Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-27 / 226. szám

ínétvéae 2003. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT - 11. OLDAL Munkára sokkal több energia megy el, mint a magánéletre A magyarok passzívak a szabadidejükben A munka továbbra is nagyon fontos az emberek életében. Majdnem min­den második magyar több energiát fordít a kenyérkeresetre, mint a sza­badidőre. További jó egyharmadnál kiegyenlített a munka és magánélet súlya, és kisebbséget alkotnak, akik erőfeszítéseiket inkább a magán­szférára irányítják. Ebből a szempontból a magyarországi életfelfogás át­lagosnak mondható. Az adatokat a GfK csoport brüsszeli székhelyű Ad Hoc Worldwide intézete 21 közép- és nyugat-európai országban, továbbá Oroszországban, Törökországban és az USA-ban tárta fel, idén tavasszal végzett felmérésével. Országonként ezer személy megkérdezésével ké­szítették a vizsgálatot. Megállapították, hogy a válaszadók 44 százaléka a munkára fordít több energiát, 23 a magánéletére, 33 pedig ugyanannyit egyikre is, másikra is. Magyarországon a dolgozók és tanulók 28 százaléka mondta azt, hogy sokkal, több energiája megy el munkára, 17 pe­dig, hogy valamivel több, mint a magán­életre. Szabadidőre a megkérdezettek 6 százalékánál megy jóval nagyobb mérté­kű ráfordítás, mint a munkára, további 9- nél pedig valamivel nagyobb. Egyensúly­ban van a két oldal 40 százalék számára. A 15 éves és idősebb felnőtt lakosság 55 százaléka tartozik a dolgozó vagy ta­nuló kategóriába. A szórakozás legkedveltebb formái Magyarországon sok eltérést mutatnak más országokhoz képest. Egyetlen ha­sonlóság: ahogyan szinte mindenütt, a szórakozás legnépszerűbb színtere az otthon - a magyarok 54 százalékának. Ide tartozik a tévénézés, zenehallgatás, olvasás és számítógépezés. A második legtöbb szavazatot kapott tevékenységi kör szintén az otthonhoz kötődik: barká­csolás, lakás karbantartása és kertészke­dés; a mutató 11 százalék. Harmadik a mozi 9, majd következik a színház, ope­ra és koncert együttese 8, a vendéglátó- hely és klub 6, sportolás vagy fitnesz 3 és a sportesemények helyszíni megnézése 2 százalékos említési aránnyal. (Megje­gyezzük, hogy egy válaszadó legfeljebb 3 szabadidős tevékenységet nevezhetett meg). A nemzetközi összehasonlításban ala­csony mutatók a magyar felnőttek nagy részének passzivitásáról tanúskodnak. Alátámasztják egy másik életstílus-vizs­gálat eredményét, amely szerint a ma­gyarok átlagos életstílusát leginkább a defenzíva jellemzi. „Hajlandó-e ön egy kulturális ese­mény megtekintése végett két órát utaz­ni, csak odafelé?” - hangzott a felmérés egyik kérdése. A magyar válaszadók 54 százaléka mondott nemet, 46 pedig igent. Ez hasonlít a kö­zép-európai átlaghoz. Nyugat-Európában 61 százalék az igen, 38 százalék nem. Az USA *********‘ válaszadóinak 72 százaléka vállalna két­órás utat egy előadásért, és csak 22 szá­zalék vonakodik. Általában elmondható, hogy a vizsgált országokban átlagosan kétszer annyian (44 százalék) áldoznak több energiát a munkájukra, mint a magánéletükre (23 százalék). Nyugat-Európában általában nincs ek­kora különbség, de az USA-ban sem. Por­tugália, Görögország és Spanyolország a kivétel, ahol a munkaráfordítás megha­ladja a nyugat-európai középértéket. Á fejlett országokban általában magas azok1 aránya, akik egyensúlyban tartják a kettőt. Kiemelkedik Hollandia, ahol a vá­laszadók 54 százaléka egyforma energiá­val dolgozik és éli magánéletét, de Belgi­um, Svájc és Svédország 45 százaléka is jóval az átlag feletti. A magánélet elsőbb­ségét a legtöbben