Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-24 / 248. szám

SPORT 2003. OKTÓBER 24., PÉNTEK - 15. OLDAL Futball, mindenáron Második helyre ugrott a Sarkad Labdarúgás A futball-vállalkozásban immár pénzemberek is „gólhelyzetbe” kerülnek. Roman Abramovics, a nagyhírű angol labdarúgóklub, a Chelsea tulajdonosa, nem biztos, hogy a tizenhatosról betalálna az üres kapuba. Ettől még biztos a helye a Forbes magazinban, a vi­lág leggazdagabb embereinek lis­táján. Líbia teljhatalmú vezetőjé­nek a fia, Szaadi Kadhafi, az olasz első osztályú Perugia idén igazolt játékosaként már gólokat is szer­zett klubjának. Az előbbi 37 éve­sen, az utóbbi 30 esztendős korá­ban jutott a XXI. századi, sajátos sportsiker csúcsára. Egyikük a pénz, a másik a politikai tréning szempontjai szerint játszik. Hogyan és miért lett a szaratovi árva gyerekből, Abramovicsból - négy éves korától a nagybátyja nevelte - a futball-iparág irigyelt mágnása? Új családjában minden az olaj körül forgott, hiszen a nagybácsi a szovjet olajipar egyik irányítója volt. így adódott, hogy Roman Abramovics 25 esztendős korában már olajjal üzletelt. Ám valószínű fontosabb utalás, hogy ekkor indították ellene az első vizsgálatot 55 tartály nyersolaj el­tulajdonításáért, amivel állítólag megalapozta a vagyonát. Az ügy feledhető, mint ahogy a cége elle­ni későbbi perek is elhaltak. Úgy vélik, ez lesz a sorsa a moszkvai ügyészség mostani vizsgálatának is, cége gyanús számlái után ku­tatva. „Az arc nélküli ember”, ahogy írták róla, 1992-ben, az olaj- és alumíniumipar privatizá­lásakor kapcsolatot létesített a leghatalmasabb orosz üzleti oli­garchával, Borisz Berezovszkijjal. A Szibneft néven jegyzett társa­ságról hosszú időn át úgy tudták, hogy Berezovszkij jegyzi, később vált ismertté az igazi tulajdonos, a moszkvai direktor, Roman Abramovics. Olyan jól irányította a céget, hogy a politika sem nélkülözhette a kapcsolatait, ki is nevezték a szi­bériai Csukotka félsziget legfőbb elöljárójává. Az isten háta mögöt­ti hely a fekete arany és a nemes­fémek kifogyhatatlan bányája. A csukotkai kormányzó sem akkor, sem a későbbiekben nem távolo­dott el politikai támogatóitól. Előbb gáláns módon fizette a Jel­cin család svájci és olaszországi utazásait és később, a londoni iro­da is pénzelte európai kalandozá­saikat. Cégét ugyanis a minden szempontból biztonságosabb brit fővárosba helyezte át. Vagyona az említett Forbes magazin tömör jegyzése szerint 5,5-6 milliárd euró lehet. A vüág 49., Európa 19. leggazdagabb embere a Milhouse Capital holding révén ellenőrzi az ötödik legnagyobb orosz olajtár­saságot, 50 százalékban az övé a Ruszal, az orosz alumíniummo­nopólium és 26 százalékban tulaj­donosa az első számú orosz légi- társaságnak. A futball-befektetés tehát megalapozott volt, a 140 millió font a Chelseáért - és ezt már ki is mondják a tanácsadói - „alaposan megfontolt üzleti stra­tégia része, hiszen előtte jó né­hány klubot megvizsgáltunk.” Já­tékosokat vett, legutóbb pedig el­nököt is vásárolt a klub élére. A Chelsea történetében elkez­dődött az Abramovics-éra. A Perugia sztárjátékosa kissé bonyolultan kezdte az itáliai tré­ningeket. Eltökélten tanulja az olasz nyelvet, személyes tolmács is segíti, hogy pontosan értse a mester taktikai utasításait. Az edzés végén azonban az elegáns Bufalini hotelbe tér pihenni, ahol is 11 szobát foglaltak le számára és a testőreinek. A