Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-08 / 235. szám
6. OLDAL - 2003. OKTÓBER 7., KEDD KAR DOS Őrzik őseik nyelvét A község szlovák klubja 1997 novemberében, a korábbi Kardos Községi Szabadidő és Sportklubból alakult, vezetője Fábri Judit. A klub fő célkitűzése a szlovák népi hagyományok őrzése, fenntartása. A szlovák klub tagjainak zöme az idősebb korosztályhoz tartozik. Évente 2-3 alkalommal tartanak nagyobb rendezvényt, melyek közül az egyik mindig hagyományőrző jellegű (tollfosztás, csigatészta- készítés). Egy-egy ilyen összejövetelen gyakran kétszázan is részt vesznek. A klubtagok minden hagyományőrző rendezvényre meghívják az iskolásokat, óvodásokat, remélve, hogy ezeket az értékeket ők majd továbbviszik, ápolják. Minden esztendőben egy alkalommal baráti találkozón (vecsierkán) látják vendégül a környező települések szlovák klubjait. Két évvel ezelőtt az önkormányzat egy pályázat segítségével felújította az Árpád utcai klubházat, ahol a szlovák klub mellett a mozgáskorlátozottak helyi csoportja is helyet kapott. Ebben a házban tartják a szlovák és a magyar nyelvű istentisztele- teket is. A klubházban minden hétfőn találkoznak a szlovák klub tagjai, hogy kellemesen, együtt töltsék el az időt. Szinte minden hétvégére programokat szerveznek: fürdőlátogatást, kirándulást, Uletve autóbuszos, közös részvételt a szomszéd települések különböző rendezvényein. A szlovák klub egyik legfontosabb jövőbeni feladatának azt tartja, hogy sikerüljön még több tagot megnyerni soraiba a középkorosztály és a fiatalok köréből, s átadni nekik a néphagyományokat. Segít a Vöröskereszt Kardoson a község lakóinak közel egynegyede, összesen 178 ember tagja a Magyar Vöröskereszt Szarvasi Szervezete helyi csoportjának. A csoport immár húsz esztendeje működik, vezetője ifj. Maginyecz Andrásné. Tevékenységük fontos része a helyi véradások megszervezése. Évente 2—3 alakalommal tartanak véradó napot a művelődési házban, s általában húszan- harmincan jönnek el vért adni. Ugyancsak a vöröskeresztes aktivisták feladata a beérkező adományok, felajánlások elosztása, eljuttatása a rászorulókhoz. Igen sok adomány érkezik Szarvasról, de gyakran tesznek felajánlásokat a helybeli vállalko- zók, magánszemélyek is. m Feszített költségvetés, sikeres pályázatok Bri.ás János A 2003. esztendő nem könnyű év a mindössze nyolcszáz lelket számláló Kardos számára. A település ugyanis ezt a költségvetési évet 28 millió forintos forráshiánnyal kezdte. Az ön- kormányzat többféle módon — például pályázatok segítségével is — igyekszik a hiányt „ledolgozni.” Hogy milyen sikerrel, arról Brlás Jánost, Kardos polgármesterét kérdeztük.- Hogyan áll most, az év utolsó negyedében a település kasszája? — Sajnos, minden költségcsökkentési igyekezetünk ellenére a forráshiány félévkor még mindig 11 millió forint volt. A 2002. évet szigorú takarékos gazdálkodás mellett ugyan, de mégis sikerült hitelfelvétel nélkül zárnunk. Az idei év ilyen szempontból tehát sokkal nehezebben indult. — Mégis sikerük már eddig 17 millióval csökkenteni a forráshiányt. Müyen eszközökkel1 — Többféle módon. Önhiki pályázatunkkal 7 millió 601 ezer forintot, míg bérhiki pályázatunkkal 4 millió 50 ezer forintot nyertünk. Pályáztunk a szlovák nemzetiségi oktatás támogatására is, itt további 600 ezer forintot nyertünk. A takarékos gazdálkodásra törekedtünk azzal is, hogy óvodánkban a szülési szabadságon lévő óvónő helyett pályakezdőt alkalmaztunk. Ugyanígy az iskolában, a