Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-04 / 206. szám

10. OLDAL - 2003. SZEPTEMBER 3., SZERDA KÉK TŰK 0 R KARAMBOL. Ketten vesztették életüket abban a közúti balesetben, amelyben két személyautó ütközött össze Diósd határában. A tragédiát az okozta, hogy az egyik gépkocsi eddig tisztázatlan körülmények kö­zött keresztbe fordult az úton, és egy másik autó szemből belerohant. A baleset következtében mindkét személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette, a vétlen sofőr kocsijában utazó két utast életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. fotó. iuroprim Röviden HIPÓZTAK IS. (j) Sajátos mó­don próbálták eltüntetni a nyo­mokat azok a ma még ismeret­len betörők, akik egy dévavá- nyai kínai boltban jártak az au­gusztus 25-ére virradó éjszakán. Miután mintegy négyszázezer forint értékű árut - ruhát, cipőt, napszemüveget - pakoltak ösz- sze, az üzlethelyiséget hipóval alaposan belocsolták, így akar­ták megnehezíteni a nyomkere­sők munkáját. KÉTMILLIÓS BÍRSÁG, (ke) A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának vámhivatalai augusztus 25-e és 31-e között összesen 286 jogsértő cselekményt derítettek fel. Az es­tekhez kötődő elkövetési érték 16,5 millió forint - adta hírül Bunyevácz Müoje alezredes, a pa­rancsnokság sajtófelelőse. Egy hét alatt 3160 karton cigarettát, 425 li­ter különféle italt, 23 DVD-lemezt és 1872 autóillatosítót foglaltak le. A vámhivatalok a határon átcsem­pészni kívánt áruk miatt csaknem kétmillió forint bírságot szedtek be a jogsértést elkövetőktől. ELTŰNT BEVÉTEL, (j) Szó morúan végződött az augusz­tus 20-ai szarvasi kirakodóvá­sár egy dévaványai kereskedő számára. A sátoros árus iratait és aznapi bevételét (130 ezer forintot) ugyanis az esti órák­ban valaki ellopta a sátorból. A tettest még keresi a rendőrség. BÁNTALMAZTÁK, (b) A gyulai Á. L, aki egy zsadányi presszó kidobóembere, húzta a rövideb- bet a közelmúltban, amikor két mezőgyáni, Sz. J (24) és Sz. A. (23), illetve a geszti B. Zs. (20) ököllel igyekezett rendezni vitá­ját. A Sarkadi Rendőrkapitányság a három erős ember ellen cso­portosan elkövetett garázdaság bűntette, illetve könnyű testi sér­tés vétsége miatt indított eljárást. KÉSZPÉNZT, (b) Sarkadon egy nyitott lakásból 80 ezer forint készpénznek, az udvarról há­romhetes kecskegidának veszett nyoma nemrégiben. A kecskegi- da a bejelentés napján - eddig rejtélyes körülmények között - visszakerült a sértett udvarára. A Sarkadi Rendőrkapitányság lo­pás vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. CSONTDOBÁLÓ, (j) Nem min­dennapi módon veszett össze két szomszéd augusztus 29-én Szarvason, a Március 15. utcá­ban. Egyikük állati csontokat dobált át a másik kertjébe, majd amikor az a csontokat visszavit­te, akkor a „csontdobáló” arcul ütötte őt. A kiérkező rendőrnek a csontokat dobáló szomszéd azt állította, hogy ő nem ütötte meg a szomszédot, hanem az megbotlott és elesett. A vizsgá­lat folyamatban van. u Tetem a vízben ______Inam Ka jakozó fiatalok találtak rá annak a 40 éves hajléktalan fér­finak a holttestére a Tisza sze­gedi szakaszán, aki még vasár­nap tűnt el a folyóban. A férfi a Maros-toroknál úszott, ami­kor többen látták, amint elme­rült. A vízirendőrök és a kör­nyéken horgászók azonnal a se­gítségére siettek, de már nem találták. Budapest Továbbra sem tudja a rendőrség, ki támadott meg fegyverrel egy hete két fiatalembert egy fővárosi szórakozóhely előtt. A bűncse­lekmény során egy ember a hely­színen életét vesztette, társa pe­dig életveszélyesen megsebesült. A sérültnek még annyi ereje volt, hogy a biliárdszalonba visszaván- szorgott, ám ott összeesett, nem sokkal később pedig kórházba szállították - jelentette ki Petőfi Attila. A Budapesti Rendőr-főka­pitányság életvédelmi főosztály- vezetője hozzátette: a 25 éves fiatalembert azóta sem tudták ki­hallgatni, mivel sokkos állapotba került és a történteket nem tudta feldolgozni. A nyomozás során ötven em­Öten sérültek ________NyIrmeqqyu_______ Öt en sérültek meg abban a közlekedési balesetben, amelyben egy személyautó üt­között össze egy autóbusszal Nyírmeggyesnél. A balesetet az okozta, hogy a gépkocsi egy be nem látható kanyarban kezdett előzésbe és frontálisan karambolozott a vele szemben szabályosan közlekedő autó­busszal. bért hallgattak ki, és csaknem 400-an segíthetik a nyomozók munkáját. A szórakozóhelyen és a környéken tartózkodók közül továbbra is szemtanúk jelentke­zését várja a rendőrség, a nyom­ravezetőnek kétmillió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel. Azt már tudják, hogy a két sértett a biliárdszalonból ment ki és ittasan ültek be a gépjárműbe, ahol a támadás érte őket. A bon­colás megállapította azt is, hogy nagy kaliberű maroklőfegyverrel lőttek a két fiatalemberre. Az Europress rendőrségi for­rásokból úgy tudja, a gyilkosság áldozata elsősorban illegális te­vékenységekből tartotta el ma­gát: behajtott, vert és zsarolt. A Ragyás Tóni néven ismertté vált 31 éves fiatalember halálát Fiatal kéjelgő Nyíregyháza Tizenöt éves prostituáltat ér­tek tetten a rendőrök kedden Nyíregyházán. A fiatalt a me­gyeszékhely járőrei éppen ak­kor csípték el, amikor a város határában, egy autóban pén­zért nyújtott szexuális szolgál­tatást egy ügyfelének. Mivel a lánynak orvosi igazolása sem volt, a rendőrök ezért előállí­tották. alvilági körökben többen is kí­vánták, ez megnehezíti a nyo­mozást. A hivatalos verzió sze­rint az a két fiatalember, akiket őrizetbe vett a rendőrség, felbuj- tásért felelhet, ám jelenleg nem gyanúsítják őket a gyilkossággal, csak emberölés előkészületével. Arra több tanú is akadt, hogy K. Géza fegyvert kapott V. Attilától és találkozójukon egy harmadik személyt próbáltak megbízni a bűncselekménnyel. Ezt azonban az illető visszautasította. A rend­őrség tájékoztatása szerint K. Géza egy korábbi sérelmét akar­ta megtorolni az áldozaton. Hét éve egy szórakozóhely előtt Ra­gyás Tóni baseballütővel bántal­mazta K. Gézát, ám az ügyből nem lett rendőrségi feljelentés. A technikusi végzettségű vállalko­zó azóta próbálta megtorolni a sérelmet. A két őrizetbe vett fiatalember tagadja, hogy közük lenne a gyilkossághoz, ám a ta­núvallomások szerint erre ők is készültek. NAQY ESZTER DÓRA IUROPRIM IUROPRISS IUROPRIM Keresik Ragyás gyilkosát A rendőrség őrizetbe vette azt a két fiatalembert, akik előké­szítették H. Attila, vagy alvilági nevén Ragyás Tóni megölését. A gyilkost azonban továbbra sem találják és még az sem biz­tos, hogy a gyanúsítottaknak közük van az egy héttel ezelőtt történt emberöléshez. A rendőrség szerint Ragyás Tóni halála sokaknak érdekében állhatott. Kerékpárvásár a G-Texben! Női, férfi- és áyermekkeréfípárolí óriási választékban, rendkívül kedvező áron kaphatók! Még tart a nyár végi kertibútor-vásár a G-Texben! AKCIÓ! Party kerti hintaágy ilWfl 20 000 Ft Ezenkívül lakberendezési tárgyak, lakásfelszerelési cikkek, AJÁNDÉKOK, JÁTÉKOK óriási választékban kaphatók! G-Tex Áruház, Gyula és Békéscsaba között a 134-es km-kőnél, tel.: (66)362439,466-269. Vésztő, Kossuth u. 54. Tel.: (66) 477-119. Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18-íg, szombaton, vasárnap 8-13-lg. ? SMS: (30) 4061-110 » EMELTDÍJAS SMS: (90) 635-135; a szöveget így kezdje; BMH Politika. Gyerekek! Észrevettétek, hogy amint jelentkezik egy új „fazon” a jobboldalon, F sms- mester nyomban megtámadja? Ál­morgó * Ahová az MSZP lép, ott fű nem terem. * Az összes népszerű­ségi felmérés alapján az építkezés és fejlődés Viktor idején jobb, mint a mostani, mindenféle sötét ügyek időszaka, ezért a Fidesz átvette a vezetést! * Sajnálom a battonyai megtévesztetteket! Medgyessy - ígérete ellenére -, inkább újra nya­ralt, immár hetedik alkalommal... =Ja= _______________________ Nő gyógyászat. Elkeseredett anyu­kának üzenem, valóban szívfájdító, amikor egy pici baba meghal, de ez nem feltétlen az orvos hibája. Az or­vosokat mi, emberek tettük olyanná, amilyenek, mert néha önzőek va­gyunk és mindenből a legjobbat akarjuk! Az orvosválasztásnál is jo­gunk van alaposan érdeklődni és utána dönteni. Én is ezt tettem, ami­kor nyolc év után orvost és kórházat cseréltem. B.