Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-11 / 288. szám
6. OLDAL - 2003. DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK ORVOSTUDOMÁNY 2003: A magyar egészségügy mozgalmas éve Sokkal több orvosra lenne szükség — és egyre kevesebben jönnek Igen mozgalmas évet tudhat maga mögött a magyar egészségügy, hiszen az idén beterjesztett kórháztörvény nemcsak a szűkén vett szakma, hanem a széles közvélemény érdeklődését is magára vonta. Szinte nem múlik el nap, hogy valamelyik médiumban valami módon szó ne essék az egészségügyi reform különféle elemeiről, azok szakmai és politikai vetületeiről, lehetséges későbbi következményeiről. Az Orvosi Kamara és az EDDSZ más és más szempontok szerint ugyan, de mind aktívabban és határozottabban igyekszik álláspontját elfogadtatni a kormányzattal és a társadalommal egyaránt. Mindezekről, valamint az ágazat jelenéről és jövőjéről dr. Szeberényi Zsolt szülész-nőgyógyász főorvossal, a városi orvoskamara elnökével, valamint Zelei Mártával, az EDDSZ Réthy Pál kórházi alapszervezetének titkárával beszélgettünk. A kamara funkciója, hogy magának a hivatásrendnek az érdekeit képviselje, megfogalmazza a tagjaival szemben támasztott követelményeket és érvényt is szerezzen azoknak, valamint, hogy felrajzolja az ágazat jövőképét, fejlődésének irányát, ütemét, biztosítékait — mondta el beszélgetésünk elején dr. Szeberényi Zsolt szülész-nőgyógyász főorvos, a városi orvoskamara elnöke.- Tulajdonképpen hogyan épül fel a szervezet, és mi különbözteti meg a szakszervezettől? — A helyi, azaz városi szervezet az alap, ennek természetesen tagjai a környező kisebb települések orvosai is, akik szabadon dönthetik el, hogy melyik városi kamarához csatlakoznak. A békéscsabai orvoskamarának most 310 tagja van. Ezeket a szervezeteket fogja össze a megyei kamara, fölöttük pedig az országos elnökség működik. A legfelső döntéshozó szerv a küldöttgyűlés, a második legfontosabb pedig a képviselő-testület, melybe minden egyes helyi szervezet egy-egy tagot delegál; ez a testület havonta ülésezik. A szakszervezettől eltérően a kamarai tagság kötelező, azaz ha valaki Magyarországon orvosi gyakorlatot akar folytatni, regisztráltatnia kell magát valamelyik helyi kamaránál. Ennélfogva a kamara köztestületnek dr. Szeberényi Zsoit mének tevékenységéhez. Van-e a kamarának valamiféle egységes állás- foglalása ezekről? — A műhibaperek gyűjtőnéven szereplő ügyek állandó felszínen tartása semmiképpen nem használ az egészségügynek. A megyei és az országos kamarák mellett működnek az etikai bizottságok, amelyek igenis nagyon alaposan vizsgálják az eléjük kerülő ügyeket. Szeretném határozottan leszötingstratégiánkkal, ha ennyien elhiszik, hogy ezeket a súlyos betegségeket beavatkozás és gyógyszer nélkül, a puszta szellem erejével meg lehet gyógyítani. Ebben nyilván szerepe van a növekvő, sokszor mesterségesen keltett bizalmatlanságnak, de annak is, hogy kevesen vagyunk, egyre nő az orvoshiány, kevés időnk jut egy-egy betegre.- Az orvoskamara mégsem örült egyértelműen annak a tervnek, mely szerint ezentúl megszabják majd a szakrendeléseken az egy betegre fordítandó minimális időt...