Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-02 / 280. szám

10. OLDAL - 2003. DECEMBER 2., KEDD KÉK Füstölöghetnek Az Orosházi Határőr Igazga­tóság határszakaszán az el­múlt napokban többen pró­báltak meg kisebb-nagyobb mennyiségben illegálisan, zárjegy nélküli cigarettát be­hozni az országba. Battonya A battonya határőrök okmányel­lenőrzést végeztek Mezőhegyes és Battonya között a műúton. Megállítottak egy román rendszá­mú, Dacia típusú gépkocsit. A ro­mán állampolgárok—apa és fia — nem voltak ismeretlenek a ma- gya határőrök előtt, néhány nap­pal ezelőtt ugyanis nagyobb mennyiségű cigarettával bukott le az idősebb férfi. Ezúttal - kü­lönböző helyekre elrejtve - 10 karton dohányárut próbáltak meg átcsempészni Magyaror­szágra. A peches apa elmondta, az értékesítésből a fia iskoláztatá­sát akarta fedezni. A két románt feljelentéssel adták át az illetékes vámhivatal képviselőinek a határ­őrök — tájékoztatta lapunkat Ku­nos Gyula, az igazgatóság sajtófe­lelőse, aki a téma kapcsán egy másik esetről is beszámolt: a gyu­lai határátkelőn két román állam­polgár kocsijában elrejtve fedez­tek fel az útlevélkezelők'először 8 karton, majd ezt követően újabb 6 karton cigarettát. Az ártándi át­kelőn egy román állampolgár ko­csijából 11 karton, zárjegy nélkü­li cigaretta került elő. ír. SFTFI ITTAS PILÓTÁK, (cs) Szeszes italt fogyasztottak a vezetés megkezdése előtt, november 15- én azok az orosházi pilóták (J. B. és S. J.), akik személygépko­csijukkal közlekedtek az esti órákban. Mindkettőjük ellen bí­róság elé állítás mellett folytat­ják az eljárást közúti jármű ittas vezetése miatt. J. L. nagyszénási lakosnak is felelnie kell felelőt­len vezetői magatartása miatt. FATOLVAJOK, (cs) Orosházán, az arborétum Kisfaludy utcai gyümölcsfaiskolájából ismeret­len tettesek összesen 177 gyü­mölcsfaoltványt loptak el. A szá­zezres kár helyszínéről az elkö­vetők őszibarack-, körte-, szilva- , cseresznye-, meggy- és almafá­kat zsákmányoltak, de sokat el is dobáltak a faiskola területén. A KAPUN ÁT. (cs) Nem volt akadály azok előtt a tolvajok előtt, akik Gádoroson az éj leple alatt a kiszemelt portára a nagy­kapu benyomásával jutottak be. A fészerből három mázsa kuko­ricát és egy kézi kocsit tulajdoní­tottak el. OLAJKÚTI LOPÁS, (cs) Az Orosháza és Kaszaper közötti út­szakasz mentén található olajkút- ról még október 31-e és novem­ber 10-e között ismeretlen tette­sek elloptak 11 kerítéselemet. A lopással 55 ezer forint kárt okoz­tak a kardoskúti Mól Rt.-nek. ■ SMS: (30) 4061-110 Heti Hetes. Jobban figyelemmel kísér­tem a Heti Hetest és igazatok van. Ezt a műsort valóban erőltetik. Már nem tudnak mit kitalálni, és nem a poénjuk a nevetséges, hanem az, ahogyan eről­tetik az egészet. Jó faviccek, értelmet­len beszólások. Jellemző rájuk, és a műsor valóban baloldali. Ernő * A He­ti Hetes a szórakoztató műsorok kö­zött a legunalmasabb. Jó lenne, ha már megszüntetnék, mert így csak sa­ját magukat járatják le. Ezen nem lehet nevetni, ők szórakoznak egymáson a legjobban. Csilla * Ha meghallom a Heti Hetes szignálját, rögtön kiráz a hi­deg, és automatikusan a távirányítóért nyúlok. Ilyen rossz műsor nincs még egy a magyar adókon. Lali * ZK-nak igaza van. Inkább a Heti Hetes helyett kéne nyomni a reklámokat, és