Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-21 / 246. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2003. OKTÓBER 21., KEDD - 5. OLDAL KÖZÖS „KÜZDELEM”, (i) A Küzdelem a munka világából való kirekesztődés ellen elnevezésű pályázaton Körösújfalu az Észak-Békés Megyei Önkormányzati Térségfejlesztési Társulással közösen pályázott. Az újfalui önkormányzat a pályázat támogatásával összesen 13 helyi munkanélkülit szeretne foglalkoztatni, SZERVUSZ, EURÓPA! (y) Az uniós csatlakozás alkalmából az országgyűlés Szervusz, Európa! címmel pályázatot hirdet általános iskolásoknak. A diákok a számítógép kínálta lehetőségeket kihasználva mutathatják be Európában élő diáktársaiknak a szű- kebb környezetüket, közösségüket, iskolájukat, lakóhelyüket. A pályázatot november 14-éig küldhetik be. A további feltételekről a Sulinet, az Országgyűlés és az Oktatási Minisztérium honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. AZ UTÓKOR ÍTÉLETE, (n) Komolyzenei sorozat kezdődik ma 22 óra 35 perckor az MTV-n, az ötlet Xaver Varnus orgonaművésztől származik, aki Az utókor ítélete című sorozat műsorvezetője. A program elsősorban a fiatalokhoz szól, de minden zene-, művészetkedvelő, kultúrapárti nézőnek ajánlott. Az első rész Johann Sebastian Bach, a második egy hónap múlva Mozart művészetével foglalkozik. AUTÓBUSZOK 23-ÁN. (ö) Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, október 23-án a gyulai városháza elől 8.45 órakor autóbusz indul Gyulaváriba, a hídfőnél állított kopjafához. Ugyancsak a városháza elől, 13.30 órakor mikrobusz indul a békéscsabai megemlékezésekre, Mány Erzsébet és Farkas Mihály sírjának s emléktáblájának megkoszorúzására. KERESIK A VW-T. (f) Vasárnap délután 15 óra 40 perc és 18 óra között ellopták a Gyulai Várfürdő elől egy német állampolgár sötétkék VW Transporterét. Rendszáma: HUKP 535. Aki ezzel kapcsolatban információval tud szolgálni, értesítse a rendőrséget. FELNILOPÓK. (f) Állampolgári bejelentés nyomán megtalálták azt a 320-as BMW-t, amelyet tegnapelőtt loptak el Békéscsabán. A Jókai utcából elvitt luxusautóról azonban ekkor már hiányoztak a kerekek és eltűnt a rádiós magnó is. KÁBÍTÓSZERT ÁRULT, (f) A szar vasi rendőrök őrizetbe vették a 19 éves mezőberényi V. B.-t, akit kábítószerrel történő visszaéléssel gyanúsítanak. _ „VALAKI ÖREGEN SZÜLETIK, VALAKI FIATALON.” (Psota Irén) Önként, fizetésért a seregben Lendületet vett a szerződéses katonák toborzása VÉLEMÉNY BEDE ZSÓKA A sorkatonai szolgálatot 2005 elejéig folyamatosan váltja fel az önkéntes, szerződéses szolgálat, és főként a legénységi állományba - honvédtől a szakaszvezetőig — toboroznak férfiakat, nőket. Megfelelés esetén meghatározott helyre és beosztásba kerülnek a katonai szervezeteknél a jelentkezők. Békés megye Központi toborzót tartottak munkanélkülieknek a napokban a Bakonyban, Kőröshegyen. Megyénkből a munkaügyi központ révén 140 munkanélküli vett részt a verbuváláson, illetve betekinthettek az éleslövészettel egybekötött harcászati bemutatóba. Természetesen a honvédség ajtaja mások előtt is nyitott, hiszen a sorkatonák számának folyamatos csökkenésével egyre nagyobb a szerződéses legénységi állomány létszáma. A jelentkezés feltétele a nyolc általános megléte, de nem „árt” az érettségi bizonyítvány, a „B”-s, „C”-s gépkocsivezetői jogosítvány sem. Kitétel még a magyar állampolgárság, a büntetlen előélet, a 18-47 év közötti életikor.