Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-11 / 212. szám

4. OLDAL - 2003. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK HÁT TÉR Csaknem 2 milliárdos „nyereség” régiós pályázatokon Az egyik cél: erősíteni a tőkevonzó képességet a térségben A Dél alföldi Regionális Fej­lesztési Tanács (DaRTF) leg­utóbb Szegeden ülésezett. A legfontosabb döntések közül kiemelkedik a Térség- és Tele­pülés-felzárkóztatási Célelői­rányzatra (TTFC) eddig beér­kezett pályázatok értékelése. Emellett a régiós tanács tájé­koztatót hallgatott meg a Regi­onális Akcióterv készítéséről, döntött a Belügyminisztérium által szennyvízelvezetésre és - tisztításra benyújtott dél-alföl­di céltámogatási keret elosztá­sáról, majd tájékozódott a futó Phare-programok állásáról, végül zárt ülésen véleményez­te a Dél-Alföldről benyújtott pályázatokat az Európai Pá­lyázat Előkészítő Alapra (EPE A). Szeged A Miniszterelnöki Hivatal Nemze­ti Területfejlesztési Hivatala egy idén márciusban született kor­mányrendelet értelmében az elkö­vetkező három évre összesen csaknem 1,9 milliárd forint forrást biztosít a dél-alföldi térség három megyéjének térség- és település­felzárkóztató programjai megvaló­sítására. A támogatás célja az or­szágos területfejlesztési célkitűzé­seknek megfelelően: 1. javítani a zsáktelepülések térségi-gazdasági kapcsolatait; 2. erősíteni a hátrá­nyos helyzetű térségek tőkevonzó képességét; 3. elősegíteni a hátrányos helyzetű térségek termelő és humán infrastruktúrájának javítását, egyúttal fejleszteni ezen térsé­gek közúthálózatát. A támogatandó célki­tűzések közé - Békés megyei javaslatra — be­került több olyan, fő­ként szociális jellegű el­képzelés, amelyeknek támogatási igénye 5 millió forint alatt van ugyan, az adott telepü­lésen mégis fontos ér­dek a megvalósítás. A táblázaton feltün­tetett sikeres projektek mellett a dévaványai, a battonyai, a gyomaend- rődi, a békési, az eleki, a körös­újfalui, a csanádapácai, a szeghalmi, a zsadányi és a vésztői önkormány­zat nyert a régiós TTFC-pályázaton informatikai és számítógépes fejlesz­tésre 5-24 millió forint közötti össze­get. Körösújfalu sikeres volt a közsé­gi konyha felújítására benyújtott pá­lyázatával, amelyre 7,3 milliót, Mező­hegyes a Hunyadi utca építésére 22,6 millió forintot, Okány a Bacsó Béla úti gyűjtőút megvalósítására mintegy 39 milliót, míg Elek a belterületi utak fejlesztésére 29 millió forintot nyert. Az orosházi önkormányzat a Gyopárosfürdőn létesítendő új, ezer méter talpmélységű termálkút fúrá­A térképrészlet jól mutatja: fejlesztési irányokban a békéssámsoniaknak egyformán gondolkodniuk kell észak és dél felé is. Illusztrációnkon megjelöltük azt az 1 kilométeres szakaszt is, amelyet most felújítanak. sára nyert 45 milliót, és a volt lakta­nya újrahasznosításaként a dél-keleti kapu, helyi tudáspark és felsőoktatá­Békéssámson egy kilométere tésére kap az elkövetkező három év­ben 92 millió forintot, a gyoma- endrődi Bethlen Gábor Szakképző Is­Az egyik sikeres pályázó a zsáktelepülésként is ismert, 2700 lakosú Békéssámson lett, amely 114 millió 400 ezer forintot költhet el útfelújításra. Lakatos Károlyné, a település jegyzője a részletekről így beszélt: — Az összeg egyik felét az idén, a másikat jövőre használjuk fel és egy 1 kilométeres útszakasz felújítását foglalja magában. Ez egyben kezdete lenne egy olyan hosszabb távú programnak, amely dél felé, a térképeken nem is olvasható Kaput és Igást érintve, majdan a Makóval való összeköttetést jelentheti. Mi két megye határán va­gyunk, Orosházától és Makótól nagyjából egyforma, 25-30 kilométer távolságra. Még nem egyértelmű, a régiók kialakulása után mi lesz előnyösebb, mindenesetre egyformán nyitni kell, annál is inkább, mert az Orosháza felé vezető, Fehér-tó mellet­ti út