nem kellene többször félbeszakítani a jó fil­meket. Tök jó lenne, nem? Zita * Heti Hetes. „Temetői csőcselék". Verebes, tiszteld felebarátodat, mint te magad! Mindenki magából indul ki! ATI Felháborító! Már a tiszti főorvosok között is politikai tisztogatás folyik! A szarvasi Antall-emlékoszlopra fel­vésik azok nevét, akik az elveszett munkahelyeik miatt az öngyilkosság- ba menekültek?! Ferenc Politika. Sms-ezők! Nem emlegetitek TŰKOR Leszámolás sortűzzel Az áldozat barátait, üzletfeleit is megkeresi a rendőrség A helyszínen maradt töltényhüvelyek kiindulópontot nyújthatnak a nyomozáshoz Életveszélyesen megsebesítettek egy 41 éves férfit a főváros­ban. A sértettre többször rálőtt a támadója. A tettes kézre kerítőjének egymillió forint jutalmat ajánlott fel Budapest rendőrfőkapitánya. Budapest Lakása előtt, gépkocsijában lőt­tek le egy férfit Budapesten, a XVII. kerületben hétfő reggel. Az esetről egy szemétszállító sofőrje értesítette a rendőrsé­get, neki maga a sértett szólt - mondta az Europressnek Kor­mos Endre. A Budapesti Rend­őr-főkapitányság sajtóosztályá­nak vezetője hozzátette: a férfi több lövést kapott, és életveszé­lyes állapotban szállították kór­házba. A rendőrség nem kívánt tájékoztatást adni arról, hogy miért támadták meg a sértettet, de azt megerősítették, hogy a férfi családi, baráti, illetve üzle­ti körét is megkeresik a nyomo­zók. Értesülések szerint a sér­tett leszámolás áldozata, több millió forintos tartozása miatt próbáltak ráijeszteni. FOTÓ: EUROPRESS A támadóról ellentmondásos tanúvallomásokat adtak a hely­színen tartózkodók. A tettes fel­tehetően fekete ruhában volt, és a bűncselekmény után azon­nal távozott a helyszínről. Bu­dapest rendőrfőkapitánya egy­millió forintos jutalmat ajánlott fel annak, aki információval tud szolgálni a lövöldöző szemé­lyéről, illetve a tartózkodási he­lyéről. A BRFK Nyomozó Fő­osztályának Életvédelmi Osztá­lya emberölés kísérlete miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. NAGY ED Eltűnt órák nyomában Ausztriából a szálak Magyarországra vezettek Igazoltatás során bukott le az a 32 éves fiatalember Budapes­ten, aki 40 millió forint értékben lopott el ékszereket és órá­kat egy osztrák kisvárosból. A tolvajt csak üldözés után sike­rült őrizetbe venni, az akcióban a gyanúsított és egy rendőr is megsérült. Budapest Orgazdasággal gyanúsítják azt a fiatalembert, akit a napokban vet­tek őrizetbe a rendőrök egy bu­dapesti bevásárlóközpontban. S. Zsolt autójában több millió forint értékben egyedi készítésű órákat találtak, amelyekkel a jármű tu­lajdonosa nem tudott elszámolni. A fiatalembert a rendőrség tájé­koztatása szerint hamarosan be­töréses lopással is meggyanúsít­ják. Keszthelyi József, a Budapes­ti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának vezetője az Euro- press kérdésére azt mondta: a nyomozás során ugyanis kide­rült, hogy az órákat két hete egy feldkircheni ékszerüzletből lop­ták el, és a bűncselekménynek egyetlen elkövetője volt. A főváros XIII. kerületében fo­kozott ellenőrzéseket vezettek be, mert az elmúlt hetekben több rab­lást követtek el ezen a környéken. Az egyik bevásárlócentrumban tartott igazoltatás során fogták el S. Zsoltot, aki a járőrök előtt za­vartan viselkedett, és megpróbált