Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-10 / 287. szám
KÖRKÉP 2003. DECEMBER 10., SZERDA — 5. OLDAL MEGYEI FOGADÓÓRA, (e) Domokos László országgyűlési képviselő december 11-én 10-től 11 óráig fogadóórát tart Hunyán, a polgármesteri hivatalban. VÁLLALKOZÁSOK, (ö) Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban december 11-én 15 órától a kis- és középvállalkozások helyzetéről és továbblépési lehetőségeiről az Európai Unióban tart előadást Laczi Sándor, az orosházi Alföldi Kohászati és Gépipari Rt. vezérigazgatója. A Közép-békési EU Akadémia című rendezvénysorozat utolsó előadása után is lesz mód konzultációra. JÓ ÜGYÉRT, (r) Jótékonysági koncertre készül Békéscsabán, a Savm Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola. A rendezvényt december 13-án 15 órakor tartják a Szent Antal Belvárosi Római Katolikus Templomban. A koncert fővédnöke Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök. KÖNYVBEMUTATÓ, (a) A Békés Megyei Könyvtár és a Körös Irodalmi Társaság Erdész Ádám Emberek és folyamatok a történelemben, valamint Virágné Horváth Erzsébet Sinka István mitologizáló költői világa című köteteinek bemutatójára invitálja az érdeklődőket december lián, csütörtökön 17 órára. Az est házigazdája Elek Tibor irodalomtörténész lesz. FELDARABOLTÁK. (£) Kidőlt egy hatalmas fa tegnap délelőtt Orosháza-Gyopárosfürdőn. A baleset szerencsésen végződött, mert senki nem tartózkodott a közelben. A fát a helyi tűzoltók feldarabolták. MEGHALT A SÉRÜLT. (£) A békéscsabai kórházban belehalt sérüléseibe az a segédmotor-kerékpáron közeledő, idős férfi, aki korábban egy autóval ütközött Jaminában, a Tavasz utca sarkán. Sz. Sándor 70 éves volt. A LOVAK KÖZÉ ESETT, (f) Nagyszénáson, egy magánúton, lovas kocsijával a fóliasátrak közé hajtott egy 52 éves férfi. Eközben beleütötte fejét a fölötte lévő vascsőbe, beesett a lovak közé és nem sokkal később életét vesztette. ELESETT, (f) Tegnap reggel Békéscsabán, a Puskin utca sarkán kerékpározott egy 72 éves hölgy. Nem teljesen tisztázott okok miatt elesett és súlyos sérülést szenvedett. ISMERT A GYALOGOS, (f) Bár továbbra is kómában fekszik, mára tudja a kilétét a rendőrség annak a gyalogosnak — K. Antal 36 éves —, akit december 6-án elgázolt egy személyautó Békés külterületén. B „KÖNNYEBB UTOLÉRNI A HAZUG EMBERT, HA SÁNTA.” (anonim) Együttműködő megyék új alapokkal Aradi Szabadság-szobor: döntés csak jövőre várható A Jókai Színház Vigadójában tegnap délelőtt aláírták azt a dokumentumot, mely Békés és Arad megye együttműködési megállapodásának megújítását tartalmazza. A rendezvényen megtudtuk, hogy a hónap végére meglesz az aradi Szabadság-szobor kapcsán készülő helyszíntanulmány. Békéscsaba Békés megye részéről Varga Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke, míg aradi oldalról Caius Parpala, az Arad Megyei Tanács első számú vezetője látta el kézjegyével azt a dokumentumot, mely a két megye együttműködési megállapodásának megújításáról szól. Rövid köszöntőjében Varga Zoltán és Caius Parpala egyaránt megerősítette a jelenlévők előtt, hogy nagyon fontos momentumnak tartják az együttműködési megállapodás megújítását, már csak hazánk uniós taggá válása kapcsán is. Varga Zoltán kitért arra, román kollégájával döntöttek arról, hogy egy fejlesztési programot dolgoznak ki eurorégiónkra. Lapunk kérdésére Caius Parpala beszélt arról, hogy elsősorban kulturális területen várható folytatás a két megyének a nyolcvanas évek eleje óta tartó együttműködésében. Példaként említette a békéscsabai és az aradi színház, valamint a főiskolák