- A jelentkezőknek egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatokon is meg kell felelniük, hogy szerződést kössön velük az adott katonai szervezet 2—5 év közötti szolgálatra — hangsúlyozta érdeklődésünkre Soczó József őrnagy, a Békés Megyei Katonai Toborzóiroda vezetője. - A próbaidő hat hónap, ebből három hónapot az alap- és szakkiképzés tesz ki a három kiképzőközpont — Tapolca, Szabadszállás, Szombathely — valamelyikén. A legtöbben aztán Hódmezővásárhelyen és Szentesen szolgálnak. Laktanyai elhelyezést kapnak, de amennyiben meg tudják oldani, bejárhatnak, albérletben is lakhatnak. Munkaidejük után a szabadidejüket ugyanúgy tölthetik, mint más munkavállalók. Érdemes néhány beosztást is megemlítem. Ilyen például a gépkocsizó tüzér, a harcjárművezető, a felderítő, a vegyvédelmi, műszaki, logisztikai szakkatona, a gépkocsi- vezető. A szerződés szerinti helyről, beosztásból csak a munkavállaló hozzájárulásával lehetséges az áthelyezés. — A békéscsabai, Andrássy úti hadkiegészítő parancsnokság épületében működő toborzóiroda önkéntes tartalékosok jelentkezését is fogadja - közölte Soczó őrnagy. — Katonai szakképzettségüknek megfelelő beosztást kaphatnak, számukra rendelkezésre állási díj jár. Amikor pedig tényleges szolgálatot teljesítenek - az első évben maximum 25, aztán 15 napot —, akkor ar- ra az időre fizetést kapnak. _____nyemcsqk László HA VI BRUTTÓ BÉREK A SZERZŐDÉSES LEGÉNYSÉGI ÁLLOMÁNYNÁL Honvéd: 84 150 forint Őrvezető: 84 430 forint Tizedes: 94 710 forint Szakaszvezető: 103 620 forint (Mindezt pótlékok - például gépjárművezetői, éjszakai, ügyeleti - egészítik ki.) Ma folytatódik a szakértői konferencia Nem az óvoda feladata az iskolai életre való felkészítés Találkozási, feltöltődési és nem utolsó sorban szakmai megújulási lehetőséget biztosítani az óvodai szakembereknek — ez az egyik legfontosabb célja annak a kétnapos konferenciának, amely tegnap kezdődött Szarvason, a Tessedik Sámuel Főiskola pedagógiai karán. Szarvas Immár harmadik alkalommal rendezi meg a TSF pedagógiai kara az Óvodai Közoktatási Szakértők és Vezető Óvónők Országos Konferenciáját. Mint ismeretes, 1989-ben éppen ebben az intézményben indult meg Magyarországon a pedagógiai szakértő szakvizsgás szak, s a mostani konferenciára is elsősorban a korábbi években itt végzett pedagógusokat várták. A konferencia tegnapi nyitónapján a résztvevőket először Szakács Mihályné dr., kari főigazgató köszöntötte, majd neves oktatási szakemberek részvételével különböző előadások hangzottak el. Sipos János, az Oktatási Minisztérium államtitkára a módosított közoktatási törvényről tájékoztatta a résztvevőket. Ami a törvény óvodákra vonatkozó szakaszait illeti, itt az államtitkár legfontosabb változásként azt emelte ki, hogy az óvodák feladatai között a jövőben már nem szerepel az iskolai életre való felkészítés. Sokkal fontosabb feladatként jelöli meg a törvény azt, hogy az óvodák fordítsanak gondot a gyermekek megfelelő viselkedéskultúrájának, egészséges életmódjának kialakítására és egészséges személyiségfejlődésének biztosítására. A konferencián szó volt arról is, hogy a TSF pedagógiai karán szeptember 15-én megalakult a Szakértők, Óvodavezetők Országos Egyesülete, melybe további tagok jelentkezését is várják. _______u. Az önkormányzat az arzénmentesítésért A gyulai képviselő-testület tegnapi ülésén dr. Szelezsán Róbert jelezte, július elsejétől meg akarja szüntetni a szaktárca a határátkelőhelyen a növény- és állategészségügyi vizsgálatot. A szállítmányozók így elkerülik majd a gyulai határátkelőhelyet, és csökken a vállalkozói, logisztikai befektetési kedv is a leendő uniós határ itteni szakaszán. Gyula Az információk szerint ilyen vizsgálatokat legközelebb Ártándnál és Nagylaknál végeznek majd. A gyulai képviselő-testület csatlakozott a megyegyűlés határozatához, kérik a szakminisztériumot a felülvizsgálatra. Elfogadták Tóth Sándor alpolgármester javaslatát is, hogy kérjék fel ország- gyűlési képviselőjüket, járjon el az ügyben. Beszterczey László hangsúlyozta, a határátkelőhelyen a vizsgálatok megszüntetése azzal is járna, hogy akadályoznák a határ menti települések gazdasági és kereskedelmi kapcsolatának fejlődését, Gyula nem nyerné vissza a térségben korábbi szerepét. A város két nagy élelmiszer- ipari vállalatánál, a Gyulai Húskombinát Rt.