Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-11 / 212. szám
14. OLDAL - 2003. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK SZOLGÁLTATÁS/HIRDETÉS Elvi igen az A Békés—Bihar Kistérségfejlesztő Egyesület, illetve az Észak-békési Önkormányzati Térségfejlesztési Társulás településeit tömörítő, szeghalmi székhelyű Békés Megyei Vállalkozási Övezet Szolgáltató Kft. tagjai közelmúltbeli szanazugi taggyűlésükön elviekben igent mondtak a közhasznú társasággá alakításra. Doboz—Szanazug A grémium tagjai arról is határoztak, miszerint a vállalkozási övezetek támogatására irányuló célelőirányzat elnyerése érdekében, 6 millió 435 ezer forint támogatási összeget igényelve, pályázatot nyújtanak be a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Kedvező elbírálás esetén a társaság 4 millió 331 ezer 250 forint saját erőt garantál, s a vállalkozási övezet fejlesztési programjának elkészítésével a budapesti székhelyű Terra Stúdió Kft.-t bízzák meg. átalakításra Döntöttek a tagok a Miniszter- elnöki Hivataltól kapott 8 millió 700 ezer forint felhasználásáról is. Eszerint a vállalkozói övezet menedzselésére, az első félévi kiadások finanszírozására összesen 3 millió 482 ezer forintot tervezett Tőkésné Gáli Mónika, a társaság ügyvezetője. A vállalkozói övezet honlapjának elkészíttetésére 600 ezer, az övezetet bemutató információs anyag összeállítására, digitalizálására 300 ezer, üzletember-találkozó megszervezésére 245 ezer, az övezet területén hasznosítható ipari és vállalkozási területekről szóló kataszter összeállítására 1 millió 200 ezer forintot hagytak jóvá a tagok. Dologi kiadásokra, kiállításon való részvételre, valamint a kht.-vá alakulás költségeit finanszírozandó 1 millió 800 ezer forintot szavaztak meg a döntéshozók. Megújult történelmi atlaszok Az idei őszön a korábbinál szebb, információkban és képekben gazdagabb, új történelmi atlaszokból tanulhatnak a diákok a Cartho- graphia Kiadó jóvoltából. Az általános iskolák Képes történelmi atlasza tökéletesen megújult formában jelent meg. A térképek apró grafikái helyett jóval nagyobb méretű, művészi ábrázolások kerültek az atlasz-lapokra. A térkép- gyűjtemény színes képei, a művészi alkotások stüszerű reprodukciója, a műszaki és technikai eszközök ábrázolása a politikatörténet eseményei mellett az életmód, a korszokás korabeli jelenségeit is megfigyelhetővé teszik a nebulóknak. A Középiskolai történelmi atlasz digitalizált, jelentősen átdolgozott és bővített kiadásában a hangsúlyos és aktuális történelmi témák részletesebb feldolgozásához újabb tablók készültek, a beillesztett kisméretű térképeken pedig a főbb városok, régiók és had- történeü események ábrázolása segíti a mélyreható ismeretszerzést. A művelődés-történeti összefoglalásokon kívül helyet kapott a történeti földrajz és az életmódtörténet. A 150 oldalas térképgyűjtemény a jelenkor történelmi helyzetének ismertetésével zárul. Programok BÉKÉSCSABA. Phaedra Mozi. 20.00-kor: Femme Fatale (amerikai