-né Dobozról * Nő­gyógyászatra ennyi panasz még so­se volt. Az illetékesek nem olvasnak újságot? Tegyenek valamit a mundér becsületéért! DE Hirdetés 20 éves csabai srác keresi barátnőjét olyan 16-22 éves lány személyében, aki őszinte, kedves, és tartós kap­csolatot szeretne kialakítani. T.: 36305136806 __________________ 59 éves mozgáskorlátozott özvegy­asszony társát keresi keresztény szellemiségű özvegyember szemé­lyében! Sms: 30/294-0624. Neked, kinek ma van a születésnap­ja: kívánom, hogy a következő 50 év boldog legyen! Kicsim Szeptember 6-án busz indul a tápiószentmártoni energiadombra. T.: 30/326-8630, 66/549-620. (X) Siemens MT50-hez keresek kijelzőt vagy hibátlan LCD-jű, de alkatrész mi- nőségfl készüléket. T.: 30/855-0716 Békéscsabán kisiskolásoknak korre- petálást vállalok. T.: 30/036-0164 Békéscsabán, a Bajza és a Berzsenyi utca sarkán elütöttek egy ápolt, ba­rátságos németjuhász kutyát. Az ebet megműtötték, a gyulai Tölgyesi Anikó-féle menhely vállalta a költsé­geket. Az állat azóta is ott várja a gazdáját. Az Ifjúsági Ház I és Általános Társaskör pályázatot hirdet nagytermi foteljainak elkészítésére. A pályázati feltételekről a gaz­dasági vezetőnél lehet érdeklőd­ni a (66) 449-222-es telefonszá­mon a 134-es melléken. A pályázat benyújtásának határ­ideje: 2003. szeptember 25. FELHÍVÁS! Gépjárniűfeltörés miatt az alábbi bélyegzők használatát 2003. szeptember 3-ától ÉRVÉNYTELENNEK TEKINTJÜK! Délbaromfi Szövetkezet j Szeged : KUTAS & KUTAS Kft. 1. Gyula, Dózsa Gy. u. 17. Lev. cím: 5601 Békéscsaba, Pf. 104. Adószám: Pénzf. Jsz.: AJANLATI FELHÍVÁS Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata ajánlatot kér az llosvai utcai szivattyútelep rekonstrukciójára Versenyeztetés típusa: nyilvános eljárás. Az ajánlat benyújtásának határideje: 2003. szeptember 25-én 10.00 óra. •. A teljesítés határideje: 2003. november 20. í A versenykiírás megtekinthető és átvehető 2003. szep­tember 18-ig munkanapokon 8.00-12.00 óra között Bé­késcsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal vá­rosüzemeltetési irodája, 5600 Békéscsaba, Szent l. tér 7. fszt.,10. sz., telefon: (66) 452-252, fax: 523-840. A dokumentáció díja: 8 000 Ft + 25% áfa. ŐSZI ARHULLAS A G-TEXBEN! Megérkeztek őszi termékeink! BEVEZETŐ ÁR!!! Női ruhák, női- férfi pólók Gyermek rövidujjú pólók 300 Ft/db áron JJOO-Prhelyett 400 Ft Polar felsők 3800 Ft helyett 1900 Ft FELÁRON! Gyermek 3 részes szabadidőruha 4000 Ft helyett 2000 Ft FÉLÁRON! Akció! Női kötött pulóver vásár 600 Ft/db áron, amíg a készlet tart! CIPOAKCIO! 2-t fizet 3-at kap akció a női divatpapucsokból: 1 pár 1000 Ft 3 pár csak 2000 Ft!- Női cipő, szandál Férfi divatpapucsok- Gyermekszandál 200 Ft/pár _-376aTf helyett 1500 Ft 600 Ft G-Tex Áruház, Gyula és Békéscsaba között a 134-es km-kőnél, . tel.: (66) 362-439, 466-269. | Vésztő, Kossuth u. 54. Tel.: (66) 477-119. Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18-lg, szombaton, vaeárnap 8-13-lg. * MOl Möl MAGYAR OUU m GÄ2IRAR» R»M;rv*nyt*raa»Afl PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság Lakossági Szolgáltatások Divíziója (1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi töltőállomások partneri rendszerben történő üzemeltetésére: Békéscsaba, Bartók Béla út Orosháza, Kettőssánc tér. A pályázati igények beérkezésének határideje: 2003. 03. 11. 12.00 óra. A pályázathoz szükséges összes információ beszerezhető a 06-1-2-333-666 / 1111 sz. faxbankban (a szám bebillentyűzése után nyomjon 2-szer #-et!). illetve a www.mol.hu honlapon. Amennyiben a fenti számon a szükséges információkat nem tudja elérni, illetve a lehívott dokumentáció elolvasása után bármilyen kérdése van a pályázattal kapcsolatosan, kérjük keresse kapcsolattartónkat: Sziráki Zoltán (Tel.: 06-1/464 -1712)

Next

/
Thumbnails
Contents