- Mert ez is kétélű dolog. Ma valóban igen hosszú a várakozási idő a szakrendelőkben, illetve az előjegyzési listákon. Egyfelől üdvözlendő, hogy az OEP, illetve a kormányzat törekszik a betegellátás színvonalának javítására és az orvosok túlterheltségének csökkentésére. De mi a valóságban a helyzet? Ettől nem lesz kevesebb a beteg, és nem lesz több az orvos sem. Ma egy átlagos szakrendelésen körülbelül 50—60 vizsgálat gezni: tévhit, hogy mindenáron megvéd- jük a kollégákat. Ezek a grémiumok elvtelenül nem védenek meg senkit. De az orvosi szakmát nem ismerő ember csak orvosszakértői vélemény alapján hozhat döntést abban, hogy valóban elmarasztal- ható-e a megvádolt kolléga. Mi olyan bonyolult szerkezettel dolgozunk, mint az emberi test, amely annyiféleképpen reagálhat egy-egy gyógyszerre, vagy kezelésre, ahányan vagyunk a földön. Hogy történt-e hiba, és milyen jellegű, azt csak egy orvosi grémium képes megítélni, ebből a szempontból a jogászok laikusnak számítanak. Németországban minEletszínvonal önkizsákmányolással Egy orvos ma nálunk csak végletes önkizsákmányolással tud megfelelő életszínvonalat biztosítani magának és a családjának. Az orvosok jövedelme emiatt ma már nemcsak egyéni egzisztenciális kérdés, hanem súlyos szakmapolitikai probléma. Ezért követeli a kamara, hogy napi nyolc órában kapjon az orvos olyan bért, amellyel ismét vonzó lesz a pálya. Mert igy egy évtized alatt kiürülhet a szakma — hangsúlyozta dr. Szeberényi Zsolt zajlik le. Ha előírják, hogy egy betegre fél órát kell szánni, akkor annyi változott, hogy az OEP-nél csak annyi vizsgálatot jelenthet le az intézmény, ami ebbe az időkeretbe belefér. De mivel a rászorulókat mindenképp el kell látni, ezt ezentúl ingyen tesszük, ami még tovább rontja a kórházak, rendelők amúgy sem rózsás anyagi helyzetét. Ráadásul, ha egy beteg úgy gondolja, hogy ő nem kapta meg a törvényben előírt időmennyiséget, akár panaszt is nek pedig csak mintegy harmada akar Magyarországon orvosként dolgozni. Az elmúlt 15 évben csak a csabai nőgyógyászatról öten mentek nyugatra dolgozni, közülük ma hárman intézmény- vezetők. Belépünk az EU-ba, a lehetőségek tovább szélesednek, hiszen Németországban, ahol szintén limitálták a munkaidőt, húszezer orvos hiányzik a rendszerből. Tárt karokkal várják a jól képzett, gyakorlott magyar szakorvosokat. Nálunk egy 5 éve dolgozó szakorvos bére bruttó 123 ezer forint. Angliában most emelik a szakorvosok fizetését heti háromezer fontra, a főorvosokét hatezerre. Beszédes számok, nem igaz?- A társadalom mégis úgy véli, hogy az orvosok igenis nagyon jó jövedelemmel bírnak...- Igen, tudom, van nagy ház, szép autó, stb. De én még olyan orvossal nem találkoztam, aki ezt a nyolcórás munkaidejében kereste volna meg. Akinek olyan a szakmája, az persze több ügyeletet vállal, másodállása, magánrendelése van. Ha egy orvos havonta öt és fél ügyeletet vállal, akkor negyven év alatt hatvannégy évet dolgozik. Nem véletlen, hogy köztünk a legmagasabb az infarktus, a szívós érrendszeri megbetegedések aránya.- Ejtsünk szót a privatizációról is: mennyire egységes az orvoskamara ez ügyben? Erezhető-e esetleg a kamarán belül is a társadalmat megosztó politikai széthúzás?- A kamara teljesen egységes: egyetértünk az átalakítás szándékával, ám a móddal semmiképp. Az államnak először is konszolidálnia kellene az ágazatot, nem pedig olyan megoldással kísérletezni, amely előreláthatóan nem fog működni. A privatizáció iránt érdeklődők főként a ma is relatíve jól finanszírozott részekre vetnek szemet, ez viszont komoly Az orvosé különleges szakma, hiszen olyan bonyolult „szerkezettel" dolgozik, mint az emberi test, amely annyiféleképpen reagálhat egy-egy gyógyszerre vagy kezelésre, ahányan csak vagyunk a földön... Felvételünk a kórházi aulában készült. minősül, és nem élhet olyan eszközökkel, mint a demonstráció, a sztrájk. Lényeges különbség még a két szervezet között, hogy míg a szakszervezet feladata a munka- vállalók egyéni és együttes érdekeinek képviselete és védelme, addig a kamara az ágazat egészének szakmai működését, feltételeit, fejlődési lehetőségeit köteles védelmezni és segíteni.