Békés Megyei Hírlap. 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-25 / 274. szám
14. OLDAL — 2003. NOVEMBER 25., KEDD SPORT mip Pőcze az Előrében folytatja Békéscsaba Az elmúlt héten arról írtunk, hogy az NB I-es Békéscsabai Előre NK női kézilabdacsapatánál próbajátékon vett részt a Debreceni VSC szerb-montenegrói légiósa, Trbojevics Mariana, és a mutatott teljesítmény alapján a klub vezetői döntenek majd az irányító-átlövő sorsáról. Hétfőn jelentkezett lapunknál Szabó Károly, a Békéscsabai Előre NK ügyvezető igazgatója és elmondta, eldőlt, hogy a lila-fehérek nem szerződtetik a huszonhároméves szerb-montenegrói kézilabdázónőt. Sikerült viszont megegyeznie a békéscsabai sportvezetőnek a sokszoros junior válogatott, huszonnégyé- ves átlövővel, Pőcze Judittal, aki a nehéz anyagi helyzetben lévő Esztergom csapatából érkezik az Előréhez. A korábban a Budapesti Spartacusban és a Vasasban is megfordult gólerős átlövő a szezon végéig lesz a csabaiak játékosa és a nyáron tárgyalnak majd a folytatásról. Az ügyvezető igazgató elmondta még: a Debrecenből érkezett Szabadossal és Pőczével jelentősen erősödött a csapat és a klub vezetői remélik, hogy sikerül kiharcolni a bentmaradást. Információink szerint, egyébként az esztergomi csapatból megkezdődött az elvándorlás: Vészeli és Csemas a Vasasban, a korábban Békéscsabán szerepelt kapus, Kurucz Orosolya és a válogatott átlövő, Tóth Mária a Debrecenben folytatja pályafutását, míg a fiatal Wolf a hódmezővá- sárhelyiekkel tárgyal. _______v.l. Er délyi Annamária ezüstérmes Magyar nemzetközi ifjúsági asztalitenisz-bajnokság A hét végén befejeződött Kecskeméten a magyar nemzetközi ifjúsági asztalitenisz- bajnokság, amelyen huszonegy ország csaknem kétszáz fiatalja állt asztalhoz. ________Kecskemét________ Sz ombaton és vasárnap az egyéni és páros küzdelmeket bonyolították le. A lányoknál (93 induló) a magyar A válogatott tagja, Viski Tímea, az Orosháza Hungarotel ASE játékosa egyéniben az előbb olasz, majd fehérorosz versenyzőt győzött le. Ezt követőn Viski taktikus játékkal 3:2-re nyert a lengyel Pastor ellen, majd a francia Coulabali legyőzésével csoportelsőként jutott a 32-es főtáblára. A legjobb tizenhat közé jutásért a cseh Penkakovától óriási küzdelemben 3:0-ra (12:10, 13:11, 13:11) kapott ki, így nem sikerült a visszavágás az idei újvidéki ifjúsági Európa-bajnoksá- gon elszenvedett vereségért. Az orosházi csapat szerb- montenegrói légiósa, Erdélyi Annamária simán győzött német, grúz és holland vetélytársa ellen és csoportelsőként került a főtáblára. Itt folytatta jó szereplését és előbb egy cseh, majd egy szlovák asztaliteniszezőnő legyőzésével a legjobb négy közé jutott. Az elődöntőben a lengyel Krawczyk volt Erdélyi ellenfele, akit 3:l-re legyőzött. A fináléban a szlovák Kmotorkovával találkozott Erdélyi és nagy küzdelemben 3:2-re kikapott a bajnokság végére elfáradó, sérüléséből három hete felépült orosházi játékos, így ezüstérmes lett. A leány párosok küzdelmeiben a Pergel, Viski kettős egy győzelem után a legjobb nyolc közé kerülésért - meglepetésre - kikapott a belga Junker, Alaert kettőstől. Az Erdélyi, Recsko duó előbb nyert