gyesen lévő kolléganő helyett a munkaügyi központon keresztül, bértámogatással alkalmaztunk új kollégát. Sorolhatnám tovább a példákat: közösségi konyhánk könyvelését távmunkapályázat segítségével oldottuk meg. A távmunkás foglalkoztatására félmillió forint munkahely-teremtési támogatást, valamint hat havi bértámogatást kaptunk. Részt vettünk a közmunkaprogram pályázatain is, tizenöt embert tudtunk 90%-os támogatással foglalkoztatni három hónapig. — A forráshiány miatt bizonyára kevesebb pénz jutott fejlesztésekre. — Sajnos, a fejlesztésre szánt pénzünket is működésre kell fordítani, de így is elmaradt a községünkben több olyan felújítási, karbantartási munka, melyek már nagyon időszerűek lettek volna. Ez pedig azzal jár, hogy a problémák csak halmozódnak, később még több pénzt kell majd erre fordítanunk. Igencsak időszerű lenne például a többfunkciós egészségház felújítása, a rendőr szolgálati lakás, valamint az óvodaépület rendbehozatala. Ezek az épületek ugyanis a bel' vizet követő aszály hatására nagyon megrepedeztek.- Voltak azonban pozitív eredmények is ebben az esztendőben: a közelmúltban hallhattunk például arról, hogy hamarosan megépül a Körös-völgyi kerékpárút hiányzó szakasza.- Tulajdonképpen ez a legnagyobb sikeres pályázatunk, melyet Szarvassal és Csabacsüddel közösen (Csabacsüd gesztorságával) adtunk be. A 47 millió forintos beruházás költségének 90 százalékát pályázaton nyertük, a többit a három településnek önerejéből kell hozzátennie. A Kardosra eső rész 3,2 millió forint. A hiányzó kerékpárútszakasz átadási határideje ez év november 17-e.- Úgy tudom, az informatika területén is vök sikeres pályázatuk.- Az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz benyújtott pályázataink közül több is sikeres volt. Egymillió-kétszázezer forintot nyertünk például számítástechnikai eszközök beszerzésére közösségi hozzáféréshez. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy három számítógépet és más korszerű számítástechnikai eszközöket vásároltunk, melyeket itt a polgármesteri hivatalban helyeztünk el, s bárki bejöhet és dolgozhat, intemetezhet azokon. Ezenkívül nyertünk egy hordozható számítógépet a védőnői szolgálat ellátására, valamint iskolánk pedagógusai közül hárman jutottak számítógéphez, illetve internethasználathoz. Utóbbi pályázat összege 1 millió 50 ezer forint volt. Más irányú pályázataink is sikeresek voltak. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KAC pályázatán például 1 millió 352 ezer forintot nyertünk hulladékgyűjtő edényzet vásárlására. Több szomszédos településsel közösen pályáztunk és nyertünk támogatást egy hulladékszállító jármű vásárlására.- Vannak-e még további, beadott pályázataik?- Igen, például a korábban használt illegális hulladéklerakó rekultivációjára vonatkozóan, illetve több önkormányzattal együtt pályázunk a Körös-völgyi kerékpárút felújítására. Szintén csatlakoztunk a Dél-alföldi Régió Ivóvízminőség- javító Programjához, melynek keretében az érintett önkormányzatok az Európai Unió Kohéziós Alapjához nyújtanak be pályázatot. Összességében tehát elmondhatom, hogy településünk sikeresen szerepelt az elmúlt időszakban a különböző pályázatokon. Sajnáljuk azonban, hogy gazdasági szempontból igencsak elmaradt településünket a Békés Megyei Terület- fejlesztési Tanács egyik benyújtott pályázatunk esetében sem támogatta.