kapcsolatát. Ugyanakkor együtt kívánnak dolgozni olyan kérdésekben is, mint a kis- és középvállalkozások fejlesztése. Az ünnepélyes aláírást - magyar és román oldalról - megtisztelte jelenlétével több közéleti személyiség. Köztük volt Cziszter Kálmán, az Arad megyei RMDSZ egyik vezető politikusa, aki munkatársunknak elmondta, pártjuk megyei elnöke, Király András a napokban tárgyalt Ion Iliescu, Románia köztársasági elnöke nemzetbiztonsági főtanácsadójával az aradi Szabadság-szobor ügyében. (Mint azt megírtuk, az emlékmű újra felállításának eredetileg már október elején meg kellett volna történnie.) Cziszter Kálmán leszögezte: a megbeszélésen megerősítették, hogy december végére meglesz az a részletes helyszíntanulmány, melyet magyar és román képzőművészek készítenek. A politikai döntés csak ezek után születhet meg. POCSAJI RICHARD Caius Parpala (balról) és Varga Zoltán egyaránt bízik abban, hogy az együttműködési megállapodás mindkét megye hasznára válik. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Jöhet a tűzijátékok szilvesztere (Folytatás az 1. oldalról) Aki az e termékek előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására és megsemmisítésére vonatkozó előírásokat megszegi, engedély nélkül pirotechnikai terméket birtokol, szabálysértést követ el, és az eszközök elkobzása mellett ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.- Nehezen értelmezhető a törvény a II. osztályba tartozó termékek vonatkozásában, több kitétel nem világos - fogalmazott munkatársunknak a gyulai székhelyű Leskovics Pirotechnika Kft. ügyvezetője, Leskovicsné Tóth Mária. Szerinte nem a petárdákon van a hangsúly, hiszen azok esetében annyi történt, hogy tulajdonképpen legalizálták azokat a termékeket, amelyeket ha akart, akkor eddig is bárki megvehetett az utcán. A kis tűzijátékokat ugyanakkor, mint Leskovicsné mondta, lehet, hogy idén csak a raktárukból tudják majd árusítani.- Hosszú távon minden bizonnyal nem lesz ezzel gond, de hogy most szilveszterig tisztázód^ nak-e a kérdőjelek, azt ma még nem tudni - nyilatkozta a szakember. Hogy kérdései egyébként nem csak neki vannak, jelzi, hogy a pirotechnikai szakma több képviselője aláírta azt a levelet, melyben az Országos Rendőr-főkapitányságtól várják a jogszabály néhány pontjának értelmezését. ______________________POCSAJI RICHARD VÉL EMÉNY LÁSZLÓ ERZSÉBET Csupán annyi: nem félni! Erős közéleti, társadalmi hullámverés után szigorított egy törvényi helyen a Parlament. Igaz, mozgott a léc, mindössze néggyel több képviselő nyomta meg az „igen” gombot, amikor a gyűlöletbeszéd elleni szabályt módosították. így ezután a korábbi kifejezés, az „uszítás” helyébe az „izgatás” kerül, mint kulcsszó, a következmény pedig az erőszak általi közvetlen fenyegetettség. Nos, ha a demokrácia annyit jelent, mint nem félni, akkor nincs helye gyűlöletbeszédnek. Nincs helye zsúfolásig megtelt bírósági tárgyalóteremben székeket csattogtatni, zajongani, üvöltözni, énekelni. Nincs helye kirekesztésre felhívni, egyáltalán: kirekesztést említeni, a többségnek hitt csoport oldaláról a kisebbséghez tartozót becsmérelni, megalázni. A többség, mint fogalom, tudjuk, viszonylagos. Minél szélesebb a látóterünk, annál inkább látjuk, kisebbségben vagyunk. Elég, ha csak Európa térképére tekintünk. S milyen világ az, amelyben félnünk kell valamely pártállású honfitársunk nyilatkozatától, avagy más ország szélsőséges csoportjának jelszavaitól - pusztán a szavaktól?! A demokrácia - tapasztalhatjuk, mióta létezik - nem arról szól, hogy mindenki azt csinál, amit akar. Ha úgy tetszik, szigorú