thriller). Center Mozi. 15.30, 17.45, 20.0ü-kor: Tomb Raider — Az élet bölcsője (m. b., amerikai akciófilm) * 16.45, 19.00, 21.00-kor: Dr. Szöszi 2. (m. b., amerikai vígjáték) * 18.15-kor: Merülés a félelembe (am. sci-fi horror) * 15.00,19.30,21.15-kor: Szent Lőrinc folyó lazacai (magyar dráma) * 14.30-kor: Terminátor 3. (m. b., amerikai akciófilm) * 16.00,17.15, 20.30-kor: A titkárnő (amerikai dráma). OROSHÁZA. Apolló Mozi. 17.45- kor: Szindbád: A hét tenger legendája (m. b., amerikai rajzfilm) * 20.00-kor: Veszett vad (amerikai akciófilm). PÓSTELEK. Autós Mozi. 20.30- kor: Hajó a vége (amerikai vígjáték). SZARVAS. Turul Mozi. 18.00-kor: Vitathatatlan (amerikai akciófilm) * 20.00-kor: Ballistic — Robbanásig feltöltve (amerikai—német akcióthriller). f 1 Holnap IlHIsJ Békéscsaba. Meseház. Fosztóka, népmese című előadás. Játszóház: 9.00 órától csuhéállatkák készítése, 14.00 órától angyalkák, babák készítése csuhéból. Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Lajkó Erika és Szigeti Róbert Ákos, Kis Tünde és Csik András. Születések: Janowszky Sándor Krisztián és Farkas Réka fia Botond Sándor, Szonda Lajos és dr. Blastyák Ilona leánya Bettina, Pap Péter és Gazsó Krisztina leánya Fanni (Nagyszénás), Árgyelán Pál és Hollósi Szilvia fia László (Tótkomlós), Györgyi István és Zsóri Ildikó leánya Dóra (Battonya), Ármán László és Temován Katalin fia László (Battonya), Gyulai István és Mészár Hajnalka Mária leánya Hajnalka Csilla (Pusztaföldvár), Móga László Pál és Tóth Szilvia Tünde leánya Lilla Dóra (Kardoskút). Halálesetek: Pleskó József, Székács Sándor (1919), Tobak Lajosné Kondor Mária, Rajki István, Náfrádi András (Gádoros). Lapunk tegnapi számának Évforduló rovatában tévesen közöltük Luther Márton születésének napját. Helyesen: Luther Márton 1483. november 10-én született. _____________Skandináv lottó___________ Ny erőszámok: 7, 18,19, 26, 27, 28, 34; és 4, 8, 10, 19, 28, 33, 34. E . MADZAGFALVI LOVASNAPOK, BÉKÉS Békés-Doboz bekötőút melletti lovaspálya {Szeptember 13. (szombat) 9 órától Meghívásos fogathajtó verseny Szeptemberit (vasárnap) 9 órától Meghívásos díjugrató verseny Mindkét napon bemutatószámok színesítik a programot. Időjárás 14, 16 BorOügÓS, Ma folytatódik a borongós, esős időjárás. Sok lesz a felhő a térség- l ’AK ken’ naPsütésre nincs sok esély, leSZ az idő mégcsak rövid időszakokra sem szakadozhat fel a felhőzet. Több- 17,19 nyíre mérséklet marad a légmoz- ’ gás. ________INGATLAN________ B.-C SABÁN VI. ker.-ben 719 m!-es telken két- generációs polgári ház eladó. 30/594-5172.----------B03BÉ KÉSCSABAI VI. em.-i, felújított, 2 + 2 fél szobás lakás eladó. (30) 488-9463. •58952' BÉKÉSCSABÁN a Lencsési-ltp.-en, 59 eves, 2 + fél szobás, magasföldszinti, egyedi gázos, erkélyes lakás az alatta lévő garázzsal külön-kűlön is eladó. Érd.: (30) 9582-208. .™ BÉKÉSCSABÁN a Tescóhoz közel családi ház na© telken eladó. Tel.: (30) 263-5806. *57944* BÉKÉSCSABÁN, BELVÁROSI 3 szobás, 90 m2- es, tetőtéri lakás eladó. Érd.: (20) 912-5859----------------- *58936* BÉ KÉSCSABÁN Dózsa Gy. úti, IV. em.