__________________________B JÁTSZÓTÉR AZ ÓVODA MELLETT. Biztonságos, az uniós normáknak megfelelő játékok várják a kardosi gyermekeket az óvoda és az iskola szomszédságában. (A napokban az óvoda udvarát kerítéssel vették körbe, elhatárolva ily módon a játszótértől.) ■ Akik a rendre vigyáznak Kardoson szerencsére évek óta alacsony a bűncselekmények száma, a lakosság létszámához viszonyítva mindössze két százalék. A község 2001-ben elnyerte a Biztonságos település címet. A bűn- megelőzésben, a közrend és a közbiztonság megszilárdításában minden bizonnyal jelentős szerepük van a helyi polgárőröknek is. A kardosi Polgárőr Egyesületnek harmincegy tagja van, közöttük mindössze ketten nők. Az egyesületet a község önkormányzata minden évben 150 ezer forinttal támogatja - ebből, valamint a tagdíjakból fedezik működésüket. A polgárőrök nappali és főleg éjszakai szolgálat keretében rendszeresen vigyázzák a község rendjét. Egy megállapodás alapján Örménykút területére is átjárnak éjszakánként, ugyanígy az örménykúti polgárőrök is átjárnak Kardosra azokon az éjszakákon, amikor az itteni polgárőrök nincsenek szolgálatban. A különböző községi rendezvényeken, sporteseményeken a polgárőrök rendszeresen megjelennek és vigyáznak a rendre. Nagy figyelmet fordítanak a rend megőrzésére az iskola, az óvoda, a játszótér, az Idősek Klubja, valamint a posta és a helyi takarékszövetkezet épületének környékén. Temetések idején pedig odafigyelnek az üresen maradt házakra. A jövő egyik fontos feladata, hogy még többet járőrözzenek a tanyás területeken, mert az ott élő emberek a legvédtelenebbek. Ez bizony nehéz feladat, mivel Kardoson igen nagy a külterület, s a község lakóinak körülbelül a fele tanyán él. A Polgárőr Egyesület rendszeres kapcsolatot tart fenn a Szarvasi Rendőrkapitánysággal, illetve a kardosi körzeti megbízottal, gyakran adnak közös szolgálatot is. Az egyesület elnöke Brlás János, a község polgármestere. A képviselő-testület tagjai Lórászkó Károly, nyugdíjas villamosmérnök. Született 1939-ben, nős, négy gyermek édesapja. Az önkormányzatnak 2002 óta tagja, ő az egyedüli külterületi képviselő. Tagja a szociális és ügyrendi bizottságnak. Maginyecz András, műszaki osztályvezető. Született 1956-ban, nős, három gyermek _ édesapja. 1986-90 között tanácstag, azóta folyamatosan pnkormány- zati tag. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke. Pecsenya János- né Klimaj Katalin, klubvezető. Született 1959- ben, férjezett, három gyermek édesanyja. A helyi Idősek Klubjának vezetője. A testületnek, illetve a szociális és ügyrendi bizottságnak 2002 októbere óta tagja. Fábri Judit, óvónő. Született 1956-ban, egy gyermek édesanyja. 1990-től folyamatosan az ön- kormányzat tagja. 1994 óta a szlovák önkormányzat elnöke. A szociális és ügyrendi bizottság elnöke. Juhász Zoltán Zsolt, informatikus. Született 1974-ben, nőtlen. A 2002. évi ön- kormányzati választásokon jutott be a képviselő-testületbe. Tagja a pénzügyi ellenőrző bizottságnak. Vaskor Zoltán, szerszámkészítő. Született 1971- ben, nős, 3 gyermek édesapja. Az 1998-as választások óta tagja a képviselő-testületnek. Tagja a pénzügyi ellenőrző bizottságnak. Kmotricza Imre, 1998-tól a község alpolgármestere, vállalkozó. Született 1958-ban, nős, két gyermek édesapja. A képviselő- testületbe 1997-ben, időközi választáson került be. A helyi polgárőrség elnökségi tagja. Szebegyinszki Pálné, jegyző. 1966-ban született, férjezett. 