repülőtéren készenlétben áll a helikoptere, a helyváltoztatás tehát nem gond. Egyébiránt az edzésre két testőr kíséri Mercedesében. Ideális játé­kos, nem lázadozik, hogy több­nyire csak a kispadról nézi a meccseket, írják róla és azt is tud­ni vélik, hogy a kétéves szerződé­sért járó gázsiját - ez csupán 300 euró - jótékony célra ajánlotta fel. A technikája? Minősíthetné a kiszivárogtatott múlt: 1999-től ti­tokban készült a futballal való igazi találkozásra, első tanítója­ként Maradonát szerződtették, 5 millió dollárért. Az egykori „isteni Diego” trükkökre tanítot­ta, a futást, az erőnléti edzéseket a doppingügyei miatt eltiltott haj­dani világrekorder sprinter, a ka­nadai Ben Johnson irányította. Az ifjabb Kadhafi azonban sa­játos taktika szerint játssza a fo­cit. Perugiában edz, de a Juventus részvényeinek 7 és fél százalékát birtokolja. Magánem­berként szereti azt a játékot, ami az olasz pályákon zajlik, de a pa­pa nem emiatt küldte fiát, a Líbiai Labdarúgó Szövetség elnökét, a nemzeti válogatott kapitányát, a fővárosi A1 Ittihad vezetőjét Itáliá­ba. A perugiai szerződés mögött jól megfontolt üzleti-politikai szempontok húzódnak meg. Muammar Kadhafi stratégiájának fontos része, hogy a 2010-ben esedékes labdarúgó világbajnok­ságot Líbia rendezze. Nagy focit, minden áron. A sötét mezes angol Chelsea, amelyet a nyáron alaposan megerősített orosz tulajdonosa, a Bajnokok Ligájában 2-1-re nyert az olasz Lazio ellen d-fotó: epa Pótoltak a megyei II. és III. osztályú labdarúgó-bajnokságban BékésNet megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Újkígyós—Tarhos 2—5 (1—3) Újkígyós, 150 néző. V.: Flinta. Újkígyós: Gedó - Becsei (Hő- gyes), Ragály (Sztraczinszki), Ancsin, Gyaraki, Orosz, Karlov- szki, Burkus (Bíró), Rövid, Dob- róczki, Kovács. Játékos edző: Borbély Ákos. Tarhos: Kohut - Püski, Szabó, Uhrin, Fehér, Kubik (Eperjesi), Tóthfalusi (Djabbar), Gézárt, Nagy I. (Balogh), Kardos, Méhes. Edző: Kovács György. Nem az eredmény, hanem né­hány játékos hozzáállása volt arc­pirító a hazai csapatban. G.: Dob- róczki a 38., Bíró a 88., ill. Kardos az 1., Méhes a 30., a 75., Tóthfa­lusi a 33., Kubik a 64. percben. Jó: Kovács, Gedó, Karlovszki, ill. Kubik, Nagy I., Fehér, Uhrin. Borbély Ákos: - Jobb volt az ellenfél. Kovács György: - Egy nagyon fontos mérkőzésen nyer­tünk, lett volna még lehetősé­günk góllövésre, de fontosabb volt a győzelem. (Ecker György) Sarkad—Telekgerendás 3—0 (2-0) Sarkad, 150 néző. V.: Dajka. Sarkad: Sándor - Szűcs I., Álb, Hajdú, Báli, Bagi, Matus (Tóth), Balogh, Mázán, Farkas, Erdős (Szűcs Cs.). Játékos edző: Szege­di Ferenc. Telekgerendás: An­csin - Dömök, Ránkli, Kovács L, Aradszki, Barkász, Makai, Kovács T., Sipiczki, Hrabovszki, Tóth L. Edző: Gajdács Tibor. Sportszerű mérkőzésen reális eredmény szü­letett. A vendégek az utolsó per­cig foggal-körömmel küzdöttek a pályán. G.: Farkas a 9., Balogh a 16., Szűcs Cs. a 80. percben. Jó: Sándor, Mázán, Farkas, ill. Arad­szki, Hrabovszki. Szegedi Ferenc: - A mai na­pon a csapatnál Csak a pálya volt rosszabb. Zelenyánszki László szakosztályvezető: — Végig küz­döttünk, de a hazaiak megérde­melten győztek. (Kiss Gábor) Ifjúságiak: Újkígyós-Tarhos 0-3, Sarkad-Telekgerendás 5- 0. BékésNet megyei III. osztá­lyú labdarúgó-mérkőzés Mezöberény-Berény-Color— Gerla 3—1 (1—0) Északi csoport, Mezőberény, 100 néző. V.: Klembucz. Mező­berény: Havasi - Bondár, Zolnai, Szabó