Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-03 / 231. szám

ElftMód Áláfonya Labdarúgás FIATALOKNAK Ismeretlen növényt árultak piacokon, amelyről nem tudni, mérgező-e. 10. oldal Ma tévés meccsen a bajnok otthonába látogatnak a lila­fehérek 15. oldal A félelem fogságában Az első félelemhüllám három éve tört rá vadul verni, a kezem jéghideg lett és a semmiből. Azóta a 18 éves Laura (bár benedvesedett, egyre gyorsabban vet­már javult az állapota) folyamatos pá-.tem a ‘Tf*’ 3 íejembefn ped'g ,cf ~ ... ,. . . , , egy gondolat volt: most meghalok. ntkban el, melynek hatosam annyim be- Majdnem egy órán át tartott L^ura ha. szűkült az élettere, hogy sokáig alig mer- lálfélelme, pedig nem került veszélybe. te elhagyni a lakást. „Iszonyú volt. Megváltozott az életem, és utána már soha semmi nem volt Tenger, homokos strand és pálmafák olyan, mint azelőtt, láthatók azon a képeslapon, amelyet Laura az íróasztala fiókjából vesz elő. ÖRÖKÖS FÉLELEMBEN A legjobb barátnője küldte Olaszor- Másfél évvel az első pánikroham után szágból. A lány elgondolkodva nézi Laura saját maga állította fel a diagnó- a képet. Idén sem utazott el sehova, zist. „A tévében láttam egy kezelés „Legutóbb tizenöt évesen voltam nya- alatt álló pánikbeteget, aki a félelmeiről ralni. Akkor is a szüleimmel - meséli. - beszélt. Akkor tudtam meg, mi bajom.” Párizsba mentünk, hiszen az a kedvenc Nem volt már nap, hogy ne szenvedett városom.” A lány a szüleivel a hotel ét- volna az erős félelemérzéstől. Különö- termében ült, amikor hirtelen .rosszul sen a biológiaóra volt rossz: „Ha a vér­lett. „Egyszer csak rám tört a félelem - keringésről beszéltünk, nagyon bele emlékezik vissza. - Először nem is tud- tudtam magam lovaim. Olyankor úgy tam, mi van velem. A szívem elkezdett éreztem, nem kapok többé levegőt, és Segítség a bajban Könnyebb esetekben meg lehet próbálkoz­ni azzal, hogy önmagunkat hozzuk az ijesz­tőnek vélt helyzetbe, hogy így fogjunk ki a félelmen: lehet kutya, sötétség, nagy ma­gasság vagy szűk szoba - konfrontálódj a félelmed okozójával! Ha nem bírod ki a fé­lelmet, vagy már régóta tart ez az állapot, akkor kérj segítséget. A megyei kórházak pszichiátriai osztályain, ambuláns rendelé­seken (gyermek-ideggondozók, családse­gítők, háziorvos, pszichológiai szakszolgá­latok, nevelési tanácsadók) elmondhatod a gondjaidat. Pszichológiai tanácsadó helyeket a telefonkönyvben vagy az inter­neten is találhatsz. A www.mimi.hu/betegseg/ panikbetegseg.html oldalra kattintva számos információ olvasható a tünetekről és a keze­lési lehetőségekről. leszédülök a székről.” Az iskolai kelle­metlenségektől a nyugtatók mentették meg. A rettegés miatt a nyári szünet­ben teljesen bezárkózott a lakásba, és nem hagyta el a házat. De aztán elérke­zett az első iskolai nap: „Ahogy elin­dultam, máris rám tört a pánik. Képte­len voltam továbbmenni.” A szülei ta­nácstalanok voltak. Laura fél évig ott­hon maradt, és csak pszichoterápiára járt, de oda is csak az édesanyja kísére­tében mert elmenni. AZ ŐRÜLET HATÁRÁN „Úgy éreztem, most fogok megbolondul­ni - emlékszik vissza a lány. - 17 évesen egy pszichiátrián feküdni, az a vég kez­dete - legalábbis ezt gondoltam akkor. Ugyanakkor tudtam, hogy nem akarok rettegve tovább élni.” A klinikai kezelés azonban szerencsére szinte csodát mű­velt: Laura megtanult szembenézni a fé­lelmeivel az addigi elbújás