elmenekülni előlük. Közben a helyszínre érkezett a gyanúsított egyik ismerőse, akinél egy cso­mag arany ékszert találtak a nyo­mozók. A 31 éves nő szintén nem tudott elszámolni az értékekkel. A korábban vagyon elleni bűn- cselekmények miatt többször büntetett S. Zsoltot csak rövid ül­dözés után tudták elfogni. A haj­szában a gyanúsított és egy rend­őr is megsebesült. A menekülő egy kerítésről ugrott le, amikor könnyebb sérüléseket szenve­dett, üldözője pedig megcsúszott és a kezét ütötte meg. A nyomo­zók nem kívántak nyilatkozni ar­ról, hogy a gyanúsított tett-e beis­merő vallomást, azt azonban el­árulták, hogy a fiatalember több­ször járt Ausztriában, ahol alkal­mi munkákat vállalt. Az eltűnt ékszerek és órák kö­zül még nem került elő az összes érték. Keszthelyi József szerint még 8 órát keresnek, összesen ki­lencmillió forint értékben. A le­foglalt ékszerek között olyan ér­tékes, egyedileg sorszámozott különlegességek is vannak, ame­lyek darabonként négymillió fo­rintot érnek. NAGY ESZTER DÓRA Haragosuk apján verték el a port Utcaajtóval együtt érkeztek a krakélerek Három, szemmel láthatóan is illuminált, és semmiképpen sem békés szándéktól vezé­relt személy látogatott no­vember 16-án B. Károly geszti lakos portájára. Ez már érke­zésükkor kiderült, hiszen eléggé sajátságos módon, a kaput berúgva nyertek bebo­csátást az ingatlanra. Geszt A jövevények ott sem sokáig tét­lenkedtek, akár azt is lehetne mondani, hogy előbb ütöttek, minthogy kérdeztek volna. Amint utóbb kiderült, disznóvá­gásból jöttek, ebből eredően kel­lően elázva érkezett a triumvirá­tus. Mindösszesen annyit kérde­zett a ház urától, idősebb B. Kár- olytól, hogy hol tartózkodik azo­nos nevű fia, hiszen elintézni va­lójuk lenne vele. Jóformán azonban a válaszra sem voltak kíváncsiak, hiszen azonnal záporozni kezdtek az ütések, rúgások. A „vihar csitul- tával” idősebb B. Károly felszólí­totta a hőzöngőket, hogy hagyják el a portát, de ez csak olaj volt a fűzre. Újabb ökölcsapások zú­dultak arcába, minek következté­ben B. Károly - immáron orvosi látlelettel is igazoltan - nyolc na­pon túl gyógyuló sérülést, orr­csonttörést szenvedett. A forró nyomon indított eljá­rás egykettőre fényt derített a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható három geszti személy kilétére is. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya K. Ferenc (26) és M. Géza (30) ellen magánlak­sértés, illetve súlyos testi sértés bűntettének, míg K. Sándor (18) ellen magánlaksértés bűntett­ének, valamint könnyű testi sér­tés vétségének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. Csábító táska A sértett az autójában hagyta a üvegét kitörték és a hátsó ülés­kézi táskáját, ez szúrhatott sze- ről el is emelték a táskát és az met Orosházán, a Földvári úton abban lévő 28 ezer forint kész- azoknak, akik az ott parkoló pénzt. Opel típusú gépkocsi bal hátsó ____________________ 1«) MO GYORÓSI ENDRE és LIKER KATALIN ma ünnepük 25. házassági évfordulójukat. Szeretettel köszöntik: szülei, nővére, és családja. f ..........'Wm”m......y......w...m W in HOÚK JÁNOSNAK' 60. SZÜLETÉSNAPJA ÉS NYUGDÍJBA VONULÁSA ALKALMÁBÓL SOK ÖRÖMET, BOLDOGSÁGOT, JÓ EGÉSZSÉGET ÉS HOSSZÚ, GONDTALAN ÉLETET KÍVÁN AZ EGÉSZ CSALÁD RATTAI JÁNOS és SZLOSZJÁR