Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-29 / 301. szám
SPORT 2003. DECEMBER 29., HÉTFŐ - 15. OLDAL Kik voltak Békés megye legjobb sportolói 2003-ban? - 2. rész Ebben az évben is vállalkoztunk arra, hogy összegzést készítsünk Békés megye legeredményesebb sportolóinak eredménysoráról. Igyekeztünk a teljesség igényével elkészíteni az összeállítást, a második részhez is jó böngészést kívánunk. ERŐEMELÉS A Gyulai SE Atlas erőemelőszakosztálya nyerte a 2003. évi országos csapatbajnokságot. A győztes csapat: Szikora Olivér, Fábri János, Kőszegi János, Kasza László, Lovász György, Szentpéte- ri János. A csehországi Masters világbajnokságon Lovász György bronzérmes lett. Az országos bajnokságon az orosházi Toldi emelői közül Szűcs Nóra (67,5 kg) a harmadik Vári Szabó Dóra (75 kg) a második, Tóth Gergő (52 kg) a második, Dér Krisztián (90 kg) és Czégény Csaba (110 kg) a harmadik, Rick Péter (90 kg), Kánya Roland (82,5 kg), valamint a gyulai Szikora Olivér (67,5 kg) és Süli József (110 kg) egyaránt az első helyen végzett. A csapatversenyt az Orosházi Toldi nyerte. Tóth Gergő (Orosházi Toldi SE, 52 kg) a negyedik helyet szerezte meg a nymburgi junior Európa-bajnokságon. Az orosházi Rick Péter megnyerte a Duna Kupát, a felnőtt férfi világbajnokságon Vejlében a 82,5 kg-ban felhúzásban ezüstérmes lett, összetettben nyolcadikként zárt Musztafa Imre edző tanítványa. A junior magyar bajnokságon a Toldi SE versenyzői közül a nőknél Vári Szabó Dóra és Szűcs Nóra aranyérmes lett, Csete Bernadett (75 kg) a második helyen végzett. A férfiaknál Tóth Gergő (52 kg) és Kánya Roland (82,5 kg) aranyérmet nyert. Az országos ifjúsági magyar bajnokságon Tóth Gergő és Csete Bernadett az első helyen végzett. A Kos- cianban rendezett junior világbajnokságon az orosháziak közül Vári Szabó Dóra és Szűcs Nóra a hetedik, Kánya Roland a tizenegyedik lett. FITNESZ A Magyar Fitness Szövetség felmenő rendszerű bajnokságának döntőjében a II. korcsoportosoknál (9-11 évesek) Pavuk Szofi (FitDance Center SE, edző, koreográfus: Kerekes Judit, akrobatika edző: Suhajdáné Machlik Erzsébet, Csillag István) bajnok, második Vinnai Dalma (FitDance Center SE). A III. korcsoport (12-13 évesek) Makra Viktória (FitDance Center SE) bajnok lett, miként a IV. korcsoportos (14-15 évesek) Földesi Edit (FitDance Center SE) is. Ugyanitt Petrisor Alexandra (FitDance Center SE) bronzérmes. Az V. korcsoportosok (16-17 évesek) között is a FitDance Center SE versenyzője nyert, mégpedig Hódi Barbara személyében. ÍJÁSZAT A terepíjász országos bajnokságon a Csaba Lovas-Íjász Kört képviselve az ifjúságiak között Kovács Gergely aranyérmes lett. A felnőtt férfiak mezőnyében a bajnoki aranyat Vozár András hozhatta el, Fabulya Attila éppen- hogy leszorult a dobogóról. A negyedik csabai íjász, Bagdi Ferenc a hetedik helyen kötött ki élete első országos bajnokságán. JUDO A II. osztályú országos bajnokságon a Gyomaendrődi Judo Club versenyzője, Harmati Éva a III. osztályú bajnoki cím megszerzése után a másodosztályban bronzérmes. A felnőttek között a Békés Megyei Kano és Judo Egyesület (edző: Gyáni János) két junior korú versenyzője, Urbán László (100 kg-ban) és Tokodi Gergely (66 kg) egyaránt bronzérmes lett. Zsilinszki Mihály (81 kg) az ötödik helyen kötött ki. A junior A-korosztály idei országos judóbajnokságán Gyáni Brigitta a 78 kilósoknál bronzérmes lett. A diák A korcsoportú (12 évesek) országos bajnokságán a 45 kilós Urbán Gergő a harmadik helyen kötött ki. Hasonlóan a dobogó harmadik fokára állhatott a +66 kilós Knyihár Mihály, miként a 41 kilós Vozár Sára is. A diák A-korosztályúak országos bajnokságán Megyesi Hajnalka (Gyomaendrődi Judo Klub) a +56 kg-os súlycsoportban bronzérmet szerzett. A