helyett. „A te­rapeutám egy nap kézen fogott, és vona­toztunk egyet - meséli. - Szörnyen fél­tem, de mivel nem történt velem semmi rossz, túléltem.” ‘ Csak Magyarországon több tízezer ember él a beteges félelem különféle faj­tájával. Borzalom az állatoktól, a magas­ságtól, a nagy terektől, a szűk helyisé­gektől, az embertömegtől vagy a sötét­ségtől. De ez még nem pánikbetegség. Ezek fóbiák, szorongások bizonyos helyzetekben. Egyértelműen sem a pszi­chológusok, sem az érintettek nem tud­ják megmondani, honnan erednek ezek az érzések. „Valószínűleg a múltban (akár kisgyermekkorban) átélt, de fel­dolgozatlan biztonságvesztés áll a hát­térben” - teszi hozzá dr. Gergelyné Busa Ildikó klinikai pszichológus. Ilyeneket mindannyiunk „cipel” magában, ám ha gyakran ismétlődnek, már nem mindig tudunk velük megbirkózni. A gyakori stresszhelyzetek tovább fokozzák- a be­tegség kialakulásának veszélyét, amit, ha korán észrevesznek, mégis-hatáso­san lehet kezelni.” ■ Kérdezz, felelek Várjuk leveleiteket a szerkesztő­ség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 10Oxszep@axels.hu „Szépnek tartanak” 16 éves vagyok, és modellalka- tom ellenére sajnos nincs ön­bizalmam. Többször eltervez­tem, hogy elmegyek egy-két válogatásra, de a bőrömmel nagy gondok vannak. A fene­kemen, a combomon és a tér­demen fehér, hosszúkás csíkok húzódnak, és ha behajlítom a lábam, akkor ezek kis, hosszú­kás gödröcskékké lesznek. Mit tegyek, hogy eltűnjenek? Már négy éve ilyen a bőröm. Lehet, hogy sosem múlnak el ezek a csíkok? Mozgás! Nem vagyunk bőrgyógyászok, de valószínűleg cellulitised van. Keress fel egy kozmetoló- gus bőrgyógyászt, léteznek olyan kezelések, krémek, el­járások, amik segíthetnek. A mozgást nem tudod megúszni, és ne is akard. Sokat kocogj, ússz, tornázz. A szöveteid haj­lamosak erre az elváltozásra, ezért meg kell támogatnod az alatta lévő izmokat. Ezzel el­kerülheted a további csíkok kialakulását. Ami számodra ti­los: hirtelen hízni és fogyni, ugyanis a bőröd nem tudja követni rugalmasan a nagyobb mértékű alakváltozást. Hosszú távon csak a sport segíthet raj­tad igazán. Filmajánló A szövetség mm vő * ’% f Heten vannak, mint a gonoszok, ráadásul mindannyian nehéz­fiúk, akik eddig a saját útjukat járták. Allan Quatermain (Sean Connery), a vadász és kalandor, Nemo kapitány, a tudós és fel­találó, Mina Harker, az elbűvölő vámpírhölgy, Rodney Skinner, a láthatatlan ember, a halhatatlan Dorian Gray, Thomas Sawyer, a titkos ügynök és Dr. Jekyll (vagyis néha Mr. Hyde). Az ő szövet­ségük hivatott megmenteni a világot a Fantom néven ismert álar­cos őrülttől, miközben persze maguk sem egyértelműen pozitív figurák. Együtt mégis nagyszerű csapatot alkotnak! "■* Bemutató: október 2. Mozipletyka A szövetség (lásd filmajánló!) rendezője, Stephen Norrington nemrég újságírók előtt bevallot­ta, hogy Tom Sawyert utólag írták bele a képregényhősökkel teli forgatókönyvbe. Eredetüeg Mycroft Holmes, Sherlock Holmes bátyja szerepelt volna, aki - a Holmes-történetek isme­rői jól tudják - sokkal eszesebb híres öccsénél. Ám a tesztek azt mutatták, hogy az amerikai közönségnek szüksége van a sok brit hős között egy honfitársukra is. így Holmest az alkotók fájó szívvel kivették a sztoriból, és Sawyerrel helyettesítették. A döntés utólag helyesnek bizo­nyult: a vetítések tanúsága sze­rint a közönség az öreg kalandor és a fiatal vagány közös jeleneteit szereti a legjobban. __________■ CD-AJÁNLÓ OTTHONTEREMTŐ HITEL AZ FHB-TÓL ÉS PARTNEREITŐL Egyedül nem megy... QFHB Cxj-t-j-í. Í, o, rDKHíí«:' KJ. ■* További információ: az FHB szegedi irodája (Tisza Lajos krt. 20., tel.: 627553-300), a bank 06-40-200-115-ös hitelvonala, internet: www.ftib.hu • MTV, RTL Klub képújság 508. oldala.