Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-09 / 286. szám

EletMód Ünnepi védelem Civil ruhás rendőrök védik a bevásálóközpontokat az ünnepek alatt. 10. oldal Egészség Tartson naponta csendkúrát Vírusok is okozhatnak nagyothalldst # Már a fiatalok, sőt a kisgyerekek is veszélyben vannak Egyre több a nagyothalló, köztük sok a fiatal. Nem is csoda, hiszen egy diszkó­ban a zajszint elérheti a 102 decibelt is. Ez pedig jóval meghaladja az egészségre még nem káros 75-80-as értéket. Akik munkájuk miatt kénytelenek állandóan zajban élni, még többet szenvednek. Nem egyik napról a másikra lesz az ember nagyothalló. Általában évek telnek el a betegség kialakulásáig. Típusok 1. A „hiba” a külső vagy a középfülben keresendő. Leggyakrabban a felgyülem­lett fülzsír, valamilyen fertőzés, vagy ide­gen test okozza. Áz ilyen hallásvesztés általában átmeneti. Kezeléssel gyó­gyítható. 2. Középfülgyulladás következménye. A középfülben felgyülemlő pangó váladék rontja a hallást, az ismétlődő gyulladások fülfolyáshoz vezethetnek. A szövődmény olyan súlyos lehet, hogy a besűrűsödött váladék még a fülben lévő apró halló- csontocskák mozgását is akadályozhatja. Első jelek- Nehezen hallja a másik szavát zajos helyen.- Nem mindig hallja meg a magas frekven­ciájú hangokat, például telefoncsörgést, j madárcsicsergést.- Problémái vannak a mássalhangzók megkülönböztetésében - például bob-bot, báb-bál.- Két-három méterről képtelen meghallani az elsuttogott szavakat egy csendes szobában. ......... ............ , . i 3. Fejsérülés, vírusos vagy bakteriális fer­tőzés (mumpsz, kanyaró, rubeola, agy­hártyagyulladás) okozhatja. Ilyenkor a belső fülben lévő hallóideg sérül. Gyógyítás Szakorvos feladata eldönteni, műtéttel vagy gyógyszerekkel kezeli a betegséget. Ha valakinek állandóan visszatér a fül­gyulladása, természetgyógyász segítségét is kérheti, aki az egész személyiséget vizs­gálja, az addig lezajlott betegségeivel együtt. Kiválasztja az egyedi, testre szabott terápiát, ami főleg akkor ke- j csegtet sikerrel, ha a halláskárosodásai hurut következménye. (A fülzúgást isi sokszor hurut okozza.) A halláskárosodott ember lelkilegA megváltozik. Betegsége elvághatja alj külvilágtól, félénkké teheti, depresszió-1 ba eshet. Támogatni kell, hogy meg­birkózzon az új helyzettel. Az ilyen beteg hipnoterápiával jól kezelhető. Segítségével képes a fülzúgást „lehalkítani”, jobban tud koncentrálni, látásélessége javul, ami a nagyothallók esetében fontos. Megelőzés Szakemberek a megelőzést tartják a leg­fontosabbnak. Például így: # A munkahelyi zaj nem küszöböl-' hető ki. Nem mindenkinek egyforma a tűrőképessége. Ha túl érzékeny a zajra, viseljen füldugót. # Teremtse meg a „zaj-csend egyen­súlyt”. Ha nagyon hangos környezetben dolgozik, kerülje a zajos hobbit. Igyekezzen mindennap néhány csendes órát lopni az életébe. # Ha otthon szeret barkácsolni, hasz­náljon fülvédőt. Ne kapcsolja be egyszer­re a porszívót, a centrifugát és a rádiót, mert a zajok összeadódnak. 'T feledje, a Walkman használata i: rongálja a hallást. # Tornásszon rendszere­sen. Napi 30 perc nagyon egészsége hallást is javítja, mert a fülben is jobban áram- lik majd a vér. ■ Krónikus kimerültség Egyre többen vannak, akik a téli fáradtság mellett nap mint nap harcolnak az állan­dó kimerültség ellen is. A fáradtságot gyakran ráfogjuk a télre. Pedig oka gyakran a mo­dern életmód, amely mindennap ugyanazt a terhelést rója az em­berre, és sem az évszakokat, sem a belső biológiai óránkat nem ve­szi figyelembe. A mesterséges vi­lágítás elmossa a határokat a nappal és éjszaka, munka- és pi­henőidő között. Az energiasze­gény táplálkozás, a túl sok alko­hol, a nikotin és a mozgás hiánya szintén terheli a szervezetet. Ha a figyelmeztető jelzéseket nem ve­szi időben észre, teljesen kime­rülhet. Aludjon, sétáljon, pihen­jen tudatosan! A szexuális élet és a jó közérzet Az évek múlásával sokszor csökken a nemi vágy a pá­runk iránt, vagy a készte­tés ellenére a nemi szer­vek nem engedelmesked­nek lelkünk óhajának. Ilyenkor tényleg a legegy­szerűbb volna lemondani az intim kapcsolatról és csendre Inteni a szeretke­zés utáni vágyat? A válasz egyértelműen: nem. A kellemes, harmonikus együttlétek nagyon fontos szerepet játszanak közérze­tünk alakulásában, és