Nagy-Britanniában ér­zik, a válaszadók 32 százaléka. Közép-Európában a csehek, azután az oroszok és különösen a törökök nagyon sok erejét viszi el a kenyérkereset. Négy válaszadó közül három otthon tölti el legszívesebben a szabadidejét, ha az összes vizsgált országot nézzük. Leg­nagyobb a különbség az USA 84 és Nyu- gat-Európa 66 százaléka között. A kettő közé esik Oroszország (74), Törökország (74) és Közép-Európa (71). Otthonülő típusok főleg a görögök, portugálok és a finnek között találhatók. Legkevesebben a dánok és a magyarok (54-54 százalék) nevezték meg az ott­hont, mint szórakozásaik kedvelt helyét. Magyarországon egyetlen szélsőséges adat található a szóban forgó életstílus­kutatásban. Barkácsolni, kertészkedni Keveseket vonz a barkácsolás, művészet és sport csak a magyarok 11 százaléka szeret, és a spanyolok 10 százalékához hasonlóan az arány jóval alacsonyabb, mint a 36 százalékos közép-európai vagy a 32 szá­zalékos nyugat-európai átlag. A ház és kert körüli teendők legnépszerűbbek a románok (56 százalék) és az amerikaiak, valamint az osztrákok és a svédek köré­ben (egyaránt 40 százalék). A 21 ország összesített adatai alapján a vendéglőbe és klubba járás a szabadidő eltöltésének második legkedveltebb mód­ja. Az átlagos 38 százalék mögött azon­ban jelentős a szóródás. Nagy-Britanniá­ban (59), Hollandiában (54) és az USA­ban (53 százalék) a legelterjedtebb ez a szórakozás. A magyarországi 6 százalék a legalacsonyabb mutató. De erősen alul­reprezentált Románia (11), Törökország (13) és Lengyelország is (17 százalék). A mozi a fejlett országokban inkább vonzza az embereket, mint akár Közép- Európában, Oroszországban vagy Török­országban. Nemzetközi átlagban a válasz­adók 29 százaléka megy szívesen moziba, míg a magyarok és románok közül csak 9 százalék. Lengyelország és Oroszország is lemarad az átlagtól 13, illetve 14 száza­lékos említéssel. A másik véglet: a spa­nyolok 44, az ame­rikaiak 40 és a dá­nok 35 százaléka számára kedvelt szórakozás a mozi. Amíg a 21 or­szág válaszadóinak 20 százaléka spor­tol szívesen, addig a magyarok sereg­hajtók •<- mind­össze 3 százalék­kal. Törökország­ban 8, Romániában 10, Oroszország­ban 11 százalékos a mutató. Legaktí­vabbak a finnek 55, a svájciak 50 és a svédek 40 száza­lékkal, ami a téli sportok mozgósító erejét bizonyítja. A színpadi mű­vészet, színház- opera-koncert iránti érdeklődés magyarországi 8 százalékát csak a portugálok 7 szá­zaléka múlja alul. Lengyelországban és Romániában 9-9, Törökországban 11, Franciaországban pedig 12 százalékos a mutató. Az összes vizsgált ország 21 szá­zalékos középértékéhez képest a dánok, belgák és svédek aránya a legmagasabb. Sporteseményekre valamennyi válasz­adóból mindössze 13 százalék vágyik. Háromszor annyi férfi, mint nő. Az átla­got sokkal meghaladja a csehek (21) és a svédek (20 százalék) aránya. Legpasszí­vabbak a magyarok 2 százalékká, majd az oroszok és franciák következnek 8-8 száza­lékos mutatóval. Kulturális esemény­re többé-kevésbé az összes válaszadó kétharmada hajlandó akár két órát is utazni, majd előadás után ugyanannyit vissza. A közép-európai és oroszországi átlag ennél jóval alacso­nyabb. A magyar mutató 46 százalékos, ugyanannyi, mint a lengyel és az orosz. Ennél csak a román alacsonyabb. Ki­emelkedően vállalkozó szelleműek az amerikaiak 77, görögök 73, hollandok 72, angolok és svájciak 71-71 százalék­kal. A várakozásnak megfelelően a fiata­lok mozgékonyak, hiszen a 30 évesnél fi­atalabbak nemzetközi átlaga 39 száza­lék. De nem maradnak el tőlük a 30-49 