fejlesztési lehetőségei természetvédelmi okok miatt nem egyértelműek. Egyéb­ként másik két pályázatunktól is várunk egy kis pénzt, ezek fontos belső sámsoni utak felújítását vették célba. si központ létesítésére 160 millió fo­rintot. A szeghalmi önkormányzat a Kossuth utca útburkolatának felújítá­sára kapott 15,8 milliót, míg egy nagyszénási bölcsőde konyhai tálaló és vizesblokk kialakítására 6,6 milli­ót. A DaRTF pályázatán Gyoma- endrőd hévízkút létesítésére csak­nem 30 millió forinthoz, míg a bélmegyeri önkormányzat a külterü­leti tanyák vízellátásának megoldásá­ra ugyanekkora összeghez jutott. Sarkadkeresztúr Kisnyék gázellátásá­nak megoldásra 30 millió forintot ka­pott a régiós tanács döntése alapján. Füzesgyarmat városa gyógyászati el­látással bővített termálfürdő fejlesz­kola tanszálló kialakítására költhet 12,5 millió forintot. Békés megyei kérésre olyan mini, 5 millió forint támogatási összeget el nem érő szociális programokat is támogatott a régiós tanács, amelyek révén például Méhkeré­ken nemzetiségi gondozási köz­pont kialakításába kezdenek. Biharugrán megkezdik a család- segítői szolgálat bevezetését, míg Újszalontán és Sarkadkeresz- túron létrehozzák a falugondno­ki szolgálatot. Sarkadon egy bentlakásos intézmény tálaló- konyháját korszerűsítik. Ezt követően a DaRTF tájékoz­tatót hallgatott meg a Regionális Akcióterv készítéséről. Ennek lé­nyege, hogy a régió a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) egyik leg­fontosabb fejezetének, a Regio­nális Operatív Program (ROP) projektkiválasztási folyamatát tudja befolyásolni. A Dél-alföldi Regionális Fej­lesztési Tanács május végi ülé­sén döntött arról, hogy Gyula, Kecel és Röszke szennyvíz-elve­zetési és -tisztítási céltámogatási programjait támogatja. Ekkor a békési fürdőváros 89 millió fo­rintos beruházási támogatást ka­pott. Újabb, felszabaduló kere­tek nyomán a Belügyminisztéri­um ugyanilyen célok megvalósí­tására további, mintegy 79 millió forintot biztosít a három dél-al­földi megye rendelkezésére. En­nek értelmében Csorvás 35,3, Szánk 39,5, míg Mórahalom 2,6 millió forintot kap szennyvízbe­ruházásra.- Mindez azt jelenti, hogy a Tér­ség- és Településfelzárkóztatási Cél­előirányzatra, valamint a szennyvíz- beruházásokra összesen 945 millió fo­rintot nyertek a Békés megyei telepü­lések - számszerűsítette az ismerte­tett adatokat Varga Zoltán, a Békés megyei képviselő-testület elnöke. Végül a régiós testület áttekintette az időszerű Phare-programokkal kapcsolatos teendőket, és zárt ülésen véleményezte az Európai Pályázat Előkészítő Alapra beadott munkákat. Ebben a végső döntést a Miniszterel­nöki Hivatal Nemzeti Területfejlesz­tési Hivatala hozza meg. A DaRTF a nem támogatott, támogatott és a ki­emelten támogatott kategóriákat állí­totta fel. Békés megyéből több mint másfélszáz pályázat érkezett a prog­ramra. FABIAN ISTVÁN KÖRÖS-VÖLGYI „GYŐZTESEK” (A RÉGIÓS FORRÁSBÓL TÁMOGATOTT TÉRSÉG- ÉS TELEPÜLÉS-FELZÁRKÓZTATÁSI PROJEKTEK) Település Pályázat témája Elnyert összeg/millió Ft Békéssámsoni önkormányzat bekötőút-felújitás 114 Orosházi Marcia Bt. húsfeldolgozó csomagoló­gépek beszerzése 5 Dévaványai Váradi Étkezési és Kereskedelmi Szolgáltató Bt. cukrászüzem kialakítása 10,5 Szeghalmi Rapidsped Fuvarozási és Szállítmányozási Rt. raktározási technológia fejlesztése 34 Füzesgyarmaii Gyarmati-Kenyér Kft. pékségi modernizáció 8 Szarvasi Citrullus Bt. könnyűszerkezetes csarnok építése 6 Megkérdeztük olvasóinkat A kettős állampolgárságról Horváth Andrásné, 59 éves, nagy- gyantéi rokkantnyugdíjas:- Természetesen a különböző médiumokból értesültem a határon túli magyarok ezen óhajáról, s alap­vetően nem tartom elvetendő ötlet­nek. Meglátásom szerint, amennyi­ben csak az útlevél nyújtotta elő­nyöket szeretnék kihasználni, nevezetesen, hogy