Békés Megyei Hírlap. 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-15 / 266. szám
2003. NOVEMBER 15., SZOMBAT - 11. OLDAL Egyre több fiatal számára fontosabb a karrier, mint a családi háttér Vénlányokból és agglegényekből szinglik lettek A múlt században vénlánynak, agglegénynek nevezték a ma divatos szóval szingliként emlegetett hölgyeket és urakat. Mi tagadás, annak idején leszólták őket, ma viszont az önként családmentes életformát vállalók testesítik meg a modern kor emberét. Mindenük megvan, ami pénzért beszerezhető, lakás, autó, bejárónő, minőségi ruha, rendszeres testápolás, testépítés, kiruccanás külföldre. Sokak szerint a ma menőnek számító szingli életforma észrevétlenül alakul ki, a munka, a karrierépítés velejárója. Alábbi írásunk róluk szól, azokról a fiatalokról, akik nem kerestek, nem akarnak vagy egyelőre nem találtak maguknak társat.- Belekényszerültem ebbe a helyzetbe, naponta érzem a munka-karrier-idő szorítását, s mi tagadás, a felelősség is teher, alkalmazottamnak munkát, vagyis pénzt kell adnom, s nem is keveset. Ez nem panasz — fűzi hozzá ijedten -, hiszen akár ki is szállhatnék a mókuskerékből. Igaz viszont, másképp, lazábban élni nehezen tudnék. Néha persze kiborulok, de csak akkor, ha otthonomban magamra zárom az ajtót. Majdnem azt mondtam, hogy amikor egyedül vagyok, ami persze hülyeség lenne, hiszen otthon mindig egyedül vagyok. Nincs családom, állandó partnerem, pasizni is csak akkor szoktam, amikor már nagyon jelentkezik a biológia. Érted, mire gondolok? De ez sem olyan egy szerű, mint gondolnád. Mert a kollégáddal viszonyt folytathatsz ugyan, de ez ciki. Főleg, ha te vagy a főnök. Meg aztán, nálunk a srácok foglaltak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azért nem „vétkezünk”, de ez nem komoly. Ott lennének persze az ügyfelek is, hiszen rendszerint férfiakkal tárgyalok. Csinos, művelt, értelmes pasikkal, akik hajlandók lennének egy kis kalandra, akik üzletkötés címén kimaradhatnak egy fél éjszakára feleségük mellől. Ha az üzlettárs is szingli, akkor motoszkálni kezd bennem a kisördög: nem a pénzemre hajt? Ezért is maradok a felszínes kapcsolatoknál, nem vállalom a függőséget, nem akarom, hogy valami, valaki akadályozza önmegvalósításomat. Egyelőre. Persze, felmerül a kérdés, mi lesz, ha megunom ezt az életformát, s nem tudok majd váltani. Magam ura vagyok ugyan, mindennel együtt, ami a kényelmes élethez kell, miközben megdöglök a magánytól. Azzal vigasztalom magam, hogy vannak többgyermekes barátnőim, a családban is én vagyok az egyedüli szingli, majd közöttük hasznosítom magam. Nem biztos, hogy ez így lesz, hiszen most általában menekülök előlük, a sok munka a kifogás. Meglehet, hogy amikor nekem lesz szükségem társaságukra, ők futnak majd előlem? Ez van, megszoktam az önálló életformát, s jelenleg nem tudok elképzelni mást. Holott harmincon túl néha éppen emiatt kiborulok. De van más is: ha a pasasom nem teszi a helyére a fogkrémemet, vagy máshova akasztja a törülközőjét. A hiszti kerülget a gondolatától, hogy esetleg az enyémet használná... Néha azon kapom magam, hogy többször feleségül akart venni, már-már meginogtam, de aztán Péter térített észhez. Néha persze visszasírom a gondtalan egyetemi éveket, eljegyzett menyasz- szony voltam. Nem tudom, miért volt végül fontosabb a szakmai előrehaladás. Néha felteszem magamnak a kérdést: ezt akartam? Főleg ünnepek táján kap el a depresszió, amikor kiürül a munkahely, mindenki lohol haza, a családjához. Ha történetesen én is korábban megyek haza, csak a takarítónőbe botlom. Állandó partnerem sincs, színházba, moziba, vagy bárhová rendszerint ugyancsak a szingli barátnőkkel járok. Utazni