évesek sem a maguk 31 százalékával. A szórakozás legnépszerűbb színtere az otthon. Ide tartozik a tévénézés, zenehallgatás, olvasás és számítógépezés. D-FOTÓi VERESS ERZSI Egy nyáj van. ❖ ❖ ❖ ❖ $ < Szentbeszéd Akkor most tegyük fel a hét egyik legak­tuálisabb kérdését: szerencsés-e, ha egy politikus a templomban szónokol? Még konkrétabban: használ-e az egyháznak, ha egy volt miniszterelnök az Isten házá­ban beszédet mond? Mondjak, azon a címen, hogy amikor hatalmon mit, kormá­nya több millió forin­tot adott a templom fel­újítására. Mielőtt felelnénk rá, válaszoljunk meg egy másik, nem kü­lönben aktuális kér­dést: elképzelhetőnek tartja-e bárki, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök beszédet mondjon a budapesti Szent István-bazilikában? Például azért, mert kormánya anyagi­lag támogatta a most befejeződött fel­újítást? Igen, elképzelhető - a mesé­ben. Ott igen. Az okok ismertek: a volt miniszter- elnök jobboldali, s mint ilyen, az egy­ház természetes szövetségese, a jelen­legi baloldali, s mint ilyen, minimum nem szövetségese. Na, akkor válaszol­junk meg egy újabb kérdést: egy balol­dali lehet-e is- tenfélő, s ha le­het, eljárhat-e istentiszteletre, szentmisére? Ha eljárhat, őt is keblére öleli-e szavaival a meghívott jobboldali politikus? Ha igen, elvárhat­ja-e a baloldali istenfélő, hogy egyszer majd egy hozzá közel álló politikust is meghívnak a templomába, ahol szava­ival keblére ölelheti a jobboldali híve­ket is. Megannyi kérdés, amelyekre vala­mennyien tudjuk a választ. Csak épp nem akarjuk kimondani. Mert kínos és megbélyegez. Ha egyetértünk a volt mi­niszterelnök templomi szereplésével, ak­kor a másik oldal szerint hülye jobbolda­liak vagyunk, ha nem, akkor emez oldal szerint büdös kommunisták. Nincs más választás, az ország így van berendezve, feledve a volt miniszterelnök Uberáüs (egyházellenes) évtizedét (amikorpártja a Szentatya látogatásából még gúnyt űzött), s nem feledve a mostaniak dettó egyházellenes múltját. Pedig a képlet sokkal egyszerűbb: egy nyáj van, ahol nem lehetnek baloldaliak és jobboldaliak, csak hívők. És ezt a nyá­jat senki nem oszthatja meg, mert azzal kisebbíti a nyájat. (Nyugaton aligha­nem elképednének azon, ha egy politi­kus a templomban szónokolna.) Végül egy praktikus kérdés: az egyház elkötelezheti-e magát nyilvánosan bár­melyik párt mellett úgy, hogy közben ne sértse a másik oldalhoz tartozó híveinek önérzetét? Nem teheti meg, miként egyik párt mellett sem kampányolhat - még ha nyilvánvaló szövetségesének is tekin­ti -, mert támogatottjai veresége esetén nem reménykedhet a győztesek lojalitá­sában. A kapukat mindenki előtt ki kell tár­ni! Ezt épp az érintettek ne tudnák? Akkor most válaszoljuk meg a hét egyik legaktuálisabb kérdését! Szeren­csés-e, ha egy politikus a templomban szónokol? Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu. Bárka _ 5arőté Elek Tibor „magasan szakképzett koldusok” (?) Az idei Tokaji írótá­bor két és félnapos programjából két teljes napot szen­telt az irodalmi fo­lyóiratokról szóló eszmecserének, Mai magyar irodal­mi lapok - Értékek, szerepek, körülmé­nyek címmel. Az értékekről, szerepekről, a folyóiratok­ban folyó szakmai, irodalmi munkáról ugyan kevés szó esett, annál több vi­szont a körülményekről, s közöttük is leginkább az anyagiak hiányáról, a fo­lyóiratok finanszírozási problémáinak megoldatlanságáról. Az, hogy egy irodalmi tanácskozás napjainkban elsősorban a pénzről szól, nem természetes, de ha a magyar iroda­lom jelenlegi anyagi kondícióit figye­lembe vesszük, akkor némileg