Magyarország EU-csatlakozása után is szabadon érintkezhessenek az anyaországgal, úgy semmi ki­vetnivalót nem találok a kérésükben. Az már egy kicsit fogósabb téma, ha az ellátási rendszer nyúj­totta szolgáltatásokkal is élni szeretnének. Horváth Mónika, 23 éves, nagy- gyantéi tanuló:- Elég nehéz bölcsen dönteni ebben a kérdésben. Abszolút meg­értem, s jogosnak találom a hatá­ron túli magyar nemzetrészek ezen kérését, hiszen arról nem tehet az Erdélyben, Felvidéken vagy éppen a Délvidéken született magyar polgártárs, hogy a győztes nagyhatalmak által köttetett trianoni béke­diktátum értelmében a szomszédos államokhoz kerültek az elcsatolt területek. Természetesen azt is belátom, hogy nem könnyű teljesíteni ezen elvá­rásukat, hiszen akár nemzetközi diplomáciai bo­nyodalmakat is előidézhet a kérdéskör felvetése. Illés István, 41 éves, mezőgyáni rokkantnyugdíjas: — A híradásokból értesültem a határon túli magyarok kéréséről, s úgy vagyok vele, hogy miért ne kaphatnának útlevelet. Ugyanak­kor azt is tudom, hogy egy sor jog­szabályt módosítani kellene annak érdekében, hogy kivitelezhető legyen ez a dolog. Erre a válaszom: azért választottunk országgyűlési képviselőket, hogy dolgozzanak. Lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség! Természetesen kellő­képpen egyeztetni kellene a határon túli magyar szervezetekkel és az illető országok vezetésével, de szerintem ezen nem múlhat. Lekka Sándor, 66 éves, mező­gyáni nyugdíjas:- Egy Idcsit ambivalens érzések­kel fogadom ezt a dolgot. Ha csak valójában az útlevél garantálta jo­gokkal szeretnének élni a határon túli magyarok, akkor azt mondom, igenis kapjanak magyar állampol­gárságot, útlevelet. Hiszen ugyanazt a nyelvet be­szélik, ugyanabban a kultúrkörben élnek, ahol mi, akiket a nagyhatalmak szeszélye nem sodort más államokhoz. Ha viszont a szociális ellátási rendszer nyújtotta előnyöket is igénybe szeretnék venni, ak­kor nagyobb a gond. Szerintem megoldható az, hogy hazánk EU-csatlakozását követően ne vízum­mal kelljen az anyaországba látogatniuk. b. i. D-FOTÓ: VERESS ERZSI Gazdálkodás Ecsegfalván Az önkormányzat idei első félévi gazdálkodását tárgyalta legutóbbi ülésén az ecsegfalvi képviselő- testület. Az észak-békési község költségvetése idén 216 millió 731 ezer forint. Az első hat hónapban az önkormányzat bevéte­le 132 millió 417 ezer forint volt, ez 61,10 százalé­kos teljesítést jelent. A község kiadásai az első fél­évben összesen 117 millió 560 ezer forintot tettek ki, itt 54,24 százalékos a teljesítés. Általános iskolai oktatásra 13 millió 311 ezer fo­rintot, önkormányzati igazgatási tevékenységre 12 millió 218 ezer forintot költött a község. A kiadá­soknál ezek a legmagasabb összegek. ________________________________________ül Tel epüléseink krónikája Utcanévtáblák Örménykúton Szeptember első napjaiban utcanévtáblák kerültek az alig több mint ötszáz lakosú Örménykút utcáira, lakóházait pedig egységes házszámtáblákkal látták el. A község utcáinak elnevezését eddig semmilyen tábla nem jelölte, így az ideérkező idegen számára gondot jelenthetett a tájékozódás. Nagyon sok ház­ról hiányzott a házszám, s ha volt is, ahány, annyi­féle. Mostantól azonban mind az öt utca, illetve a községben lévő 116 lakóingatlan jelölése egységes és esztétikus. Az utca- és házszámtáblák elkészítte­tésének költsége 135 ezer forint volt, melyet az ön- kormányzat kasszájából fizettek ki. L. J. Falugondnok kerestetik! Medgyesbodzás eddigi falugondnoka benyújtotta felmondását. Az állás betöltésére az önkormányzat pályázatot írt ki. Elsősorban medgyesbodzási, illető­leg gábortelepi lakhelyű, érettségizett, buszvezetői engedéllyel is rendelkező férfiak jelentkezését vár­ják. A falugondnok feladata egyebek mellett, a két település - Medgyesbodzás