viszont egyedül szoktam, de ne gondolj semmire, ágyba idegennel nem bújok, maradok a flörtölés- nél. Szüleim vidéken élnek, amikor A múlt században leszólták, ma viszont a modern kor emberének tartják őket. elismétlem, a sötét fürdőlepedő a tied... Vénkisasszonyos magatartás volna? Inkább ne foglalkozzunk a jövővel, a jelenen van a hangsúly — villantja rám legbűbájosabb hivatalos moso- A lyát, s kezével int a pincérnek: milyen hely ez, ahol nem veszik észre, hogy üres a poharunk?! Márta és Péter egyszerre érkeznek, de tévedés ne essék, jelentik be azonnal, ők is szinglik. Nem társak, csak barátok.- Külföldi tanulmányaink alatt botlottunk egymásba - mondja Márta néha együtt felidézni az otthont. Nem volt közöttünk semmi, Peti nagykanállal csajozott, nekem is volt egy-két hap- sim a két év alatt. Az egyik mindenáron tehetem, meglátogatom őket, ám többnyire csak a házasságkötésem időpontja érdekli őket. A fél falu persze irigyel, nőknek nehezebb A pszichológusok szerint hazánkban még nagyon új a szinglijelenség, eddig nem készültek felmérések arról, hány fiatal él egyszemélyes háztartásban. Németországban 40 százalékot mutattak ki, ám ide sorolták az özvegyeket, elhagyottakat is. Az USA-ban értelmiségi körökben a szingli életforma szinte hagyomány, az egyedülállók igényeinek kielégítésére pedig üzletágak alakultak, ügynökségek szervezik a partikat, társkereső szolgálatok hozzák össze a megfelelő párokat. Egyet viszont leszögeztek, míg a korosodó szingli nők egyre nehezebben találnak maguknak partnert, a férfiak társkeresési esélyeit semmi sem csökkenti. jó volt mert szeretem a modern autókat, a minőségi cuccot. Az is igaz, hogy csak a jól szabott kosztümök rejtik el a súlyfeleslegemet. Hiába gyötrődöm fogyókúrákkal, vásárolom a legjobb fogyasztótablettákat, ha esténként bezabálok. Ez az én privát luxusom. Péter nem tartozik a szemrevaló férfiak kategóriájába, alacsony, kopaszodó. Amikor beszélni kezd, udvarias, kedves, sziporkázóan szellemes, tudása lenyűgöző. — Valahol olvastam, biztosan a neten, hogy a szingli srácok kéglije olyan, mintha senki sem lakna benne, a falak üresek, sehol egy meghitt tárgy, virág vagy szép bútordarab. Hát én ebben kivétel vagyok. Lehet, az egyedülállók csak saját magukkal vannak elfoglalva, sőt, amikor tehetik, habzsolják az élvezeteket, de arról alig beszél valaki, hogy napi legalább tizenöt órán át kizárólag a munkával foglalkozunk, este gyakran az aktatáskában - amely minőségi bőrből van - hazacipeljük az iratokat. Nem azért, mert munkamániások vagyunk, hanem mert a feladatot meg kell oldani. Nem főnök, alkalmazott vagyok, igaz, magas beosztásban, de ezt nem adják ingyen. Képezem magam, nyelveket tanulok, ez a szórakozásom is egyben, de a lényeg a minél magasabb szintű tudás és a megbízhatóság. És nem titok az sem: a cégvezetés tudja, hogy a szinglik a végtelenségig terhelhetők. A mostani barátnőm - mert azért mindig akad egy-egy - elfogadta az életstílusomat, s azt is, hogy csak akkor hívom, amikor ráérek. Tudja, akkor csak ő van, csak vele foglalkozom. Úgy szervezem az életemet, hogy egy-egy meghosszabbított hétvégét tölthessünk együtt külföldön. Azt szokta mondani, belesavanyodom a munkába, nem veszem észre azt sem, hogy az élet elszáll. Meg azt is, hiába igyekszem bespájzolni a szerelmeskedést, mert ugye, a kiruccanások zömmel erről szólnak, egyszer a szürke hétköznapokon is szükségem lehet az ölelésre, ám az ágyam üres lesz. Ilyenkor csak legyintek, vagy elnevetem magam, s marad minden a régiben. A férfiak előnye az, hogy ha elegük lesz a magányos életformából, nyomban megtalálhatják a nekik tetsző társat. Válogathatnak a fiatal hajadonok között, akik pedig az érettebb nőket kedvelik, ott is bőséges a kínálat, sőt a túlkínálat. Feltételezem, én sem kerülöm el a házasság - zokon ne vegyétek - csapdáját, de ennek az ideje még nem jött el. Amint a mellékelt ábra mutatja, nem vagyok egy Adonisz, még sincs gondom a kapcsolatteremtéssel. Ügyelek magamra, a rendre, a tisztaságra, a ruházatomra, lakásomat bejárónő tartja rendben, de a virágaimat magam öntözöm. • *.