2002 augusztusa óta a község jegyzője, korábban - tíz éven át - a polgármesteri hivatalban dolgozott, igazgatási ügyintézőként. Az oldal a Kardosi Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Lipták Judit. Fotó: Kovács Erzsébet. Hobbijuk a kert A jelenleg harminc tagot számláló Kardosi Kertbarát Kör 2002 januárjában alakult, vezetője Jansik István. Fő célkitűzésük a kertészeti ismeretek bővítése a falu lakóinak körében. Nagy figyelmet fordítanak a hagyományok ápolására, illetve rendezvények szervezésére is. Az általuk szervezett előadásokra nemcsak a tagok, hanem más érdeklődők is gyakran eljönnek. Az elmúlt évben a kör egyik legsikeresebb rendezvénye az Anna-báli vacsora volt, idén pedig gyermeknapi programjukkal sikerült örömet szerezniük a község kisgyermekeinek. A közelmúltban a kör tagjai a szarvasi kertbarátokkal közösen budapesti kiránduláson vettek részt, megnézték a Mezőgazda- sági Múzeumot, az Országházat, s ellátogattak a bormúzeumba is. Az önkormányzat idén harmincezer forinttal támogatja a kertbarát kört. IDŐSEK VILÁGNAPJÁN. Az Idősek Klubjának 23 tagját köszöntötték a közelmúltban az idősek világnapja alkalmából. A köszöntő szavak mellett a klub dolgozói virággal, süteménnyel is kedveskedtek a klubtagoknak. m Éljen a futball! Elsősorban a labdarúgást szerető kardosi fiatalok kezdeményezésére alakult újjá 1999-ben a Kardos-Örménykút Községi Sportclub, melynek vezetője Janurik György. A klub működésének anyagi feltételeit a két község önkormányzata biztosítja, Örménykút 53 ezer, míg Kardos 450 ezer forinttal támogatja a sportklubot. Az egyesület biztosítja a fiatalok rendszeres sportolását, szervezett keretek között. A futballcsapat évek óta a megyei III. osztályban szerepel. Idén több jó játékost is igazoltak, így bíznak abban, hogy előkelőbb helyezést érnek el. Céljuk az első három hely valamelyikének megszerzése. Jelenleg húsz igazolt játékosa van a klubnak, de a sportolás lehetőségét a pályán a nem igazolt játékosok is igénybe vehetik. A csapat edzője - társadalmi munkában — Gálát Pál. A mozgáskorlátozottakért A Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesülete Kardosi Csoportjának legfőbb célja, hogy a betegség vagy baleset folytán mozgásukban korlátozottá vált gyermekek és felnőttek lehető legteljesebb társadalmi beilleszkedését ösztönözze. A jelenleg 173 főt magába foglaló kardosi csoport tevékenysége igen sokrétű, feladataik átfogják az emberi lét minden oldalát. Köztudott, hogy a mozgássérült ember több törődést igényel még akkor is, ha dolgozik, munkaképes. Az egyesület igyekszik elősegíteni a mozgáskorlátozottak egyenjogú társadalmi részvételét, képviselni szociális érdekeiket. Tevékenyen részt vesznek a szarvasi önkormányzat népjóléti bizottságának munkájában, a közlekedési támogatási kérelmek elbírálásában. Ugyanígy igyekeznek előremozdítani a környezet akadálymentesítéséért folyó programot. Tagjaik számára közös szabadidős tevékenységeket, kirándulásokat szerveznek. Az elmúlt esztendőben a helyi csoport által szervezett kulturális rendezvényeken igen aktívan vettek részt a tagok, ugyanígy az örménykúti csoporttal közösen megszervezett fürdőlátogatáson is, ahová a kardosiak közül hetvenen mentek el. A rendezvények alkalmával a termet és a felszerelést az önkormányzat díjtalanul bocsátja az egyesület rendelkezésére. A kardosi helyi csoport vezetője Medvegy Pál, helyettese Varga Mihályné. Összejöveteleiket az Árpád utca 16. számú klubházban tartják. A csoport tagjai közül 83-an részesülnek közlekedési támogatásban, egy személy gépjármű-beszerzési, hárman pedig fogyatékossági támogatásban.