egy szlovák kettős ellen, majd a legjobb nyolc közé kerülésért váratlan vereséget szenvedett a Juhász, Li Bin párostól. A magyar nemzetközi ifjúsági bajnokság után nem sok pihenője maradt Erdélyinek, aki szerdától vasárnapig Luxemburgban az egyéni olimpiai selejtezőn áll asztalhoz. A kvalifikációs viadalon hatvanhárman indulnak és közülük tizenegyen harcolhatják ki az athéni repülőjegyet. V. L. Magabiztosan nyertek Teke Gyulai SE—Széchenyi SC Eger 7:1 (2513:2305). NB Il-es férfi teke csapatbajnoki-mérkőzés, Gyula. Gyulai pontszerzők: Kiss Péter P. 396 fa, Oláh 406, Makra 458, Püski 446, Fekete 400, Baksa 407. Az egriek idegenben többször okoztak már meglepetést, ám Gyulán ez nem sikerült. A hazaiak magabiztosan győzelmet arattak. Kétegyházi DSK—Uniforce Szánk 6:2 (2319:2258). NB III, férfi, Kétegyháza. Kétegyházi pontszerzők: Kálnai 386 fa, Zalai 370, Kaposi 364, Szelezsán 405, Nikula 404, Kovács P. 390. A Kétegyháza rászolgált a bajnoki pontokra a mezőny legsportszerűbb csapata ellen. A THT Hódmezővásárhely— Orosházi MTK NB III-as mérkőzést november 29-ére halasztották. ■ Keresztúri köszöni, jól érzi magát Szeretne jövőre az NB I-ben a Békéscsaba-Vasas rangadón játszani A Békéscsabai Előre FC labdarúgócsapata sokat köszönhet Keresztúri Andrásnak. A volt válogatott játékos ugyanis gólerős játékával nagyban tavaly előtt hozzájárult ahhoz, hogy a csabai klub újra az élvonalban szerepelhessen. A rá következő évben is jó néhány sorsdöntő gólt rúgott, akkor már az első osztályban. Sok csabai szurkoló a szívébe zárta az egykori húszszoros válogatott labdarúgót. Budapest Keresztúrira azonban a nyáron nem tartott igényt a szakmai stáb, így a másodosztályban Szereplő Vasashoz távozott. Az egykori csabai kedvenc nem bánta meg, hogy a nagy múltú fővárosi csapathoz igazolt.- Jól döntöttem, amikor elfogadtam a Vasas ajánlatát - mondta kérdés nélkül is Keresztúri András. Tamási Zsolt egy ambiciózus, sokra hivatott edző. A csapatban sok a fiatal tehetséges játékos van, és mellettük mi képviseljük a rutint. Úgy tűnik, ez a felállás itt is sikeresen működik, hiszen jelenleg a második helyen állunk a Kispest mögött. Célunk, hogy jövőre ismét a legjobbak között szerepeljen a Vasas.- Visszatérve a Békéscsabához. Emlékezhetünk, hogy nem éppen barátságban váltál el a vezetőktől. Tisztázódott velük már ez a helyzet?- Nem szeretnék már ezzel az üggyel foglalkozni. Ez már a múlt. Tény, hogy szívesen játTotónyeremények A 47. heti Totónyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény nincs; 13 talála- tos 2 darab, nyereményük egyenként 4 millió 15 ezer 172 forint; a 12-esek 54 ezer 347; a 11-esek 2884; a 10-esek 475 forintot érnek. A Góltotón 6 találatos szelvény nincs; az S-sök 51 ezer 591; a 4-esek 1239 forintot fizetnek. A helyes tippsor: x, 1, x, 1, x, 2,2,1, 2, 1,2,2, 1 és 2. ■ Játékvezetői tanfolyam Orosházán Futballrajt Bár a címben rajtról van szó, mégis tudjuk, e napokban éppen véget ér a labdarúgószezon hazánkban. Mégsem maradnak csemege nélkül a sportágat kedvelők, hiszen a napokban megjelent az Arena 2000 kiadó gondozásában, Ládonyi László és T. Szabó Gábor szerkesztésében a Futballrajt 