és Gábortelep - rászo­ruló idős- és gyermekkorú lakói közlekedésének se­gítése lenne. Áz állásra szeptember 15-éig lehet je­lentkezni. A testület a jelentkezési határidő lejárta utáni első ülésen dönt az új falugondnok személyé­ről, akit közalkalmazottként foglalkoztat majd az önkormányzat - tudtuk meg Varga Gábortól, Medgyesbodzás és Gábortelep polgármesterétől. ___K.E. Cs apadékvíz-csatorna Kétegyházán Kétegyháza önkormányzata sikeresen szerepelt a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán. Jelentős összegű forrást nyertek csapadékvíz-elve­zető rendszer építésére. A tervek már két éve elké­szültek, a megvalósítás pedig a napokban kezdődött - értesültünk Gulyás Györgytől, Kétegyháza polgár- mesterétől.- A munkálatok mintegy három kilométeres sza­kaszt érintenek. A pályázati forrás és önerő segítsé­gével rendbe tesszük a Márky Sándor utcai csator­nát, és megépítjük a 6-os számú vízelvezető csator­nát is, ami a Márky Sándor utcából a központi víz­gyűjtő csatorna felé vezet. A beruházás bruttó 37 millió forintba kerül - nyilatkozta a polgármester. A csatornaépítés a napokban kezdődött, ha az időjárás nem szól közbe, a kivitelező szakcég még az idén befejezi a munkálatokat. K. E. Gyermeküdülések Zsadányból Ifjú Jónás Tibor, a zsadányi kisebbségi önkormány­zat elnöke eredményes pályázatának köszönhetően nemrég 18 zsadányi általános iskolás nyaralhatott a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány szarva­si üdülőházában.- Az ellátást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériuma biztosította, így a gyermekek számára díj­mentes volt az egyhetes üdülés. Azonban a zsadányi tanulók számára idén nyáron nem ez volt az egyetlen nyaralás. Doboz-Szanazugban 20, Káptalanfüreden 50 gyermek nyaralhatott ingyen. Az üdüléseket az említetteken kívül a Békés Megyei Gyermek- és Ifjú­sági Közalapítvány, a Magyarországi Nemzeti és Etni­kai Kisebbségekért Közalapítvány, a Gyermek-, Ifjú­sági és Sportminisztérium és a zsadányi önkormány­zat támogatta - közölte ifjú Jónás Tibor. ________ni Vé gegyházi internetkapcsolat A végegyházi önkormányzat a múlt év őszén lehető­séget nyert az Informatikai és Hírközlési Minisztéri­um által kiírt pályázaton, egyéves ingyenes előfize­téssel, számítógépes internet bekapcsolására. Mint kiderült, a szerződést — többszöri megkeresés elle­nére - a mai napig nem kötötte meg a minisztérium, ezért a testület úgy döntött, hogy saját költségen au­gusztustól két számítógépen biztosítja az inter­netezés lehetőségét. A beszerelés költsége 28 800 fo­rint volt, az előfizetési díj 2800 forint havonta, mely 30 óra internethasználatot tesz lehetővé. Minderre a gyorsabb információszerzés, illetve a pályázati kiírá­sok figyelése szempontjából is nagy szüksége van a hivatalnak. Terv, hogy saját honlap készíttetésével a világhálón is bemutatkozik a település._________(y Gy ulai agilitys bemutatók A Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub tagjai badacsonyi kirándulással zárták a nyarat, szeptem­bertől ismét edzenek, mivel számos agility- bemutatót és kutyaterápiás foglalkozást tartanak. Szeptember 12-én 14 órától a gyulai Göndöcs- kertben tartanak bemutatót a Sérült fiatalok regio­nális találkozóján, majd másnap Békésen, a ma­dzagfalvi napokon ugyancsak 14 órától kutyaszép­ségversenyen vesznek részt és agility-bemutatóval szórakoztatják az érdeklődőket. Szeptember 27-28- án Békéscsabán, a fogyatékosok találkozóján is be­mutatót tartanak, ahol a sérült gyermekek játszhat­nak a kutyákkal. A klub honlapján hamarosan lát­ható lesz a jövő évi gyulai jubileumi rendezvény, a X. Medivid Agility Kupa, az országos és nemzetközi kutyás ügyességi verseny programja. A rendezvény- re eddig 6 ország jelezte részvételi szándékát, (ój

Next

/
Thumbnails
Contents