Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-29 / 201. szám
10. OLDAL - 2003. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK H I D E T É S Ismét megrendezik a megyeszékhelyen a Citroén-Nissan-napokat A tavalyi buli is bővelkedett az esti szórakoztató programokban. Legutóbb tavaly augusztusban rendezte meg a Citroen és a Nissan közös ünnepét Békéscsabán. A Citroen—Nissan-napok ezúttal is kétnapos, egész hétvégés rendezvény lesz holnap reggeltől, a délelőtti szakmai programok után mindkét napon színvonalas szórakoztató programokat kínálnak azoknak, akik ellátogatnak Gyulai úti székhelyükre. És természetesen ismét gazdára talál egy szilvásvárad! hétvége. Holnaptól ismét jelentkezik a Citroén-Nissan-napok rendezvény- sorozata. Programjai szombaton és vasárnap is délelőtt kilencórától késő estig tartanak; 14 óráig mindkét nap saját autóik szakmai programjait rendezik meg a márkák. Esősorban autóbemutatókat és autóteszteket, tesztvezetéseket tűztek napirendre, a Citroen bemutatja a C3- ast, a Xsarát, a Berlingót és a C5-öst, a Nissan pedig a Micrát és az Almerát. Közben mindkét nap élő bejelentkezés lesz a helyszínről a Rádió 1-ben, ahol folyamatosan a témát érintő játékokkal vetélkedőkkel szórakoztatják a hallgatóságot. És amint említettük, akik részt vesznek a szakmai programokon, kipróbálják valamelyik autót, azok részt vesznek egy sorsoláson, amelynek fődíja egy csodálatos, kétszemélyes hétvége egy Nissan személyautóval a szüvásváradi Kastély Szállóban. A délutáni, 14 órakor kezdődő programok már teljesen megegyeznek a két márkánál, a helyi művészeken túl, mint Rhygoo, Janó vagy a Deja Vu, országosan ismert sztárok is színpadra lépnek, például Aradszki László, Sub Bass Monster, Fenyő Miklós, Krisz Rudi és a Kozmix. DÉLUTÁNI PROGRAMOK Augusztus 30., szombat 14.00 Vetélkedők 17.00 Rhygoo 17.30 Southeast B-Boys 18.00 Erica C. Dance Company 18.30 Rea 19.00 Aradszky László 20.00 Sub Bass Monster 21.30 Fenyő Miklós 22.30 Tűzijáték Augusztus 31., vasárnap 14.00 Vetélkedők 17.00 Janó 17.30 Acrobat Dance School 18.00 Stefi és Zsizsi 18.30 Deja Vu 19.00 Neo Tones 20.00 Krisz Rudi 21.00 Kozmix írásaink az Inter-Flott Center Kft. és a Körös-Ql Kft. támogatásával készültek. CITROÉN inCE^-rLOii CEÍ1ÍE3 (Fi. 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94-96. Telefon: (66) 528 040; fax: (66) 528 042 Körös-QI Kft. Békéscsaba, Gyulai út 96. Telefon: (66) 528-060; fax: (66) 528-062. Honlap: www.nissankorosql.hu ________DÉLELŐTTI SZAKMAI PROGRAMOK 914 GÉPJÁRMŰBEMUTATÚK, ÉLŐ BEJELENTKEZÉS A RÁDIÓ 1-BEN Citroen szakmai programok Augusztus 30., szombat: Citroen C3 és Xsara bemutató, tesztvezetés Augusztus 31., vasárnap: Citroen C5 és Berlingo bemutató, tesztvezetés. Nissan szakmai programok Augusztus 30., szombat és 31., vasárnap: Nissan Micra és Almera bemutató, tesztvezetés. (Mellettük a többi modell is látható.) Autók, melyeket a Citroen figyelmünkbe ajánl Nissan aktualitások, előtérben a Micra A kívülről kompakt, belülről hatalmas Xsara Picassóhoz jelenleg klímaakciót kínál a békéscsabai forgalmazó, az Interflott- Center Kft. A Picasso az egyterű gépkocsik legelőnyösebb tulajdonságaival büszkélkedhet, az egyik legkelendőbb egy- * terű ma Magyarországon. A biztonságos és kényelmes vezetést nyújtó, dinamikus motorokkal szerelt autó igazi ötüléses, három egyforma1 mé retű hátsó ülést találunk. Nagy a csomagtere, belül számos, leleményesen kialakított tárolóhelyet találunk, alapban is gazdag és extrákkal jócskán bővíthető a biztonsági és kényelmi fokozata. A másik sláger, a nyár elején debütált Pluriel, a Citroen C3-as idei nyári változata, a különböző, szép színekben pompázó új kiskabrió. Neve többes számot jelent: egy sor „tetőtlen” lehetőséget kínál ugyanarra a témára. Hangulatunktól, célunktól függően lehet kab- rió, panoráma, spider, sőt még pick-up is. És C3-aso- kat ősztől újabb kisautóval egészíti ki a márka legújabb modelljével: szeptemberben jön a C2-es! Színrelépése, március óta sikeres a Micra. Bemutatáskor a Való Világ Szabija is próbálta Békéscsabán a Nissan legújabb kisautóját. Amilyen kicsi, olyan sokoldalú, biztonságos. Külleme a modern és hagyományos elemeket ötvözi. A Micra új motorválasztékkal kerül