gyomaendrődi Gyuricza Adrienn (33 kg) harmadik lett a diák B- korosztályú országos bajnokságon. A serdülő „A” országos bajnokságon Knyihár Mihály (Békés Megyei'Katio^, Judo Egyesület, 81 kg) még'sem állt a’bronzéremig. A diák „C” korosztályos országos bajnokságon a gyomaendrődi Juhász Dávid a 33 kg-osok között bronzérmes lett. A békéscsabaiak közül hárman is a harmadik helyen végeztek: Csahó Gábor a 39 kg-ban, Kukola Mihály az 50 kg-ban, Kanalas Edit a 40 kg-ban. Az ifjúsági országos bajnokságon 81 kg-ban Lédeczi János ezüst-, a +70 kg-ban Gyáni Brigitta bronzéremmel gazdagodott. A szenior országos bajnokságon Tóth Mihály, a Gyomaendrődi Judo Club sportolója, az 1957-es születésűek között a 66 kilogrammban magyar bajnoki címet harcolt ki. A Szenior Judo Euró- pa-bajnokságon a gyomaendrődi Juhász Attila a 90 kg-osok között Debreczeni Dezső (szemben) az idén is tarolt a világversenyeken d-fqtó: veress erzsi bronzérmes lett. Tóth Mihály a 66 kg-os súlycsoportban ötödik. KAJAK-KENU Az utánpótlás országos bajnokságon a szarvasi Urbancsok Endre bajnoki címnek örülhetett a K-l, 500 méteres számban. A serdülőknél (III. évfolyam) a szarvasiak közül a K-4 2000 méteren a Kiszely, Körmendi, Galla, Komár fiú négyes második, csakúgy, mint a Galla, Komár, Csellár, Székács kvartett 500 és 2000 méteren a III-IV. évfolyamban. Az egy korosztállyal idősebbeknél K-2 500 és 2000 méteren a Huszár, Varga kettős harmadik. A békési Bak Ádám a VI. évfolyamban 500 és 1000 méteren is második, utóbbi távon Urbancsok harmadik. A lányok kölyök korosztályának III. évfolyamában a békési Vetési, Kondacs, Fejes, Földesi kvartett 2000 méteren második, 500-on a III-IV. évfolyamban a Csatári A., Csatári K„ Kondacs, Földesi négyes harmadik. A Békésszentand- rási Hunyadi Mátyás Kajak-kenu és Szabadidős SC az országos bajnokságon a Berényi, Szín kajak kettes a harmadik helyet szerezte meg az országos bajnokságon a kölyök korcsoportban. KARATE. KICK BOX A debreceni Világ Kupán a Békéscsabai Lakótelepi SE fiataljai közül semi-contactban a serdülő korú Hanicz Nelli (32 kg) arany, az ifjúsági Zsoldi Mariann (55 kg) , Hricsovinyi Dávid, Kondacs György (51 kg), a füzesgyarmati (Békéscsabai LTPO SE, 59 kg harmadik lett. Light-contactban Herda bajnok, Piti, Bartó, Kondacs György, Borbíró második, Benedek Zsolt (Békéscsabai LTP SE, 59 kg) harmadik lett. Semi- contactban Kondacs harmadik. A semi-contact felnőtt országos bajnokságon Csehi Katalin (65 kg) negyedik, Szabó Edina (70 kg) második, Debreczeni Dezső (57 kg) első, Szabó Attila (69 kg) harmadik, az újkígyósi Korcsog László (69 kg) negyedik lett. Csehi light-contactban bronzérmes. A serdülő országos bajnokságon Hanicz Nelli (Békéscsabai Lakótelepi SE, 32 kg) bajnok, klubtársa Megó Katalin (32 kg) második. A 37 kilogramban Kesjár Szilvia szerzett a klubnak bajnoki elsőséget. A 42 kg-ban Rétlaki Renáta (Újkígyósi KBK) bronzérmes. A fiúk 42 kg-os súlycsoportjában Berki László (Újkígyósi KBK) szerzett harmadik helyet. Szabó László (Békéscsabai Lakótelep SE, 52 kg) bajnok, klubtársa Bajusz László (52 kg) ugyanitt második. A +52 kg-osoknál Görbe János (Békéscsabai Lakótelepi SE) ünnepelhetett elsőséget. A gyermek országos bajnokságon Lipták Lilla (25 kg) első, Jantyik Lili (+32 kg, mindkettő Békéscsabai Lakótelepi SE) második lett. Bozó Éva (Újkígyós, 32 kg) második. A fiúknál Babinszki Bence (28 kg) bajnok, Szatmári Sándor (+32 kg, mindkettő Békéscsabai Lakótelepi SE) harmadik, Dévényi Tibor Báthori Zoltán ezüst, Mag István (50 kg), Pete Márton (69 kg), Béres Richárd, Kondacs Péter (59 kg, mindannyian Békéscsabai Lakótelepi SE), a dévaványai Borbíró József (63 kg) és Herda Béla (45 kg) bronzérmes lett. A felnőtt semi-contactban Szabó Edina (70 