-nél és a Friesland Rt.-nél a csatlakozásig meg kell oldani az európai uniós normáknak megfelelő ivóvízellátást, elsősorban az arzénmentesítést. A több mint 80 millió forintos beruházáshoz a húskombinát 30, a tejporgyár 20, az önkormányzat 50 százalékkal járulna hozzá, mivel a fejlesztés a későbbiekben a lakossági ivóvízellátásban is felhasználható lenne. Juhász János alpolgármester javaslatát elfogadva, a nyitott kérdések tisztázása után, döntés a november 3-ai, rendkívüli ülésen várható. Alapkérdés volt, hogy a helyi kezdeményezés hogyan kapcsolható majd az országos programhoz. _______ SZ. M. Mi t packáznak velünk napról napra táppénzügyben! Egészséges lesz az ország? Tudom, nem csak elhatározás kérdése, hogy évtizedek óta nem voltam táppénzen. A 2-3-4 napban csúcsosodó vírusos, náthás tüneteimet leküzdöttem szabadságidőben; vény nélkül kapható gyógyszerekkel. Számosán vannak hozzám hasonlók, akik nem tartoznak a táppénzre fordítható, országosan hihetetlenül magas összegeket igénybevevők közé. A magyarázat sokoldalú lehet. Nem kívánjuk amúgy is leterhelt kollégáink munkáját gyarapítani, azt hisszük, pótolhatatlanok vagyunk, nem akarunk hiányozni a munkahelyünkről, mert az nem vet ránk jó fényt. Végső soron pedig tény, ami tény, a táppénzből nem lehet megélni, részleteket fizetni, a szolgáltatások ellentételezését leperkálni. Mit tehetünk hát? Fejlesszük immunrendszerünket a legteljesebb mértékben ellenállóvá! Döntsük el végleg, hogy azt a fogalmat és állapotot nem ismerjük, hogy betegség! Éljünk egészségesen, kizárva életünkből minden lehetséges kárt okozó tényezőt, dohányzást, alkoholt, zsírpárnatápláló étkek fogyasztását, mozogjunk sokat, szívjuk a friss levegőt és így tovább. A betegség, az a bizonyos komoly, vagy néhány hetes persze nem válogat. Fittyet hány az elhatározásunknak, az egészségbiztosítási pénztár kasszájának, hanem egyszer csak ledönt a lábunkról. Attól ugyan még csak enyhe idegrohamot kaptam, hogy mit packáznak velünk napról napra táppénzügyben! Néhány napja eleve feltételezték, hogy majd' mindenki táppénzcsaló ebben a kis országban. Csökkentésre javasolták a táppénz mennyiségét, a betegen tölthető napok számát, a kórházi ápolás idejére fizetett összeget (persze ez utóbbi már nem újdonság). Igaz, magam is ismerek olyan munkavállalót, aki - kikerülvén a foglalkoztatottak köréből — az egyéves táppénz kicsiny fizethető menedékébe burkolódzott, de nem hiszem, hogy ez a jellemző. Most hallom, hogy a javaslatot a kormánypárt választmánya sem tartja hibátlannak. Lehet, hogy ez a módszer felelt volna meg az egészséges országot teremtő jövőképnek. Úgy, miként a munkanélküliség látványos csökkenése a nyil- vántartásból kikerült állástalanok gazdátlanságával?! __________■ Zs áktelepülésen nem jó lakni Útépítéshez a fejlesztési tanácshoz pályáznak Pusztaottlaka Újkígyóstól 3,5— 4 kilométerre, Medgyesegy- házától pedig 3—3,5 kilométerre található — földúton megközelítve. Aszfaltos úton azonban ennek a távolságnak a sokszorosát kell megtennie annak, aki a két település valamelyikéről szeretne Pusztaottlakára jutni. Az ottlakaiakat az is bántja, hogy a települést csak egy felől lehet megközelíteni: a zsáktelepülés egyik klasszikus formája az övék. , Pusztaottlaka A zsáktelepülés miatt csak az utazik Pusztaottlakára, akinek éppen dolga van ott, átmenő forgalom egyáltalán nincs.- Az átmenő forgalom hiányát nagyon érezzük. Ha nem csak egyfelől lehetne megközelíteni a településünket, akkor talán a gazdasági tevékenység is megerősödne a falunkban. Mindenképpen hasznos volna a más településekkel való összeköttetésünk. Télen, amikor az a nagymennyiségű hó lehullott, teljesen elzáródtunk a nagyvilágtól, se ki, se be. Hasonló helyzet pedig még nagyon sokszor előfordulhat. Újkígyós a műúton 15 kilométerre van tőlünk, földúton pedig 3,5—4 kilométerre. Medgyesegyházától 3—3,5 kilométerre vagyunk ugyancsak földúton, ám több mint 10 kilométert kell autóznunk a műúton, hogy átérjünk a szomszéd településre. Szeretnénk, ha megépülne az Újkígyós—Pusztaottlaka— Medgyesegyháza közötti, nem egészen nyolc kilométeres szakaszon a szilárd burkolatú út. Akkor településünk nyitottabbá válna. Nemcsak nekünk lenne fontos ez az út, hanem a mezőkovácsházi térségben élőknek is, akiknek ezáltal ugyancsak lerövidülne az útjuk Békéscsabára - tudtuk meg Szabó Miklóstól, Pusztaottlaka polgármesterétől.- Van esélyük arra, hogy megépüljön az úti- A Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz szeretnénk pályázni, ehhez azonban arra van szükség, hogy elkészíttessük az út terveit, ami többszázezer forintos kiadás. Most azon dolgozunk, hogy előteremtsük a tervezés költségeit. A Békés Megyei Területfejlesztési Tanácshoz és vállalkozókhoz is fordulunk segítségért, annak érdekében, hogy elkészíttethessük az út terveit. _____ _____ K. E. Sz emély- és vagyonőrök jutalma Kamarai elismerés a kiváló szakmai munkáért Kiváló szakmai munkájuk elismeréseként díjazott elsősorban személy- és vagyonőröket tegnap Békéscsabán a megyei vagyonvédelmi kamara vezetése. Békéscsaba Munkahelyi vezetőik írásos javaslatára, a szakmai kamara elnökségének döntése alapján kaptak a személy- és vagyonvédelem területén kiválóan teljesítők tegnap elismerést Békéscsabán, a helyőrségi klubban. Emlékgyűrűt és emlékplakettet vehetett át Kovács Eszter, Kulich János, Mészáros Károly és Parázs József. Ők öt éven keresztül társadalmi munkában dolgoznak a kamara elnökségében. Emlékplakettben részesült Faragó István, Kovács István Levente, Kalocsainé Pántya Györgyi, Eszlári Veronika, Bencsik Tamás, Mitykó András, Kékegyi István, Krezinger György, Orodán György, Kaczkó Ádám, Balogh Géza, Berta Sándor, Sörös Péter, Bodor Tibor, Angyal Péter, Schmittinger László, Tóth Sándor, Jámbor István, Czafit Attila, Rácz Zoltán, Herbert Károly, Szatmári János, Darvasi János, Geszner Tamás, Bondár Zsolt, Sajti Lajos, Jankó István és Nyitrai István Ádám. Móró Lajos, az országos vagyonvédelmi kamara technikai alelnöke az ünnepségen szólt a módosítás előtt álló vagyonvédelmi törvényről is. Lényeges változtatás lehet, hogy például tulajdonvédelmi kategóriákat határozzanak meg, és ehhez rendeljék a szükséges technikai szintet. A törvényben szerepelhet az is, hogy ne csak a biztonsági őrök, hanem a megrendelői oldalon a biztonságért felelős vezetők is megfeleljenek a szigorú erkölcsi előírásoknak, elvárásoknak. ny. l Kovács Eszter emlékgyűrűt és emlékplakettet vehetett át a tegnapi megyei vagyonvédelmi kamarai ünnepségen Móró Lajostól. _________________________________________________________________________________________________ __________________________GFOTÓi UHOCZKY PÉTMB Körn yezetvédő tagozat Az MSZP megyei szervezete 11 résztvevővel környezetvédelmi tagozatot alapított. Békéscsaba A tömörülés a Körösök-völgyé- nek ökológiai problémáival, a fenntartható fejlődés kérdéseivel, valamint az épített és természeti környezet megóvásával szeretne foglalkozni. Ezenkívül a mezőgazdaságban a környezetkímélő technikák elterjesztésében vállalnak szerepet. Debreceni Lajos megválasztott elnök, Doboz polgármestere felhívta a figyelmet, hogy a közelgő uniós csatlakozás gyors tervezést és döntés-előkészítést vár a környezetvédelmi szakemberektől, illetve szereplőitől, de civil szervezetek és magánemberek csatlakozására is számítanak. ________________________________________F. G. K.