1994-2003 című kiadvány, amely már kapható a boltokban, s akár remek karácsonyi ajándék is lehet. A könyvben 28 klub, 245 csapatfotó és sok-sok érdekesség szerepel. Mondhatni, egyedülálló a kezdeményezés Magyarországon: az elmúlt évtized élvonalbeli labdarúgóklubjaink csapatfotóit gyűjtötték össze a szerzők, illetve fotósok. Mégpedig egy jubileum keretében, ugyanis a kiadó éppen tíz esztendeje jelenteti meg a Futballrajt magazint is, mondhatni ennek a sorozatnak esszenciája egy kötetben ez a könyv a 245 NB I-es csapatképpel. így végig lehet kísérni a klubok kereteinek alakulását, a mezek, a címerek változásait, képet kaphatnak az évtizednyi futballdivatjáról, mint a mezek; ről, hajviseletekről... Mindezt egy remek, egy évtizedet felölelő statisztikai összeállítás egészíti ki. Természetesen ebben külön fejezetet kaptak a Békéscsabai Előre FC labdarúgói is. b Második az OMTK Diósgyőr A hét végén Diósgyőrben rendezték meg az utánpótlás szabadfogású birkózó csapatbajnokság első fordulóját. Mint Szénási Józseftől, az OMTK birkózó szakosztályának technikai vezetőjétől megtudtuk: a négy együttest felvonultató viadalon az orosháziak a házigazdák mögött a második helyen végeztek. Végeredmény: 1. Diósgyőri BC, 2. Orosházi MTK, 3. Honvéd Szondi SE, 4. BVSC Ganz Tát. Az orosházi csapatban a következők szerepeltek a csb első fordulójában: Börcsök László, Balázs Norbert, Kecskeméti Krisztián, Szabó Mihály, Budavári Dániel, Herbszt Gergely, Mórocz Gergely, Jászai Róbert, Antal Attila és Szentivá- nyi Csaba, edző: Kiss István. ■ Búvárúszók a Minaret Kupáért Eger Egerben rendezték meg az uszonyos és búvárúszók Minaret Kupáját, ahová az Orosházi Búvárklub versenyzői különleges érzéssel mennek mindannyiszor - négy alkalommal is sikerült elhódítaniuk a kupát.- Az elmúlt évek eredményes munkájának köszönhetően az idén az összesített pontversenyben ismét az élbolyban, a rangos negyedik helyen végzett a viharsarki gárda - tudtuk meg Pesics Zoltán elnöktől. - A 13 érem közül az öt arany hűen tükrözte a versenyzőink sikeres felkészültségét. A klubvezető lapunknak elmondta, Egerben a legjobb teljesítményt a serdülő fiúk nyújtották, ők valamennyi érmet megszerezték. Szűcs Dávid három első helyet, Melis Gábor három második helyet, míg Annus István három harmadik helyezést ért el. Rácz Oszkárral kiegészülve pedig fölényesen és remek idővel nyerték a váltót. A lányoknál Dobos Orsolya állt két alkalommal is dobogóra. Örvendetes, hogy mögöttük kialakulóban van egy eredményes utánpótlás korosztály is. Az orosháziak eredményei. Uszonyos úszás. Fiúk. Serdülők. 50 m: 1. Szűcs Dávid 23,02, 2. Melis 24,20, 3. Annus 24,82, 8. Rácz 28,75. 100 m: 1. Szűcs Dávid 51,74, 2. Melis 55,01, 3. Annus 56,85,7. Rácz 1:03,31.400 m: 1. Szűcs Dávid 4:27,31, 2. Melis 41,35, 3. Annus 4:44,04, 5. Rácz 5:00,02. 4x100 m váltó: 1. Orosháza (Szűcs, Rácz, Annus Melis) 3:54,57. Gyermek. 100 m: 7. Dimák 1:08,61. 200 m: 5. Dimák 2:30,64, 8. Annus 2:37,61. 4x100 m váltó: 4. Orosháza (Dimák, Kruzsicz, Rácz, Annus) 5:16,72. Delfinek. 50 m: 8. Rácz B. 36,16. 100 m: 1. Rácz B. 1:19,67. Lányok. Serdülők. 50 m: 3. Dobos 26,59, 6. Csizmadia 27,96. 