G., Pántya (Bereczki), Schaffer (Somvári), Maléth (Bu­rai), Pecze P„ Pecze G„ Bokor, Nyeste (Balogh). Edző: Gál And­rás. Gerla: Szalai - Szabó I., Ko­vács, Kacsán, Bucsi, Leszkó, Petró (Fekete), Diószegi, Bodzás, Némedi, Szilágyi. Mb. edző: Nagy Lajos. Alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. G.: Nyeste, Pecze P„ Bereczki, ill. Szilágyi. A fehér mezes újkígyósiak hazai környezetben öt gólt kaptak a tarhosiaktól, amire csak ket­tővel tudtak válaszolni d^otó: lehoczky péter Jó: Bondár (a mezőny legjobbja), Szabó G., Pecze P, ill. Leszkó, Szilágyi. Pecze Gábor játékos: — Győ­zelmünk megérdemelt. Szalai Szabolcs, gerlai kapus: ­Amíg a .bPÍF,?,íé.iJ)^eUem tud­juk kihasználni, addig az ered­mény más nem lehet. (Tímár Zoltán) Az állás. Megyei II. osztály 1. S.keresztúr 10 1­29- 4 31 2. Sarkad 9­2 31-13 27 3. Mezőhegyes 8 2 1 34-12 26 4. Nagyszénás 8 3 28-15 24 5. Csárdaszállás 5 5 1 20-11 20 6. Bcs. MÁV 6 2 3 20- 16 20 7. Kamut 4 3 4 26-24 15 8. Kunágota 5­6 27-39 15 9. Körösladány 4 1 6 35-27 13 10. Tarhos 4 1 6 23-20 13 11. Gyula II. 3 4 4 20-24 13 12. Elek 4 7 21-23 12 13. Csanádapáca 3 1 7 14-25 10 14. Füzesgyarmat 2 1 8 13- 51 7 15. Telekgerendás 2 9 10-29 6 16. Újkígyós­1 10 10-30 1 III. osztály. Északi csoport 1. Dévaványa 6 1­38- 1 19 2. Kardos-Ö. 6 1 21- 9 18 3. Csabacsüd 5 2­36- 9 17 4. Doboz 5 2 1 27-12 17 5. Mezőberény II.4­2 10- 4 12 6. Zsadány 3­5 11-21 9 7. Kötegyán 2 2 3 11-18 8 8. Szarvasi LSZK 2 1 4 5- 17 7 9. Bucsa 1 1 5 7- 31 4 10. Okány­1 6 7-21 1 11. Gerla­­7 5-34 0 Győr Győri ETO FC—Békéscsabai Előre FC 3-0 (2-0) NB I A csoportos (U-19) ifjúsági labdarúgó-mérkőzés, Győr, 100 néző. V.: Péter. Békéscsaba: Harman - Ba- Jogh, ,Czlrj, Píibojszki R., Sipka - Zsílák (Matúz),1 Pötócska, Miklya, Germán J. — Lengyel, Gál. Edző: Silviu Iorgulescu. A tartalékos békéscsabaiak el­len a nagy fizikai és magassági fö­lényben lévő házigazdák az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert. Fordulás után feljavultak a csabaiak, több ügyes akciót ve­zettek, de a helyzeteiket elpus­kázták, így megérdemelten győ­zött a győri csapat. Jó: Harman, Sipka. Győri ETO FC—Békéscsabai Előre FC 4-0 (2-0) NB IB csoportos (U-17) ifjúsági lab­darúgó-mérkőzés, Győr, 100 néző. V.: Máté. Békéscsaba: András - Radnóti, Ladányi, Fabulya, Km illa — Kovács, Buzási, Nagy B. (Fábián), Kubik — Pankotai, Germán T. (Csicsely). Edző: Szenti Zoltán. A remek felépítésű győriek a második félidőben a békéscsabai kiállítás után mezőnyfölényben játszottak, ami gólokban is meg­mutatkozott. A tartalékos békés­csabaiak ellen megérdemelten győzött a hazai gárda. Kiállítva: Fabulya (utolsó emberként sza­bálytalankodott) a 40. percben. Jó: Radnóti, Ladányi, Buzási. ■ Nagy-Chacon: mindketten jó erőben ____________ Budapest _____________ Fe lkészültnek és erősnek érzi magát a szombati, szolnoki profi ökölvívó gála két sztárja, a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú kisvilágbajnoki övéért ringbe lépő, címvédő Nagy János és kihí­vója, az argentin Julio Pablo Chacon. A két öklöző a budapesti sajtóedzésen fris­sen mozgott, látszott rajtuk, hogy igyekeznek minél jobb képet mutatni magukról az ellen­félnek. Előbb, az udvariasság is ezt diktálta, Chacon lépett ringbe. A Kovács Istvánt 2001. június 16-án a Kisstadionban - még pehely­súlyban - legyőző dél-amerikai kissé moró- zus volt, és bár magabiztosnak tűnt, látszott rajta, hogy rendkívül fontosnak tartja a szom­bati összecsapást. Chacon rövid árnyékbok- szolás, ugrókötelezés és technikázás után úgy nyilatkozott, hogy még fáradt az utazástól.