forgalomba, a bevált, teljesen alumínium, 16 szelepes, 1.0-ás motor mellett kapható 1.4- es változatban is. A többlengőkaros hátsó felfüggesztésével és McPherson első futóművel a Micra egyenesfutása nyugodt, kanyarstabilitása kiváló, rugózása kényelmes. Olyan modern technikai felszereltséggel kapható, amely méltán emeli a legszínvonalasabb kisautók közé. A Nis- san-tartozékok pedig gondoskodnak arról, hogy egyetlen Micra se legyen olyan, mint az Öné. Használatuk fokozott kényelmet, komfortot és stílust garantál. Az Almera, a középkategória Nissanjának Visia+ felszereltségi fokozata kedvező vásárlási feltételekkel kapható most, amíg a készlet tart. Utána már csak a nagyobb felsze- reltségű változat vásárolható meg magasabb áron! Az év vége közeledtével még a Pick Up-ból is kiállítottak egy akciós változatot, álj'Stap- árért platóbélwrés ködlámpát adnak hozzá. Kisujjukban van a tetőfedés Magas színtű szolgáltatások a Toldi és Balázs Kft.-tői Egy házépítés, avagy felújítás nem olcsó mulatság, így érdemes minden fázisban a legjobb, profi szakemberekkel dolgoztatni. Ha például tetőfedésről van szó, akkor a Toldi és Balázs Kft.-t ajánlhatjuk, hiszen ennek a békéscsabai székhelyű cégnek a munkatársai mindazzal tisztában vannak, amit a tetőkről tudni kell. Senki nem akar egy olyan házban felébredni, ahol esőben becsurog a víz, nagy szélben mozognak a cserepek, avagy „érdekesen” nyikorognak a gerendák. A zavartalan éjszakák miatt fontos, hogy egy megbízható cégre bízzuk meglévő, avagy vadonatúj házunk, irodánk tetőrészének elkészítését. Lassan már öt esztendeje működik a megyeszékhelyen a Toldi és Balázs Kft., melynek felkészült munkatársai tetőfedésre, ács- és bádogosmunkára szakosodtak, ami magas szintű szolgáltatást és minőségi munkát takar. Megbízhatóság és pontosság jellemzi tevékenységüket, figyelemre méltó, hogy felmérést és árajánlat-készítést díjmentesen vállalnak. Az ország egész területén dolgoznak, több komoly referenciával rendelkeznek, jelenleg például Szarvason, a fürdőnél alvállalkozóként ők bonyolítják a tetőfedést. A Toldi és Balázs Kft. a fentiek mellett nagykereskedésként is működik, előzetes megrendelés alapján - az adott terméktől függően a lehető legrövidebb határidőn belül - vállalják többek között tetőfedő és hőszigetelő anyagok, bitumenes vízszigetelő lemezek, zsindelyek szállítását, Békéscsaba belterületén ingyenesen. Egy sorház tetőfedése Békéscsabán - Toldi és Balázs-„módra” szakszerűen. Nagyon fontos az is: ha a Toldi és Balázs Kft.-nél adjuk fel megrendelésünket, nem kell felesleges, akár több méternyit, négyzetméternyit megvásárolni egyToldi és Balázs Kft. Békéscsaba, Haán Lajos tér 10. Tel.: (66) 546-340, (66) 546-341, (30) 9985-791, (30) 9257-664 Email: toldisbalazs@mail.globonet.hu egy szükséges anyagból, hiszen náluk alapelv a pontosság, ha mondjuk másfél négyzetméternyi zsindelyt akarunk, akkor sem kell egy egész csomagot kifizetnünk, mert megbontják azt, így minden esetben a kért mennyis- séget kapjuk meg. A cégnél számos, nemzetközi szinten is jegyzett áruból rendelhetünk, jól csengenek az ISO-line, a Bramac, avagy a Tondach nevek, az ISO- line tekintetében például kizárólagos forgalmazók Békés megyében. Természetesen a Toldi és Balázs Kft.-nél is tisztában vannak azzal, hogy a legjobb üzleteket akkor tudják megkötni, ha különböző kedvezményeket adnak, így folyamatosan több meglepetéssel állnak az érdeklődők rendelkezésére. Egyik nagy sikert arató és folyamatos akciójuk keretében például azoknak, akik e-mailen keresztül keresik meg őket, 5 százalék kedvezményt nyújtanak bármilyen jellegű munkáról, avagy nagybani megrendelésről legyen szó. A Toldi és Balázs Kft.- hez érdemes tehát fordulni, ha ács, tetőfedő, vagy bádogos munkára van szükségünk, s már csak azért is ajánlhatjuk, hogy keressék fel a közeljövőben a céget, mert szeptembertől a jelenleginél is több meglepetéssel, ajándékkal várják ügyfeleiket. Y KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ TÉRBURKOLÓ KÖVEK AKCIÓm MOST INDUL azARGOMEXkft .-NEL! ARGOMEX Kft,, Békésszentandrás (66) 218-439 (66) 217-204 (30) 269-2865 (30) 955-2826 (30) 414-1090 (30) 974-9065 www.argomex.hu e-mail: argomex@mail.globonet.hu NyiMMsrtési szám: KW8407