100 m: 3. Dobos 59,57, 5. Csizmadia 1:02,96. 400 m: 4. Dobos 4:49,76, 7. Csizmadia 5:13,00. Delfinek. 50 m: 9. Rédecsi 40,98. Békák. 50 m: 5. Rédecsi 48,95. cs. i. Röviden ASZTALITENISZ. Csabai Konzerv SE-Nyírbátor 10:8. NB lies férfi asztalitenisz-mérkőzés, Békéscsaba. Békéscsabai győztesek: Csamai 4, Sebestyén S. 3, Sebestyén P. 2, Juhász 1. DIÁKSPORT. A Békés Megyei Diáksport Tanács és a Békés Megyei Humán Fejlesztési és Információs Központ november 28-án, pénteken 14.30 órakor rendezi meg Békéscsabán, a Csaba Centerben a Békés megyei diákolimpiái bajnokokat köszöntő hagyományos ünnepségét, amelyen ott lesznek a legeredményesebb Békés megyei fiatalok. TEREMFOCI. Az orosházi polgármesteri hivatal kulturális osztálya által szervezett Téli Kupa teremlabdarúgó tornára hat- vap csapat adta le nevezését. A torna első játéknapja: december 6-án, szombaton lesz. b • • Ötvenéves a 6-3 __ London Anglia valószínűleg az utóbbi száz év legjobb csapatával került szembe 1953-ban a Wembleyben - írta a londoni The Times hétvégi sportösszeállításában a 6-3-as vendéggyőzelemmel zárult Ang- lia-Magyarország labdarúgómérkőzés közelgő 50. évfordulójának. Az összeállítás főcíme: „Futball novemberi forradalma”, az Aranycsapatot „varázslatos magyaroknak” nevezi - az eredmény nemcsak az angol válogatott első, nem brit csapattól elszenvedett hazai vereségét jelezte, hanem azt is, hogy Anglia nem volt többé az általa feltalált játék mindenek feletti uralkodója. A visszaemlékező összeállítás szerint a magyarok sikerét nemcsak az magyarázta, hogy a válogatottban Puskás Ferenc, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Bo- zsik József és Grosics Gyula személyében egyszerre öt valódi világklasszis játszott, hanem az is, hogy a játékosok hosszú időszakokat töltöttek együtt, megfelelő módon csapattá szerveződtek. A lap szerint mindemellett a magyarok forradalmian új taktikát is bevetettek. A 4-2-4-es felállás, amelyben Bozsik és Hidegkúti összekötőt játszott a középpályán, megbolondította az angolokat, akik addig nem szoktak hozzá az ilyen formációhoz, és nem tudták, hogy mikor kit fogjanak. Ráadásul a szélsők rendszeresen helyet cseréltek, tovább fokozva az angolok zavarodottságát. A hátvédek időnként előre húzódtak, a csatárok pedig gyakran beálltak védekezni, ami „2003-ban mindennapos gyakorlat, de 1953- ban ez a felfogás a játék átformálásával ért fel” - írta hétvégi elemzésében a The Times. a Napi rejtvény - 2. Hogy hívják Pinokkió apácskáját, az öreg asztalosmestert? Ha helyesen válaszoljátok meg kérdéseinket, és az ötödik játékunk után bekülditek egy levélben vagy levelezőlapon, megnyerhetitek a három darab három személyre szóló színházjegyek egyikét. Az ajándék jegyek a Szegedi Nemzeti Színházba, a Litvai-Collodi: Pinokkió című zenés mesejátékra szólnak, amit karácsony másnapján, december 26- án nézhetnek meg nyerteseink 14.00 órától. k’HAz 1SS3 A játék támogatója: Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok Jegyiroda: 6720 Szeged, Kelemen u. 7. Tel.: 62/554-713, 554-714 szottam volna idén is az Előrében. A vezetők úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt a játékomra. Az élet azonban engem igazolt, hiszen én megtaláltam a számításomat a Vasasnál, sikeresen beilleszkedtem és gólokat is lövök. A Csaba viszont csak szenved az első osztályban.