- Vasárnap este érkeztem, így az átállás még nem igazán sikerült, de ígérem ennek szombaton már semmi látszatja nem lesz - mondta a pehelysúly volt világbajnoka. - Rendkívül meglepett a fogadtatás, nagyon jó­lesett, hogy senlti sem éreztette velem a két évvel ezelőtti Kokó-vereség miatti esetleges keserűségét. Kedvesen, régi ismerősként üd­vözöltek a magyarok. Chacon úgy véli eséllyel léphet kötelek kö­zé Szolnokon.- Nagyot jó bokszolónak tartom, de sze­rintem gyorsabb vagyok nála és az ütőerőm is nagyobb, ezért én leszek a győztes - tette hozzá a tőle megszokott magabiztossággal. Az eddigi 51 profi összecsapásán 48-szor győztes (33 K. 0.) Chacon után a Csonttörő becenévre hallgató Nagy János is megmutatta magát a sajtónak, illetve a Pólus Centerben kí­váncsiskodó, és autogrammokra leső rajon­góknak. A ringben Nagy nagyjából ugyanazt mutatta be, mint riválisa, majd szerényen, de bizakodva nyilatkozott.- Jó erőben érzem magam, most már iga­zán csak a frissítés van hátra és a technika csi­szolgatása - mondta a kisvilágbajnok. - Ter­mészetesen mindent megteszek, hogy Szol­nokon enyém maradjon az öv. Az eddigi 14 hivatásos összecsapásán egy­formán győztes (10 K. 0.) Nagy rendkívül ne­héz felkészülésen van túl: Klein Csaba vezeté­sével több válogatott szintű edzőpartnerrel kesztyűzött, és egy igen kemény lengyelor­szági edzőtábor is szerepelt programjában. A 28 éves magyar nagypehelysúlyú öklöző két éve bokszol a profik között. A WBO inter­kontinentális bajnoki címét május 10-én sze­rezte meg Miskolcon Victor Hugo Paz ellen. Nagy 1996-ban, az atlantai olimpia negyed­döntőjében már bokszolt Chacon ellen, akkor az argentin győzött. Chacon a Kovács István elleni győzelmét követően 2002. október 19- ig őrizte világbajnoki címét, akkor azonban Wkapott Scott Harrisontól. A Revans néven hirdetett gála mérlegelésé­re ma már a házigazda városban, Szolnokon kerül sor, a program szombaton a tiszaligeti sportcsarnokban 19 órakor kezdődik. ■ Halmágyi bronzérmes A csabai főhadnagy a magyar rendőrválogatott színeiben remekelt Nyolc nemzet rendőrváloga­tottjai mérték össze tudásu­kat a tizenkettedszerre megrendezett Nemzetközi Rendőr Sportversenyen, Csehországban. A magyar rendőrválogatott tagja, Halmágyi Antal főhadnagy, a Békés Megyei Rendőr-fő­kapitányság bevetési alosz­tályának munkatársa, csel­gáncsban a 100 kilogram­mosok, mezőnyében bronz­érmes lett. Ceske Budejovice A dél—csehországi városban megrendezett, rangos nemzetkö­zi viadalon a házigazdák mellett a szlovák, orosz, holland, oszt­rák, belga, lengyel és a magyar rendőrség legkiválóbbjai úszás­ban, cselgáncsban, karatéban, lö­vészetben, illetve kerékpározás­ban mérték össze felkészültségü­ket. A cselgáncsozók a négynapos rendezvénysorozat második nap­ján léptek tatamira. Halmágyi fő­hadnagy egy osztrák kollégával indított, s a „sógorok” emberét iponnal verte. A második mérkő­zésén — a súlycsoport későbbi győztesétől - egy szlovéntól, bí­rói döntéssel kapott ki. A dobo­gós helyezésért vívott küzdelem­ben fél perc alatt, oktatófilmbe il­lő belső combdobással vitte sző­nyegre szlovák ellenfelét, ezt a mérkőzést így sima iponnal nyer­te. BOTH IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents