Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-06 / 284. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2003. DECEMBER 6., SZOMBAT - 5. OLDAL IRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SZOLIDARITÁS. A pedagógusok szakszervezetének megyei titkári értekezlete úgy döntött, hogy szolidaritását fejezi ki a kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola testületével, szülői munkaközösségével, akik a település önkormányzatának jogsértő intézkedése ellen, a törvényesség helyreállításáért, iskolájuk zavartalan működéséért, a közalkalmazottak és köztisztviselők munkahelyének megtartása érdekében demonstráltak. NAGYVÁRADRÓL (r) A Nagyváradi Kiss Stúdió Színház az Üzenet az otthoni hegyeknek című színpadi játékot mutatja be a Wass Albert műveit szerető közönségnek Mezőberényben, a Petőfi Sándor Művelődési Központban december 8-án 18 órakor. Az előadás szerepeiben Kiss Törék Ildikót és Varga Vilmost látja a publikum. VÁROSI SÉTA. (y) A Tájak- Korok-Múzeumok Egyesület december 7-én 14 órakor újra indítja a békéscsabai városi séták sorozatot. A kikapcsolódásra vágyó csapat vasárnap 14 órakor indul a Szabadság téri gyógyszertár elől, majd megtekintik a Szent István teret és az Andrássy út egy szakaszát. December 21- én 14 órakor az evangélikus templomokat, a Szeberényi és a Kossuth teret járják körbe. A séta másfél-két órát vesz igénybe. ELÜTÖTTE, (y) Orosháza belterületén személygépkocsi gyalogost gázolt tegnap reggel hatkor. A gyalogost súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KOCCANÁSOK, (y) Megye szerte sok koccanásos"baleset történt. Többségük szerencsére nem járt személyi sérüléssel. Nem úszta meg ennyivel az a személygépkocsi tegnap reggel, amely Békéscsabán, az Orosházi út és a Temető sor sarkán autóbusszal ütközött. Egy ember könnyű sérülést szenvedett. ŐRIZETBEN, (y) Lopás vétségének alapos gyanúja miatt vettek őrizetbe az orosházi rendőrök egy pusztaföldvári férfit tegnap. HALÁLA BEKÖTŐNÉL (e) Szar vas és Békésszentandrás között, a 44-es főúton haladt át az arborétu- mi bekötőútra tegnap 17.15-kor egy 76 éves kerékpáros, amikor elütötte egy Szarvas felől érkező Volkswagen Transporter. Az idős férfi a helyszínen életét vesztette. ÁROKBAN A BUSZ. (e) Békés csaba és Szabadkígyós között közlekedett tegnap 18 óra tájban a Volán autóbuszjárata. A jármű ismeretlen okból az árokba hajtott. A balesetben hárman köny- nyebben megsérültek. _______■ Sz ent Miklós ünnepe a templomban Az országos önkormányzat és a püspökség ajándéka a gyerekeknek Szent Miklósra, a gyulai román ortodox templom védőszentjére emlékeztek tegnap ünnepi misével és ajándékozták meg a nevezetes nap alkalmából a gyerekeket. Gyula A gyulai Szent Miklós templomban tegnap ünnepi misét mutatott be Sofronie Drincec, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke. A Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és a püspökség immár hagyomány szerint Miklós napjának alkalmából megajándékozza a gyerekeket. Az ajándékozáshoz hozzájárult egy, a püspökséghez közel álló házaspár is. Tegnap mintegy 350-en vehettek át csokoládé-Miku- lásokat, a gyulai román oktatási intézmények tanulói és a környékbeli települések képviselői. A gyerekek is megemlékeztek Szent Miklósról a templomban énekkel, verssel. Ma 10 órától a templomban hálaadó ünnepi mise lesz, melyen részt vesznek a Nagyváradi Teológiai Egyetem énekkarának tagjai és a temesvári, nagyváradi püspökség képviselői. SZ. M. Civilek a csorvási születésnapon Száziiegyvenhat évVel ezelőtt, ép- ezt a napot születésnapként. Szil- Baráti Társasága. A 22 szervezet pen december 3-án nyerte el a har- ágyi Menyhért