*«.»* Es beszélgetek velük, mert ezt fontosnak tartom. Nincs időm elkölteni a keresetemet, hiszen sokat dolgozom. Negyvenen innen nem félek a magánytól, magam választottam a szingli életformát. Bármikor kiléphetek belőle. P. Sz. Héh/égi olvasmány William Shakespeare, a szicíliai A világirodalom szoborrá emelt alakjait a hálás utókor kíváncsisága is övezi. Ki volt Shakespeare? Egy veronai múzeumigazgató szerint nem is volt angol, hanem egy szicíliai orvos fia, akinek a története éppúgy hihető és hihetetlen, mint a költőóriás bármely munkája. „Hölgyeim és uraim! Itt állunk a világ legszebb szerelmes történetének színpadánál. A falak, az ablakok, a téglák és főleg az erkély azonban nem díszlet, hanem két boldogtalan szerelmes tragédiájának tárgyi bizonyítéka. Minden úgy van, ahogy Shakespeare leírta, gondolom, ismerik a sztorit. És ha egyetértenek, tegyünk látogatást Júlia házában. A jegyeket az ajtónál lehet megváltani, három euróért.” Veronában, a Capello utca 23. bejáratánál ezen a nyáron is sokan hallhatták a hely szelleméhez illő bevezetőt. Kiábrándító lenne, ha folytatásként a városi múzeumok igazgató asszonyának szavait idéznénk: „Korábban fölmerült, hogy erről a helyről is el kellene mondani az igazságot. Júlia sohasem lakott itt. De ma már elfogadjuk, hogy az igazság és a mese keveredése élteti a vágyakat”. Marad tehát a cinkos, vagy inkább jótékony hallgatás a hallhatatlan szerelmespárról és a híres erkélyről, mely utólag került a mai helyére. Korábban díszes kőkoporsó volt. Alatta fényképezkedni felér a kegyelmi állapottal, ha azzal a szándékkal vált jegyet az ember, hogy a falra is felírja: „Szerelem háza, segíts hozzá, hogy az álmom valóra váljon”. Netán múló illúzió vezeti a kezét az üzenetben: „Irma, ha mással is eljössz ide, lelöklek az erkélyről”. Háza van Rómeónak is, bankárcsalád lakik benne, tehát ez nem is lehet a szerelem kegyhelye. A ferencesek templománál megmutatják Júlia szarkofágját, bizalmasan hozzátéve, hogy egy osztrák grófnő kődarabokat lopott róla, szerencsét hozó nyakéknek. De a koporsóban nincs ám senki... Az álmok és a feltételezések szép meséje azóta él, hogy Shakespeare megismerte Luigi Da Porto két nemes szeretőről szóló históriáját, még a 16. századból. Az angol költő megírta a Rómeó és Júliát. Tette ezt olyan helyismerettel, mintha bejárta volna Itáliát, ahová pedig sohasem tette be a lábát. Ezt tanították és írták róla. Most azonban változott a mese, ami már nem a veronai szerelmesekről szól, hanem az angol költőről. Egy olasz kutató azt állítja, hogy nem is angol volt, hanem szicíliai menekült. Martino Juvaro bizonyítékai felérnek egy Shakespeare - pardon, Crollalanza — mesével. A tanulmány szerint a megfejtést a drámaíró nevénél kell kezdeni: „Shake”, olaszul „scrolla”, a „speare” pedig „lancia”. Ez pedig összeírva, apró változtatással: Crollalanza. Nos, ez a Crollalanza a ke- resztségben a Michelangelo nevet kapta a szicíliai orvos papától, Giovanni Florio doktortól és a mamától, aki Guglielma Crollalanzaként szülte meg. A papának azonban családostul menekülnie kellett, merthogy gyilkos pamfletét írt az egyház ellen. Meg sem állt Velencéig, ahol is egy zsoldosvezér, Otellof!) palotájában talált menedéket. Közben azt is megtudhatta, hogy a szállásadója