kg), Varga Viktória és Csehi Katalin nyert, Thurzó Kamilla (+70 kg) és Szabó Attüa (69 kg) második lett. Csehi full-contactban ezüstérmes. Csicsely Szilvia és Szabó Edina light-contactban (itt a 70 kg-osok között indult) győzött, miként Debreczeni Dezső (57 kg) is. Lóré Tihamér (Kétegy- házi Dragon) ezüstérmes lett. A serdülő korú Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE, 52 kg) ezüstnek örülhetett a Világ Kupán. Kovács Csaba (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület, 84 kg) semi-contactban harmadik helyen végzett a Világ Kupán. A junior országos bajnokságon semi-contactban Szabó Anikó (Mezőberény, 60 kg) a második, Szabó Edina (Békéscsabai LTP SE, 70 kg), Korcsog László (Újkígyós, 69 kg) első, Göblyös Tibor (Mezőberény, 69 kg) a harmadik helyet ünnepelhette. Light- contactban Korcsog arany, Göblyös ezüstérmet szerzett. Az ifjúságiaknál semi-contactban Piti László (Újkígyós, 45 kg) és Kondacs György (Békéscsabai LTP SE, 59 kg), első, Nagy László (Békéscsabai LTP SE, 45 kg) és Borbíró József (Dévaványa, 63 kg) második, Herda Béla (Dévaványa, 50 kg), Bartó Róbert (Mezőberény, 55 kg) és Kondacs Péter A Békés Megyei Kano, Judo Egyesület.fiataljai az idén remek esztendőt zártak. Gyáni János (fent középen) tanítványai húsz érmet gyűjtöttek be a hazai bajnokságokon D-FOTÓs KOVÁCS ERZSÉBET Az év felfedezettjének is mondható a Békéscsabai ENK beállósa, Hajdú Lívia D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER (Újkígyós, +32 kg) második. Debreczeni Dezső negyedik és ötödik világbajnoki aranyérmét gyűjtötte be Debreczeni Dezső Párizsban a semi-contact stop és light-contact kategóriákban. Light-contactban Gregor László másik tanítványa, Csicsely Szilvia megvédte világbajnoki címét. Debreczeni Dezső a profik 63 kilogrammos mezőnyében világbajnoki aranyérmet nyert. TAI CHI CHUAN A taichi chuan országos bajnokságon a szegedi Hsiung Hsiung Tao Egyesületben versenyző békéscsabai Molnár Viktor a lökökéz gyakorlatban aranyérmet nyert. THAI-BOX A nehézsúlyú Lechner Zsolt (Gyulai Shidokan Karate és Thai- box Klub) a thaiföldi világbajnokságon bronzérmet szerzett. SHOTOKAN KARATE Az AJKA (American Japan Karate Association) országos bajnokságon a gyulai Torma György az egyéni formagyakorlatban, küzdelemben Kovács Viktor (Békéscsabai LPT SE) lett harmadik. Küzdelemben a Békéscsabai Lakótelepi SE (Kovács Viktor, Kellner Zoltán, Gácsér Attila) csapata szerezte meg a második helyet. A kezdők 10-11 éves korosztályában a békéscsabai Fiegl Zsolt bronzérmes, egy korosztállyal feljebb Fiegl Dávid lett harmadik. A 16-17 éveseknél Kocsis Sándor (Békéscsaba) lett a legjobb. A 16-17 éves haladóknál a formagyakorlatban a gyulai Magyar második, klubtársa, Uhrin Eszter harmadik. KYOKUSHIN KARATE IKO 1. A gyermek korosztály országos bajnokságán az orosházi Yamaki Dojo szakosztályból a 13 éveseknél Baja Nóra (+50 kg) első, Dunai Edina (+50 kg) harmadik. A 15 éveseknél Dunai Andrea második. A 13 éves fiúknál Majoros Milán (+47 kg) ezüstéremnek örülhetett. IKO 2. A knock-down csapat- bajnokságon az ötödik helyet szerezte meg az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidőkor. Az utánpótlás országos bajnokságon a Szeghalmi’'Senshi- Kyoktishin Karate Sportegyvsüietbőta^errtiek Mh: könnyűsúlyban Túri Átíilá "bajnok, Szántó Szilvia ugyanebben a korosztályban és súlycsoportban második, Zsila Róbert (ifjúságiak, 60 kg) harmadik. IKO 3. Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör képviseletében az ifjúsági korú Deák Bettina (55 kg) második lett az országos bajnokságon. Hajdú Edit (+55 kg) ugyancsak második. Az ifjúságiaknál Zengő Dezső (+55 kg) a második legeredményesebb lett súlycsoportjában. A junior korosztályban Vahl Frigyes (70 kg) a dobogó harmadik fokára kapaszkodhatott fel. A felnőtteknél Gottfried Sándor (70 kg) és Vámosi Péter (+80 kg) egyformán bronzérmes. ITF TAEKWON-DO A rijekai Európa-bajnokságon az 52 kg-os Dávid Nóra (Békéscsabai Lakótelepi SE) a formagyakorlatban és a küzdelemben is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az országos bajnokságon formagyakorlatban a második, küzdelemben a harmadik legeredményesebb gyakorlattal rukkolt elő. A serdülőknél a kétegyházi Balázs Eszter (42 kg) az Európa Kupán győzött, a formagyakorlatban a dobogó második fokára léphetett fel. Az ifjúságiaknál az Európa Kupán Bálint Ibolya (Gyulai Dragon, 55 kg) a harmadik helyig jutott. Palotás Hajnalka (Békéscsabai Lakótelepi SE, 50 kg) küzdelemben arany, a formagyakorlatban ezüstérmes. Klubtársa, Kovács Mariann (50 kg) küzdelemben második. A gyulaiak közül Kovács Nóra (50 kg) a harmadik, Bálint Marianna (55 kg) az első hely birtokosaként zárt. Tóth Éva (60 kg) második, Herédi Anikó (60 kg, mindkettő TÉT SE) harmadik. A serdülőknél az Európa Kupán Dávid Péter (45 kg) harmadik, Béres Richárd (50 kg, mindkettő Békéscsabai Lakótelepi SE) első. Az ifjúságiak között Hankó György (Békéscsabai Lakótelepi SE, 52 kg), Sztán István (Gyulai Dragon, 55 kg), Tompa Máté, Lisztóczki Tamás (utóbbi kettő TÉT SE színeiben formagyakorlatban) egyformán a dobogó harmadik fokáig jutott. Megó Anita (Békéscsabai Lakótelepi SE) a felnőtt országos bajnokság 52 kilogrammos súlycsoportjában a harmadik helyet harcolta ki. WTF TAEKWON-DO A Békéscsabai Lakótelepi SE versenyzői közül Vida Bálint (35 kg) harmadik lett a gyermek országos bajnokságon, csakúgy, mint Lehoczki Balázs (45 kg). Az 58 kg-osoknál Makoviczki András ezüstöt szerzett. A Hvarang Kupán Kállai József, a Békéscsabai Chon-Ji WTF Taekwon-do Klub versenyzője töréstechnikában ti- ■ Xenegvinttató'ierönil megnyerte a ':“teYr,+tivatakW'‘rdéí-‘friagy’ar bajnokságot. KEREKPÁR A szabadstílusú BMX országos bajnokságon talajon a profik mezőnyében Csepelényi Krisztián és Mázán Tamás, az orosházi Eötvös DPSE versenyzői szerezték meg az aranyérmet. KÉZILABDA A 2002-2003-as idényben a férfi NB I-ben az Every Day Orosháza a nyolcadik helyen végzett, majd anyagi okok miatt visszalépett az NB I B-be, ahol az őszi idényben a nyolcadik. A Magyar Kupában bronzérmet nyert a Bajusz József edző által irányított együttes. Az orosházi csapat tagjaként Rosta István bekerült az athéni olimpiára készülő magyar válogatott keretbe. A Békési FKC a férfi NB I-ben a 2002-2003-as szezonban tizenegyedik lett, majd visszalépések után az NB I- ben indulhattak és a 2003-2004- es őszi idényben a tizedikek. A békési együttesből Nagy Tamás a junior válogatott, Nagy Kornél az ifjúsági válogatott tagja lett. Kocsis Csaba, az Every Day Orosháza saját nevelésű játékosa meghívást kapott a magyar ifjúsági válogatottba. A Békéscsabai Előre NK az NB I B-ben a 2002-2003-as idényben ezüstérmes lett, majd visszalépés után a 2003-2004-es őszi szezonban az NB I-ben indulhatott, ahol a tizenkettedik. Kári Horváth Renáta, a lila-fehérek játékosa tagja volt a junior világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar csapatnak, míg Triffa Ágnes az ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar együttes kapuját védte. A Gyulai SE női csapata megnyerte a 2002-2003-as NB lies bajnokságot és az NB I B-ben az őszi idényben az ötödik helyen áll. Az Országos Serdülő Bajnokságon a lányoknál a Békéscsabai Előre NK ezüstérmes lett. Az Adidas országos gyermekbajnokságot az 1989-90-es korosztályban a lányoknál a Békéscsabai 2. sz. Általános Iskola, a fiúknál az Every Day Orosháza nyerte. Az orosháziak a fiúknál az 1991-92- es korosztályban is aranyérmesek lettek. (folytatjuk)