polgármester la- egymással is megismerkedhet, madjára újratelepített Csorvás az púnknak elmondta, ma 15 órakor megfogalmazhatják elképzelései- önállóan adózó települési címet, az új művelődési házban a két arról, hogyan lehet(ne) közös Nagy megtiszteltetés volt ez akko- csorvási civil szervezetek részére összefogással még többet tenni a riban, ezért is kezeli a nagyközség hirdetett találkozót a Csorvásiak szülőhelyért._______________cs. i. Kifektetett gazdák, beáldozott agráraim? (Folytatás az 1. oldalról)- Ahogy a kormány, a minisztérium a mezőgazdaságot kezeli, az a gazdák kifektetése, az ágazat beáldozása. Pesti klimatizált irodából könnyű kijelenteni, hogy csak hisztériázik a paraszt, holott a vidéken élők a saját bőrükön érzik a szárazság pusztításának következményeit. Hergelik ellenünk a közvéleményt, ahelyett, hogy összehívnák az agrárkerek- asztalt a bajok orvoslásának megbeszélésére. Több gazda is megemlítette: a Viharsarokban nem tudnak a mezőgazdasági tevékenységről másra átváltani. Ide nem jön az ipar, nincs autópálya. A minisztérium ugyanakkor a parasztok közé dobta a gyeplőt, kezdjenek magukkal, amit akarnak. A kistermelőknek hitelt sem adnak a bankok, mert nincs elegendő fedezetük. Ezért követelik például a 100 százalékos állami hitelgaranciát. Minimális jövedelmezőség biztosítására is szükségük lenne, ehhez például megfelelő állami intervenciós felvásárlási árak kellenének. A helyszínen járt Tóth Imre, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője és dr. Erdmann Gyula, az MDF megyei elnöke is. Elmondták: teljesen jogosak a termelők követelései, ugyanis míg az ország a gazdasági válság felé sodródik, addig a mezőgazdaság már abban van. Amennyiben a parasztot tönkreteszik, bel- és külföldiek szerezhetik meg a termőföldet. A Fidesz számos alkalommal benyújtotta az osztatlan közös tulajdonú földek megosztásáról, valamint a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló törvényjavaslatot, de a kormánypártiak még a napirendre vételt sem szavazták meg. Tóth Imre és Erdmann Gyula kitért arra: ha a most még vergődő állattenyésztők, növénytermesztők is tönkremennek, akkor szociálpolitikai alanyokként jelennek meg az ön- kormányzatoknál, megyénkben ugyanis az agráriumon kívül jelentős kitörési pont nincsen. NYEMCSOK LÁSZLÓ VÉLEMÉNY BÉLA VALI Nem értettem, miből csinálnak pénzt a bankok. Bank és titok Jól kösse fel az alsóneműjét az, aki manapság egy banktól hitelt igényel. Csupa szépet és jót hirdetnek magukról, hogy ilyen köny- nyen, olyan kedvezményesen adnak hitelt. Csak azt nem tudom, kiknek? Nem is értem az egész brókerbotrányt. Azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel. Még, hogy milliárdok tucatját vitték ki a bankból egyetlen nylon szatyorban? Ja, hogy az más? Az pénzmosás volt? Kedves bankárok, adjanak már egy-két tippet, hogyan volt az lehetséges! Mármint a pénzmosás. Mert, hogy a hitelügyletemre, arra a rongyos kétmillióra még a házamba is „betörtek”, lefotózták a hálószobámat, nyolcszorosára értékelték a házamat, mint amit fel akartam venni, és az nem volt elég. Nem hittem a szememnek, amikor a közvetítő közölte, hogy mi mindenre van még szükség. Kértek közüzemi számlákat, befizetési csekkeket, személyigazolványt, adókártyát, nyugdíjasigazolványt, bankszámlakivonatot, a ház tulajdoni lapja nem volt elég, még térképet is ki kellett váltanom. Számomra teljesen érthetetlen akció volt. Kellett még az ingatlan alaprajza, lakásbiztosítás, értékbecslés, házbiztosítás, közjegyzői hitelesítés. Ja, és életbiztosítást is kellett kötnöm. Bang! Lehet, hogy valamit kifelejtettem? Az is lehet, hogy kérik még a terhességi