- Két dolog rendre előkerül a sajtóban és a médiában: az úgynevezett műhibaperek, valamint az orvosok viszonya a természet- gyógyászok, illetve a parafenoden ilyen bírósági ügyben kötelező kikérni a kamara állásfoglalását. Nálunk nem. Ami a parame- dicinális tevékenységet illeti: az orvosi beavatkozás általában kellemetlen, fájdalommal jár, míg a kézrátétel, vagy az, hogy valakinek erősen a szemébe néznek, nem okoz semmi fájdalmat. Több időt is tudnak fordítani egy-egy betegre ezek a parafenomének, akik hirdetik magukról, hogy a meddőségtől a rákos daganatig mindenféle bajt képesek meggyógyítani. Úgy vélem, valami komoly probléma lehet a mi marketehet az intézmény ellen. Ez a terv tehát szakmailag semmit sem old meg, pusztán pénzügyileg könnyíti az egészségbiztosítás számára a helyzetet.- Ön azt mondta, a kamara feladata, hogy jövőképet rajzoljon meg. Most milyen ez a kép?- Őszintén és röviden szólva: siralmas. Sokkal több orvosra lenne szükség, és évről évre kevesebb van. Ezelőtt tíz évvel még 6—8-szoros volt a túljelentkezés az orvoskarra, idén már volt olyan egyetem, ahová minden jelentkezőt felvettek. A végzősökszakmai veszélyekkel jár. A finanszírozás hibáit, ellentmondásait a tőkebevonás nem képes megoldani, sőt akár súlyosbíthatja is a helyzetet. Ez a kamara szigorúan szakmai véleménye. Politikai széthúzás a testületen belül nincs, bár gyakran ránk sütik ezt a bélyeget, amikor a hivatásunk érdekében a hatalommal szemben elégedetlenségünknek adunk hangot. De ezt minden kormánnyal szemben megtesz- szük, bármilyen színű is legyen az. Ez a dolgunk. Az egészségügy speciális terület, ahol a dolgozók nem szívesen szánják el magukat a sztrájkra, s ezzel a hatalom gyakran visszaél. Felvételünk a kórházi patikában készült. Ne ellenfelek, partnerek legyünk! A szakszervezet nem az elnökség, hanem a dolgozók A központi laborban mosolygós, lendületes fiatal nő fogad; eddig csak telefonon beszéltünk, mégis azonnal rájövök: ő Zelei Márta, az EDDSZ Réthy Pál kórházi alapszervezetének titkára. Az oldal a Békéscsabai Réthy Pál Kórház Rendelőintézet támogatásával készült. Internet: www.rethy.hu E-mail: titkar@korhaz.rethy.hu Míg előkészülök a beszélgetéshez, nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: hogyan lesz valakiből ilyen fiatalon szakszervezeti vezető? Márti ugyanis már tíz éve tölti be a tisztséget, elődje orvos volt, ő kérte, hogy vállalja el a munkát. Mint mondja: családi hagyománya is van a szakszervezeti munkának náluk, és különben is, a nők általában fogékonyabbak az egyéni problémák, a szociális'gondoló, a ségító munka iránt. Az alapadatokat sorolva kiderül, hogy az EDDSZ a kórházban mintegy 200 tagot számlál, Zelei Márta ezt kevésnek tartja. — A rendszerváltás után sokan kiléptek mindenféle szervezetből — mosolyog —, az inga ugyebár kilengett a másik oldalra. Nem könnyű újra megteremteni a szakszervezet iránti bizalmat, hiszen a régi, „államosított” szak- szervezetekből többé-kevésbé mindenkinek elege volt. Az EDDSZ, a többihez hasonlóan, keresi