ROZÁLIA 2003. november 29-én csalódja körében ünnepelte 40. házassági évfordulóját. Nagyon sok szeretettel köszönti őket az egész család. EMELTDÍJAS SMS: (90) 635-135; A szöveget így kezdje: BMH az ország igazi vezetőit, Petőt, Demsz- kyt, Szekerest, Demjánt, a szövetség fi­ait. Az MSZP-t a szolgalelkűségéért hagyják rabolni, lázítják a romákat, előkészítik az anarchiát, hogy megmentsék a rabolt vagyont. Előre megírt forga­tókönyv. Egy magyar * A '90-es évek személycseréi, egy remélt (elmaradt) rend­szerváltás okán, most a visszarendeződés részeként, mint ellenforradalom zajlik. Good Bye, Lenin! kertes * Az újabb ingatlanügy szálai ismét az MSZP hármas szá­mú zsákmányszerző tagoza­tához vezetnek. Mikor érvé­nyesül az MSZP-ben a nagyasszony in­telme? „Annak is kell látszani”. Igaz, néha a látszat is csal! figyelő Kedves Botyánszki György, Zöld Sas Lovagrend nagymester, mi van önnel? Nagyon várjuk, hogy újból írjon, mert tisztán akarunk látni! Joli és a lányok Gremy! Inkább te mondd meg, hogy hová járnak szórakozni a szabad, nem tini lányok? XL. * A kiégett plázacicák közé nem. Aki ad magára, az moziba, uszodába, szaunába jár. Nyáron a vízpartra, a környező cso­dás erdélyi hegyekbe, de a könyvtár sem rossz hely. Fázósnak. A tüzépestől, viszonteladó­tól te is meg tudnád ven­ni a fát, ha nem sms-re köitenéd a forintjaidat. Szerettem valakit, engem is szerettek, az összes többi csak háttérzene. Szomszéd. Jó szomszé­dok nálunk is vannak. Ha több kettőnél, irány a bíróság! * Azért annyira nem volt jó a szerk. által kommentált sms: „köl­tözz el”, ha följelent a szomszéd, még megtudhatja bárki, hacsak nem tanyán lakik. Nagy divat lett! * Még én költözzek el a saját há­zamból?! Szirénázzanak a te házad előtt! Kíváncsi lennék, te hogy reagál­nál? Egy fölháborodott (Tudod: vagy megszoksz, vagy megszöksz, vagy bí­róságra mész, de ezt már korábban ajánlottuk. - A szerk.) Postás! Tőled most vonnak először adót? Ha kevesebbet kaptál volna, biztos, hogy nem negyven százalékot vonnak le. Egyébként meg örüljék, hogy kaptál! 100% Cenzúrázzák az egyik települési hír­adót. Hol a sajtószabadság? Egy igaz­ságérzelmű Miért tehet arról egy diák, hogy a di­ákigazolvány-érvényesítő matrica központilag késik, ezért még nem kaptam meg?! A MÁV-nál persze ezt nem veszik figyelembe! Matáv! Nyílt internetet a megyénkben hirdetni olyan, mint arabnak disznó­húst kínálni: felháborító és értelmet­len! <gm> Emeltdíjas sms Kihaltak a normális pasik? Ha van még ilyen jelentkezzen 29-37 korig. T,: 20/952-7133 _ ____________ Ko moly kapcsolatra és hosszútávra keresem barátnőmet. Sms: 70/202- 0852_____________________________ Sz ombat délután a Tesco parkolójá­ban elveszítettünk egy fekete pénztár­cát. Kérjük a megtalálót, jelentkez­zen, visszahívjuk. T.: 20/388-9361 Békéscsabán, a Kner nyomda környé­kén elveszett az EWH-200 rendszám. Ha valaki megtalálta, kérem jelent­kezzen a 30/572-2752-es telefonszá­mon. > oS? eft? djb dfc qjjb cfa <&> cfc i kj KJ KJ Ki kJ kJ kJ kJ kJ LESZKÓ l ZSUZSÁMAT í LAURINYECZ * PÁLT # # # # * évfordulójuk * alkalmából sok * szeretettel köszöntik * gyermekeik: * Krisztián, Roland, * Dávid, Brigitta. | * b djb djb díb cíb <£? <£? <&> c&> cfc J KJ Kj Oj KJ KJ KJ KJ KJ KJ

Next

/
Thumbnails
Contents