-i, felújított, 2 és fél szobás, ebédlős, egyedis lakás eladó. Irányár: 8,9 M Ft. (30) 279-4869 .,___________-____ *57544* BÉ KÉSCSABÁN, Wlassicson III. em.-i, 2 szobás, erkélyes, fütésszabályzós lakás eladó. Irányár: 8,2 M Ft. (66) 445-416. *57552* 8 BÉKÉSCSABÁN 2300 m2-es építési telek eladó. Villany, gáz, telefon van. Víz beszerelése folyamatban. Irányár: 4000 Ft/m2. Érd.: (30) 9725-314. *59000* 8 BÉKÉSEN vállalatoknak, magánszemélyeknek szoba kiadó. Étkezési lehetőség is van. Érd.: (30) 9725-314. •590008GY0MAENDRÖDŐN csendes, nyugodt helyen bolt, buszmegálló közelében, Iskola út 11. alatt, 2 szobás, kockaház, 800 négyszögöl földdel, 1,2 M Ft-ért eladó. Kiszely Pálné, Szarvas, Bethlen u. 29., 311-728. * 58976 ■ GYULA fürdőövezetében 12 lakásos társasházban 32-97 m2-es apartman lakások leköthetők 6,4 millió Ft-tól. Tel.: (30) 601- 2306. *58932* KÉTEGYHÁZA Dózsa utca 43. sz. alatti 3 szobás, összkomfortos, összközművesített, polgári ház üzlethelyiséggel, 1532 m2-es telken eladó. (66) 437-945, (30) 305-4430. *58989* KONDOROS központjában gázfűtéses kisház eladó. Irányár: 1,6 M Ft (30) 299-7921. *58380* MEZÖMEGYEREN gazdálkodásra alkalmas tanya eladó. Tel.: 431-069. *58958* MOKRY-ltp. 8. 11/6. sz., 1+2 fél szobás, 55 m2-es, erkélyes, egyedi gázos, felújított lakás, pince és padlástárolóval 7,8 M Ft-ért eladó. Érd.: (30) 9439-344. *58897* PUSZTAOTTLAKÁN ház eladó. (30) 9138-011. *59018* SORHÁZI lakás + garázs eladó. 30/305- 9507. *59023* ÚJKÍGYÓSON ház eladó telekkel, új mezőgazdasági épületekkel. (30) 9138-011. •59016* ÚJKÍGYÓSON tetőtér-beépítéses, 4 szobás ház igényesnek eladó. (30) 913-8011. *59016* ÚJKÍGYÓSON 1 szobás, összkomfortos ház eladó. Ady u. 109., tel.: 254-769. *58948* 120 m!-es, egyterüsített, sorházi lakás (garázzsal) Gyulán eladó. 06 (30) 321-3681. *59006* GARÁZS BÉKÉSCSABA, Lencsési út 75. alatt nagyméretű garázs eladó. Érd.: (30) 363-0051. *58970* FELÚJÍTOTT garázs eladó Lencsésin. Tel.: (30) 2193*997, (66) 459-561. •59017* GARÁZS eladó Millenniumon. Tel.: (66) 449- 046, (20) 9649-382. *58990* GARÁZST vennék, vagy bérelnék Békéscsabán a VI. kerületben. Tel.: (30) 488-6218. *58983* ALBÉRLETET KÍNÁL BP. XI. kér., 2 szobás egyedi víz-gázos lakás 2- 3 egyetemistának kiadó. 30/269-0086. _______________________*57919* JÁ RMŰ ELADÓ GOLF III., ‘94. évi, 1.6 benzines. Ár: 1 080 000 Ft Tel.: (70) 256-4056. •59007* KIPUFOGÓ-SZAKSZERVIZ, ■JAVÍTÁS,-GYÁRTÁS, -CSERE. GYULA, Dobozi út 28. Tel.: (66) 463*755, (30) 0589-429. FORD ESCORT 1.8-as D ‘91-es, MALAGUTI F12 ‘98-as, VW P0L0 bontásra eladó, haszongépjármű csere érdekel. 06 (30) 252-3561. *59029* HYUNDAI PONY ‘91-es évjáratú, 1500 cm3- es, friss műszakival, ugyanitt 50 cm3-es robogó reális áron eladó. Érd.: (30) 304- 7242. *58900* Nissan bérautók! Személy, kisteher és mikrobusz bérleti lehetősége kedvező feltételekkel! P Érdeklődni lehet: 06 (66) 528-035, 06 (20) 9235-487, 06 (20) 9388-660. LADA NIVA 1987-es, friss műszakival sürgősen eladó. Irányár: 470 E Ft. (30) 604-0357.