a helyét az új feltételek között. Sajnos — teszi hozzá némi keserűséggel -, a döntéshozók nem is mindig kezelik partnerként, nem veszik komolyan az érdekképviseleteket. Zelei Márta szerint a legrosz- szabb az, hogy sokszor maga a tagság is passzív marad, nem szívesen vállalják a harcosabb megnyilvánulásokat. Ráadásul az egészségügy speciális terület, itt maguk a dolgozók sem szívesen szánják el magukat a sztrájkra, s ezzel a hatalom gyakran visszaél. — Vitatkozunk, érvelünk, soroljuk az adatokat, a tényeket, de mindez sokszor pusztába kiáltott szó marad. Más ágazatokban miért jár a magas bér — szenvedélyes a hangja -, nálunk miért nem? Megkockáztatom a közbevetést, hogy azért tavaly történt egy jelentős béremelés... — Ó, hogyne - mondja rögtön —, nem vitatom. Azóta is mindenki arról beszél, hogy 50 százalék milyen sok! Csak azt nem firtatja senki, hogy minek a felét kaptuk emelésként, meg hogy ezért milyen és mennyi munkát kell végezni. Itt nincs se hétvége, se ünnep, van viszont három műszak, éjszakai ügyelet, és iszonyatos felelősség. Zelei Márta is meglehetősen sötétnek látja az utánpótlás jövőjét. Nincs a szakmának társadalmi Zelei Márta rangja, különösen, ha a nővéreket tekintjük, ezért aztán nem jönnek a fiatalok. A szakszervezeti munka jellegéről, a tagság igényeiről kérdezem: vajon a harcos, vagy a gondoskodó munkát várják el inkább? Kis habozás után mondja:- Igazából mindkettőt. Csakhogy a tagoknak csak egy maroknyi része hajlandó időt, energiát áldozni egy demonstrációra, tüntetésre. Mintha még élnének a régi félelmek, a rossz beidegződések. Es hát a mi helyzetünk elég sajátos az üzemekhez, vállalatokhoz képest - hívja fel a figyelmemet egy fontos körülményre.- Ha bérharcról, jobb munka- feltételekről, juttatásokról van szó, ez mindig országos feladat. Nálunk nem az intézményvezető ül az asztal túloldalán, hiszen ő is, az intézmény egésze is ugyanFéltik a munkahelyük A privatizációs tervekre terelődik a szó„ Zelei Márta szerint a dolgozók nagy többsége kimondottan fél, félti a munkahelyét, nem világosak előttük a kormányzat valódi szándékai, és nem értik, hogy hogyan lesz olcsóbb a működés, ha - mint ígérik - nem lesznek elbocsátások. Ismét megemlíti, hogy a kormányzat gyakran nem veszi komolyan az érdekképviselettel a párbeszédet, s bár az kötelező, mégis gyakran elmarad, vagy felszínes. abban érdekelt, mint a dolgozók. Ha e téren el akarunk valamit érni, akkor azt mindig az ágazat egésze számára kell követelésként megfogalmaznunk, és nem egy kórházra vonatkoztatva. — Ha ki is kérik a véleményünket valamiben, ez nem ritkán csak alibinek látszik. Hiszen, ha szerdán küldenek egy törvény- tervezetet az országos elnökségnek azzal, hogy péntekre várják a véleményt, nyilvánvaló, hogy ennyi idő alatt a tagsággal ezt nem lehet megvitatni. Azt szeretnénk, ha tényleg partnernek tekintenének minket, és nem ellenfélnek, vagy főként ellenségnek. És jó lenne, ha ennek érdekében mind a kormányzat, mind az egészségügyben dolgozók megértenék: nem az országos elnökség, nem Cser Ágnes a szakszervezet, hanem mi magunk, mindannyian együtt, az a sok százezer dolgozó, aki képes összefogni és együtt harcolni a jobb jövedelemért, előmenetelért, méltányos juttatásokért! Mozgalmas évet zárt az egészségügy. De az állandó terítéken szereplésnek talán meglesz az eredménye, s a dolgozók felismerik a közös érdeket, újra megtanulnak élni a jogaikkal és harcolni az érdekeikért. ■ V