- Véleményed szerint mire lehet képes az Előre az idei bajnokságban?- Nehéz dolguk lesz, ha bent akarnak maradni. Látszik a csapaton, hogy nincs önbizalmuk, így pedig a mérkőzéseken a döntő szituációkban megremeg a játékosok lába. Magamból kiindulva tudom, hogy ha egy csatár nem érzi az edző bizalmát, akkor nagyon nehéz jól játszani. Supka Attila, a csabaiak edzője rendszeresen cserélgeti a játékosait a csatársorban, ami nem mindig jó megoldás. Egyedül talán Javjuran játszik állandóan, viszont ő az idén csak egy gólig jutott. így nehéz mérkőzéseket nyerni. Nem játszik rosszul a csapat, sőt néha kifejezetten szépen játszanak, azonban az ellenfél mindig egy- gyel több gólt lő. Azonban remélem tavasszal jobban fog szerepelni a Csaba és nem lesz gond a bent maradással.- Ebben az esetben - ha minden jól megy - jövőre az Előre ellen játszhatnál az első osztályban.- Jó lenne, hiszen az azt jelentené, hogy a Vasassal feljutottunk.- Érzel egyébként magadban annyi erőt, hogy újra az élvonalban játsszál?- Természetesen. Amíg élvezem a játékot, addig ott leszek a pályán. Egyelőre szeretek edzésre járni és a hétvégi mérkőzéseket is mindig nagy izgalommal várom. Ha ez elmúlik, akkor elgondolkodom a befejezésen.- Gondolkodtál már azon, hogy pályafutásod után esetleg edzőként is kipróbáld magad?- Igen. A B-licencet már meg is szereztem. A futball jelenti számomra az életet, ehhez értek a legjobban. Úgyhogy az aktív játék befejezése után szívesen kipróbálnám magam a pálya szélén is. Nem szeretnék elszakadni az öltöző hangulatától. Tudom, hogy nagyon hiányozna.- A válogatott Észtország elleni mérkőzésén kint voltál?- Nem tudtam kimenni. Pedig szívesen megnéztem volna a meccset, hiszen mind Gellei Imre, szövetségi kapitány, mind a segítője, Dajka László jó barátom. Sajnálom, hogy így alakult a sorsuk a válogatottnál. A szerdai gyengébb szereplés törvényszerű volt, hiszen az Európa bajnoki selejtezők kudarca után egy hiteha- gyott csapat lépett a pályára. Ebből sok jó nem sülhetett ki.- Gellei Imre a vereség után lemondott a szövetségi kapitányi posztról. Te jó megoldásnak tartanád, ha egy külföldi szakembert bíznának meg a válogatott irányításával?- Nem lenne okos döntés. A magyar edzőkkel nincs semmi gond, sok a jó szakember közöttük. Egy külföldről érkező edző még ennyire sem tudná átlátni a magyar foci jelenlegi helyzetét. Úgyhogy nem tartanám jó ötletnek egy külföldi szakembert a válogatott kispadjára ültetni. Attól még nem hinném, hogy jobban szerepelne nemzeti tizenegyünk és a magyar futball legfőbb problémái sem oldódnának meg sajnos. BORBOLA BENCE Orosháza Az orosházi polgármesteri hiva tál kulturális osztálya és az oros házi labdarúgó játékvezető bi zottság alapfokú labdarúgó játék vezetői tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet a polgármesteri hivatal kulturális osztályán - lehet személyesen vagy Sonko- ■ lyos Ágnesnél, a (68) 413- 022/176-os, illetve Szénási Józsefnél, a (20) 548—6994-es számú telefonon. ■