------------------*59086* OPEL ASTRA Caravan 1.7 TDi, 1996.05. havi, extrákkal, megkímélt állapotban eladó. Irányár: 1,5 M Ft. (30) 328-1697. •58949* OPEL ASTRÁK 1996-os, 1997-es 1.6 benzines, 1.7 TD Isuzu eladó. (30) 278-7810. Mozgáskor látozott- utalványát akár új, akár használt autó ▼ vásárlásakor teljes SUZUKI értékben beváltjuk, s a vételár fennmaradó részét akár 72 havi részletben Is visszafizetheti. ANKERS Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: (66) 446-752, 453-770. Orosháza, Kossuth u. 18. ; Tel.: (68) 411-233. RENAULT Trafik 1,21 kishaszon gk. 1 éves eladó, hitelre is. Érd.: (30) 9582-208. *58412* SÉRÜLT autók vétele. 06-70-310-6760. •56744* VW VENT0 1993-as bordó, 1.6 b, jó állapotban eladó. Érd.: munkaidőben (30) 338- 4225. •58499* KIPUFOGÓ GYORSSZERVIZ, JAVÍTÁS, CSERE. BÉKÉSCSABA, Mogyoró u. 7. (Dobozi út - Eiffel toronynál jobbra, 50 m-re| Tel.: (66) 430*589, (30) 2282-447. 1987-ES RENAULT 11 diesel friss műszakival, felújított motorral eladó. Tel.: (30) 3685- 523. *58944* HASZONGÉPJÁRMŰ NISSAN URVAN dízel, 3 fős tgk. eladó. Tel.: 06 (70) 208-2165. GÉP IFA pótkocsi, JUMZ traktor, sorművelő eladó. Érd.: Sarkad, Vasút u 107. (66) 271-448 *58995* STK82-es MTZ és Rat 180-80-as eladó. Tel.: (30) 4889-504. *58946* a T088-as trágyaszóró hiányos, MTZ fülke és hűtő eladó. (30) 463-6583. KISGÉP IPARI varrógépek sima és tisztázó eladó. Tel.:" (70) 310-2586. MEZŐGAZDASÁG EURO-MOBIU 500 permetező eladó. Ár: 190 E Ft. Tel.: (20) 952-5087. •58969* KUKORICÁT vásárolunk készpénzért. 30/9838-263. •58875* 217 AK föld Orosházán eladó. (30) 5658- 768. *59014* 8 3 HEKTÁR kombájntiszta kukorica 10 nap múlva eladó. Érd.: (30) 493-1526. •58941* ÁLLAT 8 FEJŐS tehenét veszek. Tel.: (20) 317- 6358. *58979* FELVÁSÁROLUNK vágótehenet, fekete MT és MT bikát, MT üszőt, bárányt. Kp.-fiz. 30/4366-949. *59026* KIVÁLÓ szülőktől 4 hónapos magyar vizsla kölykök eladók. Érd.: (20) 9422-626. *59001* «TEHENEK eladók. Tel.: (30) 583-6379. *58918* VÁGNI való csirke eladó. (20) 242-6845. ■ ______________*58937* SZ OLGÁLTATÁS DUGULASELHARITAS a megye területén. (20) 9708-493. t Békéscsaba, Szarvasi út. 438-211. p A „SZENT István" otthonház kis létszámú igényesen felépített, emelt szintű otthonába várja a lakóit bentlakással, gondozási ellátással. Jelentkezésüket a (68) 452-869, (30) 9434- 739-es telefonra várjuk! ________________________________________________*58922 nwrfc ml 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 7. LÉZERVÁGÁS Vállaljuk: acéllemez 20 mm-ig rozsdamentes 12 mm-ig alumínium 8 mm-ig vágását. 