ezáltal a párkapcsolatok és a családok összetartásában. A szexuális élet örömtelen- ségét előidéző állapoton az esetek jó részében pszichote­rápiával vagy gyógyszerrel je­lentősen javítani lehet. A gyógyszeres terápiával a férfiak az intim örömszerzés lehetőségét néhány éve a leg­több esetben már visszanyer­hetik. Mi több, a merevedést fokozó tabletta hatékonyságát már gerincvelő-sérülteknél is kimutatták. A cukorbeteg, va­lamint kismedencei műtéten átesett páciensek jelentékeny hányadánál is bekövetkezik a sikeres aktus. Ritkábban esik róla szó, de a szexuális élet zavarához ve­zethet az is, amikor a nőnél a változókor után hüvelyszáraz­ság alakul ki. Ez a behatolást fájdalmassá teheti a számára, aminek megtapasztalása a partner merevedését is gátol­hatja. Ezen a gondon is lehet segíteni: helyi hormonpótló kezeléssel sokat javulhat a hü­vely állapota. Ráadásul a vizs­gálatok szerint a férfiak mere­vedését fokozó, már széles körben használt gyógyszer a nők szexuális izgalmát is ké­pes növelni. Ezáltal jobb lesz a nedvesedés és az orgazmus készség is. Van tehát segítség, férfiak- • nak és nőknek egyaránt, csak meg kell tennünk az első lépést... Forduljunk szakem­berhez! dr. Gyovai Gabriella, szülész-nőgyógyász További információ: 06-30-617-9692 A TÉNYEK MAKACSSÁGÁRÓL... Békés Megye Fejlődéséért Egyesület: felzárkózás vagy lemaradás? 2004. május 1. - hazánk csatlakozik az Euró­pai Unióhoz. Ez az az időpont, amikor kétsé­geinkre válaszokat kaphatunk. Ezek a vála­szok alapvetően meg fogják határozni, ho­gyan alakul az életünk. Megindul-e a várva várt fejlődés az országnak ezen a részén is, vagy marad Békés megye számára a kevesebb esély. Itt az egyik utolsó pillanat, amikor még lehet nagyokat álmodni. A kérdés: merjünk-e? Az európai uniós csatlakozás közeledtével kézzel­foghatóan erősödik a társadalom tagjainak igénye a hiteles és hasznosítható információk iránt. Ezt a fo­kozatosan erősödő információs igényt próbálta ki­elégíteni az e tárgykörben szervezett fórumok, konferenciák sorozata. Többek között ennek a fel­ismerésnek az eredményeképpen jött létre a Békés Megye Fejlődéséért Egyesület által október-novem­ber hónapban - Európai Uniós Pályázati Esték cím­mel - lebonyolított fórumsorozat is. Egyesületünk azóta áttekintette a rendezvény- sorozat tapasztalatait és az alábbi véleményét ala­kította ki: A fórumsorozat valós társadalmi igényt elégített ki, a megye minden részéből jelentkeztek érdeklő­dők. Ez az érdeklődés alapvetően az európai pályá­zati rendszerrel kapcsolatos és hatékonyan haszno­sítható ismeretek megszerzése irányába mutatott. Számos visszajelzést kaptunk arról, hogy a feldol­gozott esettanulmányok kézzelfogható segítséget biztosítanak a pályázati rendszer potenciális sze­replői számára. Az előadók és a résztvevők azonos következtetésre jutottak, melyek a teljesség igénye nélkül: biztosítani kell a humán erőforrás fejleszté­séhez szükséges forrásokat és hátteret, magyarul: tanulni és tanulni kell. A szereplők pályázati képes­ségének növelése az alapvető záloga annak, hogy az elkövetkező években milyen nagyságrendű euró­pai uniós források bevonása lehetséges a megyét érintő fejlesztések területén. Mind a tanulás, mind a pályázatkészítés olyan területek, ahol össze kell fogni a megye szereplőinek a felzárkózás lehetősé­ge érdekében. Ennek hiányában a megye lemaradá­sa tovább fog nőni, nem csak az Európához viszo­nyítva, hanem az ország más térségeihez képest is. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy az a koor­dináció, amit az Európa Pályázat Előkészítő Alap (PEA) előkészítése során Békés megyében tapasz­taltunk nem teremtette meg még a minimálisan el­várható szintet sem. A tényekre áttérve megállapítható, hogy azok makacs dolgok. Az eredetileg ígért szeptember vé­gi, október eleji időpont helyett november végén kezdte meg a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támo­gatások Hivatala a PEA-pályázatok eredményeinek ismertetését. Két területen fejeződött be az értéke­lés. Ez a két terület a Humánerőforrás Fejlesztés Operatív Program és a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program. Az alábbi adatok mindenki szá­mára hozzáférhetőek a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala honlapján. Tekintsük át e két szakterület közzétett eredményeit: Humánerőforrás Gazdasági Fejlesztés Versenyképesség Operatív Operatív Program Program Beadott pályázatok száma országosan: 757 db 116 db Támogatott pályázatok száma országosan: 391 db 12 db Támogatott Békés megyei pályázatok száma: 8 db 0 db (*) (*) - egy megyénket is érintő pályázat támogatott, de a pályá­zó nem Békés megyei. A szöveges értékelésből kiderül, hogy a Humán- erőforrás Fejlesztés területén a dél-alföldi régióból érkezett a legkevesebb projektötlet. Különösen igaz ez a tanulók, a fiatalok oktatását, képezhetőségé­nek a javítását célzó programok, de igaz a nem el­sősorban képzési típusú pályázatok esetében is. A fenti adatok is látványosan támasztják alá Egyesületünknek azt az aggodalmát, amit a PEA előkészítése során kifejezésre juttatott. Vélemé­nyünk ma is változatlan: egy alaposabb, részletek­be menő információáramlást kellett volna kialakíta­ni, nyitott, bárki számára elérhető felkészítéseket kellett volna szervezni. Nem győzzük elégszer ismételni gondolatain­kat, ugyanis belátható közelségbe került a PEA 2 (Európa Pályázat Előkészítő Alap 2) projektötlet­gyűjtő pályázat kiírása. Ismét bízunk benne, hogy Békés megyében széles körű, kézzelfogható és hasznosítható információkat nyújtó felkészítések veszik kezdetüket. Meg kell szólítani mindenkit, aki bármilyen módon érintett lehet, akár mint pro­jekttulajdonos, akár mint beruházó, akár mint pro­jektmenedzser, aki akar és tud tenni a hatékony megvalósítás érdekében. Emellett le kell rakni egy eredményesebb érdekérvényesítő munka alapjait, ugyanis képviselni és menedzselni szükséges me­gyénk érdekeit. Csak hatékony lobbival lehet a me- gye fejlesztési programjait sikerre vinni. ________y La bdarúgás Pénteken tartja évzáróját az Előre FC, amelyre háromszáz vendéget várnak. 14. oldal Tippek Árokba vezet Gyógyszereket szed, ráadásul bivalyerőseket. Nehogy volán­hoz üljön. Az nem mellék­hatásokhoz, hanem az árokba vezet. Először olvassa el, me­lyek azok a panaszok vagy betegségek, amelyeknek or­vosi (gyógyszeres) kezelése esetén nem tanácsos autót ve­zetni: erős fájdalmak; magas vérnyomás; szív- vagy kerin­gési panaszok; gyomorbántal- mak; megfázás; alvászavarok; allergia; idegrendszeri prob­lémák; depresszió; gyakori epilepsziás rohamok; izom­görcsök. Jobb a több Ősz, nátha, meghűlés. Vegyen meleg lábfürdőt és szedjen sok C-vitamint. Az orvosok régóta mondják, hogy a C-vi- tamin nemcsak apróbb, de na­gyobb bajok gyógyításához is segítséget nyújthat - nagyobb mennyiségben. Amerikai ku­tatók ugyanis arra az ered­ményre jutottak, hogy króni­kus betegségek ellen csak emelt dózisban hatásos. A rák, a szívbetegségek és a szürke hályog elleni harchoz naponta legalább 120 milli­gramm C-vitaminra van szük­sége a szervezetnek (3/4 csé­sze narancs-, másfél csésze friss grépfrútlé, vagy május­ban másfél csésze eper). Jelez az orr Egy egyszerű szaglásteszt se­gíthet az orvosoknak a jövő­ben azonosítani azokat a pá­cienseket, akiknek az Alzhei- mer-kórra magasabb a kocká­zatuk. Egy New York-i vizsgá­latnál minden második részt­vevő, akinek hibás volt a szag­lása később Alzheimer-kór- ban megbetegedett. A vizsgá­latban átlagosan 67 éves, ösz- szesen 90 férfi és nő vett részt, akik enyhe emlékezetzavar­ban szenvedtek. 30 résztvevő képes volt a szappan, a földi- mogyoró és mentol szagát megkülönböztetni. 20 hónap­pal később ezek közül egy sem betegedett meg Alzhei- mer-kórban, míg a 47 páciens­ből, akiknek problémát oko­zott a szagok felismerése, 19 megbetegedett. Ők korábban biztosak voltak az orrukban. O Még egy gyerek Nem biztos a dolgában. Le­het, hogy szeretne még egy gyereket, lehet, hogy nem. Válaszoljon őszintén a követ­kező kérdésekre. Minél több az igen, annál könnyebb lesz a döntés. • Nagyra értékeli a családját? • A gyerekeket alapvetően gazdagodásnak tekinti? • Kész lenne magát háttérbe helyezni a második gyerek ér­dekében? • Erős idegzetű? • Jó a házassága? • Társa is szeretne még egy gyereket? • Jó tapasztalatai voltak saját testvéreivel kapcsolatban? • Számíthat valakire, aki vi­gyázna a gyerekekre? • Van a lakásban egy, esetleg több gyerekszoba? • Anyagüag megengedhetik maguknak a második gye-, reket? • Tudná folytatni munkáját két gyerekkel is? ■ i « 1

Next

/
Thumbnails
Contents