féltékenységből megölte a feleségét, Désdemonátf!). Az ifjú Michelangelo, vagyis a majdani William szorgalmas diák volt, nyelvtant és filozófiát tanult Padovában. Ám eközben Felhatalmazás Várjuk ki a történet végét! Az M5-ÖS autópálya ügyében az a biztos, hogy semmi nem biztos. Meglehetősen nehéz ugyanis kihámozni a kormányszóvivő és a politikusok nyilatkozataiból, no meg a lapok híradásaiból, mi várható valójában. A diadaljelentésektől az óvatos derűlátáson keresztül a kétkedésig mindenfélét tapasztal az ember. Maradjunk any- nyiban: lássuk a medvét, vagyis várjuk ki a történet végét. Amíg szép csendben várakozunk a végkifejletre, tekintsünk vissza az elmúlt évtizedre, hogy megítélhessük, van-e okunk optimizmusra. Vegyük számba annak a gyalázatnak az állomásait, amelynek következményeként egyetlen Kecskemét- Budapest közötti útért többet kell fizetnünk, mint a három autópálya (Ml, M3, M7) tíznapos használatára feljogosító matricáért. Kezdjük a legfontosabbal: az M5-ÖS autópálya építésére, illetve használatára kötött koncessziós szerződés úgy »•»«•«»•••♦♦♦♦* rossz, ahogy van. Ebben ludas az An- tall-kormány, amelynek minisztere elő- *************** készítette és a Horn-kormány, amelynek képviselője aláírta a szégyenteljes paktumot. A mulasztásból jut az Or- bán-kormánynak is, amely képtelen volt arra, hogy országlása négy éve alatt igazságot szolgáltasson az Alföldön élőknek. Politikusaik szerint megoldották volna a problémát, ha nem bukják el a választást. (De elbukták, így maradt a magas pályadíj.) Ennyi fiaskó után már csak jó jöhet, a Medgyessy-kormány pedig learathatja a babért, ha megoldja a közel másfél évtizede megoldatlan kérdést. Az előjelek nem túl biztatóak. A mostani szóvivői bejelentést ugyanis - miszerint ,,a kormány felhatalmazta a közlekedési és a pénzügyminisztert, kezdjenek tárgyalásokat a koncessziós jogokat gyakorló társasággal, akár kivásárlásról is” - meglehetősen nehéz értelmezni azt követően, hogy a kormányfő már egy éve utasította miniszterét a tárgyalások megkezdésére, a közlekedési tárca képviselője pedig decemberben már az egyeztetésekről beszélt, igaz, eredmények nélkül. Később olyan elképzelésről olvashattunk, hogy akinek matricája van a másik három pályára, az harminc százalékos kedvezményt kap az M5-ÖS árából. (A kormányszóvivő mostani idézett bejelentésében az ,,akár" szócskából még ez is következhet.) Végül ne feledjük a postabankos ,,mézesmadzagot” se, miszerint lehetséges, hogy a bankért kapott pénzt az M5- ös ,,kivásárlására” fordítják. Ezek után kapott felhatalmazást két miniszter a tárgyalásokra. De ne akadékoskodjunk! Örüljünk annak, hogy újra felcsillant a remény. Végül is régi igazság: a remény hal meg utoljára. Abból meg ezen a vidéken terem bőven. Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu olthatatlan szerelemre gyúlt egy milánói gróf lánya iránt, ám őt a közelébe sem engedte annak családja. Giulietta, merthogy így nevezték, a boldogtalan szerelemből az öngyilkosságba menekült. A nem kevésbé boldogtalan udvarlója pedig - csak minél távolabb Itáliátólf!) - Angliába futott. Anyai unokatestvére befogadta, aki akkor már nem Crollalanza volt. Felvette a jobban hangzó Shakespeare nevet. A levezetést a szerző még azzal erősíti, hogy Shakespeare-Crollalanza Vilmos 37 drámája közül 15-nek Itália a helyszíne és ott is Veneto tartományé az elsőbbség. És ha ez nem elég érv, tessék emlékezni a drámaíró egyéb itáliai örökségére is. „Kalandor szellemű, olasz humanistákkal tartott kapcsolatot”, írták róla már korábban. Olyanokkal, mint például John Florio. Aki, mint a mostani tanulmányból kitűnik, Giovanni Florio néven az édesapja volt... K. E.