1 Egyéb technológai lehetőségek: nibbelés, sajtolás, élhajlítás, hegesztés, porszórás, torold transzformátorok gyártása. Tel.: 76/424-015 Fax: 76/424-139 e-mail: matic@axelero.hu Web: www.matic.hu ÁCSMUNKÁK, tetőfedés, bádogozás, hőszigetelés. Ha újat épít, átalakít, vagy felújít kérje árajánlatunkat. Tel.: (30) 502-2546 8 CÉGEK könyvelését vállalom. (20) 362- 1108. •58511* ÉPÜLET és bútorasztalos vállalja faburkolatok, nyíláaárók, beépített szekrények, egyedi búterek készítését. Tel.: (20) 525-0097. •58888* KERTÉPÍTÉS, tavak, sziklakertek, automata öntözőrendszerek, bozótirtás, kaszálás. Tervezéstől a kivitelezésig. Tel.: (20) 458-9928. •58888* ÓLOMÜVEGEZÉS, tiffany, díszműüveg ablakok, térelválasztók, lámpák és dísztárgyak készítése egyedi megrendelésre. Tel: (20) 454-3913. *58888* 8 REDŐNY a gyártótól. 06 (66) 389-784. *09569* REDŐNY, reluxa, szalagfüggőny, hevederzár. Tel.: (66) 480-198. *09946* TÜKÖR, üveg, képkeret, vídia. 66/446-515. *56132* Telefonos megrendelőinknek ■ - ■ - .. 444-777!?, w ül 06 (20) 9333-300 06 (30) 2199-800 OKTATÁS ANGOL nyelvtanítást vállalok. (30) 575- 6288. *58889* KISTELJESÍTMÉNYŰ kazánfűtő tanfolyam indul szeptember végén Hódmezővásárhelyen, a MEGAMOS Kft. (Nyt.sz.: 03-088-02) szervezésében. Jelentkezés: Lengyel László, (62)478-227, (72) 324-842. _____________________________________________________-57591* TANULJON A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA 30%-ÁNAK FELHASZNÁLÁSÁVAL! I SZEREZZEN KÜLÖNBÖZŐ JOGOSÍTVÁNYT ÉS SZAKMÁT! Intézményünknél nincs „zsebbe” fizetés, mindenről számlát kap! Bizonyára Ön is örömmel veszi, ha a különböző jogosítvány, vagy szakma megszerzése során akár 60 OOO Ft-ot is megtakaríthat. Ennek egyetlen feltétele, hogy akkreditált felnőttképző intézménynél tanuljon. Ezek vagyunk mi, a GYARAKINÉ ÉS TÁRSAI Bt. Elérhetőségeink: (66) 546-474, (66) 546-475, (30) 228-4724. E-mail: gynebt@hu.inter. Néhány program képzési kínálatunkból: moped, A, A-1, B, B+E, C, C+E, D, D-1, T (mezőgazdasági vontatóvezető n.-pótkocsival), ADR, TIR stb. Kb. egy hónapon belül kirendeltséget nyitunk Gyulán, előzetes jelentkezésüket várjuk, kérjük figyeljék hirdetéseinket! TÁRSKERESŐ 30-AS hölgy társat keres. (30) 420-1827. _____________________________________________________*59013* ÁLLÁST KÍNÁL A BÉKÉSCSABAI Suzuki Motorkerékpár Márka- kereskedés pénzügyi ismeretekkel és könyvelési tapasztalattal rendelkező munkatársnőt keres. Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajzzal postai úton. 5600 Békéscsaba, lókai u. 47. •58810* A CSABA Centerben lévő Fun City-be szakképzett, gyakorlattal rendelkező, jó megjelenésű pultos lányokat keresünk. Jelentkezni lehet: szombaton 16 óráig a helyszínen. *58426* A GARZON SZÁLLÓ Kft., Bcs., gyakorlattal rendelkező szakácsot keres. Jelentkezni személyesen, szakmai önéletrajzzal lehet a Garzon Hotelben. *58909* a mindenkori törzsutas- kedvezményt biztosítjuk! Az APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL kapjuk. Ezért az abban foglaltakért A KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLETVE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! AKCIÓ! TANDÍJMENTES SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐI TANFOLYAM indul 09. 