-« de segít az FHB Otthonteremtő Hitele! Minden lakáscélra felvehető. Most gyorsabban hozzá lehet jutni. Alacsony a kamat (új lakásra - egyedülállóknak is - 3,49%, használt lakásra 4,49%)*. Minden állami támogatás, kamat- és adókedvezmény igénybevehető. Megelőlegezett „szocpol.” gyermek(ek)et vállalóknak. Köztisztviselőknek, fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak további kedvezmények. Megfelelő fedezet mellett a hitel a vételár vagy építési költség akár 100%-a is lehet. Csak ingatlanfedezetre is igényelhető. Az anyagi biztonságot (külön költség nélkül) hitelfedezeti életbiztosítás segíti. Sztárhír Alig szakított barátnőjével, Salma Hayekkel EDWARD NORTON, máris egy másik szépséggel, Helena Christensen modellel vigasztalja magát. Közben tovább folynak a talál­gatások, vajon Salma és Ed­ward útjai miért váltak külön, hiszen sokáig olyan összeillő párnak tűntek. A szakítás való­színűleg nem volt baráti, mert az okot firtató kérdésre mind­ketten epés választ adtak. Ed azt mondta, megunta, hogy nem érti, mit gagyog Salma az ő külső-mexikóvárosi akcentusá­val. A talpraesett színésznő erre igazi övön aluli választ adott. Kijelentette: most már olyan pasira vágyik, aki még nála is „tökösebb”. Ez meglehe­tősen előnytelen képet fest Nortonról, akit legközelebb október 9-étől Az olasz meló című akciófilmben láthátunk a mozikban. ■ A HÉT CIKIJE Újra megkezdődött egy unalmas hét, és vele egy álmos hétfő. A második óra francia volt, ami nekem nem megy túl jól. Ennek ellenére jó hangulatban voltam, mert a srác, aki tetszik, látótávol­ságra ült, így zavartalanul figyel­hettem. Természetesen nagyon izgultam, és észre sem vettem, hogy idegességemben elkezdtem rágcsálni a toliam végét. A taná­rom egyszer csak rémült arccal megkérdezte: „Krisztikém, min­den rendben van? Vagy baj van a vérkeringéseddel? Egészen sötét­kék lett a szád...” Azonnal 25 fej fordult felém! Mindannyian könnyesre nevették magukat: elrágtam a toliamat, és a tinta beborította a számat! Tűzpiros fejjel - és kék szájjal - szaladtam ki a teremből! kriszti, is 3.15 15.30 17.45 20.15 22.45 18.15 Liverpool-Arsenal, angol bajnoki labdarúg&mérkőzés Bayern Münehen-Hertha, német bajnoki labdarúgó-mérkőzés Magyarország-Norvégia, UI7-es Eb-selejtező labdarúg&mérkőzés VASÁRNAP Intemazionale-Mllan, olasz bajnoki labdarúg&mérkőzés Bartelona-Valentia, spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzés HÉTFŐ, Magyarorsxág-Skótia, ____ U1 7-es Ebselejtező labdarúg&mérkőzés iWI Kelly Clarkson: Thankful A 21 éves hölgy nem más, mint az amerikai Pop Idol tehetségkutató verseny tavalyi győztese. Az USA-ban már befutott sztár most Európa meghódítására készül. Jól táncolható, dögös zenék jellemzik Kellyt. No meg bámulatos------------------------énekhang, amelyre olyan producerek figyeltek fe l, mint Rhett Lawrence (Mariah Carey, Enrique Iglesias), Kenneth ’Babyface’ Edmonds (Toni Braxton, Whitney Houston) és Matthew Wilder (No Doubt). Kelly első kislemeze a Miss Independent. ■

Next

/
Thumbnails
Contents