érthető. A Magyar Köztársaság kormányai ugyanis mindmáig (függetlenül politikai színezetüktől és összetételüktől), a töb­bi művészeti ághoz (színház, zene, kép­zőművészet, film) viszonyítva is „ne­vetségesen, botrányosan” (Pomogáts Bé­la) kevés költségvetési összeget fordítot­tak és fordítanak a magyar irodalom lét- fenntartási költségeinek biztosítására. A magyar nemzet az elmúlt évszá­zadokban vitathatatlanul irodalmi nem­zetté vált, ami nemcsak azt jelenti, hogy a nemzeti kultúra irodalomköz­pontú volt, s hogy az irodalom saját művészeti körein túlterjedő feladatokat is felvállalt időnként kényszerűen, s hogy a nemzeti önismeret, azonosság­tudat, így megmaradás szempontjából pótolhatatlan szerepet töltött be, ha­nem azt is, hogy az összlakosság szám­arányához mérten példátlanul sokan foglalkoztak és foglalkoznak mindmáig irodalmi alkotótevékenységgel (függet­lenül most annak minőségétől) és an­nak befogadásával. Ugyan az elmúlt év­tizedben a vízcsapból is az folyt, hogy az irodalom elveszítette társadalmi sze­repét, súlyát stb., hogy csökken az olva­sók száma stb., a példátlanul sok kiadó, könyv, folyóirat léte, s különösen a fel­nőttek körében (mégha szétszórtabb irányban is) továbbélő olvasási (és al­kotói) kedv ennek az ellenkezőjéről is tanúskodik. Talán ez is épp a magyar irodalom erejét, túlélőképességét bizo­nyítja, illetve azt, hogy társadalmi sze­repek nélkül is jól elvan, pontosabban a társadalmi hivatását a nemzeti közössé­gi és szellemi élet hagyományosaknál áttételesebb csatornáin keresztül is ké­pes betölteni. A magyar nemzet kultu­rális, szellemi élete irodalomközpontú volt, a magyar irodalom, irodalmi élet pedig nemcsak az elmúlt évszázadok­ban, ma is folyóiratközpontú. Többen hangsúlyozták ezt a tanácskozás részt­vevői közül, mint ahogy azt is, hogy a magyar írótársadalom tagjainak publi­kálási lehetőségei, a mindenkori fiata­lok pályára állítása szempontjából, a szerkesztőségek körül kialakuló szak­mai és civil szellemi műhelyek szem­pontjából is milyen pótolhatatlan a fo­lyóiratok szerepe. A tanácskozás során többen utaltak arra is, hogy Nyugaton, az EU országai­ban némi irigykedéssel elegy csodálattal néznek a magyar irodalom alkotóinak nagy számára, folyóiratirodalmának ki- épültségére, gazdagságára. Miért ne le­hetne hát a mi egyik speciális nemzeti ér­tékünk, jellegzetességünk épp ez a gaz­dagság, miért ne vihetnénk mi ezt (is) az EU-ba, ezzel (is) gazdagítva azt? Elsősor­ban azért nem, mert ez a rendkívül gaz­dag és sokszínű folyóiratrendszer többek szerint a végnapjait éli, a szerkesztősé­gek mintegy fele napi gondokkal küszkö­dik, azaz akár nagy múltú, akár újabban alapított élvonalbeli lapjaink szerkesztői, „magasan szakképzett koldusokként” [Gálfalvi György) azzal töltik a drága ide­jüket, hogy különböző alapítványoktól kuncsorogják össze a lap kiadásához hi­ányzó összegeket. Kalász Márton a Ma­gyar írószövetség elnöke ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy a folyóiratok helyzete, küszködése tükre az egész ma­gyar írótársadalom megalázó helyzeté­nek. Nem célszerű a koldus szerepében lát­ni magukat az íróknak, szerkesztőknek mégsem - mondta Mezey Katalin is -, hiszen a közjó fogalmába beletartozó, a magyar nyelvű kultúra fennmaradását biztosító intézményrendszer fenntartása kötelessége az államnak (ez elől Nyuga­ton sem bújik ki, a magán mecenatúra még ott sem képes azt helyettesíteni), adófizető állampolgárokként ezért ezt nem kérni, hanem elvárni kell az állam­tól.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents