Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-02 / 230. szám
2003. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK Békés megyei agrárhíradÓ iii. Spanyol vadász lőtte az aranyérmes bakot A dombegyházi Lévés Farm Vadásztársaság mindennapjai A hat évvel ezelőtt alakult Lévés Farm Vadásztársaság tagjai a múlt hét végén rendezett pezsgő hangulatú és izgalmasan ötletdús helyi falunapon az egyik legtekintélyesebb sátorral és trófeákkal díszített standdal bizonyították, hogy a dombegyházi vadászok is kiveszik a részüket a nagyközség ünnepéből. A közös emlékezésben arról is szót ejtettek, hogy az új vadászati törvény életbe lépése után szerveződő társaságnál még csak egy látszott, az pedig az akarat volt. Sem előzmény, sem tapasztalat, sem vagyon. Ha valamire ráillik, hogy a semmiből jött létre, erre biztosan. Varga Sándor vadászmester megerősíti ezt a vélekedést és hozzáteszi, ma már otthona, azaz saját vadászháza van a harmincnégy taggal és három hivatásos vadásszá működő vadgazdálkodó dombegyházi csapatnak. És itt a dombegyházit is érdemes hangsúlyozni, mert egyetlen távoli - békéscsabai - tagja van a vadásztársaságnak, ám ő is a nagyközségből költözött a megyeszékhelyre. A vadászmester pedig a szomszédos Kever- mesről jár át, ami annyit tesz, hogy ha a nyulat megijesztik Dombegyházán, hamarabb lesz Kevermesen, mint a vadászmester. Egyszóval összeszokott kis közösség, de nem zárt és zárkózott a Lévés farm, hiszen elemi érdeke is az idegenek fogadása - mondta az Agrárhíradónknak Isztin Ferenc, a földeket művelő Dombegyházi Agrár Rt. és a vadásztársaság elnöke. Varga Sándor ehhez hozzátette, hogy az évek során saját vadászházzal, traktorral, vadászpótkocsival, takarmánytárolóval, fácán- és vadkacsanevelő teleppel gyarapodott vadásztársaság rendszeresen fogad külföldi csoportokat. A tavalyi szezon legértékesebb vadját, egy 696 grammos trófeát adó őzbakot is külföldi, méghozzá spanyol vadász lőtte. Az idén egy osztrák és egy francia csoportot várnak, amelyek tagjai már lekötöttek egy-egy nagyterítékű fácánvadászatot, s egy olasz vadászcsoport is bejelentkezett már - egyelőre szóbeli megállapodás alapján — a mostani szezonra. Természetesen a helyi vadászok is puskát ragadnak, mert a tervek szerint 14, úgynevezett konyhavadászatot rendeznek, ami a saját részre történő vadászatot jelenti. A falunapon kiállított trófeák pedig arról is árulkodnak, hogy a dombegyháziak maguk is el-el- látogatnak más - főleg nagyvadas — vadászterületekre. A vadász- mester például dám- és Varga Sándor vadászmester dámszarvas trófeával is büszkélkedhet. hogy az összes betárolt vadtakarmányt föletették, sőt - mint Szandáné Gerendeli Magdolna gazdasági vezetőtől hallottuk - kétmillió forint plusz kiadást követelt a rendkívüli keménységű télben elfogyott eleség pótlása. Ennek ellenére sem kölcsöntartozása, sem más címen fennálló adóssága nincs a társaságnak, de az is igaz, hogy beruházásra sem futja. Pedig már eltervezték, hogy terepjárót vesznek. Egyelőre marad a traktor... no és a remény, hogy még egyszer nem lesz olyan kegyetlen hideg, ami „elviszi a hasznot”. Emellett arra is alapozzák a kilábalás stratégiáját, hogy idén mintegy gímszarvast lőtt, Burtics János 1000 élőnyúl befogására lesz lehe- muflont és vaddisznót, Kása Jó- tőségük, zsef pedig igazi ritkasággal lepte meg a közönséget: egy oryx trófeát hozott a kiállításra. A legszebb nagytestű antilopfaj díszes szarvú példányát a Dél-afrikai Köztársaságban ejtette el. A dombegyházi vadászterületen a vendégeknek és a helyieknek is lesz mit puskavégre kapni, mert a saját nevelésű 2500 fácán és 1000 vadkacsa mellett az áttelelő állomány is viszonylag jól átvészelte a kegyetlen hideget. A tagok kitartó munkájának köszönhetően sikerült a másutt tömegesnek észlelt téli vadpusztulást elhárítani. Egy igazi különlegesség: Kása József, a Lévés Farm „Afrika- Igaz, ez azzal is járt, vadásza”. Az oryx antilopot a Défafrikai Köztársaságban lőtte. A dombegyházi falunap fő támogatója a helyi Agrár Rt. Isztin Ferenc elnök, aki a vadásztársaságnak is elnöke, vendégfogadói minőségben. A sörcsapolásban segítője Szanda Valéria, a falunap menedzser-asszisztense. Beszéljük meg! Európa kapujában Tudjuk, vészesen közeledik a csatlakozás ideje. Rengeteg felkészítésen vehettünk már részt, az előadó jelesre mondta fel a leckét, s már kezdtük elhinni, hogy minden rendben van, amikor kiderült, hogy amit eddig tanultunk, korántsem biztos, hogy úgy van, úgy lesz. Egyre idegesebben halljuk, hogy ebben még nincs döntés, ezt még egyeztetni kell Brüsszellel és így tovább. Közben a mezőgazdaság szereplői a mától holnapra gyötrelmes pillanatod élik meg. Lehet, hogy már magunkban sem bízunk, csak a lendület visz előre minket, no meg a kényszer, a kiszolgáltatottság. Tudunk-e mást tenni? Ebben a helyzetben nem az a feladat, hogy hosszú távra gondolkodjunk, stratégiát építsünk, hanem meg kell találni a szerepünket, hogy jól vagy rosszul meg tudjunk élni. Képesek legyünk felvenni a harcot az európai gondolkodású, a társadalom által is elfogadott racionálisan kiépített mezőgazdasággaL Hiába ámítottuk magunkat, hogy a termék- tanácsok által szabályozzuk piacainkat, az élet bebizonyította, hogy álmokat kergettünk. A termelői és feldolgozói kapacitások szinkronizálása nem valósult meg. A termelői kiszolgáltatottság nőtt, a feldolgozói túlkapadtás nem csökkent, legfeljebb tovább koncentrálódott. Az állami támogatások szétosztása során is megvalósult olyan beruházás, mely további túlkapacitásokat eredményezett, ezzel nem segítve a hatékonyságjavulását. Azok az elképzelések sem valósultak meg, melyek a vidék megtartó képességét javítanák. Nincs már foglalkoztatási lehetőség, a vidék munkaképes lakosságának nincs anyagi és egzisztenciális esélye az esetleges mobilitásra, röghözkötöttek lettünk. Talán a gyermekeink nem kerülnek ilyen helyzetbe. A támogatott kisgazdálkodás, speciális foglalkoztatás stb. is csak csíráiban valósulhatott meg. Milyen pályázati lehetőség az, amit egyszer forráshiány miatt utasítanak el, és a következő évben nem nyer? A politikusok nem mernek szembe nézni a tényekkel, a társadalmi szolidaritás csíráit is kiölték az emberből, sokat ígértek és keveset adtak. Talán ezért olyan pesszimista a magyar a többi csatlakozó országhoz képest. Mi segíthetne nekünk, termelőknek? Ha megvalósulna a közgazdasági alapokat figyelembe vevő, kiszámítható szabályozás. Ha a gondolkodásunkban az egymásért, és nem az egymás ellen kerülne előtérben, ha a fő szempont a kölcsönös gazdasági előnyökön alapuló összefogás érdekvédelem lenne, csakúgy mint Európában. Vitassuk meg, akár ennek a rovatnak a keretében is. ________________________________________KEUmm MIHÁLY, * C8QBVÁ»I oazdák «u>6ke A Dobozi Petőfi MSZ értékesítésre felajánlja az alábbi ingatlanjait: 1 db komplex linear öntözőberendezés Marx utcai malomépület YBL Magtár Történelmi kovács- és asztalosműhely Érdeklődni: BALÁZS MÁTYÁS 06-30/445-7871 telefonszámon. Felkészültek a vadászati szezonra Nemrég még Vadász és Horgászbolt volt Békéscsabán, a Harmónia Csaba Kft. Luther utcai üzlete, amely 1995 december 15-én nyílt meg a vásárlók számára. Ma már csak vadászbolt, ez azonban nem azt jelenti, hogy kisebb lett, sőt! A mintegy másfél éve egységes profilúvá vált szaküzlet a vadászatra specializálódva bővebb és választékosabb most, mint a kettős funkciója idején. Csicsely Györgyné cégtulajdonos a Békés megyei Agrárhíradó érdeklődésére elmondta, hogy körültekintő árubeszerzéssel igyekeztek a vadásztársadalom sokrétű igényeinek figyelembe vételével széles spektrumú kínálatot biztosítani az őszi vadászszezonra. Vonatkozik ez mind a vadászat során szükséges kiegészítő kellékekre, eszközökre, anyagokra, mind pedig a fegyverekre, lőszerekre, vadászöltözékekre. Aki most a szezonkezdet idején betér a Harmónia Vadászboltba, maga is megtapasztalhatja, hogy csak a vadászfegyverekből itt van „fél Európa”, ugyanis cseh golyós puskát éppúgy vásárolhat Harmónia Vadászbolt 5600 Békéscsaba, Luther u. 10. Telefon/fax: (66) 4495369 az üzletben, mint olasz, török, német, orosz, vagy finn golyós fegyvert. Békés megyét hagyományosan apróvadas területnek ismerik — utalt Csicsely Györgyné a választék összeállításának másik szempontjára — ezért gondoskodtak a sörétes vadászfegyverek bőséges kínálatáról is, melyekhez a golyós fegyverek lőszerellátásához hasonlóan német, cseh, finn és nem utolsósorban magyar sörétes lőszer is a vásárlók rendelkezésére áll. Az újdonságok közt említette a tulajdonos asszony azt a török automata, és a Bock típusú golyós fegyvert, amely itt minden kaliberben kapható. S ha már a lőfegyverek beszerzését eldöntötte a vadász, akkor gondolhat a terephez - és a vadászati divat íratlan szabályaihoz — alkalmazkodó ruházatra is. A Harmóniában a teljes vadászöltözékhez szükséges ruhadarabokat és azok kiegészítőit, vadászcsizmákat, bélelt gumicsizmákat beszerezheti a vadász. Jó tudni, hogy mikor: hétfőtől péntekig 8-tól 17 óráig tart nyitva az üzlet, szombaton pedig ugyancsak reggel 8 órakor nyit, de déli 12 órakor bezár. ▼ KITE Rt. Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság őszi AKCIÓS VÁSÁR- használt mg.-i gépekre FINANSZÍROZÁSSAL - a telekgerendási géptelepen! KOMBÁJN: * CLAAS DOMINATOR CD 106 * CLAAS DOM I NATOR CD 208 * FORTSCHRITT E 514 * FORTSCHRITT E 517 * JOHN DEERE JD 1188 * JOHN DEERE JD 2056 TRAKTOR: * JOHN DEERE JD 4755 * JOHN DEERE JD 7810 * JOHN DEERE JD 8300 * RÁBA. 250 ÉRDEKLŐDNI: Matuska András, (30) 9381-943. ŐSZI MOTORFŰRÉSZ AKCIÓ! 2003. szeptember 1.- október 31-éig motorfűrészek 6-20%-os kedvezménnyel! Hitelre is, akár előleg befizetése nélkül. Helyszíni hitelügyintézés. Motoros kaszák, fűnyírók, vízszivattyúk, rotációs kapák és al/calrészek nagy választékban. DANSZKI-CSISZÉR Kft. KISGÉPSZAKÜZLET ÉS SZERVIZ Gyula, Béke sgt. 54. Tel.: (66) 561-770, (30) 3032-676. Nyitva: h.-p. 8.00-17.00-ig, szó. 8.00-12.00-ig. www.danszki-csiszer.hu E-mail: stihl_gyula@bekesnet.hu CASE Hl ^ Agro-Békés ^ Kverneland Pályázzon a SAPARD-ptogramban az Agro-Békés Kft.-nél! Kínálatunk: ERŐGÉPEK§ Traktorok:- CASE IH traktorok teljes palettája (60-285 LE) Betakarítógépek:- CASE IH CT (238-300 LE)- CASE IH AXIAL FLOW 2388 (293 LE) MUNKAGÉPEK: '*jj9HHHI- Kverneland ekék, könnyű és nehéz egymenetes magágy készítők- RAU permetezők (600-3000 I)- Accord szemenként vető gépek és pneumatikus gabonavető gépek- Vicon bálázók és TAARUP fűkaszák- Kühne ekék, tárcsák EGYÉB- AP és Fliegl pótkocsik- CASELLA öntözők és CAPRARI szivattyúk- Magtisztítók- Teleszkópos rakodók A cégünknél vásárló gazdálkodók részére a pályázatot elkészítjük!!! Érdeklődni: AGRO’BÉKÉS KFT., Békéscsaba, Kétegyházi út 19. Tel.: (66) 444-016, E-mail: agrobekes@bekesnet.hu