (fő) 56 (21%) 30—40 év között 344 (41%) 68 (26%) 40—50 év között 116(14%) 88 (34%) 50 év felett 15 (2%) 50 (19%) Összesen: 839 (100%) 262 (100%) biztonsági szervek kiemelt főelő­adója. Ugyanezen kitüntetésben, valamint dicséretben és jutalom­ban részesült 20 éves szolgálati viszony után Molnár János főtörzszászlós, a mezőkovács­A hóesés is segített Sikeres rendőri akció volt Két sikeres eseménnyel kezdődött a Mezőkovácsházi Rendőrkapi­tányság dolgozóinak munkája az idei évben, ugyanis a beérkezett jelzések után a keresett tolvajokat hamar sikerült kézre keríteni. VÉGEGYHÁZA— Medgyesegyháza- Január 3-án, a kora esti órák­ban a mezőhegyesi Ménesbirtok Rt.-tői érkezett jelzés, miszerint a 11-es majorban levő telepükről eltűnt 3, egyenként közel 300 kg- os körbálás széna - adta hírül la­punknak Nagy Lajos rendőr őr­nagy, a közrendvédelmi és közle­kedésrendészeti osztály vezetője. — Az akkor még ismeretlen tet­tesek felderítésében közreműkö­dött a végegyházi körzeti megbí­zott és egy helyi polgárőr is, akik - a két település közelsége miatt - körülnéztek a falu határában. Por­tyájuk során felfigyeltek egy gya­nús gépkocsi mozgására, amely — mint az igazoltatáskor kiderült — éppen a Mezőhegyesről ellopott bálákat szállította hazafelé. A ter­ményt lefoglalták és visszajuttatták a tulajdonosának. A másik eset 6- án a reggeli órákban történt, ami­kor egy medgyesegyházi telepről jelentették két hasonló körbála széna eltűnését. A telepre a tette­sek a drótkerítés kifűzésével jutot­tak be, de nem számoltak a frissen esett hóban hátramaradt nyomaik­kal. A medgyesegyházi rendőrőrs munkatársai forró nyomon indul­tak az elkövetők nyomába, ame­lyek Magyarbánhegyesre vezettek. Az adatgyűjtés és tanúkutatás után hamar kiderült az elkövetők kiléte. A takarmányt még aznap vissza­szállították a telepre - emelte ki az őrnagy, aki felhívja a gazdálkodók figyelmét arra, hogy az aszályos nyár után idén télen igen nagy ér­téket képvisel a jó takarmány. Ezért - a példákból is okulva - az állattartó telepeken érdemes meg­erősíteni az őrzést, illetve fokozot­tabban figyelni a sötétedés utáni vagy hajnali mozgásokra az istál- lók és telepek körül. h. m. Védett madarak a hátsó ülésen Röszke A röszkei vámhivatalnál jelentke­zett belépésre két szerbia- montenegrói férfi. A vámvizsgá­latkor derült, hogy „potyauta­saik” is vannak a hátsó ülésen. Az intézkedő a személyautóban egy ruhával letakart ketrecet talált, amiben öt élő madár bóbiskolt. A Szegedi Vadaspark szakértője megállapította, hogy a „potya­utasok” — 1 vörösbegy, 3 barát­poszáta, 1 mezei poszáta - a nemzetközi egyezmények alap­ján védett madárnak minősülnek, eszmei értékük példányonként 10 ezer forint. A két férfi ellen termé­szetkárosítás miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek a vámo­sok. A madarak a Szegedi va- dasparkba kerültek. ________k.e. SM S: (30) 4061-110 EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; A szöveget így kezdje: BMH Megkérdezném Csanálosi urat, mi­ért nem tud semmilyen rangos sporteseményt Csabára hozni. Lásd, teremfoci. Pepe Posta. Próbáld meg másik postán, de nem biztos, hogy hamarabb vég­zek Nem csoda, ha nem halad a sor. A dolgozók fáradtak, napi 12 órát dolgoznak plusz a szombat és a va­sárnap. Lehet, hogy te nem csinál­nád. Egyes időseket, 70 éven felettieket kihagyták a szaloncukorosztásból. A gesztus esett rosszul. Maguk közt sok pénzt szétosztottak a falu veze­tőig ________ ___ Örü lnénk, hogy ha Kondoroson, az Áchim utcában megszűnne a vasár­nap délutáni petárdázás, mert un­juk, hogy a kutyáink állandóan el­tűnnek! Hol a rendőrség? Egy állat­szerető Csaba Tv, híradó. Kenyér: faaszta­lon gyúrva, csupasz kézzel fogdos- va, a szeletelt kenyér földön lévő lá­dába rakva! Ez aztán a higiénia. Hol vagy ÁNTSZ? kereskedő Sziasztok! Valaki tud segíteni a régi Dyras rádióm áthangoltatásában Békésen vagy Csabán? T.: 70/274- 9589.__________________ Gá doros képviselő-testü­letének! Elég durva dön­tés: 70 százalékos kom- munálisadó-emelés! A pofátlanság határa, ami­kor a vezető leáll cigizni menet közben. Békési út. <SzMS> Felháborító, hogy a kondorosi telefonfülkéket folyamatosan szétverik! Többek közt a piactérit. Ez ügyben lehet tenni va­lamit? Szex. A romák igenis okos embe­rek. Ha primitívek lennének, akkor nem lenne annyi eszük, hogy az ál­lamot pereljék a szex elmaradásá­ért! Györgye Akit zaklatnak, annak üzenem: en­gem két éve hívogatnak, a rendőr­ségnek nem áll módjában, de a bí­róságnak sem a bizonyítás végett kikérni a Hungaroteltől a bejövő hí­vások listáját, talán az ügyészség megtette volna. Ha hívószámkijel­zős készüléket vásárolsz, okosabb lehetsz. Átérzem a problémát. Üdv. M ___________ ______ Szer intünk a VV3 szu­per, akinek bejön az né­zi, akinek nem, ne néz­ze! Ez ilyen egyszerű, és nem kell mást meg­sérteni! Segal a király! Politika. A „Nyugodt Polgári Körök” más or­szág zászlóját égetik, zavarják mások nyugal­mát! Irány Európa! Or­bán Viktor, csak így to­vább!? (mókus) * Ura­im! A politika olyan, mint a szex, csak annak jó, aki csi­nálja! Ali * Szíttá! Igazad van! Csak az a baj, hogy négy évet késtél. Vik­torral kellett volna kezdeni! Üdv. Dr. Bubo * Csökkent a munkanél­küliség! Hajrá, elvtársak! Csak így tovább a lenini úton, és eljutunk a nagy semmibe, figyelő * Az MSZP úgy küzd a munkanélküliség ellen, hogy lecserélte a KSH vezetőjét. Láss csodát! * A fél országnak (+ Budapest) nem tetszik, hogy a kor­mány megvásárolja az M5-öst. Az ország másik felét meg ez nem ér­dekli! De mi lesz a miniszterelnök által a választási kampányba meg­ígért gyorsforgalmi M47-es úttal? El lehet felejteni? Jön 2006! * Tisztelt Mókus elvtárs! Operáltasd le a há­lyogot a szemedről, mert nem lá­tod, hogy mi történik körülötted! Feca Felhívom a Matávkábel figyel­mét, hogy két m+ csatorna van. A 24 órás helyett javaslom a 24 órás magyar nyelvű AXN-t! Ame­rikai Meg tudnátok-e mondani, hivatalo­san mikor van Kata névnap? Én nem találtam. Kismama (Április 29- én. - Kata, a szerknő.) A Csaba Center parkolójából megint elloptak egy autót. Nem ér­tem, miért nincs bekamerázva a parkoló. Ezen spórolnak? Ismét mentősök! Választ várok az illetékestől: mi alapján hajthat be a behajtani tilos táblánál, sima szállí­tási feladattal? A KRESZ szerint még megkülönböztető jelzést hasz­nálva sem teheti meg! Ne hivatkozz arra, hogy ha a te hozzátartozód lenne... Emeltdíjas sms Görög nyelvtanárt keresek Békéscsa­bán vagy Gyulán! T.: 30/387-0765 24 év körüli csinos hölgyet keresek élethosszig tartó kapcsolatra. Egy 28 éves srác. T.: 30/337-5897 Békéscsabán kisiskolásoknak kor­repetálást vállalok. T.: 30/363-0164 29 éves srác vagyok. 29-30 éves tár­sam keresem komoly kapcsolat cél- jából T.: 30/471-5977 ________ Ker esem Pavuk Zsolt barátomat. Aki tud, értesítsen a 30/322-5450- es számon. Társat keres egy 31 éves, 182 centi magas fiatalember komoly kapcso­lat reményében molett hölgy sze­mélyében. Egy gyermek nem aka- dály. T,: 20/372-1480 __________ Vid éki, 25 éves fiú vagyok. Keresek 20-25 éves, aránylag telt lányt, kizá­rólag komoly kapcsolatra. Csak vi­dékiek keressenek! T.: 30/215-7505 Elveszett szilveszterkor Gyulán egy kék Siemens C55 típusú mobiltele­fon. Kérjük, a becsületes megtaláló jelentkezzen! T.: 30/382-7847 t I igazgató elmondta: egyre keve­sebb kitüntetést adományoznak mostanában hosszú szolgálati idővel összefüggésben, annyira megfiatalodott a megyei rendőri állomány. _________________

Next

/
Thumbnails
Contents