15-én! 70/5276327. _____________________________________________________*56905* GRAF0LÓGUS- És ÍRÁSSZAKÉRTŐ-KÉPZÉS indul Békéscsabán a Katona Ágnes igazságügyi és szakképzési grafológus szakértő által vezetett Országos írásszakértő Intézet Kft. szervezésében. Tájékoztatás és IelenlKezés: (36) 413-765 és (36) 516-570. Honlapunkról jelentkezési lap is letölthető! www.lrasszak.hu .,„m. ÁRUTERÍTŐ-ÜZLETKÖTÓT keresünk „C” kát. jogosítvánnyal békéscsabai munkahelyre. Szamos és Társa Kft. Érd.: (66) 323-745 7.30 - 14.30. AUTÓGYÁRBA FIATAL FÉRFI MUNKÁSOKAT KERESÜNK 40 ÉVES KORIG! »-*- Jó kereseti lehetőség! Szállást, étkezést, hazautazást biztosítunk! Tel.: (20) 363-1529 vagy (70) 542-3114. AUSZTRIAI munkára lehet jelentkezni. Nyelvtudás nélkül is! (30) 4719-986. •58766* 8 BED0LG0ZÓKAJ keresünk az ország egész területéről. Átlagkereset: 25-40 E Ft. Válaszborítékért ingyen tájékoztatjuk. Báli András Gáborné, Békésszentandrás, Petőfi u. 15/B. A Politerm- Plusz Kft. felvételt hirdet ▲ kőműves A ács-állványozó munkakörökbe- Kiemelkedő teljesítményért kiemelt bérezés!- Folyamatos munkaellátottság.- Szakirányú továbbképzés. Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal Békéscsabán a Csorvási út I9ß. alatti telephelyünkön. Tel.: (66)441-092. ______________ BÉ KÉSCSABAI varrodába keresek szövet varrásban jártas varrónőket és bedolgozókat. Érd.: (70) 546-8086. •59006* BIZTONSÁGI őröket felveszünk, budapesti munkahelyre, kiemelt bérezéssel. Lakás megoldott. Tel.: (30) 9649-647. *57561* ÉPÜLETBURKOLÓT felveszek. Tel.: (30) 9121- 596. •58947* HIDEGBURKOLÓKAT keresek magas fizetéssel. Érd.: (30) 507-5167. *58994* HÚSIPARI szakmunkásokat németországi munkahelyre felveszünk. Érd.: (20) 9288- 498. Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail dm: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft., 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR" Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: RAJTÁR JÁNOS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402609 26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1394 Ft, negyed évre 4182 Ft, fél évre 8364 Ft, egy évre 16 728 Ft. Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222. Telefax: (66) 527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu I Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a j különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartá- | sunkba kerülnek. Az adatok meg| adásával hozzájárulnak ahhoz, hogy j azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel ! Springer Budapest Kiadói Kft., Axel ■ Springer Magyarország Kft., : Harlequin Magyarország Kft.^öld Új! ság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó ; Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő I Kft.) előfizetéses megrendelését telI jesítsük, akcióira, kiadványaira és ; egyéb szolgáltatásira felhívjuk a fi| gyelmüket. Kéziratokat és fotókat j nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. j Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült I A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.