kiskönyvemet, meg a szexuális szokásaim felsorolását? Valamikor ez úgy működött, hogy jelzálogot tettek az ingatlanra, és jónapot! Nyilván, kitétel: az ingatlan többszörösen fedezze a felvett összeget! Ezt meg is értem. No! Miután minden kérésnek eleget tettem, ki kellett fizetni a közvetítést, az értékbecslést, a közjegyzőt, a brókerközvetítést, az életbiztosítást, a kezelési költséget és máris elúszott közel 200 ezer forint, plusz ki kell fizetnem a tíz százalékos banki kamatot. így a két millió forintomra egy év alatt 430 ezer forintot kell visszafizetnem. Egy angol szociológus így füstölgött: „Nem értettem, miből csinálnak pénzt a bankok. Aztán egyszer hitelt vettem fel, és megér- tettem a titkot!” így vagyok ezzel én is! ______________•________■ Te ljes a Körös-völgyi Kerékpárút A legfontosabb szempont a biztonság megteremtése volt Békésszentandrás, Szarvas, Csabacsüd, Kardos, Kondoros — ezt az öt települést köti ösz- sze a 44-es főútvonal mentén Magyarország jelenlegi leghosszabb kerékpárúba, a Körös-völgyi Kerékpárút. A harminc kilométert meghaladó hosszúságú út mindeddig hiányzó (Csabacsüd—Kardos közötti) 2,6 kilométeres szakaszát tegnap délelőtt adták át Csabacsüd határában, a 86- os kilométerszelvénynél. Csabacsüd A hiányzó útszakasz három település - Kardos, Csabacsüd és Szarvas - összefogásával épült meg. Közösen nyújtottak be pályázatot, mivel mindhárom ön- kormányzatnak vannak itt földterületei. A gesztor szerepét Csabacsüd vállalta. A beruházás összesen 47 millió 82 ezer forintba került, amelyhez 38 millió forintot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatán nyertek, 4,7 milliót pedig a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács biztosított számukra. így csupán a fennmaradó 10 százalékot kellett a három önkormányzatnak összeadnia. Az útavatásra, a rossz idő ellenére, nagyon sokan kerékpárral érkeztek. Frankó János, Csabacsüd polgármestere hangsúlyozta, hogy a kerékpárút megépítésének legfontosabb indoka, egyben célja az emberi élet védelme, a közlekedés biztonságának növelése volt. Emlékeztetett arra is, hogy a Körös-völgyi Kerékpárút régebben épült, s mára helyenként igen rossz állapotú szakaszainak felújítására most - Kondoros gesztorságával - közösen pályáznak az érintett települések. Áz útavató ünnepségen Szarvas, Csabacsüd és Kondoros vezetőin kívül eljöttek a környező kistelepülések polgármesterei is, a nemzetiszín szalagot pedig Domokos László, a térség ország- gyfllési képviselője vágta át. l. j. „BUDAPESTINEK SZÜLETTEM, AMI AZÉRT MÉGISCSAK NAGY SEGÍTSÉG, HA AZ EMBERNEK NAGY TERVEI VANNAK.” (Somogyi Zoltán műsorvezető) 34 500 ff kezdő befizetéstől. 39 900 Ft kezdő befizetéstől. 3 900 000 FMól sok extrával. Jöjjön mihamarabb, meri a csoda csak karácsonyig tart. Vegyes átlagfogyasztás 5,9-10,7 1/100 km, C02-kibocsátás: 156-257 g/km. 500 000 Ft árkedvezménnyel. '/ícnád J Minőség Megbízhatóság BÉKÉSCSABA, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. www.fordhovany.hu Itt az év vége, itt a karácsony. Álmodjon szépekről és gondoljon a legjobbakra! Nálunk álmai most valósággá válhatnak, mert az új, varázslatos és nagyszerű FordFiesta, a világsikerű FordFocus, a felső közép kategória királya, a FordMondeo, valamint az új, csodálatos és nagyszerű egyterű, a FordFocus C-Max most karácsonyi álomáron megvásárolható KEDVEZŐ RÉSZLETFIZETÉSI FELTÉTELEK MELLETT. A nagyszerű FordFiesta A világsikerű FordFocus A csodálatos és nagyszerű egyterű FordFocus C-MAX A középkategória királya * a FordMondeo D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az óvodás komáktól a középiskolásokig mindenki kapott édességet a szerzetesektől.