szabályok határolják azt a mezsgyét, melyen haladhatunk. Nem korlátozható persze az emberi szabadság, főleg nem a gondolkodás, a vélemény szabadsága. Mi helye akkor a törvénynek, azaz a mostani szigorításnak? Nem lehet más, mint az ember, pontosabban a másik ember védelme, azaz: a saját gondolkodásbeli, véleménynyilvánítási szabadságom kiteljesítésével nem rombolhatom más szabadságát. Ami előttünk zajlik, az a demokrácia iskolája. Akár alaposakis lehetnek azok a félelmek, melyek a mostani törvényi szigorítást a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával azonosítják. A gyakorlati „visszaigazolást” bizonyosan megkapjuk - talán már egy felsőbb osztályban. Ahol minden reményünk szerint a gyűlöletbeszéd hiányzik mindennapjaink fogalomtárából. m Ami előttünk zajlik, az a demokrácia iskolája. Fidesz: inflációkövető bért! A gyulai képviselő-testület legutóbbi ülésén a Fidesz-frakció nem szavazta meg sem az ivóvíz-, sem a szennyvízdíjemelést. Gyulán amúgy is drágák a közüzemi szolgáltatások, melyek díjait a képviselő-testület 9 százalék plusz áfával emelte meg. A Fidesz-frakció azt a rendeletet sem szavazta meg, amely eltörölte a 70 éven felüliek ingyenes szilárdhulladék- szállítási lehetőségét. Gyula A Fidesz-MPSZ gyulai szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Szelezsán Róbert elnök, Baranyó Géza és Galbács Mihály alelnök elmondta, a szilárdhulla- dék-szállításban a képviselő-testület döntésével a rászorultsági elvet vezette be, az ingyenesség eltörlésével 12-13 millió forintot takarítanak meg azon a nyugdíjasrétegen, amely sok társadalmi munkával járult hozzá a város fejlődéséhez. A jövő év költségvetési koncepciója módosító javaslataik révén fejlesztésközpontú. Gyulán jelentős az intézményhálózat, ahol sok köz- tisztviselő, közalkalmazott dolgozik. A költségvetési koncepció létszámleépítéssel nem számol, azonban reálbér-növekedéssei sem, illetve az illetmény bruttó hat százalékos emelését jutalomként, differenciáltan biztosította volna. A Fidesz kitartott, és a jövő évi költségvetési rendelet megalkotásakor is kitart amellett, hogy a jövedelem megőrizze reálértékét, hatszázalékos emelése tartós elkötelezettség maradjon. SZ. M. Katalin asszonyok ajándéka (Folytatás az 1. oldalról) Már csak ezért is nagy szertettel fogadták a játékokkal megrakott kamiont, amelyből Veress József, az MSZP megyei elnöke, Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Baji Lajos, Békéscsaba alpolgármestere emelte ki az ajándékokat. A kocsi ezután továbbment, a tarhosi egyesített gyermekvédelmi és gyógypedagógiai intézményben 174, a szeghalmi általános és alapfokú művészeti iskolában 1016, a gyulai Pánczél Imre gyógypedagógiai és pedagógiai szakszolgálatnál 137 gyermek várta az ajándékokat. FEKETE G. KATA *Hort Sieger Test III CIZ év VGC|6# ill Cl karácsony. Álmodjon szépekről és gondoljon a legjobbakra! Nálunk álmai most valósággá válhatnak, mert az új, varázslatos és nagyszerű FordFiesta, a világsikerű FordFocus, a felső közép kategória királya, a FordMondeo, valamint az új, csodálatos és nagyszeré egyterű, a FordFocus C-Max most karácsonyi álomáron megvásárolható KEDVEZŐ RÉSZLETFIZETÉSI FELTÉTELEK MELLETT. A nagyszerű FordFiesta A világsikerű FordFocus A csodálatos és nagyszerű egyterű FordFocus C-MAX A középkategória királya* a FordMondeo 34 500 Ft kezdő befizetéstől. ______39 900 Ft kezdő befizetéstől. Jö jjön mihamarabb, mert a csoda csak karácsonyig tart. Vegyes átlagfogyasztás 5,9-10,7 1/100 km, C02-kibocsátás: 156-257 g/km. 3 900 OOO FMól sok extrával 500 OOO Ft árkedvezménnyel. f I